2011. június 29., szerda

Kettő-egy a javamra! - Gellért-hegy 3sz

A címben szereplő eredmény nem valamiféle tájfutó társsal történő versengés eredménye, hanem a mai gellért-hegyi edzőversenyben fellelt hibák egyenlege, megfordítva.

A Gellért-hegy egyébként ideális futóterep, ám ugyanaz vonatkozik rá mint sok minden Budapesten vagy a környékén lévő, gyakran használt de mostohasorson lévő terepre: ráférne egy kis térképhelyesbítés. Bár most egyébként saccra 85% lehetett a térkép-terep egyezősége, ami egy ilyen délutáni kiruccanásra még éppen hogy elfogadható.

A szerevezés igen jóra sikeredett, a VK helyszínére egy szó van: tökéletes! Csakúgy mint a rajt/cél kialakítása, abszolút példaértékű. Én korán értem oda, így az elsők között indultam, a hosszú pályán konkrétan másodikként. Szépen komótosan kezdtem, próbáltam kiélvezni a helyszínt (amit egyébként nagyon szeretek) és a futás-tájékozódás örömét. Aztán a kettes pontnál megakadt a tű a lemezen - többszöri támadásra sem találtam a pontot. (Később a célba érve aztán már kaptam megerősítést a sejtésemre, hogy bizony a bója nem annál a gödörnél volt, a track-ből  jól látszik hogy a kör északi szélére szorult, feltehetőleg a kis lapos gödör mellé. Nem mellesleg csövitanya és bokorba vizelő emberek kerülgetése sem volt túl happy...). Hasonló volt a helyzet volt a 12-es ponttal, ahol ugyan a bója jó helyen volt, de persze mihez képest, mert a kézzel rajzolt térképemen biza' rossz helyre került a pont. Szóval idáig 2:0 ide, de hogy én is hibázzak, bebakiztam egy olyat amilyet már régen: a 11-es felé menet a 15-ösre ugrott a szemem, le is dugtam rendesen és kifutáskor vettem észre hogy valami nagyon nem stimmel ... grrrr.

A három vétek együtt 5 percet jelentett, a végén a 4700m-re taksált pályán 6500 métert futottam, 50:15 alatt (a 45-tel egyébként totál elégedett lettem volna). A végén Gyalog Zoli kérdezte milyen volt, őszinte voltam hozzá: a közepe nagyon-nagyon tetszett (5-8 és 11-17), a 9-11 kötelező elem volt, a végén viszont a 18-19 és 20-21 majdnem merőleges leesései nem estek jól. A mérleg így is bőven pozitív irányba billent el, köszönet a szervezésért, remek délutáni futó-móka volt!


Bookmark and Share

2011. június 22., szerda

Hajrá Béla!

A címben szereplő biztatás talán viccnek is tűnhetnek, de valójában nem az. Sőt, teljesen komoly. És ez a bejegyzés is csak azért született hogy ez előbbit elmondhassam.

Mert egyébként semmi nem indokolná hogy a június 22-i szerdai edzőversenyről írjak, egyrészt mert nem volt fontos esemény, másrészt mert annyira jó sem volt. Hogy miért? Amikor az ember a 3sz versenynaptárban olvassa hogy "Helyszín: János-hegy, VK: Normafa", rögvest belátja hogy sok jóra nem számíthat. Főleg nem június vége felé. Csakis totál szívásra. De magát a körülményeket enyhítendő volt a nagyszerű tény, ami a rajtot megelőző pillanatokban derült ki: a pályákat Béla (Hegedüs Béla, KST) tervezte. És valóban, ez látszott is. Semmi meggondolatlan hülyeség, oda-vissza cikáztatás a hármas zöldek és meredek hegyoldalak között. Logikus vonalvezetés, sőt még néhol útvonal-választási lehetőség is belecsempészve. Hát így kell ezt kérem szépen! Bár a terep továbbra is ótvar rossz, a térkép pedig egyenesen gyújtósnak való, de legalább a pálya egy kicsit emlékeztetett arra amit úgy hívunk: tájfutás. Köszönjük Béla!

Egyébként látszik hogy nem nagyon rajongtam a kint létért (egyébként tényleg nem), az utakon kocogtam, a többi helyen sétáltam. De legalább friss levegő járta át a tüdőmet. A kettesre magam sem értem az értelmetlen kerülőt, a négyes pedig jól megtréfált. Bele is telt vagy másfél órába mire túltettem magam ezen a 12 ponton. Jobb később mint sokkal előbb, ugye? 

Bookmark and Share

2011. június 18., szombat

Egy kis dicsekvés

Sajnos nem tökéletes a jellemem, persze nem is akarom hogy az legyen, és nem utolsó sorban nincs is olyan hogy tökéletes. Mindezek okán pedig simán belefér egy kis dicsekvés.

Történt pedig hogy nem is oly túl rég, talán egy hónapja, Esztivel folytatott egyik beszélgetésünk alkalmával felszínre került azon bennem lévő gondolat, hogy biza' hiányoznak nekem a teljesítménytúrák. Régen (értsd sok-sok évvel ezelőtt) rendszeresen jártam, de aztán elmaradt, mostanság pedig a futás vette át a helyét, illetve el az időt előle. Így aztán azon döntést hoztam, hogy szép lassan jó lenne (legalább megpróbálni) visszahozni a teljesítménytúrázást az életembe.

