Ismét pár nap pihi és feltöltődés maradt, és egy újabb szerdai versenyen találtuk magunkat Esztivel. Megint azt a (bölcs) megjegyzést kaptam tőle, hogy a János-hegy oldalában, a dzsuvában futni nem annyira jó. És tényleg :)
7,3km-es volt a pályám, ami önmagában döbbenet, tiszta sor volt hogy nem fogom tudni végig futni, sőt. Ráadásul 220 méter szintet ígért a kiírás. Azért úgy voltam vele, hogy ahol tudok kocogok. Végül még ez sem sikerült, az ötöstől visszafelé már muszáj volt lassítanom, mert csak ziháltam de nem haladtam. Így aztán nagyon hosszúak lettek az átmenetek, és tudtam, hogy már csak túlélnem kell, eredmény ebből nem lesz :)
A 7. pontnál valami szörnyűség történt: több mint 25 perc kellett a megtalálásához. Tudom, ciki meg szégyen meg minden, de hát ez van. Volt ott egy út, ami a térképen nem, és ez bezavart. Illetve elhülyültem. És háromszor is szép lassan végigtúrtam az iszonyat benőtt és dzsuvás részt a ponttól északra. Aztán végül úgy lett meg hogy valaki más megtalálta :( szörnyű élmény volt, és már eleve rosszabb szájízzel és kevésbé lelkesen futottam tovább.
A végéig már ilyen keverés nem volt, egyszerűen csak nehezebben mentek a pontok és a lábam is. Elkedvtelenedtem. A cél felé menet a vasúti átkelésnél majdnem hasra is estem a drótban :) Szegény Eszti pedig egy csomót várt rám a hidegben, mert hát bizony 2 órát bolyongtam kint. Na mindegy, végül is csak magamat okolhatom.
Tapasztalat: Ha egy pontot nem találok, nem megyek rá újra és újra ugyanonnan, hanem szépen keresek egy másik támadási pontot. Triviális, tudom.
A szerdai hárs-hegyi csúszkálás után egy kis pihentető futás következett hétvégén a Népligetben. Immár másodszorra kerültem ide, hurrá, néhány fa és bokor már ismerősen köszön majd vissza.
Mivel az elmúlt hetek mozgalmasan teltek, ezért a lábamban kezdett gyűlni az erő, a tüdőmben meg a kitartás. Alapból nincs (nem is volt soha) baj az állóképességemmel, de azért ha az ember eredményt akar, ez kevés. Itt legalább is. Az volt :)
A reggeli komor időre való tekintettel jobban felöltöztem, de ez már a rajtnál feleslegesnek bizonyult, levetkőzni már nem akartam, ezért úgy indultam hogy kicsit melegem volt. Egy perc térképnézés volt, megfogadtam még előtte, hogy majd most jól odafigyelek és tervezek ... de hát mi lett a vége? Na mi lett? Igen. Mellémentem. Az egyes pontnak. Már megint. Áááááááá. És ez egy egész percembe került.
A 15.-ig egészen jól ment, a kilencesnél csináltam egy biztonsági kitérőt, de nem volt vészes. A 15.nél benéztem azt a hülye betonizét, illetve a sokat, és forogtam körbe a térképpel a kezemben mint a zárlatos kávédaráló. De aztán ráébredtem. Újabb fél perc minusz. A 17-18 között nagy kérdés hogy jól választottam-e, Eszti szerint igen, nekem vannak kétségeim, márcsak azért is mert így viszont túlfutottam, ha másik irányból megyek, talán ez nem történik. Újabb fél perc.
Aztán a végéig már ment gond nélkül, sőt, még pár sprintet is levágtam. Már csak azért is, mert a 22. pontnál beértem egy srácot, és nem akartam hogy azt higgye csak őutána futok, ezért a 24. után megnyomtam és elé kerültem, de sajnos a 27.-nél visszaelőzött.
