2011. február 15., kedd

Tanulj tinó, ökör leszel!

Még mikor gyerek voltam, Anyukám gyakran mondogatta ezt, de csak amolyan mosolykeltőként. Azt hiszem a keddi edzés után teljesen okkal használtam ezt a mondást magamra.

Az úgy alakult, hogy miután idén az eddig eltelt napok kétharmadát sikerült valamiféle építő jellegű testmozgással tölteni, és a Margita 20 hosszú futás is jól sikerült, úgy gondoltam még egy szinttel emelni kell az edzések komolyságát. Az eddigi monoton és hosszabb futások mellé felvettem programnak a résztávozást, amiről eddig csak másoktól hallottam, de nem nagyon próbáltam. Illetve egyszer igen, de az elég tingli-tangli volt.

Oxygen Buda rekortán futókör
Szóval kimentem az Óbudán található free rekortán futókörre (lásd a képet), és úgy döntöttem nekivágok. Hétfő este Esztivel nagyjából megnéztük Ő miket csinált annó versenyző időszakában, de hát ugye ahhoz kevésbé tudtam igazodni, hisz' hol vagyok én a versenyzőktől. Aztán végül is az maradt tervnek, hogy elsőre, ízlelésnek, a 200-as résztávval próbálkozom meg, ha sikerül esetleg eljutok 10x200-ig.
Odaérve a pályához két kör bemelegítéssel kezdtem, aminek végén meglepetten olvastam az órámon a 4:40-es tempót, pedig úgy éreztem alig kocogok. Hát ettől azt hiszem gellert kaptam, következett még egy kör gimnasztika, nyújtás, majd nekiálltam. 200 méter mindent bele, majd a kör másik fele joggolás. Az előző esti kalkuláció az volt hogy olyan 3:30-as tempót talán sikerül elérni, de mindenesetre próbáltam szép nyújtott lépésekkel, lendületesen futni. Az első etap végén lenyomva az órát 40 mp lett, 3:00 tempóval. Na itt aztán még jobban belelkesültem, a második 200 már csak 39 lett. A harmadik, és egyben legjobb 37 mp, azaz 2:54-es tempó az óra szerint (és valójában 218 méter, mert a középsőben futottam), de ennek a végén tisztán látszott hogy ötnél tovább nem fogom bírni. Ez a harmadik még egyébként épp hogy ment a szép mozgással, és a majdnem csak teljesen orron át történő levegővétellel. De aztán a negyedik már újra 39 lett, és félelmetesen ziláltam, az ötödik, 40 mp-es után meg konkrétan azt hittem összerogyok és kinyúvadok. Egy kis nyújtás után alig ment már a két kör levezetés is, és mindeközben nagyon fájt a belélegzett +1 fokos levegő. Így aztán roham vissza a meleg kocsiba, és haza.

Tisztán látszik, hogy csúnyán elkapattam magam, megrészegülve attól hogy - persze csak rövid távon -  nagyobb sebességre voltam képes mint azt terveztem. Teljesen széthajtottam magam a hidegben, ennek a böjtje az lett hogy egészen késő estig rázott a hideg mint a nyavalya, és szerda reggel is nyomottan, szétesve ébredtem. Szóval ez csak amolyan kakaskodás volt, de nem bánom: szeretni fogom én ezt a résztávozást, csak normálisan kell csinálni. Jövő héten neki is állok, persze ennél sokkal okosabban, lényegesen hosszabb bemelegítésekkel, egy kis repülővel, és megfontoltabb gyorsulásokkal. Meglássuk mi sül ki.


Bookmark and Share

16 megjegyzés:

  1. viczianp
    Hali! nem kötekedni akarok, de a 40 mp-s 200 m, az nem 3:20-as tempó 1 km-en?
    ettől függetlenül szép edzés, gratula.
    üdv

    VálaszTörlés
  2. pont 200m-en igen :) de mivel a közepén futottam, az óra szerint valójában mindig 218-222 méter között volt a valós táv. Ezt írtam is a harmadik körre vonatkozóan.

