56 km a Mátra bércein

Idén immár nyolcadik alkalommal álltam reggel 6 órakor Sirokon a vasútállomáson, hogy nagy reményekkel nekivágjak az 56 km-es Mátrabérc teljesítménytúrának. Idén a puszta teljesítés mellett egy kis állóképesség-felmérés is cél volt.

Az elmúlt hét nekifutásból eddig négyszer sikerült teljesítenem a túrát, egyszer izomhúzódás, kétszer meg kimerültség miatt adtam fel. Az első érvényes teljesítésem évszáma 1996, akkor még fiatalságom hevében nyomtam végig a távot. Igazából ebben a túrában nem az 56 km a sok, hanem a 2700 (régebben 2900!) méter szintemelkedés. Na meg ugyanennyit kell lefelé is jönni. És persze mindent a Mátrában, mindez eléggé igénybe veszi az a izmokat és a pszichét egyaránt.

Idén a terv egy kis kocogással egybekötött erős tempójú teljesítés volt: az eddigi 12 óra körüli szintidőt szerettem volna 11-re vagy az alá tornázni. Végig futni természetesen nem is akartam - nem is tudtam volna, trekking-botot viszont vittem magammal, hogy segítsem az emelkedők legyőzését és a lejtők elviselését egyaránt.

Sirokról indulva az első 20 km 1500 méter szinttel visz fel Kékes-tetőre. Ezt 3 óra és 10 perc alatt sikerült leküzdenem, ez némi bizakodásra adott okot, és szerencsére csak kis fáradtságot éreztem. Ott egy kis pihi után leereszkedtem Mátra-nyeregbe, majd fel Csór-hegyre ahol Eszti csatlakozott hozzám, és húzott végig Galya-tetőig. Erre nagyon nagy szükségem volt, nagyon belassultam volna nélküle, így hálás voltam hogy velem tartott. Sajnos a lejtőknél itt már erősen éreztem a térdem. A 30. km-nél 5:05 volt az időm.

Az alapterv szerint Ágasvárig kocogtam volna, de ez sajnos már nem ment, és sajnos Eszti is hiába jött velem, itt már jelentősen visszaesett a tempóm. Ágasvárról lefelé pedig már eléggé szenvedősen ment már az ereszkedés, a jobb térdem határozottan fájt, és igyekeztem óvni a túra hátralévő részére. Sajnos Eszti még nálam is rosszabbul járt, szintén a térdével.

Mátrakeresztesről az utolsó 14 km-nek 7:55-ös idővel indultam neki (20 perc pihenőt utaltam ki magamnak a frissítőponton). A Múzsla megmászása (6 km, 500m szint) 70 percet vett igénybe, felfelé tehát még volt bőven tartalék erő. Lefelé szerencsére csak mérsékelten jött a térdfájdalom, és igyekeztem is óvatosan terhelni, így végül 10 óra 42 perces idővel értem célba Szurdokpüspökiben. Ez 585 indulóból a 187. helyet jelenti, nekem viszont ez eddigi legjobb teljesítést, több mint másfél órát lefaragva eddigi időimből.

Külön gratuláció - ezen a módon is - két kedves futó ismerősömnek akiknek drukkoltam:
Balogh Andi a 2. leggyorsabb női teljesítő lett 6:56 idővel.
Kukucska Attila pedig a 26. 7:03 idővel.
Őszinte elismerésem mindkettőjüknek ezekért a fantasztikus teljesítményekért!

CSTSZ - Macitól Maciig

A múlt hét csütörtöki (egyébként kidszkózással végződő) tájbringa bemelegítés sikere (mert azért megtetszett ám!) után a második felvonásban találtam magam, hipp-hopp, a 3H lankái alatt. Bemelegítésként otthonról tekertem a versenyre, így megmászhattam az Árpád-hídtól a Rózsadombot is.

Bár a húsvéti hosszú hétvége sok időt nem hagyott, mégis sikerült egy szuper térképtartót barkácsolni a kerékpárra, forgathatót, dönthetőt, és még eső elleni védelem is van a térképnek. Hoppá! Illetve a múlt héten a szigeten defektet kaptam, így egy gyors gumicsere is várt rám.