Elég gyatra idő sikeredett, könnyű pályán, 3km-re és 28 pontra 26 és fél perc. Így a tizedik lettem, a mezőny végén, 13 indulóból az F35-ben. És ott lett volna még két perc a buta keverések miatt, amihez ha hozzárakok még felet, akkor a hatodik lehettem volna :(
Tapasztalat: nem szabad ennyi tartalékot hagyni, nem leengedni és 70%-on futni, hanem legalább 90-en.
Bár igazából fizikailag és szellemileg is kimerített a rövidtávú verseny, utána mégis elmentünk Esztivel egy kis mobilos tájfutásra. Alapból nagyon tetszik nekem ez a "sport", szerintem irtó jó ötlet, és egy kicsit fejleszti a kommunikációs készséget is. Eszti szerint az ilyen versenyek után sok kapcsolat szakad meg és sok válás történik :) de ez csak pletyka. Én bíztam magunkban.
Két pálya volt, egy hosszabb és egy rövidebb, mivel Eszti a tapasztaltabb, ezért ő navigált engem a hosszabbikon. Eleinte kicsit fura volt hogy mindössze egy dugóka és egy tájoló van a kezemben, és egy fülesen át hallok instrukciókat. De hamar megszoktam :) a térkép különben is csak zavarja az embert futás közben, lifeg jobbra-balra :)
Megbeszéltük, hogy oda-vissza kommunikálunk, tehát ő mondja mit csináljak, én meg mondom mit látok. Hát végül is így történt, csak az arányok kicsit eltolódtak :) állítólag be nem állt a szám. Ennek ellenére a második pontom kivételével mindegyikre pikk-pakk odataláltam az utasítások alapján.
Eszti pályája is pörgősen ment, neki eleve két ponttal kevesebbet kellett elmagyaráznom, De igazából - mivel nálam sokkal jobban tájékozódik - szinte ki is találta a gondolataimat. Olyan hamar beért, hogy észre sem vettem hogy elindult :)
Aki még nem próbálta, azt biztatom: tegye meg! Nagyon jó móka, plusz egész sajátosan fejleszti a kommunikációt a két ember között. Na persze azért tájékozódni sem árt tudni :)
A Szentendre kupa még épp napsütésben telt, aztán következett pár csepp eső, így szerdára már az volt mondható hogy eső után köpönyeg ... izé, futócipő. Vizes is lett rendesen.
Eszti felkészített hogy a Hárs-hegy és környéke tiszta dzsuva, de én persze megint optimista voltam, mivel ott oktatok már 6-8 éve, egy évben legalább két-három alkalommal viszem oda a hallgatókat, az emlékeimben más élt. Ja. Mert akkor kikerültük a dzsuvát. No sebaj.
Kicsit meghökkentett hogy nem dugóka lesz hanem lukasztás, de hát ez van :) a futás közben rájöttem, hogy azért ez macerás, plusz sok idő. Ráadásul edzőbólyák voltak kint, amik nem kiabáltak messziről, sőt, még közelről sem. Szóval nehezítés volt bőven :)
Összegezve az eddigi 4 verseny tapasztalatát álltam rajthoz életem ötödik versenyén. A repzis-rajt után először a térkép vágott mellbe: alig láttam rajta valamit. Később aztán még annyit sem mivel tasak nélkül pár pont után elkezdett szétázni. Az első igazi keverést a 9.-nél követtem el, én is mint mások, alámentem a sziklának, a franc se olvasta olyan pontosan ki a térképet :) olyan gyorsan :) Utána keverés már nem volt, de mint a térképen is látszik sok helyre felesleges kerülőket tettem, és már megint nagyon ragaszkodtam az utakhoz - általában indokolatlanul (pl. 16-17).
