HOB 2011 - másodszor is fájt

Félelmetes, hogy néha milyen markáns különbség van (alakul ki) az elképzelés és a megvalósulás között. Álmodozni jó, tervezni fontos, a tények pedig makacs dolgok. HOB 2011 - a tervek és tények tükrében.

Előzmények:

2010 - Életem első hosszútávú OB-ja, szinte semmi felkészüléssel, könnyű terepen, könnyű pályával.

2011. január-március: három hónapos "felkészülés", hogy több legyen mint a semmi, lehetőségeimhez mérten: 1000 perc görgőzés, 200 km futás (benne 3 darab hosszú (18,20,17km) futással.

Próbaverseny: Tájfutó Maraton, Herend. 17km / 07:50-es átlaggal, szinte hiba nélküli futással.

Tervek: A Tájfutó Maraton végén azt gondoltam (én balga) hogy akár 7 perces átlagig is lemehetek majd a HOB-ra. Látszik hogy nem voltam még az Öreg-Kotló terepen. A HOB rajtjában 120 percet tűztem ki célul (így utólag: bruhaha).

Az indulás: Mentálisan jó állapotban álltam a rajthoz, korai induló voltam (9), kategóriámból a harmadik. Repülőrajt volt (hosszú távon ez furcsa), igyekeztem összpontosítani a figyelmem nehogy rám törjön az "1-es pont mumusa".

A pályán: Az sok mindent elmond, hogy a 43%-nál lévő frissítőpont a 4-es volt. Két hosszú átmenet, bár jobb is ha ez elején fárasztják az embert. Agyilag vettem az akadályt. Azonban rájöttem, maximum a 8 perces átlagok tarthatók, és sok lesz a kerülő a pályában. Így 130 percre módosítottam a tervet. Aztán az átfutón, 73%-nál tisztán látszott hogy ez sem tartható, a 150 percet céloztam be, ami egyébként tartható lett volna ha a kis körön nem történik az ami.

Az átfutón: Eszméletlen fáradt voltam, sőt igazán már a 8-as ponttól leengedtem. Már a herendi pályán is megállapítást nyert, hogy 10-12 km-re vagyok maximum kalibrálva, utána kampec. Szóval frissültem ahogy lehetett, és igyekeztem úgy megtervezni a kis kört, hogy a legkevesebb szint legyen benne.

A kis kör: A 12-13 jól sikerült kiszintezése után a 14-re is körbe szintezést választottam. Ott ez tökéletes döntésnek tűnt, bár nagy a kurfli, de valójában magabiztosan mentem, voltak kis ösvények, és a cél az oldalazás volt, minél kevesebb szinttel. De lehet hogy hibásan döntöttem? Itthon újraértékelve jobb lett volna talán átvágni a hegyen délnek. De az 15 szintvonal. A 14-15 között történtek tükrében ez nem lett volna jó döntés. Sőt.

Az egyetlen hiba: Ami igazából butaság volt, ahogy mentem a 14. pont felé nem éreztem jól a távolságot, és megijedtem hogy rossz gerincen vagyok. Ezért visszafutottam csekkolni a kerítést, majd mivel a helyén volt, újra nekifutottam, ezúttal egyenesen a pontig.

A görcs: A 15. pont felé menet a völgybe leereszkedve, a kimászás elején félelmetes izomgörcs állt a combjaimba. De olyan, hogy mozdulni sem tudtam. De tényleg. Próbáltam leülni, nyújtani, hátrafelé menni felfelé, semmi sem volt jó. Várni kellett 1-2 percet mire használhatóvá váltam. Nos, ha ugyanez a 13-as után kap el ...

A végeredmény, adatokkal: Heroikus küzdelemben 167 perc alatt értem végig a pályán. A 12,7km-es etap végül 18 futott km-re sikerült, a kiírt 600m szint helyett 700 métert másztam. A mezőny 18 indulójából 16 ért célba, ebből a 14. helyet foglaltam el - pontosan mint tavaly. [Eredmények és útvonal]

Kis statisztika: Említettem hogy érzésem szerint 10-12 km-re vagyok kalibrálva, és hogy a 8-as ponton engedtem le. Nos, a 8-as pontnál a a győztes idő 132%-át hoztam, de az átfutón is csak 135%-ig romlottam. Az igazi veszteség az ominózus 14. pont: előtte 139%, utána 148%. Paff. A célig ez 152%-ig romlott. A tavalyi HOB végeredménye 160%.

Pár szó a versenyről: Személy szerint tökéletesen elégedett voltam a szervezéssel, lebonyolítással egyaránt.  A pálya vonalvezetése bajnoksághoz méltó volt, a terep pedig valóban tájfutó csemege - arról már csak én tehetek hogy gyenge voltam hozzá.