A Macis parkolóból vágtam neki, és ezúttal megint csak azt kell mondjam, ismeretlen tevékenységnek, mert bár a szigeti bemelegítő arra jó volt, hogy kicsit megismerkedjek a tájbringázással, de azért lássuk be, a hegyek között az más kategória. Mivel idén eddig összesen egyszer ültem bicajon, nem mondhatni hogy remek edzésben lennék :) igaz, ez a mozgásforma sokkal közelebb áll hozzám mint a futás, szóval azért bíztam az izmaimban.

A pálya jó volt, jól kitalált pontokkal, és jó sok szinttel, illetve így utólag belegondolva: pont annyival hogy ne legyen unalmas, de ne is szakadjon (haljon) bele az ember. Sok kielemezni való nincs az útvonalon, a 8-9 átmenet az ami egy kicsit elgondolkodtatott. Mivel ismerem azt a részt, nem nagyon mertem belevágni a bányától keletre lévő úton való leereszkedésnek, inkább nagy tempóval legangoltam a már megszokott ismert úton, és egy kis kerülővel mentem. Talán itt spórolhattam volna egy.két percet, de erre nem veszem be a mérget.

A 8km-nek mért (rajzolt) pályán az órám 11km-t mutatott (és az egyes pontig elfelejtettem bekapcsolni), és mindez 54 perc alatt sikerült, ismét csak csak azt kell mondjam mint egy hete: nem túl gyors, de jól éreztem magam, és már csak az élményért is megérte!
Eredmény: 9/20 (24)

Cinkotai bozótos gyötrelem

Ennek a mai futásnak az egyetlen előnye, hogy kiizzadtam kb. 1 liternyi folyadékot, amit azután rendesen pótoltam, így jót tettem az anyagcserémmel. De annak a valószínűsége, hogy legközelebb visszamegyek futni erre a terepre, erősen és határozottan a nulla felé konvergál.

Időben és lelkesen érkeztem, bemelegítésnek a tóparton futkároztam, és örültem, hogy semmi nyoma sincs izomfájdalomnak vagy fáradtságnak sem. Felvettem a térképet, amire először azt hittem hogy gyárilag négybe van hajtva, de nem, alapból csak egy bő tenyérnyi volt.

Az indulás után az egyes pont nem okozott fejtörést, legalább is elméletben nem, támadópont megvolt, jó tempóban elfutottam a kanyarhoz a tisztásra, és belevágtam irányba az erdőbe, meg is lett a bója ... izé, hát szóval az a bójának csak alig nevezhető madzagon lógó műanyag izé. Na mindegy.

A kettes sem tűnt bonyolultnak, csak épp az erdő hiányzott, mármint úgy, ahogy a térképen szerepelt. Mentem pontosan, becsültem a távolságot, nemsokára meg is láttam az egyetlen dolgot, ami jellegfának lett volna hívható: egy fenyőt a sok fiatal lombos között. De ekkor a velem szembe jövő közölte, hogy ott nincs. Hopp. Pedig ott kellett volna lennie. No mindegy, kezdődött az erdő túrása. Nagyon sokáig. És még tovább. Oda-vissza. Egyre reménytelenebbül. És a huszadik kör után bizony kiderült: tényleg ott volt. Én marha, miért nem hallgattam magamra?! Persze, az sem ér, hogy azt a bója szerű képződményt beszorítjuk a fa két törzse közé. Na mindegy.

Innentől már kicsit kedvetlenebb voltam, és hát tisztán látszott hogy a térkép csak nyomokban felel meg a valóságnak. A 7-es pont is nagy szívás volt, a gödör mélysége a legmélyebb pontján elérte akár az 5 cm-t is .... grrrrr. A nyolcas pont három kereszt vetés és 2 miatyánk után viszonylag gyorsan meglett .

