Zuppa edzőfutás

Sokat kellett várni a következő alkalomra hogy Istivel elmehessek egy tanítós-edzőfutásra, de megérte. Reméltem hogy a Borókán nyújtott agyi teljesítményemhez hasonlót tudok produkálni, és nem sokat tévedtem.

Induláskor (előtte én nem láttam a pályát) Isti 5km-re saccolt, és 45 percet irányzott elő, a cél most nem a gyors tempó, hanem az egyenletes kocogás mellett a pontos tájékozódás volt. Fontos feladatom volt még hogy minden átmenetet pontosan tervezzek meg, legyen egy végrehajtási elképzelés. Illetve hogy ne legyenek nagy megtorpanások.

A pályát Haresz rakta ki nekünk, amiért ezúton is dupla köszönet, az esti futás hangulatát nagy mértékben emelte a pontok megjelölésére alkalmazott módszer, ami egyébként nagyon praktikus volt, főleg az üde zöld színe dobta fel a látványt :) lehet tippelni hogy mi volt az :)

Az első három pont kiegyensúlyozottan ment, a négyesre is megvolt a konkrét terv, át az úton, majd az első gerincen fel balra, és a peremen végig. De rosszul éreztem a távolságot, és a másodikon mentem fel, amit csak fent ismertem meg a külön kúpról, innen már hamar meglett a pont. Az ötösnél kis bizonytalanság volt, a terv része a nyiladék utáni völgy, majd a lejtőpihenő volt, de úgy éreztem hogy a lejtőpihenőnél megcsúsztam, így ki akartam futni az útra hogy onnan újra támadjak amikor hirtelen szemben belobogott a pont. Ez volt a mázlifaktor. Itt jobb lett volna ha inkább jobbra húzok és ívelek, a meredekebb rész, a gerinc a kövekkel megvezetett volna.

A 6. és 7. és 8. pontokkal nem volt probléma (bár a 8. felé menet egyszerűbb lett volna a domborzatot követni mint kimenni az útra), a kilences felé menet a terv az útkanyarból való támadás volt, az útkanyar meg is lett, de nem merőlegesen fordultam hanem lapos szögben, így eggyel odébb lévő gerincre futottam, sajnos nem is én vettem észre a hibát, a gerinc végén Isti hívta fel a figyelmem a jellegfára. A 10. felé menet is a biztonságosabb utat használtam, mivel az út völgyön való átkelését jó támadópontnak találtam. Itt viszont eggyel előbb fordultam rá a gerincre de ezt magamtól észrevettem és hamar visszakorrigáltam, utána már könnyen meglett a pont. Utólag kielemezve egy sima irányfutással át a két völgyön a ligetest követve is jó megoldás lett volna.

És sajnos itt következett a nagy és csúnya hiba, aminek oka az volt hogy egy "ja, már mindjárt vége a pályának" felkiáltással szépen leengedtem. :( Sajnos igazi tervem sem volt, és valahogy képtelen voltam normálisan kiolvasni a domborzatot, valamint irtózatosan jobbra húztam. Teljes agy-rövidzárlat. A keresztúttól fel a kúpra menetnél azt hittem hogy a balra lévő völgy oldalában húzok fel ... na erről ennyit. (Érdekes: mi lett volna ha egyedül vagyok?) Aztán a kúp tetején szembesültem a hülyeségemmel. Végigfutva hamar meglett az első völgy, de ott meg nem hittem el hogy tényleg az, feljebb vártam a pontot, így átkukkantottam a másikba is, de aztán megbeszéltük hogy ott lesz az ahol először vártuk, csak még lejjebb, és úgy is volt.

A végén lévő óriási bakitól eltekintve azt gondolom hogy jó és sikeres volt az edzés, én legalábbis úgy éreztem hogy sokkal jobban ment mint az előzőek. Pedig nem nevezném könnyű terepnek, nappal persze (feltehetően) mindez sokkal egyszerűbben ment volna. A tervezett 45 percet futás közben felkorrigáltuk 50-re, egyébként 54 lett, ha minden hibát beleszámolok kb. 47-48 percre lehetett volna levinni ilyen laza tempó mellett. A teljes futott táv 4,2km volt.

A futás után a pályaelemzésnél megbeszéltük, hogy az alapvető fő hibám (még mindig) az hogy nem mindig veszem észre azokat a markáns dolgokat amik igazán segítenének egy-egy átmenetnél, gyakran elveszem az apró, de kevésbé jelentős részletekben.

Köszönet Haresznak a felvezetésért, és Istinek az okításért, nagyon szuper edzőfutást tudhattam megint magaménak. És csak így utólag belegondolva: a pálya egyes pontjain, amikor elég magabiztosan mentem, el is felejtettem, hogy valójában kuka sötét van, és csak a lámpa fényében lévő dolgokat látom ... de az is elég volt a tájékozódáshoz. Ezen érdemes elméláznom ...

Elő-karácsony a borókásban

Hol is kezdjem? Kezdem a végén: 15 hónappal azután, hogy először rajtvonalhoz álltam, most végre sikerült az eredményhirdetésen nem csak azért ottmaradni, hogy másoknak gratuláljak :) igen,tudom, hihetetlennek tűnik, de valóban. Hogyan is történhetett eme skandalum? Nézzük!

Persze ahhoz, hogy ezt az összetett első helyezést elérjem 21Br kategóriában, több minden kellett, amit inkább a "szerencse" kategóriába sorolnék. Először is hogy nem volt F35-ös kategória. Ha lett volna, elcsábulok abba, ahol a hosszabb táv miatt esélyem sem lett volna. Ugyanígy mázli volt hogy most a 21Br-be is egy "lájtosabb" mezőny jött össze (bár Eriken kívül mást nem ismertem, de feltételezem hogy így volt). Szintén kapóra jött, hogy akik második nap az 1-2 helyeket elvitték, első nap nem indultak, illetve hogy aki első nap első lett előttem, az pedig a második nap nem volt jelen.

No ennyit a körülményekről, és nézzük hogy én mit tettem az ügy érdekében :)

Az első nap nem sikerült valami rózsásan, a kettes pontnál történő nagy kavarásom eléggé megviselt, össze is jöttünk vagy négyen a pont körül ami elég zavaró. De aztán az négyes után sikerült mindenkit leráznom. Utána sokáig elég jól ment minden, de aztán a 11-es felé menet megint behibáztam. A terv jó volt (kúp kerülése balra, át ez erdőn, majd a zöld megvezet), de az erdős részen balra húztam. A szárazároknál találtam magam, ez sem volt baj, gondoltam az északnyugati vége jó támadópont. Tényleg az volt, de mielőtt a valódi végét megtaláltam, két másik pontját is a végének hittem, és oda-vissza rohangáltam. Pedig egy közelben futó nagyon jó szándékú emberke még pijjogással jelzett is, de valahogy ignoráltam, annyira biztos voltam a tervemben.

A napnak két nagy hibája volt: nem figyeltem a folyosókra és a kifutási irányokra. Ez látszik például az egyes és nyolcas pontok után is. A tempót nagyon gyorsítani nem tudtam, a sok kóválygás miatt, de a hibáknak köszönhetően a 66 perces menetidőmben még így is 10 perc legalább benne maradt. Egyébként 55 percet tűztem ki magamnak induláskor az 5,5km-re. Így aztán a végén meglepődtem hogy második helyre értem be, de persze örültem is neki.

Ez egyben megalapozta a második napomat. Nem szerettem volna a fene nagy önbizalomban elszállni, de ott lebegett, egészen elérhetően a dobogó lehetősége. A második napi cél a fegyelmezettség volt, és egy kis gyorsítás. Aztán mikor megláttam a térképet, már a nagyon nagy gyorsítás :) hiszen látszott, hogy míg a szombat az agymunkáról szólt, a vasárnap a lábmunkáról.

