2008. november 22., szombat

Őszi Boróka kupa 2008 - tökéletes szezonzárás

Elérkezett az idei év utolsó versenye, nekilendültünk hát hogy fogcsikorgató hidegben, hózápor közeli időjárási körülmények között megküzdjünk a borókalabirintussal.

Lefelé Péter velünk tartott, és útközben elmesélte hogy nemrég erre járva végzett egy kis terepfelmérést :) hm., micsoda lelkesedés, gondoltam magamban. Én mindössze annyit tettem a siker érdekében, hogy Eszti segítségével egy régebbi pályán megpróbáltam útvonalat tervezni, majd azt kielemeztük. Ebből az látszott, hogy ami igazán nagy segítség lesz, az a sok jelleghatár, illetve maga a növényzetrajz.

Két és fél hónapja, Táborfalván ugyebár csúfos vereséget szenvedtem a borókástól, így nagy motiváció volt bennem a szépítésre. Ugyanakkor izgultam, ez a bokros-töbrös buli sajnos nem az erősségem. A VK-ban a befizetésre várakozva már a félig kockára fagyás esete forgott fent, sürgött a sok nép, volt aki lenge kora őszi, volt aki komoly téli ruhákban melegített be a futás előtt. Kis csapatunkból Eszti és Anyukája korán indult, így hamar elhagyták a "bázist", mi Péterrel még maradtunk, aztán kis idő múlva ő is lelépett, így egymagam maradtam és igyekeztem átszellemülni a futásra.

Eszti tanácsára hallgatva nem öltöztem túl magam (micsoda gáz volt szerdán is!), 25 perccel nullidő előtt elkezdtem kikocogni a rajtba. Sok időm volt, még kicsit fel-alá futkároztam, és próbáltam összeszedni a gondolataim. Cudar hideg volt, de reméltem hogy mihelyst elkezdek futni, már jobb lesz. Pitty-pitty, belépés, és kaptam egy percet térképnézegetni is (ezt úúúúúgy szeretem!).

Bátor indítást terveztem, nem ragaszkodtam az úthoz, és a friss ültetés végén hamar megtaláltam a borókásban a folyosót is. A végét kicsit túlfutottam, de az úthoz érve visszakorrigáltam. A kettesnél kicsit megzavart a kúp melletti töbör, de aztán csak meglett a pont a gerinc oldalában. A hármasnál túl kellett futnom az útra, és másik folyosót használni, mert nem találtam átjárót. A négyessel nem volt gond, az ötösnél viszont egy kúppal túlfutottam, egy srác segített amint láttam honnan fut ki. Ez jól jött, így csak max. egy perc veszett el.

Szerencsére hamar átmelegedtem, így se nem fáztam, se nem volt melegem. A pályán aránylag kevesen voltak, így csakis saját döntéseimet követtem, és ez jól jött. Igyekeztem támadópontokat találni és onnan pontot fogni, ez jót tett, folyamatosan tudtam kontrollálni hol vagyok. Egyszóval: jól ment, és ez örömmel, valamint lelkesedéssel töltött el.

5-8 között nem volt gond, a 8-9 egy hosszú átmenet volt, indulásnál viszont már jött a fáradtság, kénytelen voltam kicsit lassítani hogy levegőt is kapjak. A 9. ponthoz a magas meredek kúp volt a támadópont, bejött. 10. ponttal nem volt gond, a 11. felé inkább kurflit választottam, nem mertem a borókáson direktben átmenni. 13,14,15 jött könnyen, aztán a 16-os felé először az utat, majd erdőt néztem ki (derékszög), de aztán arra gondoltam, végre most már lehetnék kicsit "profibb" és átvágtam az ültetés szélét követve.

A 16-17 között viszont nem úsztam meg, nagyon nehéz volt haladni, így próbáltam ültetési irányba futni, ez viszont plusz időt jelentett. Meg hát már fáradtam is. Folyamatosan néztem az órámat, szerettem volna 70 percen belül lenni, így igyekeztem haladni. Csupán a plusz hangulat kedvéért egy kis hóesés is fűszerezte a pályát. Az ültetés végétől könnyű volt, a 17. adta magát a tisztásnál. A 18. is könnyen meglett a kis kúp és előtte a töbör segítségével, majd utolsó erőmmel sprintelni kezdtem a befutó felé.

Mint a képen is látszik elég szenvedő arccal értem célba, a befutón annyira ziháltam hogy már az tényleg nagyon a vége volt (enyém lett a leggyorsabb
befutó-cél szakasz a részidős eredmények szerint, hihihi, nyugdíjasöröm). A vége 71 perc és 3 másodperc lett, 6200 méteren, aminek nagyon örültem. Még az eszméletlen fáradtság mellett is :)



Összességében nagyon jó futás volt, nagyon feldobott hogy komolyabb hiba vagy keverés nélkül sikerült beérnem, saját elvárásaimnak megfelelő idő alatt. Amíg nem edzek és nem tudok jobban futni, addig jobb időt nem is várhatok, ez egyértelmű. A tájékozódásom viszont kezd stabilabb és fegyelmezettebb lenni, a mai nap nagyszerűsége a támadópontok használata volt, ami eddig tudatosan nem sikerült.