Utána egész jól haladtam, bár az elmondható, hogy eleve nem a rohanós futás jellemezte a haladásomat. Az erdő tiszta dzsuva volt, minden szúrt, bökött, és mindenen átestem, rengeteg friss gallyazás volt. A 13-14 között a távvezeték mellett menő út járhatatlanná vált, helyette az erdőben kellett botladozni. A nap csúcspontja a 15. pont volt, ami tulajdonképp bármi és akármi is lehetett volna ott az árokban. Végül a valami lett az.

Kellemes galoppozással érkeztem a célba, 80 percnyi szenvedés után. Nem túl vidáman. De hát néha becsúszhat egy rossz pálya egy rossz terepen, sebaj, ettől még szeretem a tájfutást :)

Postás Kupa Hollóstető - 2.nap

Amilyen szuperül és lelkesítően sikerült az első nap, sajnos annyira gyötrelmesen és rosszul a második. No de hát legalább nem mondhatom, hogy egysíkú az életem :)

Több minden összejött, és igazából a sok-sok minden együtt hozta a nem túl jó eredményt. Most nem volt rohanós a rajt, sokat melegítettem be, ez a lábamnak mindenképp jól esett. De a túlzott várakozás az indulásra egy kicsit visszavett a lendületből.

Az első pontra teljesen magabiztosan mentem, a másodikra is tökéletes tervem volt, de valamiért a völgyből kifutás után teljesen elvesztettem a fonalat. Őszintén: azóta sem tudom mit csináltam, merre jártam és legfőképp hogy miért. Persze most már a térképen látszik, de még mindig nem tudom megmagyarázni. Mintha teljes filmszakadás lett volna. Ez furcsa. És persze ez rányomta a bélyegét a pálya további részére is.

Ezen a pályán abszolút nem sikerült az ami előző nap: nem láttam olyan jól magam előtt a terepet, és bár mindig voltak konkrét tervek, gyakran változtattam, és többször is előfordult hogy figyelmetlenségből nem vettem észre dolgokat. Ezt alátámasztja a térkép is: össze-vissza kacskaringós a pályám, szinte egy biztos pontfogás sincs.

A 9. pont után már ráadásul a futáshoz sem volt erőm, és talán ha őszinte vagyok azt kell mondjam: kedvem sem.

Így aztán az eredmény is ennek megfelelő lett: 46 célba érkezőből a 31. hely, tehát léptékekkel rosszabb mint az első napon. Az 5,5km-es pályán 7,2km-t futottam, és ehhez 64 perc kellett.

Tapasztalat: Valószínű, hogy az első napi jó teljesítés utáni elbizakodottság blokkolta bennem a fegyelmezettséget. Erre mindenképp figyelnem kell a későbbiekben más kétnapos versenyek esetében.

Postás Kupa Hollóstető - 1.nap

Az első napról röviden, tömören és őszintén azt tudom mondani: nagyszerű futás volt egy jó pályán, és jól éreztem magam!

Persze furcsán indult, mert bár kb. két órával előbb érkeztünk, majdnem lekéstük a rajtot. :) Kezdődött a parkolással, már fent a műútnál megállított a néni, hogy nincs több hely, full, rakjuk le itt az autót. Kicsit csodálkoztunk, de hát ez van. Leraktuk, elkezdtünk sétálni, akkor láttuk, hogy tele van minden hellyel. Ezért félútról visszafordultam, be a kocsiba, és egész az út végéig mentem, és még ott is volt néhány hely. Ezzel is elment sok idő, plusz utána a ruhanézegetéssel és vásárlással még több. Utána pedig nagyon rohanásba ment át az öltözés, a bemelegítés pedig maga a cél lóhalálában történő megközelítése volt. Pláne mikor megláttuk hol a rajt :)

De egyébként, jobban belegondolva, talán még jót is tett: kicsit felpörögtem, beindultak a motorok, lendületesen kezdtem a pályát.