A vasárnapi kezdésem az egyes pontnál már sántított, rossz kúpra mentem fel, én eggyel délnyugatabbra képzeltem magam. Így aztán egy kis túrás következett. De azt hiszem elég józan tudtam maradni, így utána már komolyabb hiba nélkül végigküzdöttem a pályát. Küzdöttem, mert igyekeztem magam minél gyorsabb futásra bíztatni, féltem hogy a tempóm miatt kerül veszélybe a dobogó. Egyébként, ez egy érdekes, új érzés volt :)

A szombat hibájából tanulva nagyon ügyeltem a kifutásokra, és igyekeztem használni a folyosókat, de erre csak a pálya elején a technikásabb pontoknál volt szükségem. Utólag átnézve az útvonalam: a 2-3 közöttit lehetett volna északkeletebbre a tisztáson megoldani (de az út nekem biztonságosabbnak tűnt, bár látványosan lassabb lett...), illetve a 7-8 között lehettem volna bátrabb és be átlósan az erdőbe, de végül is az úton futás itt is gyorsabbnak tűnt.

Szóval a négyes után nyomtam ahogy tudtam, aminek meg is lett az eredménye, az 5,9-es pályáról 49 perc alatt értem be. És 2 másodperccel megnyertem a befutót is, egyébként mindkét nap 2-2 átmenetet is nyertem (ilyen sem volt még). Beérkezés után látva az időmet (a pályán direkt nem néztem az órámra, hogy ne az befolyásoljon, hanem próbáljak maximumon menni) egy kis reménysugár felcsillant :) rohantam Erikhez (vetélytárs, mint fő hasonlítási alap) hogy megkérdezzem az idejét, de kiderült hogy sikerült jobbat jönnöm.

Na szumma szummarum végül is sikerült magam első helyre futnom összetettben (első nap második, második nap harmadik helyekkel) bő 5 perces előnnyel. Jó érzés volt, mint ahogy az is, hogy akik látták/tudták mind gratuláltak. Ez nagyon jól esett. És persze az is hogy az eredményhirdetésen kivételesen nekem is szólt egy kis taps. Nagy örömet okozó, kellemes évzáró verseny volt ez, és egy kicsit olyan, mintha egy elő-karácsonyi ajándék lenne.

Utólag belegondolva, azért nagyon fontos volt ezen a hétvégén az, hogy lelkileg tökéletesen kiegyensúlyzott állapotban voltam. Az előző időszakban volt némi gond, ami eléggé leterhelt szellemileg, és jól láthatóan rányomta a bélyegét például a Eger GP-re és a Spari kupára is. Ahhoz, hogy a fegyelmezettség és a koncentráció megvalósuljon, tiszta fejjel kell nekiindulni.

Velence másodszor is

A tavalyi nagy sikerre való tekintettel idén ismét hagytuk magunkat elcsábulni a velencei labirintus-játékokra, amely egyébként a jubileumi harmincadik rendezés volt talján barátaink részéről.

Mivel sok kedvem nem volt másfél-ezer km-t leautókázni, ezért a vonatos megoldást választottuk (a repzi sajnos időben nem volt jó). Hát mit is mondjak :) a kétszer 14 óra zötykölődés, bár hálófülkés kocsiban fekhettünk, nem annyira vált a fő kedvencemmé. Az oda-vissza összesen 8 alkalommal álomból felriasztó kopogás az üvegen, majd az élesen belém hasító "passzport kontrooool" szavak okozta sokk sokáig kínzó emlék marad. De sebaj, legalább erről is van már tapasztalat.

A szombati bemelegítő etap, a park-o előtt olyan voltam mint egy leharcolt veterán. De aztán egy darab 33g-os sport szelet, a fene tudja hogyan, de erőt töltött belém, így aztán lelkesen álltam rajthoz. Az első 5 pontig 4:13-as percátlagot futottam, aztán persze elfáradtam, de a végén így is a 4:40-et tartani tudtam. Ezt sokkal-sokkal jobbnak éreztem mint a tavalyi futásomat. Aztán másnap jött a hidegzuhany: az eredményeket látva kiderült, hogy helyezésileg (közepe mögött picivel) semmivel sem lettem jobb mint egy éve:( hát kicsit elszomorított, de ez van. Pedig múltkor tuti nem futottam ilyen tempóval.

A vasárnapi verseny egy kis hajókázással kezdődött, majd a rajtnál 30 perc várakozással. Az idő kedvezett, hideg nem volt, pláne aki bemelegítésre használta az időt, egy rövid ujjas felső elegendőnek bizonyult. Még a rajt előtt igyekeztem elővenni tavalyi emlékeimet, amelyek közül kettő volt a legmeghatározóbb: az egyik hogy mennyire odafigyelve kellett bogarászni a térképet, és gyorsan döntetni az útvonalról, a másik pedig hogy a 9.3km-es pályán saccra kb. 11-11,5km-t futottam, ami önmagában is soknak számít (nálam), nem hogy tájékozódva.

Így aztán, erőt is tartalékolva nem túl erős lendülettel indultam neki, így az első két pontnál némi bizonytalanság bejött, de aztán túllendültem ezen. A pálya egyébként sokkal gondolkodósabb volt mint egy évvel ezelőtt, főleg a 10-16 pontok környékén kellett eléggé figyelnem. De egyébként erősen meglepett a 2-3 átmenetben a kényszerkerülő, már akkor sejtettem hogy nem úszom meg annyival a futást mint tavaly. A Rialtón való átkelés után már sajnos 5:30-ra esett vissza az egyébként 5:10 környékéről induló átlag, de éreztem hogy térképolvasás okozta apró megtorpanások miatt ezt sem fogom tudni tartani. Így is lett.

Jelentős mellémenésem nem volt, viszont két vagy három alkalommal megtorpantam a tájékozódással, illetve volt egy rossz kifutási irányom is a 9-es pontról. Na de az igazi szívinfarktus akkor ért, amikor megláttam a 17-18 átmenetet :) egyébként, így utólag azt mondom zseniális volt a pályatervezés: az első kétharmadban az agyat zsibbasztották le, majd pedig ezzel az átmenettel a lábizmokra céloztak. Bejött. A végére 5:40-es tempó jött össze, ez már előrevetítette hogy a tavalyinál sokkal jobb hely nem fog összejönni.

Végül is 17 perc alatt teljesítettem a nagy átmenetet, megnézve a részidőket az látszik hogy a nálam jobb helyen végzettek közül is jó pár embernek ennél több idő kellett ehhez. Sajnos a 19-20-cél szakaszokat már nem nyomtam annyira amennyire kellett volna, ami azért szomorú, mert 6 másodperc 3 helyet jelentett volna. No sebaj, így most a 33. helyen értem célba az 57 beérkezett közül, ami mindenképp javulást jelent a tavalyi eredményemhez képest.

És csak érdekességképp: a 9,2km-es pályán, 14,5km-t írt ki az óra, amiből ha levonjuk a térképen is látható melléméréseket (a sikátorok közötti gyengébb műhold-jel vétel miatt), akkor is 14km körül futottam, ami az én mércémmel eszméletlen sok. De jó kis móka volt, ismét, és aki eddig nem próbálta ezt a versenyt annak (továbbra is) melegen ajánlom: Velencében jó móka a tájfutás :)

És persze a tavalyi lábjegyzetet idén is "érvényes":) Eszti ismét elhozta a WA kategória első helyét. Egyébként sok szép magyar eredmény született, az én kategóriámban pl. a második helyet Fehér Fecó, a harmadikat Baracsi Gábor kapta, az elitben a legjobb magyar 9. hely Lenkei Zsolté. Én személy szerint még szintén értékesnek tartom Vellner Gábor 4. helyét M20-ban, már csak azért is mert mindössze 16 másodperc választotta el a dobogótól. Persze a lányok sem unatkoztak, például WB-ben a dobogó mindhárom fokán a mi lányaink álltak. Így ezúton is gratulálok minden dobogósnak!

Őszi Spari - még mindig gyengén

Az Eger nagydíj után kicsit talán túl bátran azt hittem hogy onnan már csak jobb lehet, de nem :) a mostani Őszi Spari s teljesítményem pont fordítottja volt a tavalyinak, de egyáltalán nem jobb mint a Eger GP-n nyújtottak.

Úgy fest idén az ONEB után kikapcsolt az agyam, és most többszöri reset, meg újraindítás után sem hajlandó rendesen működni. Tavaly egyébként az Őszi Sparin az első napom volt extra béna, és másnap szépítettem. Most az első napban (ugyan volt hibám) de nem volt vészes, a második nap viszont totál káoszba ment át.

