Nem vagyok az az újévi fogadalmat tevő ember, sőt, az "új év új élet" szlogen sem áll annyira közel hozzám, de most mégis úgy alakult hogy év elejére esett egy igen nagy változás a futási szokásaimban.
Történt ugyanis, hogy karácsony környékén egy baráti-családi találkozó keretében, az általam futásban példakép értékűnek tartott Kukucska Attila haverommal beszélgettünk az ultra távok teljesítéséről, amikor is szóba került a laktátküszöb. Halvány fogalmam nem volt, hogy mi az, így hát részletes felvilágosítást kértem tőle. A bejegyzés sorait nem szaporítanám hosszú leírással (erre ott van az olvasóknak a Google), így csak a lényeget, a kulcsszót írom ide: savasodás. Ez szerintem sok futó mumusa, amivel vagy nem tud mit kezdeni, vagy nem akar. Nálam is probléma, és viszonylag rövid táv után jelentkezik, ami után a megoldás a totális szenvedéssel történő tovább futás az izomgörcs határán egyensúlyozva, vagy a gyaloglásba átváltás. Egyik sem jó. A beszélgetés során viszont kiderült, hogy van megoldás: ha megtudom, mennyi az a pulzusszám, ami felett ez a nem kívánatos folyamat megindul (tehát anaerob jelleget kap a tevékenységem), és a futásom legalább első felében igyekszem ez alatt a pulzus alatt maradni.
A szót tett követte, és január elején egy bejelentkeztem egy futópados terheléses vizsgálatra. Életembe először futottam úgy, hogy nem mozdultak a mellettem lévő dolgok. 10 perc alatt megszokható, de nem tett rám nagy benyomást, azt hiszem maradok az erdőnél. Na de a lényeg, hogy a végén megkaptam a bűvös számot: 165. No így persze egyszerre sok minden érthetővé vált. Gyakran az egyszerű esti településen futott laza körök is efeletti pulzussal mentek. A 15-20 km közötti hosszabb futások pedig minden esetben. Jött is az ólomláb effektus 10 km után. No de most már itt a tuti recept: tessék kérem 165 alatt tartani, és szebb lesz minden, no meg világbéke.
Az első esti kocogás felettébb mulatságos volt. Úgy éreztem, mintha állnék, viszont fantasztikus felfedezés volt, hogy a levegővételt nem kell a lépésritmushoz igazítanom. Csak úgy lélegezgettem, igény szerint, nem kapkodva, mintha csak sétálgatnék. Elsőre a tervet is túl jól hoztam, nem hogy 165, de 155 alatt maradtam végig. Persze, közben nem néztem az órát az aktuális pulzusszám miatt, csak próbáltam érzésből. A következő futásoknál már tudatosabban igazítottam a terhelést, így elkezdett visszajönni a megszokott tempó, de például erősebb emelkedőkön már ösztönösen visszavettem. Néha-néha csipog az óra ha elérem a küszöböt, de egyre ritkábban. A módszer működik: a futások jobbak, kevésbé fáradtan fejezem be, és érződik, hogy majd az igazán hosszú távoknál ez kell ahhoz, hogy végig talpon maradjak. Illetve, most hogy így edzek, valószínűleg az állóképességem határait is sikeresebben tolom egyre kijjebb. Márciusban lesz az első terep maratnom, után pedig a nyári és őszi szezonban jönnek az ultrák, remélem addigra teljesen átáll már a szervezetem.
Ez még a pulzusfigyelés előtti hosszú futás, a visszafelé úton többször is meg kellett állnom. Jól látszik hogy a futás közel fele anaerob lett. |
Az előzőhöz hasonló (19 km) hosszú futás, itt már tervezetten sikerült szinte végig 165 alatt maradni, a visszafelé út ugyanolyan kellemes volt, és alig lettem lassabb. |
Azóta egyébként futós fórumokon PK (pulzuskontroll) néven olvastam hasonló módszereket, tehát látszik hogy a dolog nem spanyol viasz szintű. Még azon is gondolkodtam, hogy ha nem megyek a mérésre, talán saját magam is rájöhettem volna erre az értékre. De ennyit megért. Ami majd érdekes lesz, hogy tájfutó versenyeken miként alkalmazom ezt: sprinten és középtávon nyilván nem annyira lényeg, hiszen kevés a versenyidő, elsavasodni sem nagyon tudok. Normál és hosszú távok esetében viszont jól jön az új tudás, mert a küszöb alatt tartás egyben abban is segít, hogy agyilag is mindig ott maradjak, ami pedig nálam, aki gyakran vét tájékozódási hibákat figyelmetlenségből, jól jöhet.
Egy tájfutó edzőpálya, futottam ahogy tudtam, durva hiba is becsúszott, és eléggé kifáradtam. |
Hasonló pálya mint az előző, pulzustartással futva, csak apró hibákkal, és alig lett rosszabb az eredmény, ráadásul még bőven maradt tartalék. |