Értékelés: Hazaérve lelkesen meséltem, hogy bár fizikailag nulla vagyok, a futás jól esett. Úgy éreztem hogy a fáradtság ellenére is jó döntéseket hoztam, sikerült jó útvonalakat választanom. Eltévedés nem volt, a 14-es előtti kis bizonytalanság bocsánatos bűn.

Értékelés pár nap elteltével: Most, így a blog megírása előtt átnézve a pályát, az útvonalat, már nem tart annyira a lelkesedésem. Visszanézve a tavalyit, ott ugyan volt két durvább hibám, de a pálya is hosszabb volt. És a fene tudja, persze nehezebb terep ez a Kotló, de igazából talán még sem gondolkodtam szét magam, sőt talán lehetett volna még szebben. Egyszóval a fene tudja, volt-e fejlődés vagy sem.

Folytatás: Töretlen lelkesedéssel várom a következő futásokat, mint eddig is, és próbálok az újonnan tanult dolgokból építkezni, és továbbra is örömmel futni.

Így is lehet 3sz - SZuper SZerdai SZervezés

Sokszor, és sokféleképpen érte már kritika a szerdai edzőfutások szervezőit, szervezését, gyakran okkal, gyakran csak hirtelen felindulásból. Épp ezért szeretném kicsit kiemelni ezt a mostanit, mint pozitív példát.

Nem tudom milyen megszervezni egy 3sz kisversenyt, nincs még tapasztalatom, az első sajáttal majd nyáron debütálok. Így a mostani vélemény pusztán résztvevői, és totálisan szubjektív. Essék tehát néhány szó a most szerdai, Budaörsön megrendezett kis parktájfutásról, amelyet a MOM csapatának köszönhetünk. A megadott első indítási idő előtt negyed órával, negyed háromra értem oda, nagy volt még a csend és az üresség a parkolóban. Aztán nyugodtan, mosolyogva megjelent Vöcsök, előkészítette az indulást (rajtoltató asztal, rajt/cél bóják, stb.), majd 10 perc késéssel elindulhatott az első emberke - ez én voltam. A csúszást senki sem vette zokon, talán mert elhanyagolható mértékű volt, és megfelelően volt tálalva. Ez utóbbi is igen fontos szerintem.

Az 500 forintunkért egy olyan környéken futhattunk, aminek a térképét Vöcsök most frissen készítette el, így nem egy unásig leharcolt terepen kellett tekeregnünk mélabúsan. Én a hosszú pályán mentem, ami tényleg megfelelően hosszú volt, és ami a fontos, nagyon jól megtervezett. Voltak futós átmenetek, voltak ravaszak, volt útvonalválasztás, volt kellően odafigyelős pont. Egy nagyobb forgalmú út volt, a térképen bejelölve a lehetséges átkelési pont (zebra). A pontokon zsírkréta volt, én a szúrókával mindig nagyon bénázom, így ezt örömmel vettem. Kis bóják, azok az igazán kicsik, amik nem akkorák hogy már az ember 200 méterről látja, így volt némi feladat is a megtalálásban, nem volt elég csak a pont körülbelüli helyét belőni. A pontok megválasztásába és kirakásába beletartozott az is, hogy a támadási irányhoz képest ellenkező irányban lehessen a bója, illetve hogy a környéken legyen hasonló más tereptárgy is, ami esetleg megtéveszti a futót. Így a láb mellett az agy is dolgozhatott. A térképben én személy szerint nem találtam hibát, sőt, élvezet volt kiolvasni a sok apró nüanszot (bakker, mennyi munka egy ilyen lehelyszínelni és megrajzolni!).

Az indítást Vöcsök végezte pontos óra-percet írva a kartonra, majd a célban egy segítője felírta a befutási időt. Így SI (ezáltal dugóka) sem kellett, és nem gondolom hogy ezzel csökkent volna a futás komfortja, sőt, mivel tájolót sem vittem ki, a térkép és a karton kényelmesen elfért a kezemben. A rajt/cél területe jól megválasztott, nagy parkoló volt, de tudtommal a BKV-s megközelítés sem jelentett gondot.

Az eredmények pedig másnap(!) megjelentek a levelezőlistán, és felkerültek az MTFSZ honlapjára is.