Mindkét nap becsúszott egy-egy figyelmetlenségi hiba: szombaton a 7-es pontom helyett az egyesre akartam visszamenni (egész egyszerűen a számot néztem el, az összekötő vonalat meg nem figyeltem). Vasárnap pedig a 4-5 átmenetnél az 5-6 irányát néztem, É/D felcseréléssel. Ez figyelmetlenség, nem voltam elég fegyelmezett, passz.

Viszont mindkét nap (és ez zavar...) ami általánosan probléma volt az a szintnek a nem érzése. Az első nap a tizes pontra menet látszik mennyire lecsúsztam, de ugyanez történt a második nap négyes pontjával amikor már a köveknél túrtam, ki tudja miért. A második napban csak az a bosszantó hogy a két hibámmal összesen 20 perc pluszt raktam a pályába (míg az első napi félremenések 3-3 percesek voltak), és ilyen durva (kezdő) hibám már régen volt. Ez kicsit elszomorított. Illetve nagyon. De hát ez van.

A második nap kettes pontja viszont örök rejtély marad, és sajnos a track sem mutatja jól mi is történt, de megpróbálom leírni.A terv az volt, hogy a zöld mentén végig, majd átvágás a kopasz kúpra, ez meg is volt, onnan pedig a kinyúló tisztás nyelven le az útig, és így pont szemben lesz a gerinc, aminek a bal oldalán (vagy ha úgy jobban tetszik akkor a gerinctől balra lévő völgy jobb oldalán) ott lesz a pont. Hát nem volt ott. Mentem egyet jobbra, egyet balra, majd fel és végül vissza le az útra, majd újra támadtam onnan, végül erősen balra húzva lett meg, még plusz egy völggyel odébb. Ezen eléggé elcsodálkoztam, még így utólag hosszasan elemezve a térképet is. Sebaj, örök rejtély marad.

Pedig szuper volt a verseny, jó pályát is kaptam, és persze továbbra is szeretni fogom Gánt környékét, majd télen a TTEV-ken felturbózom magam.

PS1: utólag visszanézve a tracket, rájöttem hogy valami nem kóser. A második nap a négyes pontnál abszolút nem csúsztam le az útig északkeletre, pedig a track azt jelöli. És ugyanígy a nyolcas pontnál sem derékszögben estem le. Na mindegy. Ez is rejtély marad.

PS2: Meglettek az eredmények, hát nem teszem ki a falra őket :) Az első nap még középmezőny hetedik lettem, a második nap miatt viszont összetettben a 12. helyen zártam (a 18 értékeltből).

Zöld rövidzárlat - Eger GP 2009

Veni, Vidi, és nagyon nem Vici :) azaz egy tökéletes mélypont volt a hétvége, és leginkább egy jó nagy adag szégyenérzet van bennem, persze egy kis szokásos optimizmussal: ismét tanultam valamit.

Az Eger GP-t tavaly megszerettem, így nem volt kérdés hogy jövök, mindössze a választott kategóriát illetően volt bennem némi kérdés. Aztán végül 21Br lett, bár az első nap után egyértelműen jobban jártam volna a tavaly is választott 35Br-rel. Az időre sok panasz nem lehetett, novemberi hideg, de szikrázó napsütés. A második nap egy kis cuppogó sár, de nem volt vészes.

A terep a tavalyi felett kicsivel, ami viszont az első nap rögtön sokkolóan hatott, az a zöld részek aránya a térképen, de persze így jár akinek a fehér erdő és a sprint a kedvence :) nem kell kényeskedni kérem szépen. A 21Br pályájáról mindkét napra az volt elmondható, hogy sok gondolkodást nem igényelt, viszont az útvonalvezetés remek volt, csakúgy mint a térkép. A szervezésre sem lehetett panasz, eltekintve az első napi káosztól a rajtnál, amiből bőven kijutott, mivel 1-re indultam, és a nulla megállapításával és kiközlésével némi gondja támadt a szervezőknek.

És hogy miért a cím: rövidzárlat? Hát mert tényleg az volt. Talán mert tényleg fáradt voltam kicsit agyilag, talán mert nehéz volt az amúgy máshol járó gondolataimat a pályára terelni, vagy mert csak egyszerűen a hullámvasút alján voltam: nem tudom. Tény azonban, hogy az első nap 20, a második nap 15 perc csúfos keverésem volt, amiért nagyon szégyellem magam.

Szégyellem, mert eltelt már egy év, és bár érzem hogy tanulok, ki tudja tán fejlődök is, és mégis belefutok ilyen óvodás lehetetlen bakikba. Mindkét nap triviális hülyeségekbe. Az első nap rögtön az egyes pontnál. A terv a kúpon való átkelés után a tisztástól való támadás volt (persze eleve: miért nem mentem rögtön a rajt után jobbra a kúp alá és fogtam volna oldalazva szintben a pontot...), ehelyett egy 10 perces dzsuvatúrás lett a vége. Vasárnap pedig a 12-es felé menet a fene sem érti miért nem a bozótos jelleghatár és szintezés ugrott be, mit hittem hogy a nagy semmiben a zöld kellős közepéből majd fentről meglátom a pontot. Huhhh.

A szombati nap (a térképen jól látszik) amúgy is förtelmes volt, szinte egy normális pontfogásom sem volt. Vasárnap a 12-es előtt és után legalább aránylag tűrhetően fogtam a pontokat, még ha a tempó nem is volt dicséretes (ez utóbbira egyébként nem is törekedtem). Szóval: legszívesebben kitörölném az emlékeimből ezt a hétvégét. Bár tudom, ezt most csak első felindultságból gondolom. De akkor is.

És hogy mit tanultam? Inkább csak fogalmazzunk úgy, mit ismertem fel. Azt, amit már többen adtak nekem jó tanácsot, és bár meghallgattam, és elfogadtam, de eddig sosem éreztem igazán magaménak. Ám most nagyon is az lett: igazi átgondolt terv, és támadópont nélkül ez nem tájfutás, csak vakrepülés az erdőben.

A térképek magukért beszélnek, bár inkább ijesztgetni jók, úgyhogy mindenki csak titokban, egyedül nézegesse:

Városmajori 3sz

Bemelegítésként a hétvégi Eger GP-re jól jött egy kis sprint edzés a Városmajorban. Hosszú idő után ismét találkozhattam Szász Peti haverommal, ami nem csak azért volt jó mert dumáltunk kicsit, hanem mert így legalább futottunk egy normális bemelegítést. Persze, mivel ott volt, félig gyomorgöccsel vágtam neki a pályának, nehogy beégjek.

Minden eddiginél kevesebb iskolás és egyéb más futást akadályozó közeg/tárgy/élőlény volt a parkban, így panaszra nem lehetett ok. Az idő is kellemes volt, jól esett így október végén a rövidnadrágban és rövid ujjúban futás. És persze eléggé a mezőny elején indultam, így alig pár futó bóklászott még a parkban.

Igyekeztem jó erős tempóban futni és keveset vacakolni a pontkereséssel, ez a 18-as pontig jól is ment, 4:40-es átlagot írt ki az óra. Mivel tudtam hogy 22 pontos a pálya, és épp visszafordultam a park végén, úgy gondoltam hogy már csak vissza cikk-cakkozok 4 ponton át a célba, de áthajtva a térképet ekkor megláttam a pálya leghosszabb átmenetét a 19-es felé, plusz konstatáltam hogy még a végére bezavarnak az épületek közé. Huhh. El is hagyott minden erőm. De komolyan, egyszerűen pszichésen lelassultam, mintha kikapcsolt volna az egyik motor vagy ilyenek. És nem is akart újraindulni.

Így aztán a végére az átlag 4:55-re romlott, és bár nem mentem mellé szerencsére az utolsó 4 pont alatt sem, már nem volt az a lendületes futás mint az elején. Így aztán 18 és fél perces idővel értem be, ami a 73 beérkező közül a 16. helyet jelentette. Lényegesen jobb mint tavaly, de még mindig maradt benne magamhoz képest kb 1 perc. Hát ez van. Majd jövőre :)

Szottyos-ködös esti edzőfutás Vöröspocsin

Az előző dzsukkertúrós vértesi etap után sokkal ismét sikerült egy hétköznap munka utáni edzőfutást (izé, kocogást) összehozni Istivel, ezúttal az általam választott Vöröspocsis terepre Ő hozott pályát, és nem mást mint az ő tavalyi edzőfutásuk közül egyet. Plusz még rajzolt mellé :)

Bemelegítésként felkocogtunk 230 szintet a hegyoldalban, pisiszünettel együtt 13 perc alatt megoldva az izmok átmozgatását. Fent úgy éreztem magam mint a Gyűrűk ura forgatásán a füstgép mellett: gomolygott a köd, és a kifújt lehelet hosszú másodpercekig kavargott a lámpa fénycsóvájában. Néha szempárok villantak a bozótban, már vártam tényleg hogy ránk veti magát valami szörny. De nem.