Viszont jó hír, hogy még a végén is tudtam futni, mindenhol minimum kocogtam, csak a 18. felé menet sétáltam picit pihenésképp. A terep nagyon vizes volt, ami plusz újdonság volt számomra, ráadásul a jelleghatárok itt sem voltak túl segítőkészek. Persze ettől még néha tervezhettem volna jobban.
A célba érve még harmadik voltam, aztán az eredményhirdetésig még becsúszott egy emberke elém, így a középtávon, 2,5km-en 150m szinttel, a 25 indulóból a negyedik helyet értem el.
Na és itt ezen a ponton eldöntöttem, hogy veszek egy szöges cipőt, milyen jó lett volna hogy ha nem csúszkálok úgy most az edzőcipőmben, mintha banánhéjra léptem volna.
Tapasztalat: jobban kell bízni a domborzatban, és jobban kell tudni tartani az irányt, bármilyen is legyen a terep. Az utak néha csak csúnyán félrevisznek.
Az első igazi komoly verseny, összességében negyedik alkalom az életemben hogy a rajtvonalhoz állok. Hát mit mondjak: volt adrenalin bőven :) Még a futás előtt Esztivel és anyukájával elmentünk egy kics ládakeresésre, csak hogy bemelegítsünk. Én próbáltam rendesen is, elmentem a közeli rétre futni egy kicsit. Mint utólag kiderült, jól tettem.
Egyperces térképnézegetős rajt volt, elsőként, de máris megkedveltem :) bár egy perc ... mire elég? Tök izgultam, azt sem tudtam, mit nézzek. Közben fél szemmel azt is skubiztam merre indul a kategóriámban előttem futó. Szóval egy perc bakfitty volt.Szerencsére az egyes pont ismerős irányba esett, és saját megfontolásból nem is arra mentem amerre az előttem induló - ez aztán tapasztalattá érett a későbbiekben: nem jó mindig a másikat figyelni, sőt! Egy kicsit kanyargós volt az útvonalválasztásom, amolyan biztonsági, ragaszkodtam az utakhoz. A 4.-ig nem volt gond, de utána egy nagy átmenet jött, és én (mint később kiderült) egy olyan megoldást választottam, ami talán nem a legjobb volt: délről kerültem a hegyet a műúton. Hiába futottam folyamatosan, az emelkedő miatt azért az erőm véges volt, és egy örökkévalóságnak tűnt míg odaérek az 5. pontra.
A 6. felé is döcögősen ment a tervezés: nem hittem volna hogy csak a szerpentin marad amin mehetek, és amíg ezen tanakodtam - ahelyett hogy sprinteltem volna lefelé az úton - elment egy csomó időm. A 7. felé futva már eléggé fáradt voltam, bár a pontok hamar meglettek. A 10. környékén már megint kaptam levegőt, de sajnos itt is ahelyett hogy futottam volna az egyértelmű átmenetet, a térképpel tötyörésztem.
Így 47 percre sikerült a közel 5km és 200m szintemelkedés, ami 17 indulóból a 15. helyet jelentette az F21B kategóriában.
azért csak beértem
Tapasztalat: nem szabad folyamatosan nézni a térképet, ha megvan az átmenet, nem kell már minden fánál ellenőrizni hogy tényleg ott vagyok-e! Ez nagy időpocsékolás. És hát persze edzeni, edzeni, a láb nem visz izom nélkül :)
Eltelt egy hét Óbuda óta, és itt várt egy újabb kihívás a Népligetben. Ahol eddig életemben csak egyszer voltam, a Planetárium környékén, és már arról sem volt konkrét emlékem. Pedig harminc éve Pesten lakom. Sebaj. Na majd most megismerem - futva :) - gondoltam.
Az indulás furcsa volt, valahogy elkalandoztak a gondolataim. Szerencsére az 1. pont könnyű volt, így odafelé sprintelve helyreraktam a terepet. Minden ismeretlen volt, és bár ez egy tingli-tangli parktájfutás kategória, azért kicsit izgultam.