És mivel az ember rövid távon mindig könnyebben eredményes, ki is néztem a június 18-ra kiírt Gémes 30 teljesítménytúrát. Az új életformámat azonban nem hazudtolhattam meg, így egy érdekes hibrid ötlettel álltam elő: a távot félig futva félig gyalogolva teszem meg. A téli edzőfutásokból lemért tapasztalatok illetve saját elképzelésem is azt mutatta, hogy futásban 20km-ig vagyok kalibrálva, így a  terv most is ennyi volt, az utolsó 10 km pedig erősebb gyalogló tempóban. A kiírás szerint 30,75 km és 1030 m szintemelkedés várt rám a Börzsöny lankáin.

A lehető legkorábbi indulást választottam, hogy a hőségből minél kevesebbet kapjak, így reggel 8 kor már ott toporogtam a rajtban a túrázók között kicsit furcsán ható futószerkómban. Az itiner átvétele és némi nyújtás után szép lassan elindultam. A terv az volt, hogy ezzel a kombinált üzemmóddal, beleszámítva a pihenőket is, mindenképp 5 órán belül célba érjek.

Diósjenő határáig próbáltam beállítani magam egy kellemes kocogós tempóra, figyeltem hogy reagálnak az izmain, illetve kitaláltam hogy a 8p/km átlag lesz a megfelelő a teljes túrát nézve, így ahhoz igazítottam. A völgyben felfelé is ment a lassú kocogás, kivéve a parkolóba való meredek kitörést, az sétálva telt. Az első ellenőrző ponton 5 perc pihi és ivás. Tovább a Kámor csúcsáig (2. pont) ugyanez volt igaz, a szerpentinen futás, a meredek gerincen séta. Fent a csúcson 10 perc pihenő, Esztivel (aki előttem külön ment, csak kirándulni egy rövidebb kört) pont összefutottunk és ládáztunk egy kicsit. Legurultam a hegyről, majd pedig következett a gerincen liftezés, a 4. pontnál (Bugyihó) elmaradt a tervezett második láda-megálló, és haladtam le, egészen a völgyig. Az út vége olyan meredek volt hogy simán rontott az átlagomon. Az 5. pontnál is megpihentem 5 percre, csoki és ivás, majd elindultam a széles betonon/dózeren Drégelyvár felé. Odafelé még egy 5 perces igazolópontos megálló, majd 11 órára felértem a várba. Ez, leszámítva az állásidőket, két és fél órás menetidő volt a 20 km-es távra. Elvileg azt gondoltam, itt ér véget az erőm, de nem. Meglepődve tapasztaltam, hogy 15 perc pihi (evés-ivás) után továbbindulva még tudtam kocogni, pedig a téli hosszú futásoknál már 18 km után jött az izomgörcs. Ennek persze örültem. Az utolsó 11 km vegyesen telt, a 8-as pontig ment a futás, a kilencesig bele kellett sétálni az emelkedőbe, majd a végén is kocogtam, csak bent Diósjenőn váltottam sétára.


A teljes túrát 4 óra 40 perc alatt teljesítettem, ebből a tiszta futásidő 4 óra volt, a tényleges táv 31 km, a kiírásban szereplő 1030 m szintemelkedéssel. Így tulajdonképp teljesítettem a tervet, és ami a legfontosabb, azért még életképesen (és nem hullaként) értem be a célba.

Remélem hasznát veszem ennek a tapasztalatnak, és a következő téli alapozási időszakban többször lesz majd kedvem hosszút futni (még ha nem is ilyen nehéz terepen). Bár a hidegben futás nem az én műfajom, de hát így jártam, kellett nekem megszeretni a tájfutást :)

Bookmark and Share

2011. június 12., vasárnap

Közepes "A" érték - KOB 2011

Az eleje egy mozaikcím. Pihent agyammal ezt találtam ki. Remélem a szösszenet végére kiviláglik a címadás metódusa. Ha nem akkor így jártam :)

Először is leszögezem, hogy még sosem volt ilyen, hogy egy fontos bejegyzés másfél hetet várasson magára. Az eset oka mindössze annyi, hogy a verseny után nem felvehető térképek csak most kerültek a birtokomba. És itt ezen a ponton szembesülök a durva igazsággal: nem is olyan egyszerű visszaemlékezni 10 nappal ezelőtti történésekre. De azért megpróbálom.

A KOB helyszíne igazi tájfutó csemege - ezt az olyan zöldfülűek is tudják mint én. A terepet egyébként más érdekeltségből van szerencsém ismerni, és Eszti beszámolói is csupa ínyencséggel kecsegtettek. A versenyre való felkészülésem szinte egyenlő volt a nullával, mivel egy esküvő (illetve az arra való készülődés) valamint egy nászút előzte meg. A szombat előtti négy napban négy futásom volt, 2 db 5,5km/200m és 2 db 7 km/220m edzőkörön. Egyébként pedig szuper időjárásban igen jó közérzettel vágtam neki a feladatnak.