Szerencsére nem volt semmi gond, magabiztosan mentem végig, minden ponthoz volt tervem, és sikerült előre látnom magam előtt a terepet. Ez ritka, sőt azt kellmondjam, a tavalyi Eger Nagydíj kivételével nem is volt ilyen. Nagyon minimális mellémenéseim voltak, amiket hamar tudtam korrigálni. Egyszer voltam nehéz helyzetben a döntést illetően, mégpedig a 4-5 átmenetnél. Most, hogy utólag nézem a pályát sem döntenék másképp, pedig sok embert láttam befutni az erdőbe és átmenni mind a két völgyön. Úgy érzem, jobban tudtam haladni az úton.

A 6-os pont nekem nagyon gyanús volt, egy másik pályának egy pontja volt északnyugatra a köveknél, láttam a bóját, láttam a távolságot, sehogy sem stimmelt. Na mindegy. Sajnos a befutóba nem tudtam most úgy belesprintelni ahogy szoktam, de így is egészen jó lett az időm, és jó érzéssel futottam be a célba.

A pálya 5,4km-nek volt írva, én 6,7-t futottam rajta 50:52 idővel, ezt saját szintemhez képest abszolút jónak értékelem. Ez egyébként 51 célba érkezőből a 26.helyet jelentette.

Tapasztalat: tényleg nagyon megéri fegyelmezettnek lenni, és azt hiszem most már kezdem érteni miként lehet összehangolni a futás tempóját a tájékozódáséval.

CSTSZ - próba a szigeten

Mivel sokkal-sokkal régebb óta biciklizem, mint futok, ezért tulajdonképpen logikus volt kipróbálni a tájkerékpározást, Eszti is erre biztatott, így hát kinéztem csütörtök délután az Óbudai-szigetre.

Szerencsére még akadt kölcsönözhető térképtartó, gyorsan ráapplikáltam a kormányra majd megkérdeztem, hogy van-e valami különlegesebb szabály, amiről tudnom kell. De szerencsére nem volt, biztattak hogy maradjak az úton, vagy hát ha nagyon bírom akkor levághatok itt-ott.

A pályával igazából semmi gond nem volt, a tekerést élveztem, tájékozódni csak egyszer-kétszer kellett. Ami nagyobb probléma volt, az a térképtartó: negyedúton megadta magát, és lifegett a térkép mint a francnyavalya, állandóan valamelyik kezemmel le kellett szorítani, ez elég sokat visszavett a sebességemből, mert nem tudtam 100% az útra figyelni.

32 és fél perc alatt értem be, az óra szerint 10km-t tekertem, hát nem volt túl gyors, de elsőre megteszi. Egész boldogan mentem haza, aztán otthon láttam hogy valami nem stimmel: az eredmény-slejfnimen egy ellenőrzőpont hiányzott. Pedig egészen biztos voltam benne hogy mindenhol jártam. A térképet viszont nem hozhattam el (grrrrrrrrrrrr), ezért meg kellett várnom míg kikerül a weboldalra: és sajnos tényleg, egy hosszú egyenes szakaszon jól bebambultam (illetve igyekeztem megakadályozni hogy elszálljon a térkép), és valóban kihagytam egy pontot.

Szóval az első tájbringás versenyemen kidiszkóztam magam, de hát ez van, az élményért mindenképp megérte kimenni, és igyekszem ott lenni a következőkön is.

(Ha nem diszkózom ki magam, a 9. helyre futok be a 27 indulóból)

Táncoslábú népligeti 3sz

Tény és való, hogy jó régen nem voltam dizsiben, vagy hasonló zenés-táncos szórakozóhelyen, talán ezért is történhetett hogy ezen az ártatlan szerdai kis futáson kidiszkóztam magam:)

Tavaly már csináltam egy jó nagy bakit, akkor a Margit-szigeten, elfelejtettem megfordítani a térképet :) Most az történt, hogy a szimbolon ki volt húzva egy pont (lásd a mellékelt ábrát), amiből én azt hittem, hogy az egész pontot ki kell hagyni, tehát a térképen is a 13. után a 15. jön, én így is mentem. Hát nem. Volt 14-es is. Hát kérem szépen, tessék már máskor rendesen javítani azt a szimbolt, és átsorszámozni a kihúzott után a pontokat! Irgum-burgum! Persze a végén gyanús volt valami a befutónál, de már csak hazafelé a térképet nézegetve jöttem rá a hibámra.