Isti elmondta a tudnivalókat, én pedig igyekeztem teljes agykapacitásomat átterelni a térképolvasásra. A pálya lényege a pontos tájékozódás volt, kis átmenetekkel, fizikailag könnyű terepen. Hihetetlen egyébként, hogy hiába nézek 5-6 másodpercenként le a tájolóra, mindig képes vagyok elhúzni. Most este a jobb oldal volt a kedvenc irányom :) az esetek többségében észrevettem, ilyenkor be is mondtam, és visszakorrigáltam de ez nem mindig sikerült.

Az első körben az igazán érdekes a 6. pont volt. Sajnos elkövettem azt a hibát hogy bíztam a pontos iránytartásban, és nem kerestem konkrét támadópontot, inkább csak segédpontokat. De azok meg nem úgy jöttek. A jó terv az lett volna ha a nyiladék melletti kőcsoportról támadok, de ez nem így történt. A track-en látszik, hogy keveset húztam felfelé, jócskán alámentünk, majd még plusz visszacsúsztunk. Végül úgy lett meg hogy a nyiladék alján a bal oldali gödör-kő párostól számoltuk a történteket :) majd a felső kövektől betámadtunk.

A kör végén kielemeztük a történteket, majd egy kis szusszanás után átkocogtunk a második kör rajhelyébe. Itt rögtön két finom iránymenet volt, az elsőnél a jellegfa mellett álltam meg, és mielőtt felemeltem voltam a fejem, Isti rábökött. A másodiknál bizonytalanságban voltunk (ja, nem mondtam, de sehol nem történt előzetes pontkirakás), aztán végül megszavaztuk hogy a jó fánál állunk. De nem :) itthon a track-kel szembesülve kiderült, hogy ismét jócskán jobbra sikerült húznom. Tehát nem ott álltunk és nem is onnan indultunk ... így aztán a hármas felé is iszonyat ívet írtam le, és bár tudtam hogy balra kell keresni a lejtőkúpot (ami az útvonalterv lett volna), de jócskán meglepődtünk amikor megláttuk a fényvisszaverőt egy enyhe balra ív után. Isti nem is igen akarta elhinni hogy ott vagyunk :)

A négyes felé menet a vizesgödör sokkolt a nyiladék után, ami állítom hogy max. 5 lépésre volt a valóságban. No mindegy, itt is és utána is folytatódott a jobbra ívelés. A hatos felé menet is bakiztam egy jót, de itt meg azért mert annyira az utakra koncentráltam hogy nem is vettem észre a völgyet, ami sokkal jobban megvezethetett volna. Még a két szárazárkot is mikor észrevettem és átkocogtam rajtuk, sem esett le. De azért ezek ellenére is jókedvűen kocogtunk be a célba.

Nagyon jó volt az edzés, nagyon élveztem, és bár az idő nem nekünk dolgozott (köd, néha szitáló eső) sikeresnek mondanám a futást. Ráadásul én azért még éjszaka nem vagyok olyan tapasztalt. Éles helyzetben szerintem sikeresen abszolváltam volna a pályát, természetesen ugyanígy mellémenésekkel, de éjszaka talán néha segített volna a bevillanó bója, nappal meg hogy ha messzebb és többet látok (most elég keveset láttunk, nem a sötét, hanem sokszor a ködfoltok miatt). Szóval már most várom a következő edzés-alkalmat :)

Szezonzáró CSTSZ

Az ONEB-et követően egy gyötrelmes szigetkör és egy kihagyott Óhegy-parkos 3sz után fáradtan, de azért többé-kevésbé lelkesen bicikliztem fel a szezonzáró CSTSZ rajtjához. Az előző hét télies időjárása miatt erősen beöltöztem, de aztán látva az utánam érkező Anna példáját, rövidujjúban vágtam neki a pályának.

Az első pontra kicsit kurfliztam, a nyeregből egy úttal hamarabb mentem balra, így kicsit vissza kellett másznom. Ez biztos elvitt vagy 3 percet. A második pontra nem találtam jobb megoldást mint hogy fel a völgyön, bár gúvadt a szemem de végignyomtam. A kettestől szerintem már nem volt sok lehetséges variáció, csak menni kellett, hát nem voltam egy rakéta, de tekertem ahogy tudtam és ahogy jól esett. A 3-4-5 pontoknál találkoztam 1-1 bizonytalankodó versenytárssal, az ötösre egyébként én is túlmentem és kerülővel fogtam.

Igazából jó lett volna egy kicsit gondolkodósabb pálya, mert így az egész csak az erőnlétről szólt, legalább is én így éreztem. De ettől még jó volt, és kár hogy most megint tavaszig kell várni a CSTSZ-re, de megéri!

ONEB 2009 - egy év tükrében

Képzeletbeli riport egy ONEB-re tévedt dilettáns tájfutóval.
Készült Szögligeten, október 18-án.


Riporter: Szervusz, van egy kis időd?
Dilettáns: Persze, most már levegőt is kapok...

R: Kemény volt a mai futás?
D: 6,8-as pályán nyolc és felet futottam, de inkább a sok kő, a sok felfelé, meg a félútig eső jelentett kihívást.

R: Akkor inkább nyűg volt?
D: Nem, dehogyis! Sőt. Nagyon élveztem, de tényleg! Nagyon szép a környék, a kövektől eltekintve igazán élvezhető az erdő. És nagyon tetszett a pálya is. Mégiscsak VB terep, szuper térképekkel.

R: Nehéz volt a pályád?
D: Technikailag szerintem nem, bár volt pár rossz útvonalválasztásom, de ez már az én bajom. Inkább fizikálisan terhelt meg mind a két nap.

R: Hogyan lehet erre felkészülni?
D: Ezt inkább a profiktól kellene megkérdezni ... nekem sajnos sok lehetőségem nem volt, amikor tudtam elmentem futni, de többnyire nem terepre, és nem túl sokat. Meg még néhány biciklizés fért bele, bár állítólag ez inkább lassítja az embert.

R: És agyilag?
D: Ez is jó kérdés .... nem tudom. Sokat nézegettem előtte a térképet. És próbáltam nagyon fegyelmezett lenni futás közben. Tegnap a kilences pontig nem is volt mellémenésem, ma már például az elején is volt egy-két kisebb baki. Nehéz még nekem folyamatosan ott lenni agyban, irigylem is aki végig tudja száz-százalékosan koncentrálni.

R: Jól tudom, hogy kb. egy éve kezdtél neki a tájfutásnak?
D: Igen, tavaly augusztus végén dugtam életem első pontját.

R: És így visszanézve hogyan értékeled ezt az egy évet?
D: Huhhh ... hát így egy mondatban nehéz. Igyekeztem sok versenyen ott lenni, többségét nagyon élveztem, volt pár felejthető. Persze a kezdeti lelkesedés már fakul, de a sportág szeretete még csak most kell igazán erősödni. Keresem még az igazi utamat.

R: Ez utóbbit hogy érted?
D: Próbálom helyre rakni, miért is futok. Nem a bajnoki címért, talán nem is a végeredményért - bár hazudnék ha azt mondanám hogy nem várom izgatottam az eredménylistákat -, inkább a saját fejlődésem érdekel. De tudom hogy vannak korlátaim, és mégis inkább fontosabb hogy élvezzem a futást, ne pusztán az eredményért tekerjek.

R: Mint ahogy a mostanit is, ha jól értettem az elején mondottakat?
D: Igen. Élveztem ezt az ONEB-et, mert jó volt a pálya, élvezettel tájékozódtam, bár nem volt tét, mert tudtam hogy ezzel a tempóval úgysem lesz értékelhető eredmény. Bár...


R: Bár?
D: Bár tegnap úgy indultam neki, hogy jó lenne az első 12-ben lenni, igaz, ha ez történt volna, nem tudom hogyan bírtam volna ki ma a 12 km-t...