Az első kihívás a versenyzőknek egyértelműen a rajt megközelítése volt, simán el tudtam volna képzelni hogy az égbe szökő meredek tarvágott gáznyiladék látványa elrettent valakit és inkább sikítva elrohan hazáig, feje fölött lóbálva a rajtszámát. Én sikeresen feljutottam a rajtba, ami itt jegyzem meg remek fondorlattal lett kitalálva: először a pitty, majd emelkedőn futás a térképekig, térképfelvétel, majd tovább emelkedőn futás a rajtbójáig. Így még ha hatan is voltunk egy rajtidővel, akkor is garantáltan egyedül vetetettem be magam az erdőbe.

A selejtező: Az egyes pontra rögtön egy elcsúszással kezdtem, egy völggyel odébb landoltam, de erre hamar sikerült ráeszmélni és korrigáltam. A hármas felé kicsit letértem a lila dózerről de végig képben voltam, így a várt helyen a pihenőnél bevillant a pont. A hetesre így utólag most már nem így mennék hanem felülről, de akkor jó megoldásnak tűnt az ereszkedés majd a szintezés, persze látszik hogy a végén túl alámentem. A nyolcasra menet beálltam egy vonat végére, bár itt is képben voltam, megelőzni már nem lett volna erőm őket. Innentől meg sima liba volt, amennyire az erőm engedte futottam, a végén kimondottan sikerült belehajrázni.


Nagyon tetszett a pálya, és a terep a vártnál sokkal szelídebb volt. A tájékozódásommal elégedett voltam, a tempó olyan volt amilyen, az emelkedők sétálósak voltak, nem megy nekem a zöldben derékszögben hajolva futás, a hibákra pedig 3-4 percet saccolok. A 3.5km-es pályán (165m szint) végül 4,3km-t mentem, 46:42 lett az időm, ez a 32 beérkezőből a 23. helyet jelentett, így most először (végre!) "A" döntős lettem. Hurrá :)

A döntőig sikerült hatékonyan pihennem, ennem-innom feltöltődnöm. Nem ringattam magam dajkamesékkel, semmi komoly eredmény nem volt cél, inkább csak a hibátlan futás. Eddig az egy nap két futás esetén (ROB, KOB) a második etapban mindig több volt a hiba, reméltem most nem így lesz. A rajt változatlan volt a délelőttihez képest, a pályát nehezebbre vártam.

A döntő: Biztonsági kezdéssel indultam, ami jó volt, de ennek ellenére kicsit túlcsúsztam, a korrigálás hamar ment. A kettes után a terv az volt hogy le az útra a völgyben majd pont szembe fel a pontig. Hiába néztem a tájolót, hiába próbáltam merőlegesen az emelkedőre menni, mint a mellékelt ábra mutatja, csúnyán elhúztam jobbra. Ezúton köszönöm annak a nagyon kedves lánykának a segítséget aki a szomszéd gödörnél bepillantást engedett a térképébe, nélküle nehezebb lett volna a visszatalálás. A pont környékén a völgy és egy fantom szárazárok kellően megkevert. Az ötös előtt most én nyújtottam segítséget - szintén egy lánynak - ,majd egy (két) kis bizonytalankodás után feltúrtam magam a hatosra, ahol is egy sorstársba botlottam. "Na akkor menjünk" - hangzott a visszautasíthatatlan ajánlat. Ez ugye nem szokott sikerülni, mert én az átlag mezőnynél sokkal lassabb vagyok, de most kivételesen mégis ment. Ennek oka az volt, hogy az együtt futás ellenére végig teljesen képben voltam, sőt, több átmenethez én mondtam a tervet illetve ragaszkodtam a saját elképzelésemhez. Ez a magabiztosság pedig remekül egyensúlyozta a velem futó srác fizikai fölényét. A kilencesre most már nem kerülnék ekkorát, de a nagy zöld látványa elriasztott (és tényleg zöld volt), így jó ötletnek tűnt elfutni a túlsó végéig, majd a földletörések megvezetésével a völggyel szembe kerültünk. Egész a tizenkettesig ment a közös móka, aztán a futópartner ellépett, pár perccel később a célban találkoztunk egy sporttársi kézfogásra.

Nem mondanám nehezebbnek, de még sokkal technikásabbnak sem a döntőt, itt megint csak azon múlt ki mennyire fut. Hát én módjával. Kicsit a lábaim is fáradtak voltak, és a szabdaltabb terep lassabb haladást követelt. Az eredmény is ennek megfelelő lett, de nem bánom, fontosabbnak tartom azt hogy egy komolyabb hibával megúsztam, a nehezebb részeken a pálya második felén pedig jól ment az agymunka. A 3,5km-es pályán (175m szint) 5 km-t futottam, 58:17-es idővel, ez a 23 beérkezőből a 22. helyet jelentette.

Szuper kis szombat volt, a szervezés szerintem tökéletesre sikeredett, jó térképen jó pályákon futhattunk. Ennél több nem is kell. Éljen a tájfutás!

Bookmark and Share