Egyszóval: fantasztikus szezonzárás volt, jobbat nem is kívánhattam volna! Mikor lesz már 2009 március? :)


(Eszti képei egy csomó befutóról itt találhatók.)

2008. november 19., szerda

I. Vakondok Kupa - séta a Martinovics-hegyen

A szerda megint hamar érkezett, most magával hozva azt a hírt is, hogy a szezon utolsó 3.sz versenyére mehetek, még egy Boróka-kupa és vége a 2008-as tájfutó verseny szezonnak. Ezt most úgy írom mintha legalább is már 10 éve tájfutnék, pedig jól nem :)

Cudar hideg idő köszöntött ránk, a kocsi is 7 fokot írt ki mikor kiszálltam, már az eggyel vastagabb futónadrág volt rajtam, felül viszont nem nagyon tudtam eldönteni a helyes összetételt, megszólalt a vészcsengő hogy fázni fogok, így a futópólóra rákerült egy thermo hosszú ujjú bicós felső. Na, ez hiba volt. Eszti mindig mondogatja hogy a futásban átmelegszem majd, ne öltözzek túl, és milyen igaza van ... hát, jól befűtöttem, és ennek kárát is láttam.

Már megint elsőként értem oda a rajthoz, de a fiúk ügyesek voltak, már kint volt a pálya, mondták is hogy indulhatok. Befizettem, bemelegítettem, dugóka-törlés, térkép átvétel, start-dugás, és indulás. A Martinovics-hegyen még sosem voltam, de ennek ellenére aránylag kevés forgatással meglett a rajt és az 1. pont, loholtam is az irányába, és jó hamar oda is értem. Tudtam hogy zsírkréta lesz, meg is láttam a bóját, ott lógott a kréta is ... csak épp az nem volt a kezemben, amire firkálhattam volna :) na ja, most mondhatjuk hogy "ez sem lesz hülyébb" vagy hogy "utálom a nem-dugókás futásokat" vagy inkább hogy
"szoknom kell még hogy versenykartont kérjek". Akárhogy is, jót röhögtem magamon, hogy már megint egy baki. Jelöltem a térkép hátuljára, aztán uzsgyi ... grrrr. Lefelé, meredeken, csúszva, kapaszkodva.

A rajthoz érve megkérdeztem a szervezők közül egy srácot, hogy érdemes-e szögest vennem. Á-nem-kell-elég-az-edző-is-nem-vészes-a-pálya, jött a válasz. A fenéket nem :) hú de bosszankodtam azon a lejtőn. Aztán még a kettes előtt a még meredekebben, beleakadtam valami nyavalyás drótba, konkrétan mint nyuszi a csapdában, nem tudtam mozdulni. Az 50 fokos lejtőn egyensúlyozva próbáltam kibogozni magam a drótból, mire sikerült persze már jól elszakította a zoknimat, és kiharapott egy darab bőrt a lábfejemből a szemét huzal. Mindezt úgy, hogy már láttam a következő bóját is.

A kettes után még le, aztán ugyanazon a meredeken két
ponton át fel. Mire visszaértem a felső útra, totál kiizzadtam a túlöltözéstől, és elegem is lett :) a karton hiánya, a zsírkrétázás (amikből alig egyik-másik fogott csak rendesen), és a cipő miatti bénázás betett. Szóval a pálya későbbi részére a laza séta, kellemes délutáni kocogás, körbe-körbe nézelődés volt a jellemző :) jól megismertem a terepet.

A bóják jó része messziről látható volt, sőt, volt néhány pont-pár, melynek első tagjától már a második is látszott. Az élvezet növelése céljából volt egy pontbegyűjtő rész, ott még jól rá is kurfliztam (nem körbe mentem ahogy a kifutási irány szerint logikus lett volna). A végén a 24-25 átmenetnél szerintem a leglogikusabb/leggyorsabb a célon/rajton keresztüli átfutás lett volna, de az snassz, úgyhogy jó nagyot kerültem, hogy diadalmasan hosszú sprinttel a széles úton fejezhessem be a pályát :)

Egyszóval, kellemes ősz délutáni parklátogatást tettem fővárosunk egy kis zöld szigetében, a fák oázisában, narancssárga kis útjelzők által kijelölt ösvényeken bandukolta
m, szórakozásként fák közé ugráltam, mindeközben színes zsírkrétákkal firkálgattam egy térkép hátulját. Megérte :)

2008. november 16., vasárnap

Velence - 2.nap, a Verseny

Kicsit fáradtabban mint szombaton, de töretlen lelkesedéssel érkeztünk a sportcsarnokba, ahová úgy hömpölyögtek be az emberek (3500 fő, két darab két méter széles ajtó, lehet számolni...) mint egy szezonvégi 70%-os leértékelésre a cipőboltba. Mi is gyorsan foglaltunk helyet a lelátón, aztán irány a tízméteres sorban állás a WC-hez :) hát volt egy hangulata a helynek.

