ONEB 2010 - "címvédés"

Nem sokkal több mint két évvel azután, hogy elkezdtem tájfutó versenyekre járni, ezen a hétvégén bizonyítékát adtam annak hogy méltón viselem címemet: dilettantizmuson címvédése makulátlan volt.

A hét közben jött gyengeségemet nem nagyon tudtam kipihenni, sajnos csak péntekre sikerült egy nap szabit kiutalnom magamnak, így szombaton délben meglehetősen leverten és még enyhén fájó torokkal álltam a rajthoz.  Utólag most már azt mondom hogy a pálya pontosan annyival volt könnyebb az elvártnál, mint amennyivel én gyatrábban álltam neki a versenynek. Tehát jórészt inkább a figyelmetlenségen múlott minden. Látszik ez például a részidős eredményekből, sőt vizuálisan is a routegadget-en: a nálam 10 perccel jobb időt futó Kiácz Bencéhez képest az 5. ponton (ameddig nem hibáztam) még előnyöm volt, és a 7. utáni részidők sem olyan rosszak. Tehát egyértelműen a 6-7 hibája, és nem feltétlen a lassabb futás okozta a 29. helyet, és ezzel a "B" döntőbe kerülést. A 6. pontra a felső szekérúton terveztem menni a kanyar ívéig, és onnan betámadni, de a rengeteg kidőlt fa miatt döntöttem úgy hogy az út alatt folytatom, ahol aztán elvesztettem a fonalat. Ennél még az is jobb lett volna ha a betonig futok le és annak az íve után mászok vissza picit - biztosabb támadóponttal. A 7.-re dettó: nem vártam meg a beton ívét, levágtam előbb, bele is csúsztam az árokba rendesen.

Mindennek köszönhetően vasárnap a "B" döntőben futottam, korai rajtidővel, és köszönhetően a szombat délutáni intenzív pihenésnek némiképp jobb közérzettel mint előző nap. Itt már a futás is jobban ment, nem éreztem ólom-nehéznek a lábamat mint szombaton. Az útvonalválasztásnál igyekeztem inkább a biztonságra menni, még ha az kerülővel is jár - ez rögtön az 1. átmenetnél látszik is (de hasonló megfontolások vezettek a 10. és 11. átmeneteknél is). Az hogy a 2. pontra az árokban megyek jó ötletnek tűnt, pedig így utólag fent talán gyorsabb lett volna. A pálya első mumusa a 9. pont volt, igyekeztem szintet tartani, sőt úgy emlékszem felfelé is húztam, de valójában ez nem így volt, és a fejemben rosszul is modelleztem le a térkép alapján hogy mit kell látnom, így ott hagytam kb. 2 percet. De az igazi baki a végén következett, amikor már magabiztosan kész tervvel igyekeztem a 11. pont felé, de egyáltalán nem tanulva az előző napi hibámból megint utolsó pillanatban változtattam meg az elképzelésem, és előbb tértem le az útról, méghozzá két gerinccel. De aztán a végét megnyomtam, és látszik is hogy ennek volt értelme, alig hajszállal csíptem meg az első helyet. Sőt, a mezőny szoros volt, 1 percen belüli idő jutott a harmadik helyezettnek is.

Az eredmények:
Selejtező 64:20, légvonaltáv 6,4km, futott táv: 8km, helyezés 29/33.
Döntő: 67:29, légvonaltáv 7,4km, futott táv: 9,4km, helyezés: 1/9.

A tavalyi ONEB-nél egy iciripicivel sikerült jobbnak lennem, de tegyük hozzá: mindkét nap nagyon könnyű pályán. Akárhogy is, de a lelkesedésem töretlen, és a dugókát sem rakom el a fiók mélyére, sőt! Lesz még itt olvasnivaló, bőven.

ONEB előtti napok - gyengén

Hamar elrohant ez a pár hét, és a naptárba nézve vészesen rikolt rám a nagy piros karika a lap szélén, benne négy betű: ONEB. Meglátjuk, beérik-e a felkészülés gyümölcse, sikerül-e kicsit erősebben rajthoz állnom.

A nagy megmérettetés előtti utolsó hét első napján a szintfelmérő körömet mentem futni. Sajnos nem jó passzban. Fáradtan értem a parkolóba, és hiába a jó alapos bemelegítés, ólomnehézségű lábakkal indultam neki a körnek. Azt tudtam hogy ebből nem lesz jobb, mint múlt alkalommal, pedig szerettem volna. Árpád-kilátóig még ment valahogy, de az Újlaki-hegy felé már nagyon éreztem a vádlim, úgy tűnt szinte egy helyben tipegek, és sosem érek fel. Vissza is vettem a tempóból, hogy elkerüljek egy esetleges izomgörcsöt. Úgy sejtettem, bőven 40 perc fölött lesz az időm. A lejtőn próbáltam még belefutni, de az is csak mérsékelten ment.

