Chio light élmények

Péntek esti és szombat délelőtti időtöltésnek a "Chio tájékozódási napokat" néztük ki. Egyrészt mert így ismét biciklire ülhettem, másrészt meg kipróbálhattam életemben először az éjszakai tájfutást. Kezdjük ez utóbbival.

21:30-as nullidőhöz képest 20:50 körül értünk oda a VK-nak kijelölt helyre Zirc határába. Három árva autó, egy felhagyott sátor, és körös-körül csend és hullaszag. Korán jöttünk - gondoltuk. De tévesen. Ugyanez az állapot állt még fent fél órával később is. Nullidő körül már volt valami mozgás, így odanéztem a sátor felé és érdeklődtem. Kiderült, hogy a nevezésem elkeveredett, és az "A" pályából amin szerettem volna menni mindössze 4-5 darabot nyomtattak (ez még viccnek is rossz), így a "B" pályára kényszerültem. Ezen a ponton átfutott az agyamon: soha többet Chio! :)

Érdekes volt éjszaka kimenni az erdőbe. A biztonságérzetemről Eszti nagyszerű minőségű lápája gondoskodott, ami szinte nappali fénybe öltöztette az erdőt - legalább is az előttem lévő sávban. A tájékozódásra igyekeztem ugyanazt a módszert és ugyanazt a tempót használni mint nappal, persze kicsit több támadóponttal. De mivel a pálya nagyon könnyűre sikeredett, erre nem is volt nagyon szükség. Egyedül a 4-5 átmenetben bizonytalankodtam, bár a track-en az látszik hogy jól mentem, de mégis, ahogy a négyestől elindultam, érezhetően szintet vesztettem, és ez megzavart (a térképen jól látszik, hogy ennek nem így kellett volna történnie).

Végül is 40:44 alatt értem be, 3,8km-es pályán 5km-t futva (köszönhetően pl. a nagy kerülőnek a 6-os pont felé). Az eredménnyel nem tudok mit kezdeni (állítólag harmadik lettem), hiányában a mezőnynek. Kíváncsi leszek majd egy következő alkalommal hogy fog menni az éjszakai, amikor már a pálya is kihívás lesz, és emberek is lesznek rajtam kívül az erdőben.

Szombaton délelőtt biciklire pattantam, és mivel már előre gyomorgörcs volt bennem (okulva az előző nap estéjéből) hogy mi lesz ha elfogy a térkép, nem haboztam, és elsőnek indultam, természetesen a hosszabbik pályán. Az előző napi esőnek kösztönhetően sárból és vízből nem volt hiány a pályán. Sárgumi hiányában elég túlélős volt néhány emelkedő (és lejtő), de szerencsére szinte végig nyeregben tudtam maradni, néhány nagyon rövid szakasz (összesen talán 2-300méter) ment el csak tolással. A pálya itt is könnyű volt, viszont a végére becsúszott egy nagy hiba az útvonalválasztásba: a hármas után át kellett volna vágni a betonra (és nem kerülni), a betonról meg nem kellett volna levágni a földúton a völgybe, hanem körbe felmenni a tetőre. Ezzel kb. 5 percet buktam.

A vége 1:15 lett (12,5 km tekeréssel), és 3 kiló sár a biciklin, na meg a ruhámon és rajtam. De nagyon élveztem, jó volt ismét biciklizni, még ha ilyen nem túl szerencsés körülmények között is.

Hogy Eszti is élvezhesse végre kicsit a hétvégét, beneveztünk a mobilos tájfutásra is. Addigra már nagyon jó idő volt, és sejtettük hogy a sár kevésbé lesz zavaró mint pl. nekem a bringánál. Én kezdtem az irányítást, és Eszti a futást, mint utólag kiderült a nehezebb pályával. Ez az eredményen is látszódott, mert sajnos két pontnál is elvétettem a navigációt, nem tudtam olyan pontosan irányítani hogy egyből odataláljon. összességében 34 perc körüli időt sikerült mennie. Aztán technikát cseréltünk, és én futottam ki a pályára. Eszti persze remekül vezényelt, én meg futottam ahogy bírtam (bár az utolsó pont előtt 20 méterrel begörcsölt a combom), de így is 19 perccel értem be a pályáról, ami mint kiderült bő 10 perccel jobb lett, mint amit addig a többiek mentek.

Így összességében kettőnknek sikerült felkerülni a mobilos futam dobogójának a csúcsára, a 11 induló közül mi bizonyultunk a leggyorsabbnak! Hurrá!

A mobilos tájfutás esszenciája a tájékozódás, tehát az irányítás. Az a jó, ha az irányító látja maga előtt a térképet, és úgy navigál, és persze a futó rögtön érti, és futás közben mondja mit lát, és nagyon figyel. Nálunk még nekem kell fejlődni a térképolvasásban, amúgy szerintem remek csapat vagyunk :)

Pannon Tájfutó (halál)Napok

A második napi pályán való futásom közben arra gondoltam (közvetlen azután a gondolat után hogy feladom), hogy mi legyen ennek a blognak a címe. A szégyenfutás? Vagy a nagy halál Cseszneken? De aztán a célba érve elmúltak ezek a gondolatok. Pedig ...