Eszti anyukája korán ment, mi utána még háromnegyed órával, így kikísértük őt, kattant pár fotó, aztán mentünk vissza öltözködni, és bemelegíteni. Tényleg izgultam. Előző nap még nézegettem egy két évvel ezelőtti verseny térképét, csak hogy nagyjából képbe legyek. De persze ez inkább csak illúzió volt :) nyilván nem jegyzem meg Velence 2180 sikátorát fél nap alatt :)


A rajt előtt sajnos nem hagytam magamnak szokás szerint "átszellemülésre" időt, ez kicsit zavart is, így be kellett érnem azzal a 3-4 perccel amíg a check-point-ból a start-point-ba értem. Persze megint repülő volt...

Eszti jótanácsa az volt, hogy próbáljak majd visszafele gondolkodni: megnézni a kövi pontot, oda hogyan jutok, és kvázi visszafelé megtervezni az útvonalat. Ezt az eszembe tartottam, bár kételkedtem benne, hogy képes leszek rá. A másik dolog a táv volt: 9300m, légvonalban. Soha nem futottam még ennyit, főleg nem versenyen. Féltem, hogy befáradok. A terv az volt, hogy próbálok 70%-on menni, és néha ha lesz lehetőség, belesprintelek egy kicsit, a végét pedig majd nyomom ahogy bírom.

Óra csippant, indultam, és majd hanyatt estem amikor láttam hogy milyen hosszú az első átmenet. Próbáltam "lefényképezni" az agyammal a térképet, hidakat keresni (a csatornákon való átkelést tekintettem a legkritikusabbnak), illetőleg ügyelni arra, hogy a cikázásokkal, kerülőkkel ne kerüljek messze a légvonaltól.

Nagyon megörültem, mikor az egyesre elsőre, hiba nélül, állandó tempóval, megállás nélkül odaértem. Persze adott egy kis önbizalmat, de továbbra is igyekeztem fegyelmezett maradni.


Egészen a hatosig bazi nagy átmeneteim voltak, és bár "könnyűnek" tartottam a pontokat, mivel nagy távolságokról volt szó, egyrészt figyelni kellett magára a futásra is, másrészt pedig arra hogy agyilag végig ott legyek, ne veszítsem el a fonalat.


Mit mondjak, volt egy hangulata annak ahogy a turisták között cikáztam :) amikor beszéltünk róla előző napokban hogy majd lökdösni kell őket, meg manőverezni, viccesen hangzott, de mikor mindez átment valóságba :) igyekeztem azért finom lenni, inkább nagyobbakat kerültem, lassítottam. Aztán később már bátrabbá váltam, sőt rájöttem hogy különböző hangjelzésekkel még figyelmeztetni is lehet őket - ettől persze még halálra ijednek, de legalább nem estek el :) szegények, eljönnek Velencébe, romantika, séta a sikátorokban, aztán belecsöppennek egy ilyen versenybe...

Aztán a hetes után értem be a sűrűbe, itt már a
zért lassult a tempó, sok volt a kanyar, de szerencsére nagy megállásokat nem kellett végeznem, ha térképet néztem is kocogtam közben. A legkomolyabb gondolkodást a 13-14 jelentette, attól féltem is. Addigra már azért fáradtam, lábilag-agyilag egyaránt. De meglett, sikeresen az is.

Indulásnál másfél órát tűztem ki célul, úgy éreztem, az reális lesz. A 17.-nél láttam, hogy alig több mint egy óránál tartok, na ennek megörültem, és kicsit belehúztam. Gondoltam beleférek a 70 percbe. A 20. után kivágtam a főútra, ott már nyomtam is, és így lett a vége 1:16, ami saját elvárásaimnak abszolút megfelelt. Egészen örültem. Eszti várt a célban és fotózott is, így lett pár kép szenvedéseim utolsó métereiről :)



Futás közben kétszer is beszúrt már megint az oldalam, de szerencsére kis lassítással megoldható volt a probléma. Sosem futottam még 10km-t, egyfolytában, nagyon örültem hogy így bírtam. (Eszti is meglepődött amikor meglátott másfél órán belül) Tervezési és navigációs gondjaim nem voltak, utólag visszanézve a térképet nem tűnt bonyolultnak a pálya, és talán túl nagy felesleges kurflit sem tettem.