Nem mondom azt, hogy minden tökéletes volt, mert mindig mindenben lehetne hibát találni, és ha nagyon gondolkodnék vagy magamba szállnék (ám ezt direkt nem teszem), biztos sikerülne is. De összességében tényleg azt kell mondjam: bár mindig minden 3sz ilyen jól tervezett és szervezett lenne (lásd a címbeli elképzelést). Vagy legalább ehhez erősen konvergáló (mert azért a vadi új terep kivételével a többi nagy része tényleg megoldható). De ez csak az én véleményem, amelyeket az én dilettáns igényeim szülnek. Lehet készíteni a köveket :)

Tájfutó Maraton élmények - avagy szederinda orr- (láb-) vérzésig

Három a magyar igazság - azaz január és február után elérkezett a harmadik hosszú futásom a HOB-ra készülés jegyében. Jobban állok mint tavaly, de legalább is szeder ütötte sebekkel a lábamon mindenképp.

A szombati városi sprint igazából a bemelegítés miatt kellett, nagy várakozást nem támasztottam, közepesen lendületes futással igyekeztem hiba nélkül végig kocogni a pályát. A nulla fok körüli hőérzet persze nem segített a még enyhe betegség utáni nyamvadt torkomnak és tüdőmnek. Ami furcsa volt, hogy sprint verseny jelleg ellenére 1 percig nézhettük a térképet a rajtban. Éljen a jótékonyság. Nagy gondolkodást igénylő kihívások nem voltak a pályában, egyedül a 14-15 átmenetben éreztem bosszúságot, amikor is a nyitottnak jelölt kerítésbejárat nagy lakattal be volt zárva. Ha ez jelölve van, biztosan inkább keletre kerülök. Ugyanakkor a figyelmesebb térképnézegetésnél (másnap) kiderült, hogy ha be is jutok, a pont előtt van egy "elvben" áthatolhatatlan sövény - jelölve. A valóságban nem nagyon volt ott, egyrészt mert láttam, másrészt pedig a pontfogás közben láttam szemből érkezni versenyzőt (ő valószínű a kerítés átugrását választotta). Összességében a 3,8km-re jelölt pályán 5,5km-t futottam, 28:59 alatt. Így a 10 indulóból a negyedik lettem - ketten sajnos hibával elszálltak, megtréfálta őket a már említett 15. pont alatt hasonló helyen lévő másik bója.

A szombati zimankó után, ahogy azt a befőttes üvegben ücsörgő kis kétéltűek tévében szereplő szaktársai is megjósolták, ránk köszöntött a csapadékmentesség, és némi napsütés is. Kategóriákkal jobb közérzettel és kedvvel szálltam ki a szépen és okosan kialakított versenyközpontnál a kocsiból, a rajt előtti idő egy részét is szívesebben töltöttem a napfürdőzés közbeni beszélgetéssel. A levegő még hűvös volt, de ezt egy melegebb öltözködés, és esetemben egy sapka simán megoldotta. A terv egy közepes tempó mellett a hibátlan pályateljesítés volt. A sebességre és időeredményre nem gyúrtam, hisz' még hosszú távban abszolút nem vagyok jó.

A hibamentesség szerintem a kilences pont kivételével sikerült is, ott is inkább csak elcsábultam: látszik hogy a lila dózeren mentem, mígnem a kúpon megláttam tőlem balra három sporttársat pontfogás szerű pózban, és mivel a nyolcasnál is kicsit jobbra húztam, azt hittem ez ismétlődött. De persze nem volt ott semmi, ki tudja mit csináltak ott. A többi pontnál igazából csak a tervet hajtottam végre, és maximum körön belüli bizonytalanságok történtek. Így utólag nézve sem csinálnék semmit másképp, bár az is igaz, hogy a térkép sajnos nem adta vissza jól a terepet - amilyen valójában volt. Így papír fölött az útvonalválasztás kérdése más, mint élesben a pályán. Jól látszik például hogy a 13-14 között simán átfutottam a hármas zöldön, ahol semmi sem volt, a kettestől lefelé elindulva meg sík ideg lettem az egyébként fehérnek jelölt erdő jelentős és sűrű aljnövényzetéből. A nap nyertese egyébként egyértelműen a szederinda volt, sok tájfutót sebzett meg az biztos - az én lábam echte bárányhimlősnek néz ki, frankón.

Sajnos a 18. pontnál egy bal combizom görcsöm lett, így az egyébként jól futható 18-19 átmenetet kénytelen voltam nagyon lassan kocogni (néhol belesétálva). Természetesen a 17. pont felé az emelkedő sem ment futva :) de a végére közel nem olyan szétesve értem be mint például egy éve egy fele ilyen hosszú pályán. Összességében a 14,1km hosszúra kiírt pályán 17 km-t futottam, a tervezett 110 perc helyett 134:49 alatt, így a mezőny utolsó előtti helyét foglaltam el. Ez így 7:50-es km-átlagnak felel meg, ami azért biztató a tavalyi HOB 8:30-ához képest, ráadásul itt sokkal több szint volt.