 

Aztán visszaérve a parkolóba jött a meglepetés: 38:19, azaz csak 40 másodperccel rosszabb mint az előző alkalommal, amikor nagyon jó formában voltam. Aztán hazaérve és a részidőket nézve újabb meglepetés: ez a 40 másodperc is egyenletesen oszlott el, ráadásul ehhez az alig rosszabb eredményhez egy sokkal alacsonyabb pulzusszám társul. Hát döglött krokodil legyek ha értem :) A terv nem sikerült, nem vittem 35 perc alá, de ennek ellenére úgy érzem, sikerült fejlődnöm. Meglátjuk mire lesz elég.

Szerdán kilátogattam Gazdagrétre, a 3sz mókára. Tavaly a házak közötti terep is tetszett, de mostanra mást ígértek a szervezők. És tényleg. Hosszúrét és Madárhegy környéke volt a verseny színhelye, fele bokros-fás sztyepp, fele házak közötti terület. Sajnos a hétfői fáradtság és gyengeség még kitartott, sőt, melléjött egy kis torokfájás is, ezért ismét nem tervezhettem nagy futást, inkább próbáltam a pontosságra és a jó útvonalválasztásra figyelni. Egy-két kis hibától eltekintve úgy gondoltam ez ment is, folyamatosan futottam, kevés megtorpanás volt. Igazán nagy gondolkodást inkább a bokrok közötti kanyargások igényeltek, ott néha azért körbe kellett nézni, és a tüskék is csak lépegetést vagy lassú kocogást engedtek.

Az 5,2km-es pályán 6,8km-t futva értem be 42:20 alatt, nem is vártam jobbat, szerintem a menők majd olyan  31-32 perc között jönnek, hiszen a pálya döntő többsége inkább csak a futásról szólt. [a sejtésem bejött, Isti nyerte 31:17-tel, én a 13. helyet csíptem meg a 42 beérkezőből] Beérkezés után Oszinak jeleztem hogy mintha a 15. pont nem lenne a helyén, mert odafelé menet láttam a 11. pontot, enyhén mentem csak utána felfelé, mégis utána 15. pontig egy csomót kellett leereszkednem. Sajnos a track nem ezt mutatja, hanem azt hogy minden a helyén volt és én vettem fel túl sok szintet. Utólag nézve a 3-4 átmenet is jobb lett volna talán északról, ám a 10-11 az igazán nagyon fura: én úgy emlékszem hogy végig a jelleghatáron próbáltam menni, és az látszik, hogy a végén ráadásul be is csúsztam egy bokor mögé. Hmm.

Összességében jó kis móka volt ez, főleg így hétköznap délutánra. A térkép igazán jó munka, én  legalábbis megtaláltam magam a folyosókban ahol kellett. A hétre ennyi volt az edzés, remélem a gyengeség elmúlik szombatra, és kellő felkészültséggel állhatok a rajthoz. A cél a selejtezőn és a döntőn is a 15-20 hely között célba érni, ehhez úgy érzem leginkább egy hibátlan futás tud hozzásegíteni - azon leszek.

Hirtelen jött - szép emlék lett

És történt pedig ezen a szép vasárnapon, hogy minden előzetes tervezés és nekikészülődés nélkül egyszer csak egy tájfutóverseny versenyközpontjában találtuk magunkat...

Esztivel épp hazafelé tartottunk egy Bakonyban eltöltött túrázós programról vasárnap délelőtt, amikor is a Sörédet Csákvárral összekötő úton megláttunk egy bóját. Fék, kanyar vissza, gondolunk bekukkantunk mi történik itt. És hopp: azt láttuk hogy bizony egy verseny zajlik. Megérdeklődtük a helyzetet, és kiderült hogy a Fejér Megyei Normál távú Egyéni Bajnokság rendezvényére csöppentünk be. Hát ezt nem hagyhatjuk ki - gondoltuk, és eldöntöttük hogy ha lehetőség van rá kinézünk a terepre. A-E voltak a pályák megjelölve, mi a "C" középutat választottuk a maga 4300 méterével. Mivel mindössze egy elég merev talpú túracipő, és egy nem túl rugalmas hosszú szárú túranadrág állt mindkettőnk rendelkezésére, ez egy optimális megoldásnak bizonyult. A gyönyörű napsütés, és a csodaszép őszi Vértes egyértelműen "kötelezővé" tette a részvételt, nem is beszélve a tájfutás iránti szenvedélyünkről.