A végeredmény egy 43. hely lett a 71 indulóból, ami hasonlóan a szombatihoz a középmezőny vége. A tervezett 35-36 hely sajnos sokkal nem sikerült, ha néha belehúzok is max. 1-2 percet nyerek, ahhoz pedig sokkal több kellett volna.

Tapasztalat: úgy vélem, most már túl a 20. futásomon (milyen nevetségesen kicsi szám), stabilizálódni kezd a végrehajtás. Ezt a fegyelmezettséget, amit itt produkáltam kell minimum szintnek tekintenem, és edzeni ahhoz, hogy gyorsabb lehessek.

Egy érdekesség: a verseny után egy órával egy pizza mellett berajzolgattuk a pályákat. Eszti mindenre emlékezett, én viszont egy csomó átmenetre csak homályosan, vagy abszolút nem. Egyszerűen elfelejtem merre jártam, ez más versenyeken is volt már így 1-2 átmenettel. Miért?



Prológ: külön tisztelet és elismerés Esztinek, aki 2006 után másodszorra is elhozta a női 'A' mezőny első díját! 7 másodperccel! Ezért nem szabad sosem leengedni...

2008. november 15., szombat

Velence - 1.nap

Idén nyáron még nem gondoltam volna, hogy ősszel Velencében sétálhatok majd, pizzát ehetek és cappuccinót ihatok, mindezt pedig egy tájfutóverseny után. Aztán hopp, derültégből-villámcsapás :) na ennyit a megvanírva-a-sorsunk elméletről :) de ne rohanjunk ennyire előre, nézzük szép sorban...

Eszti már mesélt Velencéről, és megfogott az ötlet nagyon: a sikátorok között futn
i, cikázni a hömpölygő turista-tömegben. Jó ötletnek tűnt, így eldöntöttük hogy idén is megyünk. Mivel már voltam Velencében, némi kép kialakult előttem arról milyen is lesz, de azért izgultam rendesen.

Mestrében volt szállásunk, reggel bebuszoztunk Velencébe, majd Murano körbesétálása után a VK-ban kötöttünk ki. Nem volt nagy tömeg, ez ugye még csak az ismerkedő futás napja volt. Csekkoltunk, aztán elmentünk még egy kis kalóriabegyűjtésre a futás előtt. Mindannyian (Eszti anyukája, Eszti és én is) nullidő után nem sokkal indultunk, szóval igyekeztünk ki a rajtba.

Én az MM1-t választottam, ami 4,5km-t jelentett. Ennyit már futottam, így aztán aképp gondolkodtam hogy a tájékozódás lesz a figyelmem fő tárgya, az izmok most már azért csak működnek maguktól is :) a rajt érdekes volt, egy konyhai falióra mutatta az időt, és eleve az egész rajthelyet
a nullidő előtt másfél perccel tákolták össze :)

Repzis rajt volt (jobban szeretem az egyperceset), még a térkép felemelése előtt tisztáztam magamban merre állok, mit látok. Láttam hogy merre futnak ki az emberek, így azt gondoltam az egyes pontig rendezhetem soraimat. Óra csippant, én futásnak lendültem, és szerencsére sikerült gyorsan feldolgozni a térkép tartalmát, hipp-hopp az egyesen találtam magamat. Aztán ahogy néztem a térképet láttam hogy egyszerű a pálya, így minél inkább igyekeztem a futásra koncentrálni. De mint tudjuk, az izmaim teljesítőképessége véges :)

Végig futottam, kb. 80%-on, a végén próbáltam még belerakni, de nagyon beszúrt az oldalam, így félig nyűszítve értem a célba. Úgy éreztem jó időt jöttem, az én órám 3
2 percet mutatott, de a lapomra mégis 36 került. Ezt nem nagyon értettem. Aztán persze később kiderült, hogy 3:30-cal többet mutatott mindenkinek :)

Menet közben nem volt keverés, mindig sikerült pikk-pakk eldönteni merre menjek, nem kellett megállnom vagy megtorpannom, a pontérintés után már futottam is tovább. Volt lehetőségem egy-egy sprint-versenyre is másokkal, kétszer is előfordult hogy ők térképnézegetés miatt maradtak le.

Utólag visszanézve a pályát látszott hogy volt két rossz döntésem: az 5-6 átmenetet kerülővel csináltam, ez biztos volt vagy fél perc. Illetve a 19-től a célig sokan az egyesen át futottak be, én viszont lent mentem. Hát ez vitatható, talán 5-10 másodperccel gyorsabb lett volna a felső út.



Ez a teljesítmény a középmezőny végére, azaz a 42. helyre lett elég a 70 indulóból. Kicsit elégedetlen voltam, szerettem volna pont a felénél lenni.