Egyébként meg nagyon jó futás volt, a 4km-en 20 perc felett pár másodperccel futottam, szóval 5 perces tempót sikerült végig nyomni pontfogásokkal együtt is, ez még parkversenyen sem sikerült soha. Persze látszik, mindezért cserébe sajna a pulzus a 180-at verdeste, de ezt fogjuk a versenyizgalomra :)

3H szintkör - langyos tavaszban

Jól esett a munka után egy kis futás, Eszti is el tudott időben szabadulni, így együtt mentünk. A Fenyőgyöngyétől a szintút bejáratáig csak kocogtunk, bemelegítettünk, onnan kezdtük a valódi futást.

Az odafelé út remek volt, 5-ös tempót nyomtunk, és nem is ment fel a pulzusom 180-ig, sőt, a légzésem is végig egyenletes, nem túl gyors maradt. Ráadásul alig 70-80%-on futottam, bőven fért volna még bele. A nyeregnél kicsit lassítottunk, majd megállás nélkül mentünk tovább.
A visszafelé úton már Eszti vezetett, a síkon és enyhe lejtőn egyértelműen ő a gyorsabb és erősebb :) de hát ez természetes. Mint utólag megbeszéltük, mert neki a futás temrészetesebb mozgás mint nekem. Az Oroszlán-szikla felé menet az emelkedőkön azonban új erőre kaptam, és igazából én már úgy éreztem csak sétálok felfelé. Egy kicsit előrefutottam, de nem akartam nagyon elhagyni Esztit. Aztán ő mondta, hogy legközelebb nyugodtan menjek előre ha bírom, ne várjam meg, az jobbat tesz edzésnek. Az utolsó emelkedőn már teljesen visszaesett a pulzusom, alig 50-60%-on mentem, bőven tudtam volna még. Szóval a hegymenetek meg úgy fest jelenleg nekem mennek jobban. Talán a sok bicikli a múltban, vagy a fene tudja.

Szóval erős odaút, közepes visszaút, és erős befejezés, mindez 7,5 km-en. Legközelebb most már jó lenne az egészet egyszerre lefutni, egy közepesen jó (5:30?) tempóban.

3H edzőfutás - javuló tendencia

No hát kérem szépen, azért mennyire másabb volt így kellemes langyos tavaszi időben futni!!! Már nagyon-nagyon hiányzott hogy ne a szél, hanem a napsugár nyalogassa az arcom a hegynek felfelé :)

Első etapként a Fenyőgyöngye-3Hcsúcs útvonalat nyomattam fel, azt, amivel két hete is próbálkoztam. Akkor kereken 14 perc lett, hideg volt és szél is, viszont jó formában voltam. Most az időjárás kedvezett, de fáradtabban és gyengébben indultam neki, 15 másodpercet sikerült javítani az időn.

Térképes részletek itt találhatók.

Ezután átsétáltam (átkocogtam) Virágos-nyereg felé, egészen érdekes, eddig nem látott részeket fedeztem fel (például egy kis temetőt). Ami érdekes, hogy enyhe fájdalmat éreztem elöl a sípcsontomon. Pedig ott nincs is izom?! A csonthártya fájt volna? Miért?

Virágos-nyeregből a szintúton nyomattam vissza, igyekeztem saját magamhoz képest minél tempósabban futni. Érdekes, hogy előtte felfelé 6 perces kilométereket futottam, így majdnem síkon viszont épp hogy 5 percen belül maradtam. Pedig tisztára úgy éreztem hogy száguldozom :) hát, ez van. Viszont, mire visszaértem, elmúlt az fájdalom a sípcsontomnál. Szóval passz, hogy mi volt ez.

Térképes részletek a visszaútról itt.

De azért összességében teljesen jól esett, még a fáradtság ellenére is. Még 1-2 futás talán belefér a Postás Kupa előtt, meglátjuk mire lesz elég :)