A 8. pont felé tettem egy felesleges kerülőt, aminek oka az volt, hogy elég sokat futottam egy bizonyos irányba, mire helyre is raktam hogy merre akartam menni. Ritka eset: gyorsabb volt a lábam mint az agyam. A következő nagyon csúnya esemény a 13. pontnál következett be, amiről utóbb kiderült hogy még ösvény is vitt oda, de én csúnyán túlmentem a kis fekvő bozóton, mivel nem néztem a szimbolt, és nem is tudtam pontosan mit keresek. És mivel a térkép és a valóság pont ott nem egyezett, egész a 14.-ig túlfutottam :( majd vissza. Azután már a célig nem volt olyan rossz.
Nagyon nehezen mentek nekem a különböző jelleghatárok, számomra ezen a térképen a fehér/zöld "erdő" között csak annyi volt a különbség, hogy egyik helyen két fát láttam, a másikon hármat :) Eszti nyugtatgatott, hogy ez nem a legjobb térkép (ez jó pár verseny elteltével kiderült hogy így van).
De ami a legrosszabb volt, hogy a mindössze 16 másodperc kellett volna ahhoz, hogy 3. helyre fussak be, így a 4. lettem (11 indulóból) az F21-es pályán, 4 és fél kilométeren. Grrrrrr.
Tapasztalat: Nemcsak több izom, több agymunka is kell, valóban ott kell lenni szellemileg, és beleélni magam a pályába, nem elrontani triviális dolgokat. Ja, és: NÉZNI a szimbolt!
A borókásban ért szenvedések nemhogy elvették volna a kedvem, hanem arra sarkaltak, hogy újra dugókát húzzak a mutatóujjamra. Csak három napot kellett várnom, és már mehettem is Óbudára futni. Eszti is jött, bár leszögezte, hogy a házak között rohangálni nem az élvezet csúcsa. Nekem végül is mindegy volt, így kezdeti lelkesedéssel mindent rózsaszínben láttam :)
Azért kicsit összeszűkült a gyomrom amikor megláttam hogy 24 pontos a pálya, ráadásul ez az instant rajtolás is új volt még. Mivel 2 évet laktam a környéken, azt gondoltam, ez segíteni fog. Végül is így lett, de a lábamba azért nem rakott izmot.
Itt kellett ráébrednem, hogy ebben a sportban az izmok és az agy működésének csodálatos együttállására van szükség. Jó, tudom, nem spanyol viasz, de jó volt magamban tisztázni.
A 4. pontnál először a 20.-ba rohantam bele, de aztán rájöttem, és odébb sétáltam 6 métert. A 13-as felé menet volt egy rossz útvonalválasztásom, mivel életemben először láttam így térképen kerítést, a fene sem gondolta hogy bejárata is van :) A 16.-nál a gyerekek a játszótéren halálra rémültek ahogy zihálva, dülledt szemekkel befutottam pontot érinteni. A 19. pont megtréfált, de csak módjával, meg aztán enélkül nem is lett volna izgalom. Amúgy minden más rendben ment. Visszaérve Eszti (természetesen már kipihenten) várt a cél előtt, és mikor már épp mentem volna be, megkérdezte hogy "az uccsót jól fogtad?" - na ettől elbizonytalanodtam, pedig épp 10 másodperccel azelőtt jártam ott. De hát fáradtan nehéz gondolkozni, a víz meg úgy folyt rólam hogy nem csak a szemem csípte, hanem az elmém is elhomályosította.
Összességében nagyon tetszett a verseny, bár jól kifulladtam a 4km végére. Az időm 35 perc lett, ami hát lássuk be elég gyenge, de azért magammal elégedett voltam életem második versenyén. F35-ben a 12 indulóból a 9. lettem.
Tapasztalat: jobban kell kiolvasni a térképet, és többet kell edzeni, mert hiába tudom hogy merre kell menni, ha a lábamban nincs több kraft :)