A hétvégi MOM-os futkározást (már megint) ki kell hagynom sajnos, így most két hét vegyes felkészülést tervezek még a hosszútávúig, aztán meglátjuk, a Vértesben mi és hogyan sikerül. Ha hasonló minőségben, hibátlanul tudok futni, a mostaninál egy kicsit gyorsabban (pl. 7:00-7:30 közöttire kihozni a végét), akkor már teljesen elégedett leszek.

Ps: Viktor kérdezte milyen volt a gulyásleves. Ezúton üzenem: remek! Több hús volt az egy kis tányérban, mint a két a pontjaim száma összesen, és az íze sem hagyott kívánni valót maga után. 

Vértesi lábadozás - Tavaszi Spari 2011

Nem feltétlen vártam a Spari kupát, úgy értem hogy kibírtam volna hogy nem jövök, de hát felkészülés meg minden ... de végül is jól esett a langy tavaszi melegben a dombok között kavarogni, még így nyamvadtan is.

Előzményként annyit, hogy a hét középső négy napját Balaton-felvidékkel töltöttük Esztivel, Kéktúráztunk. Annak is első napján sikerült kipurcantanom a torkom, ami a következő három nap 65 kilométernyi gyaloglása alatt sem javult meg. A köhögésem is inkább egy halálhörgéshez hasonlított szombat reggel, de sebaj: nem győzni jöttem, sőt, ha már így alakult elhatároztam hogy inkább a pontosság és fegyelmezettség gyakorlásán lesz a hangsúly mintsem a tempón (lásd Boróka Kupa...).

A 35A mezőnyének (csakúgy mint a 21B és Junior kategóriákban) 9,5km-t irányoztak elő 300 m szinttel. Előzetes saccolás alapján 80 perc köré saccoltam magam, bár ez inkább a makk egészséges állapotra lett volna jogos. Az 51-es indulási időm pedig azt jelentette hogy már jó sokan lesznek a terepen, hasonló pályán pedig előttem is utánam is.

Az első pontra biztonsági indulást hajtottam végre, de még így is picikét túlfutottam - bár körön belül maradva - a szárazárok túlsó végéhez. Egyebek iránt a növényzet jelölésekkel és a jelleghatárokkal volt némi probléma a pont környékén ... szerintem. A kettesre a fene tudja miért húztam annyira délnek, folyamatosan láttam szemben a lejtőkúpomat - legalább is így emlékszem. Az út aztán helyrerakott, és a kifutásnál sem kockáztattam, nem akartam beleveszni a zöldbe. Ezután a többi 13 pontra ilyen mértékű hibák már szerencsére nem voltak. Persze nem is mentem nagy tempóval, a nagy emelkedőkön pedig sajna gyaloglás volt. A 4-5 között Egei Tomi húzott el mellettem mint a gyorsvonat, aztán a nyolcastól Mauer Lajossal kerülgettük egymást az átmenetekben: látszott hogy mindkettőnknek megvan a saját terve, amelyek útvonalai néha találkoztak. A 13. pontnál aztán Gyimesi Zoli is lehajrázott, így aztán nem is kellett az órámra néznem ahhoz hogy rájöjjek, tényleg lassú és gyenge vagyok. Végül 12 futott km lett, 90:39-es idővel, a 11 fős mezőnyből mindössze ketten voltak lassabbak nálam.

A gyenge időeredmény ellenére hasznosnak és eredményesnek ítéltem meg ezt a napot. Ennek több oka is van. Máskor is futottam fájó torokkal és nehéz légzéssel, de akkor mindig sokat hibáztam. Most az állapotom ellenére is ment az odafigyelés. Az első két pontom hibájánál látszik hogy nem volt eszeveszett fel-alá rohangálás, hanem gyors és hatékony korrigálás. És végezetül, csak hogy valós összehasonlítás is legyen, a tavaly őszi Spari kupa második napja 8,6km-en 86 perc volt, mindössze 225 méter szinntel, és teljesen fitten. Így ehhez képest ez a mostani eredmény azért némi fejlődést reprezentál. De mielőtt még valamely kedves olvasó rosszallóan ideírná hogy "ehh, micsoda beképzeltség!", megnyugtatásul közlöm, hogy továbbra is látom a fejlődés lehetőségét, és folytatni is fogom az erre irányuló törekvéseimet :) A keddi napot pedig inkább gyógyulással töltöm, mert aztán közeleg a hétvége, és a maratoni megpróbáltatás.

Erős kontraszt - Borókázás Tázláron

Boróka kupa Tázláron? Ej, hát hová lesz így a világ ha már a név sem kötelez? De sebaj, ha már nem lehetünk a borókásban, kaptunk pár centi havat, csak hogy ne emlékezhessünk a terepre a KOB-ról. 

