2009. november 15., vasárnap

Velence másodszor is

A tavalyi nagy sikerre való tekintettel idén ismét hagytuk magunkat elcsábulni a velencei labirintus-játékokra, amely egyébként a jubileumi harmincadik rendezés volt talján barátaink részéről.

Mivel sok kedvem nem volt másfél-ezer km-t leautókázni, ezért a vonatos megoldást választottuk (a repzi sajnos időben nem volt jó). Hát mit is mondjak :) a kétszer 14 óra zötykölődés, bár hálófülkés kocsiban fekhettünk, nem annyira vált a fő kedvencemmé. Az oda-vissza összesen 8 alkalommal álomból felriasztó kopogás az üvegen, majd az élesen belém hasító "passzport kontrooool" szavak okozta sokk sokái
g kínzó emlék marad. De sebaj, legalább erről is van már tapasztalat.

A szombati bemelegítő etap, a park-o előtt olyan voltam mint egy leharcolt veterán. De aztán egy darab 33g-os sport szelet, a fene tudja hogyan, de erőt töltött belém, így aztán lelkesen álltam rajthoz. Az első 5 pontig 4:13-as percátlagot futottam, aztán persze elfáradtam, de a végén így is a 4:40-et tartani tudtam. Ezt sokkal-sokkal jobbnak éreztem mint a tavalyi futásomat. Aztán másnap jött a hidegzuhany: az eredményeket látva kiderült, hogy helyezésileg (közepe mögött picivel) semmivel sem lettem jobb mint egy éve
:( hát kicsit elszomorított, de ez van. Pedig múltkor tuti nem futottam ilyen tempóval.

A vasárnapi verseny egy kis hajókázással kezdődött, majd a rajtnál 30 perc várakozással. Az idő kedvezett, hideg nem volt, pláne aki bemelegítésre használta az időt, egy rövid ujjas felső elegendőnek bizonyult. Még a rajt előtt igyekeztem elővenni tavalyi emlékeimet, amelyek közül kettő volt a legmeghatározóbb: az egyik hogy mennyire odafigyelve kellett bogarászni a térképet, és gyorsan döntetni az útvonalról, a másik pedig hogy a 9.3km-es pályán saccra kb. 11-11,5km-t futottam, ami önmagában is soknak számít (nálam), nem hogy tájékozódva.

Így aztán, erőt is tartalékolva nem túl erős lendülettel indultam neki, így az első két pontnál
némi bizonytalanság bejött, de aztán túllendültem ezen. A pálya egyébként sokkal gondolkodósabb volt mint egy évvel ezelőtt, főleg a 10-16 pontok környékén kellett eléggé figyelnem. De egyébként erősen meglepett a 2-3 átmenetben a kényszerkerülő, már akkor sejtettem hogy nem úszom meg annyival a futást mint tavaly. A Rialtón való átkelés után már sajnos 5:30-ra esett vissza az egyébként 5:10 környékéről induló átlag, de éreztem hogy térképolvasás okozta apró megtorpanások miatt ezt sem fogom tudni tartani. Így is lett.

Jelentős mellémenésem nem volt, viszont két vagy három alkalommal megtorpantam a tájékozódással, illetve volt egy rossz kifutási irányom is a 9-es pontról. Na de az igazi szívinfarktus akko
r ért, amikor megláttam a 17-18 átmenetet :) egyébként, így utólag azt mondom zseniális volt a pályatervezés: az első kétharmadban az agyat zsibbasztották le, majd pedig ezzel az átmenettel a lábizmokra céloztak. Bejött. A végére 5:40-es tempó jött össze, ez már előrevetítette hogy a tavalyinál sokkal jobb hely nem fog összejönni.

Végül is 17 perc alatt teljesítettem a nagy átmenetet, megnézve a részidőket az látszik hogy a nálam jobb helyen végzettek közül is jó pár embernek ennél több idő kellett ehhez. Sajnos a 19-20-cél szakaszokat már nem nyomtam annyira amennyire kellett volna, ami azért szomorú, mert 6 másodperc 3 hely
et jelentett volna. No sebaj, így most a 33. helyen értem célba az 57 beérkezett közül, ami mindenképp javulást jelent a tavalyi eredményemhez képest.

És csak érdekességképp: a 9,2km-es pályán, 14,5km-t írt k
i az óra, amiből ha levonjuk a térképen is látható melléméréseket (a sikátorok közötti gyengébb műhold-jel vétel miatt), akkor is 14km körül futottam, ami az én mércémmel eszméletlen sok. De jó kis móka volt, ismét, és aki eddig nem próbálta ezt a versenyt annak (továbbra is) melegen ajánlom: Velencében jó móka a tájfutás :)

És persze a tavalyi lábjegyzetet idén is "érvényes":) Eszti ismét elhozta a WA kategória első helyét. Egyébként sok szép magyar eredmény született, az én kategóriámban pl. a második helyet Fehér Fecó, a harmadikat Baracsi Gábor kapta, az elitben a legjobb magyar 9. hely Lenkei Zsolté. Én személy szerint még szintén értékesnek tartom Vellner Gábor 4. helyét M20-ban, már csak azért is mert mindössze 16 másodp
erc választotta el a dobogótól. Persze a lányok sem unatkoztak, például WB-ben a dobogó mindhárom fokán a mi lányaink álltak. Így ezúton is gratulálok minden dobogósnak!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Figyelem! A név nélkül küldött hozzászólások törlésre kerülnek! Ha a "névtelen" típust választod, akkor a szövegmezőben van lehetőséged aláírni.