    VálaszTörlés
  3. Szia!

    Csak 1 tipp.
    Én résztávozni a max. tempóm 115-120%-ra szoktam, tehát ha 37 mp a legjobb, akkor 44 mp-re fusd, és akkor meglesz a 10 db.
    Érdemes inkább lassabban kezdeni és fokozni a tempót, de elérni a 10 szériát.
    Már tudod mit tudsz max. tempóval, így a legközelebbi résztávnál már biztosan meglesz a 10.
    Amúgy én is szeretem a résztávot, mert nem unatkozom közben (hanem szenvedek :-))
    Hajrá!

    PA

    VálaszTörlés
  4. viczianp
    ott a pont, az óra úgysem csalhat... :-)

    VálaszTörlés
  5. Köszi, igen, ilyesmi lesz. Inkább a normális mozgásra, lendületes futásra, szabályos légvételre figyelek majd, ebből szerintem is 44-45 körül idők fognak kijönni, de biztosan hasznosabb lesz mint a hirtelen halál :)

    VálaszTörlés
  6. Nekem csak egy dologtól rángatózik a szemem, mégpedig a km átlagra való kivetítés. :) Ha valami több mint 1km akkor persze beszéljünk km átlagról, de ami csak az 5öde az 1000m-nek... nem tudom, ez olyan gyíkság, mint tökönlőni valakit labdával. :)

    isti

    VálaszTörlés
  7. Hát Isti, szíved joga hogy így gondold :) attól én még nézni fogom a saját kis számaimat :)

    VálaszTörlés
  8. Oké! :) Akkor már csak egy kérdés. Ezt hogy csináltad? ->

    "következett még egy kör gimnasztika"

    Törzskörzéssel és combizom nyújtással nem volt nehéz megtenni egy teljes kört? :)

    isti

    VálaszTörlés
  9. Hiába ez a fékevesztett cinizmus, lepattog :) egy körön keresztül oldalazva futottam, indián szökelltem, és ilyesfélék. A nyújtás pedig utána következett, külön, álló helyzetben :)

    VálaszTörlés
  10. Szó sincs semmiféle cinizmusról, gyermeki kíváncsiságom jóllakottság érzésének elérése volt az egyetlen célom. :)

    isti

    VálaszTörlés
  11. Én azt javaslom, hogy a 10x200 helyett fuss 10x3 kört. Ilyenkor az a résztáv. Majd a ROB előtt gyorsíts. Akkor már melegebb lesz. Eszter csak a csarnokban futott 200-at a melegben. De a Te korodban a váltakozó futás így alapozás közben sokkal hatásosabb lenne. pl 10x1/1 kör kezdetnek. Jó edzést, Stanci

    VálaszTörlés
  12. Köszönöm a tippet! A 10x3 az szerintem nekem még sok lenne, a hét közbeni pályás futásokat inkább 6-8 km között tartanám, és terepre hagynám a 8-12 km-eket. A 10x(1+1) jónak tűnik, biztosan kipróbálom.

    VálaszTörlés
  13. Eszterke futott a csarnokban mindenfélét velünk... :) Egyébként ment volna az gyorsabbra is, ha a Török ott kiabál neki a pálya széléről.... Szegény JóGát is le dagadtozta... ő meg csak pislogott...
    Ja és a 10*200 at 2*5*200 ként kéne futni, a terhelés miatt közute 5 perc pihivel. Szaki

    VálaszTörlés
  14. Hát Szaki, köszi, te is rátettél egy lapáttal :) győzzem a sok (edzés-)tervet megvalósítani :)

    VálaszTörlés
  15. Sanyi!

    Hol is van ez a rekortán pálya, Kolozsvári Tamás utca, vagy az angol iskolánál a Kiscelli kastélynál?

    András

    VálaszTörlés
  16. Itt az infó:
    http://buda.oxygenwellness.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=50&Itemid=61

    VálaszTörlés

Figyelem! A név nélkül küldött hozzászólások törlésre kerülnek! Ha a "névtelen" típust választod, akkor a szövegmezőben van lehetőséged aláírni.