Farmerban, utcai ruhában megjelenve, és kicsit furcsán kérdezősködve biztosan nem keltettünk nagy bizalmat a szervezőkben, de ők nagyon kedvesek voltak: kaptunk dugókát is, és felszóltak a rajtban álló indító embernek hogy várjanak meg minket. Én indultam előre, Eszti 5 perccel utánam, és mivel a nálunk lévő használható tájolók száma egyre korlátozódott, ő így enélkül vágott neki a pályának. A terep remek volt, de hát ebben a futásra teljesen alkalmatlan felszerelésben inkább csak a kocogás ment, de legalább volt időm nézegetnem a térképet. A feladatok közül egyedül az 5. pont tréfált meg, simán elmentem mellette, de aztán egy kis körrel megtaláltam, bő másfél percem ment el vele. Ezután már csak a 11. pont előtti gödörben történő hasra esést kellett tenyérrel tompítanom, és egyébként vidáman, gond nélkül lecsurogtam a célba, 38 perces idővel.  Eszti nem sokkal később megérkezett, 10 másodperccel jobb időt futva (izé, kocogva) mint én. Nagyon  jól esett a mozgás mindkettőnknek, szép időben, jó terepen, mit is kívánhattunk volna mást. 

Az már csak ráadás volt hogy ez eredményhirdetésen egymás mellé állhattunk egy-egy aranyszínű medállal a nyakunkban.

Ennek a napnak a legnagyobb tapasztalata azonban az volt, hogy ím: milyen egyszerűen milyen remek versenyt lehet rendezni. Nem volt nagy felhajtás, mégis minden a helyén volt, és mindenki jól érezhette magát. Ez alatt az alig másfél óra alatt amit a helyszínen töltöttünk minden tökéletes volt, semmi nem hagyott kívánnivalót maga után. Jól kialakított vk és rajt, a rajtban az igényekhez (kis létszám) igazított, de nagyon precíz indítás. Szintén a verseny méretéhez igazodóan jó minőségű térkép, jól megtervezett pályával. (ez természetesen az általam futottra vonatkozik). És persze korrekt elismerése a futóknak (érem) - emlékszem ez utóbbiról nemrég elég mélyreható beszélgetés ment a tájfutók között a levelezőlistán. Egyszóval minden a helyén volt, és remek hangulat uralkodott a helyszínen. Köszönet mindezért a szervezőnek!

Heti futások(k)

A hétvégi Kalocsa Kupa élmények után túlélve a hét első két napjának esőmennyiségeit, szerdán ismét futásra adtam a fejem. Már erősen érzem a bakonyi kivégző hétvége közelségét, és hát ugye kell az edzés, hadd erősödjön az a láb.

Pont egy évvel ezelőtt már tiszteletemet tettem itt a Bánya utcai iskola környékén, akkor nem ment valami fényesen a futás: még a lakótelepi házak között is képes voltam hibázni, ráadásul a tempóm sem volt valami fényes. Most egy kicsit kibővült a terep, elmentünk egészen a Csajkovszkij-park széléig hogy Kozma Laci bácsi vezényletével rajtolhassunk. Sok hosszú pályát választó és jól futó emberke gyűlt körém a bemelegítés és várakozás közben, én valahol a boly második felében indultam. A pálya nagy bökkenője a négyes pont volt: azt az infót kaptam, hogy a belső ajtó zárva van, ezért menjek kívülről. Ez így a 3-4 átmenetemet több mint fél perccel megnövelte, arról nem beszélve hogy a helyes kapun történő befutás helyett még egy magánterületre is beslisszoltam (a fenéért nem bírták csukva tartani a kapujukat). 

Aztán tekertem ahogy tudtam, a hatos pont után még 4:30-on állt a km-átlagom, mire beértem 4:42-re romlott. Úgy éreztem ez elég kell legyen egy jó eredményhez. 17:53 lett a vége, 3,79 futott km-en, ami elsőre jónak tűnt, de aztán néztem a már beért fiúk eredményét, és csak úgy röpködtek a 16 percek. Hát ez van. Persze aztán lettek még ilyen jó (sőt jobb) eredmények, de akkorra már kinyílt a belső ajtó a négyes felé. Én még talán a 10-11, és a 7-8 átmeneteknél választhattam volna jobb útvonalat, így azt gondolom 1 perc körül maradt a pályában. A tavalyi 21 perces eredményemhez (hasonló távon) képest mindenképpen jó lett. Valahová a fiatal gyors mezőny végére (15-20. hely?) saccolom magam. {Megjött az eredmény: az 52 beérkezőből 15. lettem a hosszú pályán, az F35-ben 10 indulóból az 5.} Miután beértem, Istit láttam készülődni, gyors beszélgetés után odaadtam neki az órámat, majd a "15 perc alatt kell ám lenned!" intelmemmel indult a rajtba. De túl jól sikerült neki a kivitelezés, 13 és fél perc kellett neki a pályához. A jobb útvonalválasztások (és a nyitott ajtó) miatt ő 300 méterrel kevesebbet futott mint én. Ez már döfi! Ilyen számot hogy 3:53/km még nem is láttam az órámon, és azt gyanítom egy darabig nem is fogok. Aztán Eszti is megérkezett, és hát mondanom sem kell simán jobbat futott mint én, másfél perccel. Ennyit számít a jobb útvonalválasztás és a gyorsabb térképfeldolgozás közel azonos tempó mellett.

