Hét közepén döntöttünk úgy, hogy a vasárnapot beáldozzuk egy közös szabadtéri családi programnak, amire mostanság kevés idő jutott, és a Honvéd Kupa második napját szemeltük ki e célra. Aztán szombat este gyanakodva figyeltül az időjárás jelentéseket, majd vasárnap reggel felkelve remegő gyomorral konstatáltuk hogy bizony megnyitották fent a csapot. Aztán végül úgy döntöttünk lesz ami lesz, legrosszabb forgatókönyv szerint játszom Ádámmal a kocsiban amíg Eszti a szakadó esőben fut. Bölcs döntés volt elindulni, odafent ugyanis úgy döntöttek, hogy Veszprém környékét kihagyják a locsolásból: csontszáraz versenyközpontba érkeztünk. Na ettől egyből jókedvünk lett, pláne hogy a gyerkőc is mindvégig jól érezhette (és jól is érezte) magát.
A második terv már a futásomhoz kapcsolódott, és a teljesítése közel sem sikerült ilyen jól. Távolság és szintadatok alapján kivételesen a 21Br kategóriát választottam, annak is a végére kértem magam, így az utolsók között rajtoltam a nullidő után majdnem két órával. Kicsivel több mint hat kilométer várt rám, 200 méter körüli szintemelkedéssel. A rajtnál nem tudtam magam teljesen beleélni a feladatba, ezért úgy döntöttem, közepes tempót és megfontolt tájékozódást választok. A terep nyíltsága alapból az iránymeneteket indokolta, a pályámat átnézve 1-2 útvonalválasztás volt csak. Az első három pont szépen jött, és azt is levettem hogy bizony sok kicsi szint nagyon sokra megy. A 4. felé menet az útra érve láttam a felfutó völgyet, így bár felvettem egy irányt, de úgy döntöttem - eltérve az eredeti tervtől - mégis inkább megpróbálom csak szimplán a domborzatot követni. Mint látszik ez nem volt jó ötlet: 90 fokkal elfordultam, aztán pedig újra vissza kellett futnom az útra hogy magamra találjak. Onnan persze irányban - ahogy eleve terveztem - rögtön meglett. Kicsit bosszankodtam is. A 10. pont felé túlfutottam a gerincen, de erre elég hamar rájöttem, nem vesztettem sok időt. Ám utána ugyanabba a hibába estem mint a 4. pont esetében: a völgy után az iránymenet helyett megint megpróbáltam csak a domborzatot követni, és persze megint elbizonytalankodtam. Kétszer ugyanaz, és mindkétszer azért mert túlkombináltam, az egyébként pofon egyszerű pontot, eltérve a szintén pofon egyszerű eredeti tervtől.
Az eredmények hibásak, mindenkinek 1 perccel többet mértek |
Így aztán a végén már hiába hasítottam, elég csúnya idővel értem be, bár 45 perc alattira terveztem, 48 és fél lett a vége, de a részidőkből látszik hogy legalább 4-5 perc benne maradt. Mint ahogy az is kiolvasható hogy ha a hibás pontfogások nincsenek, szinte minden átmenetben első-második helyen végezhettem volna. De hát a "volna" az mint tudjuk édes kevés, és még csak azt sem mondhatom hogy legalább új tapasztalatokat szereztem, mert ezt a hibámat már nagyon sokszor eljátszottam. Úgy fest, javíthatatlan vagyok :) A terep - ami eddig ismeretlen volt számomra - és a pálya egyébként egyaránt nagyon tetszett, gyors, futós, de nagyon élvezhető volt.
Minden eredménynél jobban esett és minden hibáért jobban kárpótolt a beérkezés után Bucikám öröme hogy meglátott :) Sőt, miközben én kint bénáztam, Ádám Anyával hatalmas küzdelemben harmadik helyen végzett a gyerekversenyen :)
Az igazi öröm (és egyben kárpótlás is volt) |