2011. szeptember 19., hétfő

Négykézlábas tájfutás sógoréknál

És itt most nem arra kell gondolni hogy egy, Ausztria meredek hegyei között rendezett versenyen vettem részt. Hogy mire, az majd kiderül a lentiekből.

A ROB után elnyelt a munka és a magánélet adta feladatok tömkelege, olyannyira hogy semmiféle edzési lehetőségre nem maradt időm. (És az ONEB-ig ez várhatóan sajnos így is marad, de hát ezt tudomásul vettem, tudva hogy utána nem sokkal már visszaállhat minden a kellemesebb kerékvágásba.) No persze mindezt a külvilág nem tudhatta, így hét elején rám üzent Isti, hogy nem nagyon látja a nevem a nevezettek között. És ezzel biza nem tévedett. Azt persze nem akartam hogy úgy tűnjön, szándékosan negligálom a MOM-os rendezvényeket, így engedtem sógorom kedves unszolásnak és megkértem írjon fel a vasárnapi rajtlistára, remélve hogy ki tudok préselni 2-3 óra szabad időt a dolgos hétvégéből. Valahogy nagy nehezen sikerült is.

Fáradtan és hatalmas ásítások közepette érkeztünk a Kopár Csárda parkolójába, fél órával indulás előtt. Gyors átöltözést követően kisétáltunk a rajtba, és hát mit mondjak: a bemelegítésem is közröhej tárgyát képezhette volna. De hát a cél tényleg inkább az volt hogy egy pickét élvezhessem a térképolvasást és tájékozódást, amire lássuk be hogy a Zajnát, és az Isti tervezte pályák konstellációja igencsak alkalmas :) szóval tudtam hogy fejben sok minden eldőlhet, szóval mérsékelt erővel, de annál nagyobb odafigyeléssel és jó kedvvel indultam neki a pályának.

Az egyes pont környéke a KOB-ról már ismert volt, hamar meglett. A kettesre szépen átoldalaztam, itt belebotlottam egy sporttásba, akiről a hármas felé menet kiderült hogy ő is az én kategóriámban van, és a pálya többi részén mögöttem (néha mellettem) is maradt. Az első megtorpanás a hetes előtt volt, itt az eggyel balra lévő nyeregbe érkeztem, de hamar rájöttem a turpisságra és átugrottam a szomszédba. Aztán leugrottam az árokba, ki belőle, fel a kis gerincre, át még egy völgyön és már ott is voltam a gerincen a kis kúpnál ahol örömmel konstatáltam hogy szemben a fenyves-bokros részen már látszik is a jellegfa. Ezt ott teljes magabiztossággal tettem, és egyébként jó is lett volna a dolog, ha nem lett volna feladat előtte a 8-as pont begyűjtése is :) de hát így ez kimaradt. Persze mondanom sem kell, ezt ott és akkor abszolút nem vettem észre. A tízes felé menet sajnos elszámoltam magam egy völggyel, de a rossz helyen felfelé menet a tisztás helyre rakott, után a kúpot kerülve visszafutottam a pontért, a részidőket nézve ez 4 percembe került. Aztán igyekeztem nagyon figyelni, mert a térképre nézve láttam hogy a nagy hosszú átmenet után már pikk-pakk a cél következik. A terv megvolt, és az csak pluszban segített hogy az útvonal az 5. mellett vezetett el. Utána pici félrehúzás történt, de egyszerűbbnek tartottam tovább menni (mivel képben voltam), mint korrigálni. Ezután biztos megérezhettem a cél szagát (ami nálam gyakori hiba, hajlamos vagyok az utolsó pontokra nem figyelni), mert az utolsó előtti pontra szép nagy ívet vettem, a befutóra pedig hát hogy is mondjam ... arra talán szavak sincsenek.