Így történt hát hogy a tervezett napsütéses, sárga homokos bucka-tengeren történő futás helyett havas tájon ösvénykerülgetés lett a 2011-es tavaszi Boróka Kupa. De ezt ellensúlyozandó (mert hát lássuk be az időjárásról senki sem tehet) a szervezők remek versenyt teremtettek, jól megtervezett pályákkal, és még hóban is élvezhető helyszínnel. Nekem különösen bejött Tázlár, mert a KOB-os pocsék szereplésemen nem ártott - saját lelki békém érdekében - javítani.

Mindazonáltal a teljes hétvége megdöbbentően felemásra sikeredett. 21B-be neveztem, mivel nem volt saját (35A) kategóriám, ez volt az egyetlen olyan megoldás, ahol van is valami rendes táv. Az eddigi évek Br-jéből úgy éreztem már kinőttem. A szombati táv 6,7km volt, dél közeli indulással, ragyogó napsütésben, igazán jó hangulatban. A lábam is rendesen vitt, és csak 2-3 apró hibám volt, összesen maximum 3 percet tudtam volna pluszban hozni. Nem is futottam teljes gőzzel, a végén 45:52 idővel értem be, a futott táv 1km-rel lett több a légvonaltávnál. Igazán jól éreztem magam, és úgy saccoltam (tudva Herwig idejét) hogy olyan jó középmezőny (7-8. hely)  lehetek. Esztit direkt megkértem este hogy bár látta, de ne mondja meg az eredményem: ha túl jó akkor elbízom magam, ha túl rossz akkor pedig nem leszek elég motivált másnap.

Vasárnap aztán megváltoztak a dolgok. Reggel fagypont körül voltunk a rajtban, és a napocska sem sütött. Indulásnál pedig valami nagyon félresikeredett, mert a már réges-rég nem látott egyes pont mumusa ismét rám ült. És így utólag a térképet nézve (és visszagondolva a történtekre) legszívesebben elásnám magam  jó mélyre a kőolajmezők közelébe. Ahogy Eszti megjegyezte: rohangáltam mint pók a falon, ahelyett hogy jól körbenéztem volna. 7 perc ugrott is. Ugyanezt megismételtem a 7. pont környékén, hasonló időveszteséggel, és akkor már komolyan ideges voltam (remélem senki nem hallotta a közelben miket mondtam hangosan). Aztán valahogy mégis sikerült lehiggadni, és a pálya további részét aránylag jól teljesíteni. De ez a vasárnap közel nem volt olyan szép mint az előző nap, és akkor még enyhén fogalmaztam. A 9,5km-es pályán közel 13km-t futottam, és a terevezett 75 perc helyett 87:55 kellett a teljesítéshez.

Számomra érthetetlen, miként lett ekkora kontraszt a két futás között. Persze megmagyarázhatnám sok mindennel, például hogy vasárnap hidegebb volt, kevésbé pihentem ki magam mint előző éjszaka, a lábam is nehezebben ment, de azt gondolom ez nem tükrözné az igazságot. Az a totális bénaság, hogy induláskor a teljes 1 percemből semmit nem áldoztam arra hogy megkeressem a térképen az egyes pontot, majd felnézve a terepen is belőjem merre és hogyan megyek majd, nos, hát ez több mint durva hiba. Durva mert már 2 év elég kellett volna legyen hogy megtanuljam, és durva mert előző nap mindez külön rákoncentrálás nélkül ezerszer jobban ment.

De hát ez van, ha mindig mindent jól csinálnék, dobhatnám el a blognak a címét, nem igaz?

A végeredményhez sajnos nem sok közöm volt, de úgy alakult, hogy a 21B kategóriában a dobogó 3. fokára állhattam, aminek persze nagyon örültem, de sokkal jobb lett volna - akár helyezések nélkül is - vasárnap is megismételni a szombati szép futást. De mint ahogy már nagyon sokszor leírtam a blog-bejegyzések végére: majd legközelebb!

Tanulj tinó, ökör leszel!

Még mikor gyerek voltam, Anyukám gyakran mondogatta ezt, de csak amolyan mosolykeltőként. Azt hiszem a keddi edzés után teljesen okkal használtam ezt a mondást magamra.

Az úgy alakult, hogy miután idén az eddig eltelt napok kétharmadát sikerült valamiféle építő jellegű testmozgással tölteni, és a Margita 20 hosszú futás is jól sikerült, úgy gondoltam még egy szinttel emelni kell az edzések komolyságát. Az eddigi monoton és hosszabb futások mellé felvettem programnak a résztávozást, amiről eddig csak másoktól hallottam, de nem nagyon próbáltam. Illetve egyszer igen, de az elég tingli-tangli volt.