A verseny után persze beindultak a fogaskerekek, mi lesz majd másnap :) tudtam (és Eszti is mondta), hogy azért a nagy pálya sokkal komolyabb lesz, bent a sűrűben. Ahhoz képest ez a mai nap csak "gyerekjáték" volt. Szóval tovább izgultam, és nagyon vártam a vasárnap 11 órát :)


Eszti kérésére (ami a második napi blog megjegyzései között olvasható) íme egy kép Anyukája befutójáról! :)

2008. november 12., szerda

Vérmező kupa

Ismét egy szerda, ismét egy lehetőség a futásra, és idén, sőt egész tájfutó pályafutásom alatt (hihihi) első alkalommal igazán "hidegben". Azért megkockáztattam még a rövidújjut, és nem bántam meg.

Bár pesti gyerek vagyok, de a Vérmező is egy olyan hely, amiről csak hallottam, de még nem jártam ott. Így legalább egy kicsi izgalmat reméltem, mégis csak "ismeretlen terep". Az izgalom elmaradt, mert így az ősz derekán, falevelek és nyüzsgő embertömegek hiányában a pálya teljesen átlátható volt, szinte bójától bójáig.

Több kategória volt, egyelőre még nem mertem belevágni az olyan kuriózumokba mint például a "csak növényzet" (amit Eszti megfutott), ezért a sokpontos pályát választottam, ami 2,6km-t és 20 pontot jelentett. Kis ugrabugra és átmelegedés után elsőként vágtam neki. Szúróka volt és pontsorszám a térképen - egyiket sem kedvelem :)

Nagy agymunka tényleg nem kellett, a tájolóra sem pilláztam rá, és minden pont rögtön szembe jött. Éppen ezért igyekeztem a futásra koncentrálni, azaz hogy a mozgásom és a levegővételem is kiegyensúlyozott legyen. Ezt sikerült is tartani a pálya végéig, a lábammal sem volt gond, és zihálásba se mentem át. Ez mindenképp jó hír, ez eddig ilyen rövid távon sem sikerült még.

Azért hogy ne legyen felhőtlen az örömöm, átugrott a szemem egy átmentet a térképen, így felcseréltem két pontot (a focipályát rossz oldalról kerültem). Még szoknom kell ha nem a pontok sorrendjét látom, hanem csak kódokat.

Nagy tapasztalatok nem születtek, de élveztem azt, hogy most különösen jól, pontosan, és gyorsan ment a terep-térkép egyeztetés, mellette pedig kiegyensúlyozottan a futás. Végül is 13 perc alatt sikerült a 2,6km, amiből ha levonjuk a 20 lukasztás kb. másfél percét, egész szép idő - magamhoz képest.

Közben ugye kiderült, hogy a pályahosszokkal némi probléma volt :) de megszülettek az eredmények, a sokpontoson 9. helyre kerültem az időmmel. A sprinten a nagy hibám miatt a 7. hely lett. Azért jó kis móka volt.

2008. november 9., vasárnap

Spartacus Kupa, Gánt, 2.nap - szépítés

A tegnap este végeredménye az lett, hogy felhívtam telefonon a szervezőt, és kértem egy pótnevezést vasárnapra. Nagyon mozgott bennem a vágy hogy szépíthessek. Igazán.

Egyedül autókáztam le Gántra, jó korán, mert 8-ra beszéltük meg a pótnevezést. Gántról 4 szlovák versenyzőnek felajánlottam a kocsiban maradt szabad helyeket, így nem kellett 3.5km-t gyalogolniuk. Látszólag örültek, bár egy szavukat sem értettem :) A dokumentálás gyorsan ment (ezer hála és köszönet a szervezőknek) és visszakaptam a tegnapi 390-es rajtszámom, valamint 59-re indulhattam. Volt időm felkészülni, lelkileg-testileg egyaránt. Így is tettem. Nagyon szerettem volna egy szép futást mára, hogy korrigálhassam a tegnapi ballépést.

A rajtban találkoztam egy igen kedves párral, Péterrel (aki Eszti után elsőként írt a blogomba hozzászólást) és Andreával, milyen jó is amikor az ember egy sport által szerez új ismerősöket/barátokat. Egy kis dumcsira pont jutott idő velük, aztán rajtoltam is. Fura volt hogy a rajt egy emelkedőn van, de sebaj, mindig van új a nap alatt :) főleg az ilyen kezdőknek mint én.


Az 1. pont könnyen ment (közel volt, és a mumusom is szabadságra ment), a kettesre való leereszkedés közben átéreztem a vaddisznók életének szépségét. Utána felfelé pedig szerettem volna egy cseretüdőt, de sajnos nem volt nyitva a bolt a völgyben. Anyám! Ilyen brutális emelkedőt! És az elitek itt tényleg felfutnak?? Mit nem adnék ha ezt láthatnám! Miután újra kaptam levegőt, dugtam a ponton, ezután fent nyomattam át a hármasra, szó szerint ráestem a pontra. Aztán a koreográfia ismétlődött: letúrtam, felszenvedtem (ha az alkoholtól az agysejtek halnak el, ettől is biztos pusztul bennem valami, hm?).

