Nos igen, a legutóbbi bejegyzés óta két hónap telt el, és nem csak azért mert nem kerültem gép elé, hanem mert nem volt miről írni. Biza' futásokban szegény időszakomat élem - sajnálom is, hiányzik.
November végén elmentem egy szezonzáró 3sz menetre a Margit-szigetre pontbegyűjteni, igazán jól esett, és jól is sikerült. Pedig az előre tervezés nem az erősségem, de kivételesen sikerült épkézláb tervet kitűzni, és azt pár másodperc híján teljesítettem is. Így végül az előkelő 7. helyet szereztem meg az Ősforrás-kupa férfi mezőnyének 36 indulója közül.
Aztán beköszöntött a december, és vele elkezdődött a TTEV sorozat is, első alkalommal Gánt mellett a hónap harmadik napján. Havas tájon, viszonylag hűvös időben lendültem neki a feladatnak, és egyébként remek időzítéssel, mert a célba érkezésem után rögtön megeredt az eső. A futás nem ment valami jól, több nagy hibát is vétettem, ráadásul a megfelelő fizikai erőnlét hiányában a 8 km 200m feletti szinttel kimondottan lefárasztott.
Ez a hónap még két kisebb edzőkört tartogatott új lakóhelyünk körül, amelyek egyébként jól sikerültek (először 9,58 km 5:28-as, majd 8,66 km 5:15-ös tempóval, mindkettő 100m körüli szinttel), és jól is estek, ráadásul így felmértem hogy a tavaszi-nyári szezonban milyen körökkel tudok edzeni itt a környéken.
Az újévben eddig két alkalommal húztam a lábamra a szöges cipőt, mindkét alkalom inkább a tájékozódást szolgálta mintsem a futást, de közös ismérvük hogy egészen jól sikerültek. Régi mumusom, a Vértes finom domborzatainak kiolvasása, úgy fest kezd a múlté lenni. De ezért nem akarom elkiabálni. A TTEV (jelen esetben az első "T" betű kvázi jelenthetne tavaszt is...) január 7-i etapja egy keveset használt, ámde nagyon szép, és egyben megfelelő tájékozódási csemegét nyújtó terepre, a Pusztavámtól délre fekvő Csuka-tó környéki részekre hívta a tájfutókat. Ez az a hely, ahol Eszti megismertette velem a tájfutást 2008 nyarának végén. Én a 'B' pályát kértem, tekintettel arra hogy nem tudtam volna annál nagyobb teljesítményt jelentős károsodások nélkül kifejteni. Három rövidebb átmenet után egy hosszabb, útvonalválasztós következett, én gyáván megfutamodva a kúp oldalában történő szintező átvágástól kivágtam az útra. Az 5-6 átmenetnél akármennyire igyekeztem lila dózeren maradni, nem sikerült, de ez nem volt baj mert az átmenet vége felé a vizenyőt meglátva rögtön tudtam hol vagyok. Ennek ellenére dél helyett mégis nyugatnak mentem tovább ... hát ez van. Aztán eseménytelen, kevés gondolkodást igénylő átmenetek következtek, a vége felé csúszott be egy kis hiba, amit jó lett volna befutás után visszamenni megnézni. A 13-ra a támadópontom a nagy útvilla volt. Innen az úton északra futva balra figyeltem, a terv azt volt (a térképet olvasva) hogy az első gerinc után a kis völgyben vágok be balra, így pontosan nyugatra tartva a bozótos töbörbe érek. Emlékeim szerint ezt is csináltam, de persze nem ez lett a végeredmény. Fura. Az utolsó hat átmenet simán ment, a befutóra tettem egy kis kitérőt egy fotó kedvéért. Nagyon szuper pálya volt, remek időjárást kaptunk, jól esett az 54 perces 6,6 km kocogás.
Két hét elteltével aztán megismétlődhetett a csoda: a januári zord hideg helyett szinte tavaszias időben találkoztunk a Gém-hegy alatt egy újabb edzőfutásra. Ismét a 'B' verzió mellett tettem le a voksom, ami bár igen rövidnek ígérkezett a 4,2 km-rel, de úgy gondoltam elég lesz. Az 5-6 átmenet kis lavírozási hibájától, valamint a 8-as előtt a szomszéd gerincre felfutástól eltekintve az utolsó pont előttig nem tudnék semmi rosszat mondani magamra (ej de nagyképű vagyok, mi?), simán mentek a dolgok, jól átláttam a terepet, jók voltak az útvonalválasztások is - persze legyünk őszinték: maga a pálya sem tartozott a "nehéz" kategóriába, inkább nevezném kezdő könnyű gyakorlónak. A krach a végén ütött be, a leengedés tipikus esete, de hát ennyi belefér: csúnyán elszaladtam a befutó ösvénye mellett, és egy másikról pattantam vissza. A két nagy mászás eléggé lefárasztott, a 11-es felé menet éreztem igazán az edzettség hiányát, ami egyébként ilyen szinten már régen volt. Összességében 46 percet töltöttem kint a 4,88km-en - utólag belegondolva nem is értem mi tartott ilyen sokáig, tekintve hogy folyamatosan haladtam és keverés szinte alig volt.
Ha így megy tovább, minden különösebb átmenet nélkül a Boróka kupán találom magam. Hát, a legkésőbb ottani viszontlátásra!