Oxygen Buda rekortán futókör

Szóval kimentem az Óbudán található free rekortán futókörre (lásd a képet), és úgy döntöttem nekivágok. Hétfő este Esztivel nagyjából megnéztük Ő miket csinált annó versenyző időszakában, de hát ugye ahhoz kevésbé tudtam igazodni, hisz' hol vagyok én a versenyzőktől. Aztán végül is az maradt tervnek, hogy elsőre, ízlelésnek, a 200-as résztávval próbálkozom meg, ha sikerül esetleg eljutok 10x200-ig.

Odaérve a pályához két kör bemelegítéssel kezdtem, aminek végén meglepetten olvastam az órámon a 4:40-es tempót, pedig úgy éreztem alig kocogok. Hát ettől azt hiszem gellert kaptam, következett még egy kör gimnasztika, nyújtás, majd nekiálltam. 200 méter mindent bele, majd a kör másik fele joggolás. Az előző esti kalkuláció az volt hogy olyan 3:30-as tempót talán sikerül elérni, de mindenesetre próbáltam szép nyújtott lépésekkel, lendületesen futni. Az első etap végén lenyomva az órát 40 mp lett, 3:00 tempóval. Na itt aztán még jobban belelkesültem, a második 200 már csak 39 lett. A harmadik, és egyben legjobb 37 mp, azaz 2:54-es tempó az óra szerint (és valójában 218 méter, mert a középsőben futottam), de ennek a végén tisztán látszott hogy ötnél tovább nem fogom bírni. Ez a harmadik még egyébként épp hogy ment a szép mozgással, és a majdnem csak teljesen orron át történő levegővétellel. De aztán a negyedik már újra 39 lett, és félelmetesen ziláltam, az ötödik, 40 mp-es után meg konkrétan azt hittem összerogyok és kinyúvadok. Egy kis nyújtás után alig ment már a két kör levezetés is, és mindeközben nagyon fájt a belélegzett +1 fokos levegő. Így aztán roham vissza a meleg kocsiba, és haza.

Tisztán látszik, hogy csúnyán elkapattam magam, megrészegülve attól hogy - persze csak rövid távon -  nagyobb sebességre voltam képes mint azt terveztem. Teljesen széthajtottam magam a hidegben, ennek a böjtje az lett hogy egészen késő estig rázott a hideg mint a nyavalya, és szerda reggel is nyomottan, szétesve ébredtem. Szóval ez csak amolyan kakaskodás volt, de nem bánom: szeretni fogom én ezt a résztávozást, csak normálisan kell csinálni. Jövő héten neki is állok, persze ennél sokkal okosabban, lényegesen hosszabb bemelegítésekkel, egy kis repülővel, és megfontoltabb gyorsulásokkal. Meglássuk mi sül ki.

Hosszú futás - a bűvös hatos

Hirtelen olyan érzésem támadt, mintha a januári hosszú futásom blogbejegyzését pár napja írtam volna, pedig egyáltalán nem, sőt, sok minden történt azóta.

Túl a Ripszámon és egyéb más edzésprogramokon elérkezett ez a mai nap, amit már régóta vártam, hogy kiderüljön hogy s mint sikerül lefutni egyik régi időbeli kedvenc teljesítménytúrámat, a Margita 20-at. 2008-ban, mikor még nem nagyon volt közöm a futáshoz, megpróbáltam Esztivel a kocogós teljesítést, de kudarcba fulladt, már félút előtt teljesen kidőltem. Mostanra szebb terveim voltak, azonban egy két héttel ezelőtti baleset miatt egy hétre megtorpantam az edzésekben, aminek a hét elején igencsak éreztem a hatását. A keddi 3H futás még csak-csak ment valahogy (5:20-as tempó 6,5km-en 200m szinttel), de a szerdai Vérmező 3sz-en nagyon gyengécske voltam, és a csütörtöki szigetkör is csúnya lábfájással végződött. Így a pénteket pihenőre hagyva reménykedtem hogy a mai nap sikeres lesz.

A 20km-es távra, amelyhez 400m szintemelkedés párosul, 120 percet irányoztam elő magamnak, tehát kereken egy 6:00/km tempót. Mindezt abból kalkuláltam ki, hogy az előző hasonló hosszú futás, kétszer ennyi szinttel 7:00/km tempóra sikerült, és hozzákalkulálva némi fejlődést elvárható a két órás teljesítés.