Az 5., 6., 7., 8. egy kis pihenés volt a fennsíkon, örültem is neki, a pulzusom visszaállt, és a tempó is kicsit gyorsult a nagy emelkedők alatt teljesített 2km/h-ról :) A 9.-10. átmenet már szinte hiányzott, az utóbbihoz érve a meredeken a hegyoldalban ki is szakadt belőlem egy halálhörgéshez hasonlító "ááááá", jó pár futó örömére aki talán épp a pontot kereste.

A 11.-re való átszintezés miatt rém büszke voltam magamra, ez ugye az előző nap nem sikerült, most pedig csont nélkül. Hurrá! Ezután pedig irtózat sebességgel a cél felé sodródtam, ahová is érdekes féloldalas mozgással (a jobb cipőmben lévő fél tonna erdőtalaj és kavicsminta miatt) sprinteltem be: 55:49 lett az időm, és ettől azért egy kis elégedettség töltött el.

Bár tudom, ilyen könnyű pályán illett volna 50 perc körül futni, de igazából most annak örültem nagyon, hogy dacára a tegnapi szörnyűségeknek hiba nélkül sikerült, és végig kontroll alatt tartottam az útvonalamat.

Tapasztalat: higgadtség, átgondoltság. Ez mindennél fontosabb. Aztán most már tényleg elkezdek edzeni a terepfutásra (van valakinek ötlete, hogyan?)



2008. november 8., szombat

Spartacus Kupa, Gánt, 1.nap - borúshármas

Tudom, tudom, mi a címben az hogy "borúshármas", ez a kérdés, ugye? Nemsoká kiderül. Annyit előre elárulok, hogy félúton van a "hülyeállat" és a "jajjszegény" között. Ki-ki saját belátása szerint :)

Eszti most nem szeretett volna futni (kilencmilliomodik alkalommal is Gánt, Gánt,Gánt) ezért egyedül vállaltam be a Sparit, és csak az első napra neveztem, mondván elég ennyi, próbára, megízlelni. Bár az Eger nagydíj is hasonló (pozitív) tapasztalat volt, de ott könnyű terepet kaptam, előtte megnéztem a Gántit (213 gerinc/völgy egy négyzetkilométeren), és ezt nehéznek ítéltem.

7-re voltam kiírva indulónak, jól a legelején, ilyen sem volt még, már az óra bekapcsolása előtt ott voltam. A biztonság kedvéért elraktam egy zacsit, de azért drukkoltam hogy ne essen. Mivel nem jutott eszembe hogy az egyes pont a mumusom, ezért az pikk-pakk meglett. Na jó, über könnyű volt, azért. A kettes is megadta magát hamar, kicsit kerültem, így viszont gyorsabban szedtem a lábam. A hármasra is megvolt a terv, fel a tetőre, és a völgy tetejénél átvágás ... átvágás volt, csak nem úgy ahogy kellett volna.

Szóval innen két dolog lehetséges: vagy valaki szórakozott velem, és amikor kinéztem egy irányt, megrántotta alattam az erdőt mint egy szőnyeget, és ettől mindig máshol lettem mint akartam ... vagy egyszerűen a másodperc ezredrésze alatt, észrevétlenül és váratlanul: elhülyültem. Fel-alá futottam, idenéztem, odanéztem, sehol semmi. Hát ez egy darabig így ment, aztán visszafutottam az útra, és egy jó nagy biztonsági kerülővel megfogtam az amúgy nevetségesen könnyű pontot. Na most kérem, lehet ítélkezni: hát lehet ilyen ...... az emberfia?


A pálya többi részén nagy gond nem volt, és az eső is csak 1 mp-ig csöpögött rám, így gondtalanul futhattam - már ahol bírta a lábam. A 10.-nél egy kicsit előbb jöttem le az útról, de ez nem vett el 20 mp-nél többet. Aztán a 11. után volt még egy kis bibi, az már 3 perces volt, de hát ilyet még nem csináltam, sosem kellett kövek között szintezgetnem hegyoldalban. Így kicsit alácsúsztam, és vissza kellett másznom.

A befutó jól sikerült, ám az időm ... gyászos 73 perc lett :( A hármas pont keresése 17 plusz percet elvitt. Egyszerűen el sem tudom képzelni, mi a frász fenét tudtam annyi ideig csinálni. Jajj. Nagyon bosszús voltam. Így aztán a 27 indulóból 24. helyen végeztem, de igazából az utolsót érdemeltem volna.


Tapasztalat: Az eddigiek mellé, amik arra szolgálnak tanácsként ha keverés van, fel kell vennem még egy fontosat: nem csak a támadópont fontos, hanem néha igazán körbenézni, HOL is vagyok valójában. Megint egy triviális dolog, amin elbuktam.