De ettől függetlenül vidáman értem be a célzászló alá, és a vidámságom még akkor sem szállt el amikor Oszi megkérdezte hogy "Sándor, a 83-as ponttal mi van?". "Mi lenne?" - válaszoltam - "biztos hogy fogtam, lehet hogy nem csippant". És ennél jobban nem is érdekelt ott abban a pillanatban. Aztán beszélgettem a körülöttem futó emberkével, Attilával, konkrét emléke neki sem volt, de a "ketten már csak észrevettük volna ha kimarad" teória látszott győzni. 10 perccel később, átöltözés után mondtam Esztinek, hogy biztosan hibáztam, hiszen semmi emlékem nincs arról, hogy mentem volna a 8-9 átmenetben, a 7-9 viszont abszolút előttem él. Aztán itthon letöltve a GPS adatokat ez be is bizonyosodott.


De tényleg nem bánom az egészet, a totál nulla agyi és fizikai állapotomhoz képest nagyon jól esett ez a kis futás, remek pályát kaptunk, a rengeteg négykézláb mászással együtt is nagyon élvezhető volt minden átmenet, és megnyugtató eredményképp nekem elég az a tény hogy a 7. pontnál (a hiba előtt) a 2. helyen álltam két nyert átmenettel. És most az ONEB-ig tényleg csend, ott meg aztán ... majd meglátjuk mi lesz ;)

Bookmark and Share

2011. szeptember 5., hétfő

ROB 2011 - a változatlanság (nem) gyönyörködtet

Ez volt a harmadik rövidtávú bajnokságom. Az első selejtezője hibával végződött (kimaradt egy pont), a tavalyiban ugyan "A" döntős lettem de a döntőben csúnya nagyot hibáztam. És az idei folytatás sem azt támasztotta alá hogy hú de nagyot fejlődtem volna...

Felkészülés: Hungária Kupa előtti két hónapos intenzív edzésidőszakomat követően két hét szinte teljes leállás következett, így a ROB-ra a tartalékokból kellett táplálkozni. A selejtezőre jutott is, klasszisokkal jobban ment mint tavaly. A döntőre azonban már kimerültem.

A selejtező: Parkos, ligetes részt kaptunk, kis tóval (ami várhatóan az útvonalválasztós részt okozta). A pálya vonalvezetése nagyon tetszett, abszolút alkalmas volt gyors futásra, de azért figyelni is kellett. A késői rajtidőmmel szerencsém volt, a fűben az ösvények néha segítettek. Hibák: a rajtnál nehezen tudtam helyrerakni magam, így kb 10 mp megtorpanással kezdtem. A következő hiba azonban valószínű nem az enyém volt. A karika és a szimbol alapján a 16. pont "két bozót között" lett volna, az úttól nézve az első és második között. Az úton futva elhagytam balról a jellegfát, vele szembe jobb kéz felé a két bokrot, majd elkezdtem befelé húzni a két bokor közé. Persze ott nyomok sem voltak, de azért bekukkantottam, bója sehol. Végül kint figyelt az első bokor út felőli oldalán. Ez a vélhetően rossz pontkirakás így legalább fél perc bukta volt. Hasonló történt a 19. pontnál, ahol  a szimbol alapján én abszolút lapos gödröt kerestem, és így először nem vettem tudomást egy fa tövében álló bójáról, ami mellett - emlékeim szerint - semmilyen gödör nem volt. Az első hibában teljesen biztos vagyok, ez utóbbiban hagyom magam meggyőzni ha valaki azt állítja hogy márpedig ott volt gödör. A végét még megtoltam picit (köszönhetően annak hogy Haresz előttem vágtázott), így 21:49-es idővel értem be, 3900 m-t futva a 3040 m-es pályán, a 33 induló közül 19.-nek. Ez így pont elég is volt az "A" döntőhöz.

