2011. február 27., vasárnap

Erős kontraszt - Borókázás Tázláron

Boróka kupa Tázláron? Ej, hát hová lesz így a világ ha már a név sem kötelez? De sebaj, ha már nem lehetünk a borókásban, kaptunk pár centi havat, csak hogy ne emlékezhessünk a terepre a KOB-ról. 

Így történt hát hogy a tervezett napsütéses, sárga homokos bucka-tengeren történő futás helyett havas tájon ösvénykerülgetés lett a 2011-es tavaszi Boróka Kupa. De ezt ellensúlyozandó (mert hát lássuk be az időjárásról senki sem tehet) a szervezők remek versenyt teremtettek, jól megtervezett pályákkal, és még hóban is élvezhető helyszínnel. Nekem különösen bejött Tázlár, mert a KOB-os pocsék szereplésemen nem ártott - saját lelki békém érdekében - javítani.

Mindazonáltal a teljes hétvége megdöbbentően felemásra sikeredett. 21B-be neveztem, mivel nem volt saját (35A) kategóriám, ez volt az egyetlen olyan megoldás, ahol van is valami rendes táv. Az eddigi évek Br-jéből úgy éreztem már kinőttem. A szombati táv 6,7km volt, dél közeli indulással, ragyogó napsütésben, igazán jó hangulatban. A lábam is rendesen vitt, és csak 2-3 apró hibám volt, összesen maximum 3 percet tudtam volna pluszban hozni. Nem is futottam teljes gőzzel, a végén 45:52 idővel értem be, a futott táv 1km-rel lett több a légvonaltávnál. Igazán jól éreztem magam, és úgy saccoltam (tudva Herwig idejét) hogy olyan jó középmezőny (7-8. hely)  lehetek. Esztit direkt megkértem este hogy bár látta, de ne mondja meg az eredményem: ha túl jó akkor elbízom magam, ha túl rossz akkor pedig nem leszek elég motivált másnap.


Vasárnap aztán megváltoztak a dolgok. Reggel fagypont körül voltunk a rajtban, és a napocska sem sütött. Indulásnál pedig valami nagyon félresikeredett, mert a már réges-rég nem látott egyes pont mumusa ismét rám ült. És így utólag a térképet nézve (és visszagondolva a történtekre) legszívesebben elásnám magam  jó mélyre a kőolajmezők közelébe. Ahogy Eszti megjegyezte: rohangáltam mint pók a falon, ahelyett hogy jól körbenéztem volna. 7 perc ugrott is. Ugyanezt megismételtem a 7. pont környékén, hasonló időveszteséggel, és akkor már komolyan ideges voltam (remélem senki nem hallotta a közelben miket mondtam hangosan). Aztán valahogy mégis sikerült lehiggadni, és a pálya további részét aránylag jól teljesíteni. De ez a vasárnap közel nem volt olyan szép mint az előző nap, és akkor még enyhén fogalmaztam. A 9,5km-es pályán közel 13km-t futottam, és a terevezett 75 perc helyett 87:55 kellett a teljesítéshez.


Számomra érthetetlen, miként lett ekkora kontraszt a két futás között. Persze megmagyarázhatnám sok mindennel, például hogy vasárnap hidegebb volt, kevésbé pihentem ki magam mint előző éjszaka, a lábam is nehezebben ment, de azt gondolom ez nem tükrözné az igazságot. Az a totális bénaság, hogy induláskor a teljes 1 percemből semmit nem áldoztam arra hogy megkeressem a térképen az egyes pontot, majd felnézve a terepen is belőjem merre és hogyan megyek majd, nos, hát ez több mint durva hiba. Durva mert már 2 év elég kellett volna legyen hogy megtanuljam, és durva mert előző nap mindez külön rákoncentrálás nélkül ezerszer jobban ment.

De hát ez van, ha mindig mindent jól csinálnék, dobhatnám el a blognak a címét, nem igaz?

A végeredményhez sajnos nem sok közöm volt, de úgy alakult, hogy a 21B kategóriában a dobogó 3. fokára állhattam, aminek persze nagyon örültem, de sokkal jobb lett volna - akár helyezések nélkül is - vasárnap is megismételni a szombati szép futást. De mint ahogy már nagyon sokszor leírtam a blog-bejegyzések végére: majd legközelebb!


Bookmark and Share

2011. február 15., kedd

Tanulj tinó, ökör leszel!

Még mikor gyerek voltam, Anyukám gyakran mondogatta ezt, de csak amolyan mosolykeltőként. Azt hiszem a keddi edzés után teljesen okkal használtam ezt a mondást magamra.

Az úgy alakult, hogy miután idén az eddig eltelt napok kétharmadát sikerült valamiféle építő jellegű testmozgással tölteni, és a Margita 20 hosszú futás is jól sikerült, úgy gondoltam még egy szinttel emelni kell az edzések komolyságát. Az eddigi monoton és hosszabb futások mellé felvettem programnak a résztávozást, amiről eddig csak másoktól hallottam, de nem nagyon próbáltam. Illetve egyszer igen, de az elég tingli-tangli volt.