A reggel 8 órás induláskor frissnek éreztem magam, a bal lábfejem fájdalmai elmúltak, lassú de lendületes kocogással vágtam neki a távnak. Az első 4km kvázi síkon 5:00/km tempóval ment, aztán jöttek az emelkedők, lejtők, és a sok sár a talajon, amik kicsit visszavették a sebességet. Azt gondoltam hogy a fordulóhoz, ami 13km-nél van (3.sz. ellenőrzőpont a térképen) még talán 5:30/km átlaggal tudok érkezni, de ez sajnos nem jött be, 5:40 lett. A visszaút első emelkedőjénél éreztem hogy fogy az erő, a babati-völgyből az autópálya hídjához történő kimászás legvégébe pedig már bele kellett sétálnom.

Végül 20,1km-es állásnál, 2:05 időnél nyomtam le az órát, majd ebből szépen kivontam itthon az eltárolt pihenőket, amik 4:55-t tettek ki. Szumma szummarum koppra meglett a terv, bár az utolsó 2km-en már egy enyhe bal vádligörcs azért kerülgetett, de sikeresen hárítottam.

Örülök hogy elértem ezen a számomra még mindig hosszúnak számító, kicsit megerőltető távon a bűvös hatos tempót, ami egyrészt lehetett volna gyorsabb ha nincs a sok sár, másrészt viszont segített a közel a 7km beton, amin kényelmesen lehetett futni.

A HOB előtt még egy 20km-es futást tervezek márciusban, közben Spari kupa, Tájfutó Maraton, és egyéb fárasztó dolgok.

Ripszám először

Tavaly még roppant gyorsan legyintettem a Ripszám kiírására, azt gondolván: "télen? 9km? nanemááá!". De hát változnak az idők, változnak az értékrendek. Idén már teljesen egyértelmű volt a részvétel, így vasárnap reggel megjelentem életem első Ripszám Henrik emlékversenyének a rajtjánál.

A 9 km egyébként teljesen beleillett az edzéstervbe, és mivel az emlékverseny tájékozódási jellege csekélynek volt mondható, átminősítettem magamban futóedzéssé. A cél az 1 órán belüli beérkezés, és a 6:00-ás km-átlag megközelítése volt. Esztivel itthon egyeztettem az útvonal-elképzelésemet, ami egyébként arról szólt hogy ahol lehet fussak úton, minél kevesebb erdőtúrással.

Az első pontra azt gondolom nem nagyon létezett más épkézláb megoldás, ezt három és fél perc alatt abszolváltam is. A kettesre egy saját biztonsági megoldást választottam, egy olyan helyen átvágva a dzsuvás távvezeték-nyiladékon amiről biztosan tudtam hogy nem torpantja meg az embert, illetve így a kettes pont felé tartó brutál emelkedő is kicsit oldalazós lehetett. A terv bejött, kilenc percen belül fent voltam. A hármas felé igazából kerestem a lehetőséget hogy hol futhatnék le minél kisebb ellenállásba ütközve a betonra, végül az emlékeimből ismert merőleges lejáratig futottam a szintösvényen, ami az útig vitt szinte akadálytalanul - így tempóvesztés nélkül. A megtorpanás csak a zebra után következett, nem sikerült jó fogást találni a vízmű-védterület megkerülésére, így ott volt némi gallyazás, a teljes átmenet 11 és fél perces lett. Ezután a vasútig szépen elvitt az árok vonala, onnan meg már a jól ismert turistaúton mentem fel, egy kisebb kanyart vágtam csak le. A 4-es pontig 12 perc kellett. Itt lefelé a zöld háromszög jelzést választottam, majd a végén a betonon lenyomultam a zebráig. Úgy fest ez hibás döntés volt, lent egyeztetve több emberrel is a megoldásokat, a gerincen futó turistaút gyorsabb lehetett volna Szépjuhásznéig (Jövőre biztosan ezt az opciót választom). Onnan is jelzésen futottam körbe a Hárs-hegyek nyergén át, nem vállaltam be a gerincen való átvágást, már csak az utána következő meredek lejtő miatt sem. Így 17:50 kellett az utolsó ellenőrzőpontig, majd onnan 2:17 alatt sprinteltem be a célba.

A teljes futott táv így 9250 méter lett, 350 méter szintemelkedés mellett, ehhez pedig 56 perc és 9 másodperc kellett. Ez átlagban 6:04-es tempónak felel meg. Összességében elégedett voltam a végén, jövőre a 4-5 átmenetet szeretném 15 perc körülire faragni, úgy már egész tűrhető eredményhez jutok.