A döntő: Az "egy nap két futás" modellek valahogy sosem mentek nekem. Képtelen vagyok regenerálódni, és legfőképp nem tudok jobb teljesítményt nyújtani másodikra mint elsőre. Aki tudja a titkot, árulja el :) a 2km-es rajt-távolságot a karantén-idő előtt sétálva tettem meg, majd indulás előtt igyekeztem az állapotomhoz képest jól bemelegíteni, bár a nagy meleg és nyomott állapotom ebben nem nagyon segített. A döntőben városi rész várt ránk, kevés kis parkkal a cél környékén. Hibák: Indulás után sajnos figyelmetlenül néztem az első pontomat, így fél perc hibát rögtön beírhattam. A nagy baki azonban a 6. pont volt, ami felé óriási kerülőt tettem, figyelmetlenségből, ez egyből egy perc hibát jelentett. És ez a másfél perc szépen meglátszott az időmön. 20 percen belül akartam érkezni, de beérve tisztán látszott hogy 18 körüli idő lett volna a reális. A másfél perc hiba nélkül talán a közelébe is kerülhettem volna, így viszont 20:03-as idővel a 23 indulóból a 20. helyen végeztem.

Selejtező befutó után sógorral
Összegzés: Fizikailag kicsit jobban ment mint tavaly, bár közel nem voltak a pályák annyira szintesek. Hibák tekintetében a mostani döntő hibája sokkal kisebb léptékű volt mint a salgótarjánié, de ennek ellenére ez a helyezésen nem látszott.
Akárhogy is nézem - és abszolút nem pesszimistán - még mindig nem tudok a bajnokságokon felnőni a mezőnyhöz. Szubjektíven úgy érzem, bár a futásom és a tájékozódásom is javult, a kettő még mindig nem működik együtt tökéletesen, és a figyelmetlenségem is gyakran visszahúzza e kettő egyébként jó kombinációját.

A verseny maga nagyon tetszett, a helyszínválasztást tökéletesnek éreztem, a szervezéssel sem volt semmi probléma. Az elmaradt tésztás ebéd persze sajnálatos volt, de hát ajándék lónak ne nézd... :) viszont magasan messze ez volt a legjobb minőségű térkép amivel eddig futhattam, ezért külön köszönet és elismerés a szervezőknek.

Még egy bajnokság van idén, ami nem is lesz olyan könnyű, meglássuk mire futja.

Bookmark and Share

2011. szeptember 1., csütörtök

Eötvös 2011 - kockás szoknya

A Hungária Kupa utáni hetem elég kevés mozgással telt, ennek tényleg időhiány volt az oka és nem a lustaság. De persze az Eötvöst nem is tétversenynek szántam mint inkább csak egy edzésnek, élvezve a hidegfront okozta kisebb lehűlést.

A sprinten elég korán indultam, így elég korán ki is mentem a rajtba kicsit felkészülni, ahogy Isti sporttárs nagyon helyesen mondta a patakparton futogatva: ez kérem egy sprint! Még indulás előtt egy vaksi ámde annál nagyképűbb biciklis vágódott bele a rajtra várakozók közé, majd mikor még neki állt feljebb, Stanyó, háta mögött vagy ötvenünkkel megkérdezte tőle: "nem félsz hogy meglincselünk?" - szóval igazán jó hangulatban rajtolhattam. És plusz grátiszként egy perc térképnézegetést is kaptunk - fel nem foghatom miért, de maradjunk annyiban hogy nem ez volt a nap utolsó furcsasága. Szóval a hídig simán el is terveztem a menetet - nem mintha nagy feladat lett volna. Ennek ellenére az egyes pontnál ott hagytam 15-20 másodpercet, rossz bokorbeugrót választottam elsőre. A hídnál kicsit nehezen értelmeztem a szalagozást, itt is 15 másodperc hozzájött. Bár én még a szerencsésebbek közé tartoztam. Novai Évi például átugrált a patakon, mert ott is látott szalagot, de hallottam olyan beszámolót is hogy valaki sehogy sem tudta feloldani az úton és patakon egyszerre történő átkelés problémáját. Szó ami szó, egy igazi (és nem a földön a porba tiport) szalagozás sokat segített volna :) no mindegy, a túloldalt újra lendületet kaptam, majd elérkeztem a pálya legfurcsább részéhez: a szépen egymás után felfűzött 9-10-11 pontokhoz. 21B pályán. Nehogy véletlenül gondolkodni kelljen. Ejnye már!