Oxygen Buda rekortán futókör
Szóval kimentem az Óbudán található free rekortán futókörre (lásd a képet), és úgy döntöttem nekivágok. Hétfő este Esztivel nagyjából megnéztük Ő miket csinált annó versenyző időszakában, de hát ugye ahhoz kevésbé tudtam igazodni, hisz' hol vagyok én a versenyzőktől. Aztán végül is az maradt tervnek, hogy elsőre, ízlelésnek, a 200-as résztávval próbálkozom meg, ha sikerül esetleg eljutok 10x200-ig.
Odaérve a pályához két kör bemelegítéssel kezdtem, aminek végén meglepetten olvastam az órámon a 4:40-es tempót, pedig úgy éreztem alig kocogok. Hát ettől azt hiszem gellert kaptam, következett még egy kör gimnasztika, nyújtás, majd nekiálltam. 200 méter mindent bele, majd a kör másik fele joggolás. Az előző esti kalkuláció az volt hogy olyan 3:30-as tempót talán sikerül elérni, de mindenesetre próbáltam szép nyújtott lépésekkel, lendületesen futni. Az első etap végén lenyomva az órát 40 mp lett, 3:00 tempóval. Na itt aztán még jobban belelkesültem, a második 200 már csak 39 lett. A harmadik, és egyben legjobb 37 mp, azaz 2:54-es tempó az óra szerint (és valójában 218 méter, mert a középsőben futottam), de ennek a végén tisztán látszott hogy ötnél tovább nem fogom bírni. Ez a harmadik még egyébként épp hogy ment a szép mozgással, és a majdnem csak teljesen orron át történő levegővétellel. De aztán a negyedik már újra 39 lett, és félelmetesen ziláltam, az ötödik, 40 mp-es után meg konkrétan azt hittem összerogyok és kinyúvadok. Egy kis nyújtás után alig ment már a két kör levezetés is, és mindeközben nagyon fájt a belélegzett +1 fokos levegő. Így aztán roham vissza a meleg kocsiba, és haza.

Tisztán látszik, hogy csúnyán elkapattam magam, megrészegülve attól hogy - persze csak rövid távon -  nagyobb sebességre voltam képes mint azt terveztem. Teljesen széthajtottam magam a hidegben, ennek a böjtje az lett hogy egészen késő estig rázott a hideg mint a nyavalya, és szerda reggel is nyomottan, szétesve ébredtem. Szóval ez csak amolyan kakaskodás volt, de nem bánom: szeretni fogom én ezt a résztávozást, csak normálisan kell csinálni. Jövő héten neki is állok, persze ennél sokkal okosabban, lényegesen hosszabb bemelegítésekkel, egy kis repülővel, és megfontoltabb gyorsulásokkal. Meglássuk mi sül ki.


Bookmark and Share

2011. február 12., szombat

Hosszú futás - a bűvös hatos

Hirtelen olyan érzésem támadt, mintha a januári hosszú futásom blogbejegyzését pár napja írtam volna, pedig egyáltalán nem, sőt, sok minden történt azóta.

Túl a Ripszámon és egyéb más edzésprogramokon elérkezett ez a mai nap, amit már régóta vártam, hogy kiderüljön hogy s mint sikerül lefutni egyik régi időbeli kedvenc teljesítménytúrámat, a Margita 20-at. 2008-ban, mikor még nem nagyon volt közöm a futáshoz, megpróbáltam Esztivel a kocogós teljesítést, de kudarcba fulladt, már félút előtt teljesen kidőltem. Mostanra szebb terveim voltak, azonban egy két héttel ezelőtti baleset miatt egy hétre megtorpantam az edzésekben, aminek a hét elején igencsak éreztem a hatását. A keddi 3H futás még csak-csak ment valahogy (5:20-as tempó 6,5km-en 200m szinttel), de a szerdai Vérmező 3sz-en nagyon gyengécske voltam, és a csütörtöki szigetkör is csúnya lábfájással végződött. Így a pénteket pihenőre hagyva reménykedtem hogy a mai nap sikeres lesz.

A 20km-es távra, amelyhez 400m szintemelkedés párosul, 120 percet irányoztam elő magamnak, tehát kereken egy 6:00/km tempót. Mindezt abból kalkuláltam ki, hogy az előző hasonló hosszú futás, kétszer ennyi szinttel 7:00/km tempóra sikerült, és hozzákalkulálva némi fejlődést elvárható a két órás teljesítés.

A reggel 8 órás induláskor frissnek éreztem magam, a bal lábfejem fájdalmai elmúltak, lassú de lendületes kocogással vágtam neki a távnak. Az első 4km kvázi síkon 5:00/km tempóval ment, aztán jöttek az emelkedők, lejtők, és a sok sár a talajon, amik kicsit visszavették a sebességet. Azt gondoltam hogy a fordulóhoz, ami 13km-nél van (3.sz. ellenőrzőpont a térképen) még talán 5:30/km átlaggal tudok érkezni, de ez sajnos nem jött be, 5:40 lett. A visszaút első emelkedőjénél éreztem hogy fogy az erő, a babati-völgyből az autópálya hídjához történő kimászás legvégébe pedig már bele kellett sétálnom.


Végül 20,1km-es állásnál, 2:05 időnél nyomtam le az órát, majd ebből szépen kivontam itthon az eltárolt pihenőket, amik 4:55-t tettek ki. Szumma szummarum koppra meglett a terv, bár az utolsó 2km-en már egy enyhe bal vádligörcs azért kerülgetett, de sikeresen hárítottam.

Örülök hogy elértem ezen a számomra még mindig hosszúnak számító, kicsit megerőltető távon a bűvös hatos tempót, ami egyrészt lehetett volna gyorsabb ha nincs a sok sár, másrészt viszont segített a közel a 7km beton, amin kényelmesen lehetett futni.

A HOB előtt még egy 20km-es futást tervezek márciusban, közben Spari kupa, Tájfutó Maraton, és egyéb fárasztó dolgok.

Bookmark and Share