R: Szerintem az öröm és a lelkesedés erőt adott volna!
D: Lehet ...

R: Egyébként milyenek is lettek az eredmények?
D: Tegnap 66 perccel a 18. lettem (22 indulóból), ma pedig valahol a végén érhettem be, 74 percet mentem ami sok. Viszont mind a két nap egyedül mentem végig a pályát, nem volt senki körülöttem. Ma a végén az utolsó pontnál ért csak be Erik, aki két perccel indult utánam.


R: Visszatérve az utóbbi egy évre: érzed a fejlődést?
D: Persze, ha lassan is, és főképp hullámozva, de szerintem sikerül fejlődnöm. És persze közben egy csomó jó élményben van részem.

R: Például?
D: Szép helyekre jutok el, jó társaságban vagyok, és nagyon élvezem például hogy néha azért sikerül egy-egy "nagy" közelébe férkőzni - ezt most jó értelemben mondom.

R: Ezt hogy érted?
D: Igazán felnézek a bajnokokra, azokra akik a dobogóra állnak egy-egy bajnokságon. De persze tudom hogy más az ő világuk, de mégis jó néha úgy érezni mintha egy hajóban ülnénk. Persze egy bazi nagy hajóban.

R: Van akit ismersz jobban is közülük?
D: Legjobban természetesen a barátnőmet, Zsebeházy Esztit. De többször beszélgetek például tesójával, Zsebe Istivel, sőt már volt közös edzőfutásunk is. De tegnap például Makrai Évi már ránk köszönt, az már valami. Gyurkó Fannit sokat látom, de még nem sikerült vele kontaktálni, bár őrá is nagyon felnézek. Gösswein Csabinak a blogját olvasgatom rendszeresen.

R: Lehet hogy pár év múlva mind együtt nevettek majd egy verseny után.
D: Hát, úgy legyen!

R: Tudsz tőlük tanulni is?
D: Amikor van időm, a blogok alapján végignézem a pályákat, illetve amikor van lehetőségem beszélgetek a nálam ügyesebbekkel. De a legjobb tanulás szerintem még mindig a gyakorlás.


R: További tervek?
D: Hát nem állok meg ... idénre még sok versenyt terveztem, plusz Velencét is, na meg alig várom a TTEV sorozatot is.

R: És legközelebb hol láthatunk?
D: Cserépfalun két hét múlva, az Eger-nagydíjon. Azt a versenyt tavaly is nagyon élveztem.

R: És erről a versenyről olvashatunk a blogodban?
D: Igen, feltétlen. Fent lesz a két térkép is útvonallal, ami sok további magyarázatot nem is igényel majd, azokból látszik hogy mi ment jól és hol hibáztam.

R: Hát akkor jó felkészülést, most meg jó pihenést így verseny után!
D: Köszönöm!

A selejtező pályája:

A döntő pályája:

Éjszakai futás a Pampákon

Igen, merthogy a térkép neve: "Anna-völgy, pampák" :) amolyan magyar módra, némi szinttel, sok tüskés-szúrós bozóttal, bokaugrasztó kis gödrökkel, és néhány helyen - csak ma, csak itt, csak nekünk - kis bójákkal.

Alapvetően nem értem miért ilyen kevesen verődtünk össze, érzésem szerint kb. 60-70 emberke lehetett aki futott. Pedig az éjszakai tájfutás jó, és ha valamikor, na itt igazán ki lehet gyakorolni az igazi tájékozódást. Persze nem árt egy jó lámpa sem, és néha egy kis "mázli" a pontok környékén. Előbbire érdemes alapozni, utóbbira nem szabad.


Az indulás előtt még Isti ellátott egy jó tanáccsal, miszerint is hagyjam magam vonalas tereptárgyakkal (árok, vezeték, stb.) megvezetni, így biztosabb lehet a pontfogás. A félpályán már bőven beláttam hogy ez tényleg jó módszer. A fejemen egy újonnan beszerzett Silva Alpha fejlámpa biztosította a fényt, panaszra nem lehetett okom, még azt is láttam amit nem kellett volna.

A 26 pontos pályát kicsit túlzásnak tartottam, de aztán a végére már nem éreztem ilyet, jobban lekötött hogy nem voltak óriási átmenetek, hanem mindig a keresésre lehetett/kellett figyelni. Az én pályámon hatalmas útvonal-választási feladatok sem voltak, ellenben néhány pontcsoportot (19-20, 22, 23-24) teljesen feleslegesnek éreztem, legfőképp a dzsuvázás és bozóttúrás miatt.

No de nézzük mi is történt. Az első pontra szándékos kerülést terveztem, direkt nem akartam átmenni a völgyön, verseny után Eszti és Zsuzsi mesélte hogy ótvar dzsuvás volt, szóval nem bántam meg az úton futást. Az ötösig jól mentek a dolgok, aztán a hatosnál fekete-lyuk szindróma következett. Elsőre irányban akartam rámenni, a kis távolság miatt. Amikor éreztem hogy túlmehettem, gyorsan kimentem az útra, hogy onnan fogjam meg (új támadópont elve), de másodjára sem sikerült. Ezután jött a segítség, egy futó személyében, így már nagy duzzogva meglett.


Utána sokáig nem volt gond, egészen jó tempóban ment a futás (kocogás?) is, és mindig voltak jó támadópontok. A tízes helyett a tizenegyest sikerült először eltalálni, de ez nem sok buktát jelentett. A tizenkettesnél is volt segítségem, pont kifutottak a pontról mikor odaértem. A 16,18 pontoknál nagy segítség volt az előbb már említett vezetővonal-megoldás. A 19-20 pontok környékén nem esett jól bemenni a dzsuvába, de igyekeztem fegyelmezetten keresni a mérgelődésem ellenére is, és így hiba nélkül meglett mind a kettő: az első a kövektől támadva, a második domborzatból. Igaz, a zöldben csak csigalassúsággal tudtam botorkálni. A 20. pont utáni lejtőn eszembe jutott számtalan szebbnél szebb gondolat ...


A 22. pont oda-visszáját teljesen feleslegesnek éreztem, a 23. könnyen meglett tekintettel a fa tekintélyes méretére, a 24. pont igazi szívás (szivatás?) volt. Csakúgy mint onnan kivergődni a 25. pontra. Sajnos a végét nem sikerült szépen befejezni, mert nagyon balra húztam, és mivel láttam fényeket, nem a térképet-tájolót néztem, hanem azokat, de sajnos az emberkék nem az pontom körül kolbászoltak. Így visszafutottam az útra, és a távvezeték-elágazástól támadtam - eleve is ezt kellett volna. Pech. Csak érdekességképp: az utolsó négy (dzsuvás) ponthoz annyi idő (19 perc) kellett, mint a pálya közepén 6-8 normális átmenethez.


Egészen vidáman és nem túl fáradtan értem be a célba, és az aztán még jobban felvillanyozott hogy egy mellettem kiolvasó emberke adataiból kiderült hogy nem lettem utolsó a kategóriámban a majdnem 87 percemmel :) hurrá! Nagyon élveztem a futást, az idő is kegyes volt, és a két nagyobb hiba ellenére elégedett voltam magammal. Sajnálatos hogy kevés éjszakai verseny van, de majd jönnek a téli edzőfutások, munka után pedig hogyan máshogy mint sötétben :)

Újhegy kupa új terepen

Október elején ugyan, de jelentősebb lehullott falevélmennyiség nélkül, ellenben döglesztő melegben indultam neki a szerdai kóválygásnak Kőbányán. Előző nap totál lefárasztottam magam a Margit-szigeten, és ezt még indulás előtt jelezték is a lábaim. Ennek megfelelő lett a tempóm is.

A Rottenbiller-park nevű terep/térkép egész jóra sikeredett, elismerés érte a szervezőknek és a térképkészítőknek! Lehetett a házak között kóvályogni, néha kis szinteket is mászni földletöréseken, kerítéseket kisilabizálni, és jó nagy épületegyütteseket kerülgetni. A terep keleti végén még a buckalakókkal is találkozhattunk volna, de aztán mégsem.