[2011.01.31: megjöttek az eredmények. 19. lettem az 59 beérkezőből. Érdekesség: 55 és 57 perc között 8 ember végzett]

Gellért-karika

Bár nem egy nagy esemény úgy amúgy valójában, de kikívánkozik belőlem, mert büszke vagyok erre a mai teljesítményemre. Szóval akkor olvass tovább ha nem vársz nagy izgalmakat :)

Mai napi mozgásadagnak nem fért bele több, mint egy rövid edzőfutás a Gellért-hegyen. Eszti útvonaljavaslatát követtem, ami szerint a Feneketlen-tó partjáról indulva Diószegi út - Dávid Ferenc utca - Szüret utca - Somlói út - Kelenhegyi út - Szirtes út útvonalon jutottam fel a Citadellára. Itt fent három kört mentem, az első az lent vezetett a sétaúton, majd kettő fent, ezután pedig vissza a tóhoz azonos útvonalon.

Ami örömmel töltött el, hogy az első 2,9km is 5:30-as átlaggal sikerült, pedig itt volt benne a 100m szint felfelé. Ez lendületet adott és próbáltam fent is tartani a tempót a köröknél. A részidőkön látszik hogy valójában gyorsultam is. A lefele utat sajnos nem tudtam 4:40-nél gyorsabbra kiengedni, de így is jól alakult a végére: a teljes futott táv 7500méter lett, 150m szintemelkedéssel, mindez 39:29 alatt, ami 5:15-ös tempónak felel meg.

Ennek igen örültem, hiszen a lapos kényelmes szigetkör sem szokott ilyen gyorsra sikerülni, ráadásul az csak 5 km, mégis fáradtabban értem be azon (kb. fél éve mikor utoljára mértem). Nos hát kérem ennyi volt a bejelenteni valóm, ki-ki vérmérséklete szerint csodálkozzon rá, avagy kisebb vállrándítással és/vagy mosollyal zárja be a blogot :)

TTEV - 120-as mumus

"Olyan jó hogy nem változik semmi, és minden ugyanúgy van mint régen" - mondta Simon 'bá a Csinibabában, és tényleg, telnek az évek, telnek a kilométerek, de a hibák ugyanúgy megmaradnak :)

Mindenesetre azért pozitív hozománya is volt ennek a szombati kis edzőversenynek. Egyrészt hogy a nagy zord tél közepén azért kiváltság és szerencse 12 fokban, enyhe napsütésben, majdnem száraz terepen futni. Másrészt örömmel konstatáltam hogy 10km futás kb. annyira fárasztott el mint két éve a fele (sem).

Nagyon kellemes ki pályával lepett meg minket Dénes erre a szombatra, a hosszú pálya pontjainak összekötögetése ráadásul egyszerű volt. Nagy tempót nem terveztem, Esztinek 65-70 perc köré saccoltam a beérkezésemet a 7,4/350-es pályáról. A nekirugaszkodás után persze rögtön túlfutás következett, és az egyes pont réme ott lebegett a kis völgyben mellettem. De az első kudarcot mosolyogva vettem, és egy teljes perc elpazarlása után már rongyoltam is tovább. Miután már átállt az agyam a feladatra, 11 pontot sikerült hiba nélkül futni. Aztán a 112-es kifogott rajtam, jó irányba mentem, és a második völgy túloldalán, a kúp oldalában vártam a pontot - de nem volt ott. És mivel nem jutott eszembe a szembe lévő völgyhöz viszonyítani, ezért bizony még feljebb húztam. Gondoltam elfutok megnézni a határkövet, de persze nem volt ott. Az már gyanús volt, de a megoldást végül egy másik, szintén ott bóklászó futó hozta, aki a ponttal szemben lévő magányos kő kedvező pozíciójára hívta fel a figyelmet. Sajnos a következő utáni pont se ment simán, de itt sokkal gyorsabban korrigáltam, mert észrevettem hogy nem lett volna szabad szintet veszteni, így a völgy oldalából hamar meglett a bója helye. Aztán már csak egy bénázásom volt a végén, a 125. pont tett be, a hirtelen feltámadó szél és szemembe tűző nap kicsit megzavart, így egy gerinccel tovább kerestem szegényt. Ezután már egész nyugodtan értem be a célba ...

De aztán az itthoni pályaberajzolásnál kiderült a szörnyű, mindent megváltoztató, és alapjaiban megrengető igazság: DQ. Akárhogy is nézzük, nem akaródzott a szememnek ráállnia a dzsukkerral benőtt völgyben rejtőző pontocskára, így a 120-as pont érintetlenül maradt. Hát ez van kérem, de emiatt korántsem dőlök a kardjaimba. A futás jól esett, és a pontfogások zöme azért pozitív példaként maradt meg bennem. Majd a szezon és a versenydrukk gondoskodik arról, hogy később ne legyenek ilyen hibáim ... :)

Futott táv:9900m, idő: 74:26