Epilógus: Nagyon bosszantott ez a hiba. A pálya maga könnyű volt, főleg így összel lomb nélkül, nagyon adta magát minden pont. Bennem kavargott a gondolat, hogy azért ennyire buta nem lehetek, nehéz volt elfogadni/feldolgozni ezt a tévesztést. Zsebe Isti este még azt mondta: "Nem kell mindig az erdményt hajhászni". Tényleg nem (csak) az eredmény, de úgy éreztem több van bennem ennél. Aztán Eszti este megkérdezte (talán látván a szenvedésem) hogy akarok-e vasárnap is menni ...



2008. november 5., szerda

Postáska - avagy a figyelmetlenség csúcsa

Eljött a "futószerda", és Bár az Eger Nagydíj csak pár napja volt, mát szinte bizsergett a lábam hogy futhassak. A Margitsziget amúgy is "hazai pályának" számít, szerintem már nincs is olyan zuga amit ne ismernék legalább egy kicsikét.

Kettő előtt értem oda a VK-ba, sok kabátos iskolás-féle gyerkőc állt sorba az indulásnál. Beneveztem a 4,5km-es középtávra, kicsit bemelegítettem, aztán mentem a rajthoz, megkérdezhetem indulhatok-e izibe, mondták hogy igen, dugtam, kaptam a térképet, és nekiálltam.

Azt biztosan tudtam hogy a pontokon nem kell majd gondolkodni, és hát az útvonalválasztás sem okozott túl nagy fejtörést. Igyekeztem hát arra törekedni, hogy inkább tempót fussak, folyamatosan, a 4,5km-re jó lett volna 35 perc körül nyomtani. Vagy max 40.

A pontokkal tényleg nem volt gond, elfutottam már az állatkertig, amikor azt láttam hogy a 8. pont után nincs vonal. Kinyitottam a behajtogatott térképet, de tényleg nem volt vonal. Aztán eszembe jutott, hogy ugye ez egy nagy 6,5-es pályának a része, gondoltam egyszerűbb kivitelűek a térképek, így folytattam a 8-ashoz közel eső 18-assal. De ez meg már visszafordult, és láttam is hogy a vonalvezetés utána már a cél felé tart.

Akkor néztem meg jobban a térképet, és láttam hogy ez a 2,5km-es legrövidebb pálya. Na hát! Rossz térképet kaptam a rajtba? Grrrrrrr. Hogy egy hízott kacsa essen rá a fejére. Na mindegy, nyomattam tovább, visszafelé, pikk-pakk a befutóponton majd a célban találtam magam. 21 perc lett a pályaidő, de hát 2.5km-en még ez is sok. Szóltam is a rajtban hogy írják át, még sem a 4,5-t mentem, hanem a legkisebbet. Hú, de mérges voltam.

Mivel nem éreztem kielégtőnek a mozgást, hazáig még futottam, és a Váci úti zebra előtt a pirosnál nézegettem a térképet ... hát ... akkor veszem észre: bakker, ez a térkép kétoldalas. Ááááááááááááá. És a másik oldalán a pálya másik fele. Na kész. Hát ennyire tök nem lehetek. De tényleg nem. Oké, ez életem 16. tájfutása, persze hogy nem találkoztam még mindenféle variációval, de hát ekkora über bakit.

Szóval, tényleg igaz a blog címe: a mai nap volt a figyelmetlenség és a dilettantizmus csúcsa :)

Tapasztalat? Bruhaha .... nézd meg a térképet rendesen te marha, és ne hidd má' hogy a 8. után 18. következik :) tiszta lúzer voltam :)

2008. november 2., vasárnap

Eger Nagydíj 2.nap - Orrvérzésig(!)

Az első napi sikerélmény (azért mégiscsak 5. hely sikerült!) és bosszúság (hülyeségeket rontottam egy könnyű pályán) kevert érzésével érkeztem a rajtba. Illetve volt egy kis probléma: előző nap valami belement a jobb szemembe, nagyon fájt, egész éjszaka könnyezett, és jól be is dagadt. Izgultam, hogy ez ne zavarjon majd a terepen.

Ma én indultam előbb és Eszti később, de hős volt, és feljött velem a rajtba. Most nem maradt olyan sok idő melegíteni, de úgy éreztem elég lesz, a végén jól kiugráltam magam. Aztán jött a meglepetés: egy orrfújásnál elkezdett vérezni az orrom, és nem egyszerűen. Folyamatosan próbáltam csillapítani, de ennek ellenére úgy álltam a rajthoz, hogy még vérzett, és egy nagy zsebkendőbucival dugtam be. Hát, fájó szem, vérző orr, mi lesz ebből? - gondoltam.