A pálya könnyen emészthető volt, sok izgalom nem várt a futókra, 2-3 jelentősebb útvonal-választási feladat tartotta csak ébren az érzékeket. A 10-es pontig lendületes (és ígéretes) 4:40-es tempót is sikerült futni, szerintem az volt a baj hogy ránéztem az órámra és elbíztam magam :) a 11-es pont felé, ami cirka 40 méter lett volna, megszakadt a tér-idő kontinuum, és ahelyett hogy átmentem volna az út túloldalára és dugtam volna a szomszéd ház mellett, lekevertem a focipályáig, ahol meg azt sem tudtam hol vagyok. Két perc bukta.

A 15. pont után pedig az erőm hagyott el, de teljesen, a garázsok között is higanymozgással vonszoltam magam be a bokorba a pontért, majd a 3 szintvonalas (6 méteres=600 cm) emelkedőn teljesen bezsibbadtam, úgy éreztem hogy a 17-es pont csak álom marad, mindörökre. De aztán egyszer csak odaértem, viszont a cél felé a lehető legrosszabb útvonalválasztás sikerült, úgy látszik az agyam a szokásos, "á, ez már a befutó, minek figyelni" áldozata lett.

Gyenge kocogással, de mocskosul lihegve, és a 18 perces tervemet 3 perccel alulmúlva érkeztem be, kicsavartam a fejpántomból a fél liter vizet, majd igyekeztem magamhoz térni és imádkozni hogy a környéken kóválygó tévések ne engem akarjanak meginterjúvolni. Hát, ez a szerda is különösebb dicsőség nélkül múlt el.

MOM Kupa Pusztavacs

Hosszabb pihenő után ismét eljött az idő hogy rajtvonalhoz álljak. Mivel már több mint egy éve kezdtem a tájfutást, ezért most már előfordul néha hogy valami a "második". Nos, a MOM kupa is belekerült ebbe a listába. Így lehet hasonlítgatni is: a tavalyi helyszín nekem jobban tetszett :)

A ráhangolódás jól ment, de a rajtba érve elvesztettem az ihletem. Ennek okát nem tudom, de a lényeg hogy mikor elindultam, mint egy bevándorló az idegen országban első nap, úgy pislogtam körbe. A térképrajtig kivezető kanyargás aztán végkép betett. Így nem csoda hogy az egyes pont rögtön hibával kezdődött. Aztán a folytatás sem volt jobb, előbb találtam meg a hármast mint a kettest :)

Ma jobban ment a futás, az edzéseknek köszönhetően kevésbé fáradtam fizikailag, és így szellemileg is, de még így is nagyon sokat hibáztam. A kis 1-2-4 méteres szintkülönbséges domborzatot alig tudtam kiolvasni, a növényzethatárok pedig több helyütt is pontatlanok voltak. És ma az iránytartás sem ment jól, ez látszik például az 5. pont megközelítésénél, aminél szent meggyőződésem volt hogy jó irányba megyek, aztán az útra kiérve jól meglepődtem.

Voltak kevésbé szimpatikus momentumok, pl. a 10-11 átmenet, ahol a kettes-zöldön való átkelés egy rémálom volt, kárpótolt hogy pontosan a bójánál bukkantam ki. A végén a sok tüskétől és bogáncstól megtépázva értem célba, a 17. pont után már kicsit fáradtan. A 60 percen túli eredménytől nem lettem boldog, úgy indultam reggel hogy 40 percet szeretnék, de aztán látva a rajtban az erdőt 50-re módosítottam az elvárást, szóval bő 10 perccel elmaradtam a remélt eredménytől.

Kőbányasprint - az utolsó csepp

A tegnapi edzés után egészen lelkesen érkeztem a helyszínre, jókedvűen bemelegítettem, jókedvűen a rajthoz mentem. A verseny után pedig elhatároztam - és ezúttal komolyan - hogy 3sz versenyre csak Népligetbe, Margitszigetre, és egyéb jól futható helyekre megyek. A kettő között történtek summázata alább:

Persze belátom, ebből a terepből túl sokat kihozni nem lehet (bár Eszti azt mondta, anno az egyik kedvence volt), szóval nem is tudom mit vártam. Ez az érem egyik oldala. A másik pedig hogy megint dekoncentrált voltam, tehát magamnak is köszönhetem hogy nem túl vidáman értem be.

A kezdés még szép volt, bár már az egyes előtt is rossz helyen mentem le. Ötezres volt a térkép, gyorsan jöttek a dolgok, kapkodtam. A kettesre halál: itthon szembesültem a track alapján hogy mit is csináltam. Gondolom a ferde-észak miatt bénáztam, mert arra emlékszem hogy néztem (csak nem láttam, hihi) a tájolómat. Az utat meg csak úgy reflexből nem vettem észre. Vagy mittudomén.

A hármas felé bevállaltam volna a kettes zöldet (jelentése nehezen futható, és nem az hogy futhatatlan), tekintve hogy csak 30-40 méterről lett volna szó. Na most amikor már tényleg mozdulni nem bírtam a tüskétől, akkor visszafordultam, kerültem, de ott meg az egyik útvillában elbizonytalanodtam, ez még plusz időt jelentett.

Tehát az 1-3 pontokban ott hagytam 3-4 percet. Utána már gondolkodni nem kellett - na ez a másik problémám, azért lehetett volna ennél több fantáziát is rakni a pályakitűzésbe, teszem azt az 1-2-3 környékére több pontot, és a 7,8 környékén is jobban volt futható minden. Szóval a végén már csak loholtam amennyire tudtam, így 25 percet jöttem 3,7 km-en. Nem az én napom volt.

Edzőfutás - tanulás - tapasztalatok

Ma olyan történ ami eddig még sosem. Még múlt héten Istit megkérdeztem, van-e kedve egy közös edzőfutáshoz, és szerencsémre/örömömre igent válaszolt. Eszti egyik régi, 2002-es, N21E-s, 7km-es pályáját terveztük végigfutni, így munka után kocsiba ülve elautóztunk Körtvélyesre, és a Nagy-Csákány-t vettük célba. A nem titkolt szándékom (túl egy kellemes futáson) az volt, hogy tanulhassak, fejlődhessek kicsit.

Már a célból a rajtba kikocogva megállapítottuk, hogy a térkép több helyen eltér, az elmúlt 9 évben sok minden tereprészlet változott az erdőműveléseknek köszönhetően. Sajnos, ez csak a kezdet volt, kint a pályán is nagyon sok eltérés volt, megváltozott jellegű területek, új irtások, kerítések. Így a tájékozódásnál a domborzat, és az utak egy jó része volt csak használható.

A terv a váltott vezetéses futás volt, de ez sajnos jó pár okból meghiúsult. Egyrészt a térképhibák miatt, másrészt mert az emelkedőknél én csúnyán befáradtam. Aztán a fáradtság hozta a hibákat is egymás után (meg egy esést is, de azt élveztem). A végén pár tervezett pontot ki is kellett hagynunk, mert egy kerítés végleg az utunkat állta. Összesen közel 10 km-t kocogtunk egy és negyed óra alatt, de ellenére minden viszontagságnak ezalatt sokat tanulhattam. A végére érdekesen fáradtam el: az izmaimat nem fájtak, de mentálisan nagyon lestrapálódtam.

Isti jól tanít (még ha nem is szándékosan csinálta): türelmes, először kérdez, aztán rávezet, és ha még akkor sem tudnám akkor esetleg megmondja a megoldást (bár ez utóbbira emlékeim szerint csak egyszer került sor). Futás közben folyamatosan jöttek az instrukciók, próbált hasznos tanácsokkal ellátni a tájékozódást illetően (pedig valószínű halálra unta magát a nyugdíjas-tempóm miatt). A végén pedig közösen kielemeztük a történéseket.

Ami a végére új felismerésként tudatosult bennem (túl az eddigieken), az két dolog:

- még mindig nem elég figyelmesen olvasom a térképet, sok apró nüanszot nem veszek észre. Ezentúl otthon szabadidőmben ha tehetem, böngészem kicsit a térképeket, és próbálom minél jobban szoktatni a szemem (az agyam) a kis részletek feldolgozásához.
- terepi futásnál nagy hangsúlyt kell helyezni a folyamatosságra (ezt nem tudom jobban mondani). Azaz hogy ne torpanjon meg az ember sokat, majd gyorsítson megint nulláról, mert az jobban fogyasztja az energiát, és persze növeli a futásidőt. Erre eddig nem figyeltem: amíg bírtam futottam, amikor már nem, visszaálltam sétára.