Nagy izgalmakkal érkeztünk péntek délután Veszprémbe, az izgalmat az okozta, hogy kis csúszásban voltunk. De szerencsére az odaérkezésünk után már lecsillapodtak a hullámok, és a rajtig bőven behoztunk minden lemaradást. Szó ami szó, nagy lelkesedésem és hangulatom nem volt, de Eszti azt mondta, majd menet közben megjön. Így is lett. Sőt, már a bemelegítés közben fordult a kocka.

Lendületesen indultam a sprint pályára, az első 7 pontot hiba nélkül fogtam, és 5:17-es percátlagot futottam. Ez még edzések közben sem szokott sikerülni (pontok nélkül). A nyolcasra már kicsit belassultam, jött a nagy emelkedő, amiben nagyon elfáradtam. Nagyon nagyon. De még annál is jobban. Olyannyira, hogy a kilencesre, ami egy triviálisan könnyű és rövid átmenet volt, hatalmasat hibáztam. A térképet így utólag nézve nem is igazán értem mi történt velem. Egy jó szó van rá: agyhalál. Utána már csak bevánszorogtam a célba, 23 indulóból a 10. lettem, 2,5km-es pályán 3,5km-t futva 21 és fél perc alatt.

Ami eddig még sosem sikerült, de éreztem hogy a pálya elején benne lehet a pakliban: két átmenetet is nyertem, az egyiket holtversenyben. Hurrá :)

Kis pihenést követően (aztuán hogy Eszti befutott szokás szerint az első helyre), elmentünk mobilostájfutni. Amit nagyon szeretünk mind a ketten. Ő kezdte az irányítást, amit nagyon-nagyon szuperül csinált, olyannyira, hogy végig teljes erőmből tudtam futni, és szinte láttam magam előtt a térképet ahogy mondta a telefonban az instrukciókat. Egy kicsi mellémenésünk volt, de ezzel együtt is remek idővel (5:44) értem be, 4:47-es percátlagot futva. Ilyen teljesítményt még soha(!) nem produkáltam. Sajnos ezután, amikor a második pályán én irányítottam, már nem voltam olyan ügyes mint ő, és volt egy nagy mellémenésünk, így az összeredményünk nem lett olyan rózsás, egy másodperccel csúsztunk le a dobogóról. De majd legközelebb szépítünk :)



Második nap rekkenő hőségben, majdnem délben rajtoltam a cseszneki terepen. Már előre féltem a pályától, amin 240 méter szint várt rám. Ez nem az én erőnlétemnek való. Már az egyes pont felé menet kiderült, hogy nagyon vagány vagyok, nagy a szám, de valójában gyenge vagyok mint a tavaszi harmat. A 3-4 átmenetben (túl a szokásos 2,5 km-en) jött a fáradtság, és ismét (menetrend szerint) nagyot bakiztam, ekkor komolyan elgondolkodtam azon hogy feladom, de aztán a térképet nézve rájöttem, hogy a visszafele úton akár a többi pontot is megfoghatom. Szóval letettem a megfutamodásról.

A következő baki az ötösön várt rám, bár ez fix meggyőződésem hogy térképhiba volt, vagy a tisztás jelleghatára szerepel rosszul a térképen, vagy rossz gödörben volt a bója (bár inkább az elsőre szavazok). Utána már lendületesebb lettem, és az 1:20-as időt tűztem ki célul (50-55 percet szerettem volna induláskor), ami végül aztán 1:10 lett (5,5km-es pályán 7km-t futva), ez a 26 indulóból a 14. helyet jelentette.

Egyébként érdekes: már az első pontra érve, mikor láttam hogy az órám 15percet ír ki, teljesen elkeseredtem. Pedig: utólag megnézve a részidős eremdényeket látszik, hogy az első két helyezetten kívül a többiek ekörül mentek. Szóval kár volt leengednem.

Összességében mindkét nap jó pályán futhattam, a verseny rendezése is nagyon tetszett. A két befutó volt kicsit gázos, első nap a kerítés körül tébláboló embereket, második nap a parkoló szélén szállingózókat kellett kerülgetni. De ez túlélhető volt. Külön elnyerte a tetszésemet a térképek minősége.

Tapasztalat és tanúlság: szörnyű dolog ez az agyhalál. 2,5 - 3 km, és/vagy 8 fogott pont után következik, ez már többedszerre van így. Nagyon elfáradok (mivel nem vagyok elég edzett), és az agyam lezsibbad, hibás döntéseket hozok. Ilyenkor mindig nagy hibák csúsznak be. Egyelőre nincs ellenszer, de már dolgozom a megoldáson, azon, hogy sokkal fegyelmezettebb legyek kint a pályán. És persze: sosem leengedni!