Mumuska jelzett, első pontnál mellémentem, de egyébként minden gondolatom az orrom körül forgott (hogy fogom így végigfutni?). A 2. pontnál a szimbol szerint ígért sziklafal 3 odadobott kő volt, emiatt kicsit mérges lettem. A 4.-re sikerült nagyon szépen átszintezni, ilyet még nem csináltam, amikor próbáltam nem sikerült, szóval örültem mikor odaértem. Az 5. felé menet is elsőre meglett az átjáró, de aztán ott (azt az egyébként könnyű pontot) is elvétettem, egy úttal odébb néztem magam, Kerestem új támadópontot (jelleghatár), aztán meglett. A 7.-nél egy völggyel előbb kerestem, figyelmetlenül olvastam a térképet. A 8.-nál is egy facsoporttal később fékeztem. A 10. nagyon hamar meglett, pedig később kiderült, sok mindenkinek volt vele problémája, tőlem is páran kérdezték ott hogy hol a 81-es. A 12. után már nagyon fogyott az erőm, így kapóra jött egy lány aki épp előttem futott, a nyomába eredtem, így nem lassultam le, és elég tempósan értem a célba.

Ma már akkora nagy hibák nem voltak mint tegnap, most is úgy éreztem hogy egyre magabiztosabban megy a tájékozódás. Jó pár mellémenés volt azért, az 5.nagyon sokat elvitt, de ebben is látok fejlődést, mert szerintem már gyorsabban megy a korrigálás és kevesebb a felesleges tekergés mint eddig.

A második napi vérzőorros futás a 7. helyre volt elegendő, 46 percet futottam a 4.5 km-en 110m szint mellett a 14 pontos - egyébként megint csak könnyű - pályán. Így összetettben lecsúsztam a 6. helyre. Amivel egyébként abszolút elégedett vagyok.

Tapasztalat: most hogy már a tájékozódás elkezdett magabiztosabb lenni, következő lépés a térkép pontosabb olvasása lesz. Esztivel mikor itthon kielemeztük a pályákat, látszott, hogy sok mindent nem vettem észre, ami viszont ordított (ordíthatott volna) a térképről.

Tapasztalat-2: frankón, nincs olyan pálya ahol csak egyes pont van? Ha sokat gyakorolnék rajta, most már előbb utóbb sikerülhetne nem elrontanom :)


2008. november 1., szombat

Eger Nagydíj 1.nap

Eljött az ami még nem volt, részt vettem életem első kétnapos, komolyabb (nagyobb, nehezebb?) versenyén. Érdekes tapasztalat volt, mindkét nap másért, de ne rohanjunk előre, nézzük szép sorban.

99-re indultam, szóval temérdek időm volt, de felkísértem Esztit, mert ő korábban ment fél órával, a maradék időt még további melegítésre, és szellemi ráhangolódásra szántam. Aminek aztán véget vetett az indítóba kirakott suhancok idétlenkedése :) Rajt előtt 5perccel elkezdett esegetni az eső, nem volt világvége, de annyira azért számított hogy tasakolni kellett a térképet. Ez sok időbe telt, így nem is volt igazán időm átnézni a pályát sípszó előtt.

Mumusom, az egyes pont persze megint előugrott, bár magabiztosan odafutottam ahová véltem, mégis elnéztem balra, és valamiért elfutottam egy pár métert a másik irányba keresni. Persze nem ott volt, hanem ahol először sejtettem. Sebaj, tovasuhantam. Na a kettes is betett, elnéztem egy egész jelleghatárral, amit jól meg is kerültem, plusz szint. Grrrr. De aztán nyugira intettem magam, a 3-8 nem is volt semmi vész, persze a térképen látszik hogy van néhány biztonsági kurfli, de alapvetően magamban biztosan fogtam a pontokat. Külön büszke voltam a 4. felé menet az átjáról megtalálására. A 9.-re menet egy jellegfányit odébb néztem, a 10. viszont csontra sikerült. A 11.-re aztán elbambultam csúnyán, egy jelleghatárral előbb hittem a pontot, és bár nem kerültem,de nagyon belassítottam. Utána már nagy gondok nem voltak, a 13.-nál volt egy kis megtorpanás, közelebb vártam a gödröt. A célig pedig sprinteltem egy jót.



Összességében megint bosszúsan értem be, szerintem nagyon könnyű pályát kaptam, erre három triviális helyen (1,2,11) is elrontom, méghozzá perceket veszítve. 3.7km-en 100 méter szinntel 14 ponttal 38:56 lett az időm, és 3-4 perc simán lejöhetett volna. Ez az eredmény F35BR-ben 19 indulóból az 5. helyet jelentette. Sajnos az erőnek is híján voltam, kétszer is gyaloglásba fulladt a futás.

Tapasztalat: Most már kezd biztosabban menni az iránytartás, és a térkép kiolvasása, jobban kell bízni magamban, és először ott keresni a pontot, ahová elképzelem, nem körbekolbászolni a környékét fel-alá.