A vicces kombináció után én inkább kikerültem a kis zöldet, bár volt egy sporttárs aki átvágott de semmivel sem ért hamarabb oda mint én, plusz folyamatosan használta a levegőt a káromkodással. Innentől már csak a fűben futás lassított, aztán következett a cél előtt a külön ábrázolt terület. Megmondom őszintén eléggé vártam, remélve hogy némi izgalmat csempész ebbe a kis satnya pályába. De a pályatervezés gondosan ügyelt arra hogy ne így történjen: mindössze egy cikk-cakkot kellett leírni. Ismétlem: a 21B pályán. Egyébként később visszasétálva (és Eszti befutójára várva) a helyszínen nézegettem, és bizony idősebb sporttársaink - az F50 vagy F60 kategóriában - mintha nehezebb vonalvezetést kaptak volna. Pont egyébként volt bőven, igazán megérdemeltünk volna valami gondolkodtatóbb összekötést. A kijáratnál Eszti várt fotómasinával, úgy dugtam a célban. Az órám 20:57-et írt ki, és 4200 méter távot a 3500m-re kiírt pályán. Ez a 36 fős mezőny 25. helyét jelentette. Nem, nem vagyok ennyire béna, de az első kilenc, Kovács Ádámtól (14:50!!!) Tóth Ádámig (18:19) tartó mezőnnyel amúgy sem akartam versenyre kelni.

Kis pihenő után nem sokkal a váltó rajtjában találtam magam. Persze nem ez volt a terv, hanem hogy egyéniben indulunk, de végül felállítottunk egy családi csapatok (Eszti anyukája, Eszti és én) a nyílt kategóriában. Legyen már valami hangulata a dolognak. A rajt után a térképre nézve az első döbbenet a térképrajt helye volt. Láttam hogy a kerítésen kiérve oda kellett volna futni, de körbenéztem, és senki nem fordult arra, mindenki rögtön az erdőbe vette az irányt. Hm. Hát én is ezt tettem. Bár első futó voltam, igazából nem nagyon néztem ki merre van körülöttem, mentem ahogy tudtam. Szerencsére nem volt egy agyzsonglőr pálya, itt ez megint a gépembereknek szólt. De ennek ellenére egy hibám mégis volt: rosszul osztottam be az erőm, az átfutóra kicsit elzsibbadtam, így az azt követő pontfogásnál otthagytam vagy fél percet legalább. 

Azért még a cél felé belehajráztam, de amilyen fáradt voltam, a váltótárs kezére csapása után elfelejtettem ledugni a célt :) de szerencsére emlékeztettek rá, így csak plusz 20 másodpercet jelentett a dolog. Utánam Eszti anyukája is becsülettel kifutotta magát, majd a váltónkat végül Eszti remek futása hozta jó helyen, Ő fél perccel jobbat jött mint én, és így az ötödik helyről feltornázódtunk a  harmadikra. De ennek nem örülhettünk sokáig, ugyanis az előttünk lévők hibát vétettek, így előre léphettünk az ezüstérmes helyre. Jó csapat voltunk!

Az eredményhirdetés elég kaotikusra sikeredett, de ennek főképp mi vagyunk az okai, mármint tágabb értelemben mi. Miért olyan nehéz csendben maradni miközben zajlik az e.h.? Ott zsibolygott mindenki, és persze aki az eredményeket hozta sem volt az a harsonatorkú teremtés. No mindegy, azért csak meghallottuk mikor kell kimenni Esztinek átvenni a sprint 2. hely díjat, illetve váltónknak is a megérdemelt elismerést.
Egyébként a díjkiosztó tekintetében ez egy úgynevezett skót típusú verseny volt. Eszti N21B-ben a második helyért egy korsó sörre jogosító 4x2 cm-es cetlit, a váltóért pedig ugyanezt és egy matricát kaptunk. Persze az eredményhirdetés után hallottuk amint kiabálják: "a megmaradt pólókat 1200 forintért meg lehet vásárolni..." :) hát, köszönjük.

Bookmark and Share