Tájfutó Maraton élmények - avagy szederinda orr- (láb-) vérzésig

Három a magyar igazság - azaz január és február után elérkezett a harmadik hosszú futásom a HOB-ra készülés jegyében. Jobban állok mint tavaly, de legalább is szeder ütötte sebekkel a lábamon mindenképp.

A szombati városi sprint igazából a bemelegítés miatt kellett, nagy várakozást nem támasztottam, közepesen lendületes futással igyekeztem hiba nélkül végig kocogni a pályát. A nulla fok körüli hőérzet persze nem segített a még enyhe betegség utáni nyamvadt torkomnak és tüdőmnek. Ami furcsa volt, hogy sprint verseny jelleg ellenére 1 percig nézhettük a térképet a rajtban. Éljen a jótékonyság. Nagy gondolkodást igénylő kihívások nem voltak a pályában, egyedül a 14-15 átmenetben éreztem bosszúságot, amikor is a nyitottnak jelölt kerítésbejárat nagy lakattal be volt zárva. Ha ez jelölve van, biztosan inkább keletre kerülök. Ugyanakkor a figyelmesebb térképnézegetésnél (másnap) kiderült, hogy ha be is jutok, a pont előtt van egy "elvben" áthatolhatatlan sövény - jelölve. A valóságban nem nagyon volt ott, egyrészt mert láttam, másrészt pedig a pontfogás közben láttam szemből érkezni versenyzőt (ő valószínű a kerítés átugrását választotta). Összességében a 3,8km-re jelölt pályán 5,5km-t futottam, 28:59 alatt. Így a 10 indulóból a negyedik lettem - ketten sajnos hibával elszálltak, megtréfálta őket a már említett 15. pont alatt hasonló helyen lévő másik bója.

A szombati zimankó után, ahogy azt a befőttes üvegben ücsörgő kis kétéltűek tévében szereplő szaktársai is megjósolták, ránk köszöntött a csapadékmentesség, és némi napsütés is. Kategóriákkal jobb közérzettel és kedvvel szálltam ki a szépen és okosan kialakított versenyközpontnál a kocsiból, a rajt előtti idő egy részét is szívesebben töltöttem a napfürdőzés közbeni beszélgetéssel. A levegő még hűvös volt, de ezt egy melegebb öltözködés, és esetemben egy sapka simán megoldotta. A terv egy közepes tempó mellett a hibátlan pályateljesítés volt. A sebességre és időeredményre nem gyúrtam, hisz' még hosszú távban abszolút nem vagyok jó.

A hibamentesség szerintem a kilences pont kivételével sikerült is, ott is inkább csak elcsábultam: látszik hogy a lila dózeren mentem, mígnem a kúpon megláttam tőlem balra három sporttársat pontfogás szerű pózban, és mivel a nyolcasnál is kicsit jobbra húztam, azt hittem ez ismétlődött. De persze nem volt ott semmi, ki tudja mit csináltak ott. A többi pontnál igazából csak a tervet hajtottam végre, és maximum körön belüli bizonytalanságok történtek. Így utólag nézve sem csinálnék semmit másképp, bár az is igaz, hogy a térkép sajnos nem adta vissza jól a terepet - amilyen valójában volt. Így papír fölött az útvonalválasztás kérdése más, mint élesben a pályán. Jól látszik például hogy a 13-14 között simán átfutottam a hármas zöldön, ahol semmi sem volt, a kettestől lefelé elindulva meg sík ideg lettem az egyébként fehérnek jelölt erdő jelentős és sűrű aljnövényzetéből. A nap nyertese egyébként egyértelműen a szederinda volt, sok tájfutót sebzett meg az biztos - az én lábam echte bárányhimlősnek néz ki, frankón.

Sajnos a 18. pontnál egy bal combizom görcsöm lett, így az egyébként jól futható 18-19 átmenetet kénytelen voltam nagyon lassan kocogni (néhol belesétálva). Természetesen a 17. pont felé az emelkedő sem ment futva :) de a végére közel nem olyan szétesve értem be mint például egy éve egy fele ilyen hosszú pályán. Összességében a 14,1km hosszúra kiírt pályán 17 km-t futottam, a tervezett 110 perc helyett 134:49 alatt, így a mezőny utolsó előtti helyét foglaltam el. Ez így 7:50-es km-átlagnak felel meg, ami azért biztató a tavalyi HOB 8:30-ához képest, ráadásul itt sokkal több szint volt.

A hétvégi MOM-os futkározást (már megint) ki kell hagynom sajnos, így most két hét vegyes felkészülést tervezek még a hosszútávúig, aztán meglátjuk, a Vértesben mi és hogyan sikerül. Ha hasonló minőségben, hibátlanul tudok futni, a mostaninál egy kicsit gyorsabban (pl. 7:00-7:30 közöttire kihozni a végét), akkor már teljesen elégedett leszek.

Ps: Viktor kérdezte milyen volt a gulyásleves. Ezúton üzenem: remek! Több hús volt az egy kis tányérban, mint a két a pontjaim száma összesen, és az íze sem hagyott kívánni valót maga után.