Egyszóval, a sajnálatosan rosszul választott terep ellenére nagyon sok hasznot hozott a tegnapi nap, ezúton is köszönet érte Istinek, és ahogy beszéltük a futás után, igyekszünk még ilyen alkalmakat megszervezni. Én bízom benne hogy így lesz, és még lesz alkalmam tovább tanulni tőle.

Szezonnyitó a Népligetben

Hosszú nyári hallgatás után eljött végre az ősz, és ismét a dugókák csippanásától visszhangzott a liget. Na meg a dinnyerohasztó melegtől az arcomon végigfolyó izzadtság sistergésétől.

A Népligetet szeretem, itt jól lehet gyakorolni a gyors futást, és a fegyelmezett térképolvasást, anélkül hogy halálra zúznám magam egy meredek lejtőn, vagy hörögve végkimerülnék egy otromba emelkedő közepén. Parktájfutás éljen sokáig!

Sem a térkép, sem pedig a pálya sok meglepetést nem tartogatott, igyekeztem kicsit bemelegíteni, bár a lábamnak furán tetszett a sok kihagyás után a futómozdulatsor. A 3,4km-es pályára 20 percet tűztem ki magamnak, ez reálisan elvárható lett volna. Sajnos jócskán alulteljesítve a várakozást 23 perc és 13 másodperc kellett a teljesítéshez (4km futás 5:40-es átlaggal). Ennek az egyik oka két keverés volt, a 3. és 7. pontokra. A másik pedig az, hogy még mindig képtelen vagyok (pszichésen is) folyamatosan gyors tempóban futni. Néha lelassítok, elmélázok, ha meglátom a pontot sétába váltok át, megcsodálok egy mókust a fán, és ilyen apróságok. Hazaérve egyébként szent meggyőződésem volt hogy belustultam, de a pulzusgörbémet nézve ezt elvetettem, mert jól láthatóan csak a két keverésnél ment le, egyébként végig 180 körül pörgött.

A pályakitűzést dicséri, hogy végre voltak egymáshoz közel más pályás pontok (én tévesztőpontnak hívom), hogy ne csak agyhalottan az első felbukkanó, sacc-per-kb jó helyen lévő narancssárga folt felé kelljen futni. Na egy ilyen miatt a hatosnál kicsit meg is torpantam kicsit. Még hat hét az ONEB, addigra remélem formába lendülök.

Chio light élmények

Péntek esti és szombat délelőtti időtöltésnek a "Chio tájékozódási napokat" néztük ki. Egyrészt mert így ismét biciklire ülhettem, másrészt meg kipróbálhattam életemben először az éjszakai tájfutást. Kezdjük ez utóbbival.

21:30-as nullidőhöz képest 20:50 körül értünk oda a VK-nak kijelölt helyre Zirc határába. Három árva autó, egy felhagyott sátor, és körös-körül csend és hullaszag. Korán jöttünk - gondoltuk. De tévesen. Ugyanez az állapot állt még fent fél órával később is. Nullidő körül már volt valami mozgás, így odanéztem a sátor felé és érdeklődtem. Kiderült, hogy a nevezésem elkeveredett, és az "A" pályából amin szerettem volna menni mindössze 4-5 darabot nyomtattak (ez még viccnek is rossz), így a "B" pályára kényszerültem. Ezen a ponton átfutott az agyamon: soha többet Chio! :)

Érdekes volt éjszaka kimenni az erdőbe. A biztonságérzetemről Eszti nagyszerű minőségű lápája gondoskodott, ami szinte nappali fénybe öltöztette az erdőt - legalább is az előttem lévő sávban. A tájékozódásra igyekeztem ugyanazt a módszert és ugyanazt a tempót használni mint nappal, persze kicsit több támadóponttal. De mivel a pálya nagyon könnyűre sikeredett, erre nem is volt nagyon szükség. Egyedül a 4-5 átmenetben bizonytalankodtam, bár a track-en az látszik hogy jól mentem, de mégis, ahogy a négyestől elindultam, érezhetően szintet vesztettem, és ez megzavart (a térképen jól látszik, hogy ennek nem így kellett volna történnie).

Végül is 40:44 alatt értem be, 3,8km-es pályán 5km-t futva (köszönhetően pl. a nagy kerülőnek a 6-os pont felé). Az eredménnyel nem tudok mit kezdeni (állítólag harmadik lettem), hiányában a mezőnynek. Kíváncsi leszek majd egy következő alkalommal hogy fog menni az éjszakai, amikor már a pálya is kihívás lesz, és emberek is lesznek rajtam kívül az erdőben.

Szombaton délelőtt biciklire pattantam, és mivel már előre gyomorgörcs volt bennem (okulva az előző nap estéjéből) hogy mi lesz ha elfogy a térkép, nem haboztam, és elsőnek indultam, természetesen a hosszabbik pályán. Az előző napi esőnek kösztönhetően sárból és vízből nem volt hiány a pályán. Sárgumi hiányában elég túlélős volt néhány emelkedő (és lejtő), de szerencsére szinte végig nyeregben tudtam maradni, néhány nagyon rövid szakasz (összesen talán 2-300méter) ment el csak tolással. A pálya itt is könnyű volt, viszont a végére becsúszott egy nagy hiba az útvonalválasztásba: a hármas után át kellett volna vágni a betonra (és nem kerülni), a betonról meg nem kellett volna levágni a földúton a völgybe, hanem körbe felmenni a tetőre. Ezzel kb. 5 percet buktam.

A vége 1:15 lett (12,5 km tekeréssel), és 3 kiló sár a biciklin, na meg a ruhámon és rajtam. De nagyon élveztem, jó volt ismét biciklizni, még ha ilyen nem túl szerencsés körülmények között is.

Hogy Eszti is élvezhesse végre kicsit a hétvégét, beneveztünk a mobilos tájfutásra is. Addigra már nagyon jó idő volt, és sejtettük hogy a sár kevésbé lesz zavaró mint pl. nekem a bringánál. Én kezdtem az irányítást, és Eszti a futást, mint utólag kiderült a nehezebb pályával. Ez az eredményen is látszódott, mert sajnos két pontnál is elvétettem a navigációt, nem tudtam olyan pontosan irányítani hogy egyből odataláljon. összességében 34 perc körüli időt sikerült mennie. Aztán technikát cseréltünk, és én futottam ki a pályára. Eszti persze remekül vezényelt, én meg futottam ahogy bírtam (bár az utolsó pont előtt 20 méterrel begörcsölt a combom), de így is 19 perccel értem be a pályáról, ami mint kiderült bő 10 perccel jobb lett, mint amit addig a többiek mentek.

Így összességében kettőnknek sikerült felkerülni a mobilos futam dobogójának a csúcsára, a 11 induló közül mi bizonyultunk a leggyorsabbnak! Hurrá!

A mobilos tájfutás esszenciája a tájékozódás, tehát az irányítás. Az a jó, ha az irányító látja maga előtt a térképet, és úgy navigál, és persze a futó rögtön érti, és futás közben mondja mit lát, és nagyon figyel. Nálunk még nekem kell fejlődni a térképolvasásban, amúgy szerintem remek csapat vagyunk :)

Pannon Tájfutó (halál)Napok

A második napi pályán való futásom közben arra gondoltam (közvetlen azután a gondolat után hogy feladom), hogy mi legyen ennek a blognak a címe. A szégyenfutás? Vagy a nagy halál Cseszneken? De aztán a célba érve elmúltak ezek a gondolatok. Pedig ...

Nagy izgalmakkal érkeztünk péntek délután Veszprémbe, az izgalmat az okozta, hogy kis csúszásban voltunk. De szerencsére az odaérkezésünk után már lecsillapodtak a hullámok, és a rajtig bőven behoztunk minden lemaradást. Szó ami szó, nagy lelkesedésem és hangulatom nem volt, de Eszti azt mondta, majd menet közben megjön. Így is lett. Sőt, már a bemelegítés közben fordult a kocka.

Lendületesen indultam a sprint pályára, az első 7 pontot hiba nélkül fogtam, és 5:17-es percátlagot futottam. Ez még edzések közben sem szokott sikerülni (pontok nélkül). A nyolcasra már kicsit belassultam, jött a nagy emelkedő, amiben nagyon elfáradtam. Nagyon nagyon. De még annál is jobban. Olyannyira, hogy a kilencesre, ami egy triviálisan könnyű és rövid átmenet volt, hatalmasat hibáztam. A térképet így utólag nézve nem is igazán értem mi történt velem. Egy jó szó van rá: agyhalál. Utána már csak bevánszorogtam a célba, 23 indulóból a 10. lettem, 2,5km-es pályán 3,5km-t futva 21 és fél perc alatt.

Ami eddig még sosem sikerült, de éreztem hogy a pálya elején benne lehet a pakliban: két átmenetet is nyertem, az egyiket holtversenyben. Hurrá :)

Kis pihenést követően (aztuán hogy Eszti befutott szokás szerint az első helyre), elmentünk mobilostájfutni. Amit nagyon szeretünk mind a ketten. Ő kezdte az irányítást, amit nagyon-nagyon szuperül csinált, olyannyira, hogy végig teljes erőmből tudtam futni, és szinte láttam magam előtt a térképet ahogy mondta a telefonban az instrukciókat. Egy kicsi mellémenésünk volt, de ezzel együtt is remek idővel (5:44) értem be, 4:47-es percátlagot futva. Ilyen teljesítményt még soha(!) nem produkáltam. Sajnos ezután, amikor a második pályán én irányítottam, már nem voltam olyan ügyes mint ő, és volt egy nagy mellémenésünk, így az összeredményünk nem lett olyan rózsás, egy másodperccel csúsztunk le a dobogóról. De majd legközelebb szépítünk :)



Második nap rekkenő hőségben, majdnem délben rajtoltam a cseszneki terepen. Már előre féltem a pályától, amin 240 méter szint várt rám. Ez nem az én erőnlétemnek való. Már az egyes pont felé menet kiderült, hogy nagyon vagány vagyok, nagy a szám, de valójában gyenge vagyok mint a tavaszi harmat. A 3-4 átmenetben (túl a szokásos 2,5 km-en) jött a fáradtság, és ismét (menetrend szerint) nagyot bakiztam, ekkor komolyan elgondolkodtam azon hogy feladom, de aztán a térképet nézve rájöttem, hogy a visszafele úton akár a többi pontot is megfoghatom. Szóval letettem a megfutamodásról.

A következő baki az ötösön várt rám, bár ez fix meggyőződésem hogy térképhiba volt, vagy a tisztás jelleghatára szerepel rosszul a térképen, vagy rossz gödörben volt a bója (bár inkább az elsőre szavazok). Utána már lendületesebb lettem, és az 1:20-as időt tűztem ki célul (50-55 percet szerettem volna induláskor), ami végül aztán 1:10 lett (5,5km-es pályán 7km-t futva), ez a 26 indulóból a 14. helyet jelentette.

Egyébként érdekes: már az első pontra érve, mikor láttam hogy az órám 15percet ír ki, teljesen elkeseredtem. Pedig: utólag megnézve a részidős eremdényeket látszik, hogy az első két helyezetten kívül a többiek ekörül mentek. Szóval kár volt leengednem.

Összességében mindkét nap jó pályán futhattam, a verseny rendezése is nagyon tetszett. A két befutó volt kicsit gázos, első nap a kerítés körül tébláboló embereket, második nap a parkoló szélén szállingózókat kellett kerülgetni. De ez túlélhető volt. Külön elnyerte a tetszésemet a térképek minősége.

Tapasztalat és tanúlság: szörnyű dolog ez az agyhalál. 2,5 - 3 km, és/vagy 8 fogott pont után következik, ez már többedszerre van így. Nagyon elfáradok (mivel nem vagyok elég edzett), és az agyam lezsibbad, hibás döntéseket hozok. Ilyenkor mindig nagy hibák csúsznak be. Egyelőre nincs ellenszer, de már dolgozom a megoldáson, azon, hogy sokkal fegyelmezettebb legyek kint a pályán. És persze: sosem leengedni!

KOB 2009 - az első sikeresen teljesített OB-m

A HOB és az éjszaki szóba sem jöhetett, a ROB-ot pedig elbaltáztam, így aztán nagy bizakodással indultam Pusztamarótra a KOB-ra. Összességében jól sikerült, sőt, szinte biztos hogy ez lesz az "én műfajom".

Az időjárás sok jóval nem kecsegtetett, a selejtezőt mégis megúsztuk egy csepp eső nélkül. A várakozásoknak megfelelően egy technikailag könnyű pályát kaptunk, így ismét a sebesség volt a meghatározó. A 16 pontos, 4.8 km-es pályát 38 perc alatt futottam, ilyen jó tempót még nem sikerült futnom. Sajnos a végére 40mp-cel csúsztam le az "A" döntőről :( a hatos pontra felé menet volt egy csúnya kavarásom, az 3 percet elvitt. A 11-es pontnál találkoztam egy sráccal aki szintén az én kategóriámban futott, próbáltam felvenni a tempóját át a nagy réten, de nem ment. A 13. pontot még együtt dugtuk, aztán eltűnt, egy perccel ért be előbb mint én. Persze ott már elég zsibbadt volt az összes lábam. De azért negyven másodperc még bennem lehetett volna. No mindegy. Így esett.

A 7-8 átmenetemre "büszke vagyok", általában mindenki délről került az úton, és merészem bevágtam a ligetesbe, de nem bántam meg, bár volt magas fű, de voltak ösvények, és szerintem egészen jól haladtam (saját tempómhoz képest). Még szebb lehetett volna, a ha a bányától nem ijedek meg, és felülrőv ivelem.

A döntőig amúgy is rengeteg pihenő idő lett volna, de mikor kiderült hogy 113-ra megyek, majdnem felvágtam az ereim. Közben az eső is eleredt, és 60-tól ugye a rajtkarantén ... aztán tényleg az utolsó pillanatban a végső elkeseredésem előtt bemondták: a rendezőség az időjárásra való tekintettel eltörölte a rajtkarantént :) hurrá! Hihetetlen lelkesedést kaptam ettől a hírtől.

A rajtba indulásomkor épp erős zuhogóra váltott az eső, de hát ez van, gondoltam egyszer mindent ki kell próbálni, az esőben futást is (csoda hogy a 8 hónap alatt eddig ezt megúsztam). Jól felöltöztem, és elkezdtem kikocogni a rajtba. Mire odaértem, már nagyjából teljesen el is áztam, de furcsa módon abszolút nem ment el a kedvem a futástól.

Az indulás után még ízlelgettem milyen is az esőben futás: furcsa volt a fólia a térképen, furcsa volt a nagyon csúszós talaj, és persze hogy esett az eső, az is. Az egyes felé menet kicsit mellé is néztem a térképet, de nem volt vészes. Aztán utána nagy megtorpanás következett. Mentem én volna a kettesre (de hát durván nagyon sáros volt minden, el is csúsztam párszor, szóval leginkább csak sétálva ment a dolog. És ez még a hármasra is igaz volt. A kiszintezés már jól ment, és a négyestől aztán meglódultam. Bónusz nehezítésként a 4-6 pontok között szép kis köd várt rám :) A 7-11 közötti négy átmenetem viszont nagyon könnyű (szerencsés) volt, mindig csak egy völgyet kellett arrébugranom :) köszi a pályakitűzőnek!

A végén aztán, a sok hibátlan pontfogás után, a 12. és a 13. egy kicsit mellésikeredett, de csak 10-20 másodpercekkel. A befutóba pedig nyargaltam ahogy tudtam. Az időm sajnos nem lett túl jó, nem kockáztattam a sáros csúszós köves terepen, így közepes tempóval, a selejtezőnél sokkal rosszabb átlagot hozva 42 perc alatt futottam be a 4km-es pályáról. Ez a "B" döntő 7 célba érkezőjéből a 2. helyre volt elég. Sajnálom az elszalasztott "A" döntőt, de mindenesetre nagyon jó volt Pusztamaróton! :)

Sosem futottam még esőben, és eléggé féltem tőle, de meglepően jó volt :) miután már eláztam, tényleg olyan volt, mint bármikor máskor (száraz időben), abszolút tudtam függetleníteni. Csak a csúszásra kellett figyelni. A vége felé már tocsogott a víz a cipőmben, de ez is inkább csak vicces volt mint bosszantó :)