prominens személyiségek az átfutón - felismerhetők??

Csütörtökre pedig egy szép edzőfutás jutott a 3H-n, most nem a szintfelmérő köröm futottam, hanem egy kicsit hosszabb, de kevésbé mászós etapot. Fenyőgyöngyéről indulva egy szintkör csúszott be a végén megspékelve egy Árpád-kilátóval. A végeredmény meglepően jó lett: 9,84 km, 250 szintemelkedéssel, 5:13 tempóval 51:21 alatt. Ezen jól el is csodálkoztam, persze örültem: tavaly a szintkör 5:55-ös tempó körül ment, és két megállással. Íme a részidők:

Fenyőgyöngye-szintkör bejárat ... 1.13km(100m)... 6:32/km ...  7:24 ... 172bpm

Szintkör virágos nyeregig ....... 3.36km( 30m)... 4:55/km ... 16:31 ... 165bpm

Szintkör vissza Határ-nyeregig .. 2.17km( 30m)... 4:52/km ... 10:34 ... 173bpm

Határ-nyereg - Árpád-kilátó ..... 1.85km( 80m)... 5:41/km ... 10:32 ... 174bpm

Arpád-kilátó - Fenyőgyöngye ..... 1.33km( 10m)... 4:45/km ...  6:18 ... 171bpm

Összesen:                         9.84km(250m)... 5:13/km ... 51:21 ... 172bpm

Jövő héten még 3 futást tervezek, aztán ONEB. Várom, de érzem hogy durva lesz.

Ágas-bogas elégtétel - Kalocsa Kupa

Igazából mondhatnám azt, hogy megtetszett Isti pókhálózós sztorija, és én is kipróbáltam egy ilyet, de az igazság az hogy pusztán a futás öröméért látogattam el arra a terepre, ahol év elején a Tavasz Kupán csúnyán megszégyenültem. Pókháló volt dögivel, és az elégtétel is jól sikerült.

Csak pár nappal a verseny előtt szembesültem azzal, hogy ugyanazon a terepen futhatok mint tavasszal. Átnéztem szörnyen sikeredett márciusi pályámat, és azt gondoltam mehetne ez jobban is. Ilyesféle gondolatokkal indultam el a rajtba, mellettem a csodaszép erdő, 14 fok, szürke ég, néha szemerkélő eső. Végigfutottam a rajtig az 1800 métert, ez így bemelegítésnek jó volt, aztán mivel a nullidő 10 perccel hátrébb került, így nyújtásra dupla idő maradt. A 4,3km-es pályára 30-35 percet irányoztam elő, aztán mikor eljött az idő, elindultam.

És talán a félelmetesen erősre sikeredett bemelegítés miatt, de az első pont mellett csúnyán elrohantam. Azt tudtam hogy jobbra húztam, de a távolságot nem éreztem. Követtem a tisztás-foltokat is, így majdnem az úttól visszafordulva már hamar meglett a pont, de itthon vettem észre az útvonalam felrakásánál hogy mennyire közel mentem el mellette. Pech, és három perc bukta. A kettesig egyébként tényleg sok pókhálót kaptam az arcomba és a számba, de utána már valahogy csökkent az intenzitás (vagy az előttem futók szedték le mind). A hatos pont konkrétan egy tüskés-szúrós-fiatal fás erődfolt közepén volt, a gerinc oldalából támadva elég sok sebet szereztem, sőt itthon is félelmetes mennyiségű tüskét találtam a kezemben. A kifutásnál már kevesebb volt az akadály, de szerintem odafelé felesleges lett volna az útról kerülnöm. A 8. pont előtt sajnos hamar fordultam be, így megnéztem még két másik tankbeállót, ez is másfél-két percembe került. Aztán már nem volt gond, sőt a 10. és 12. pontoknál örömmel konstatáltam hogy sikerült pár velem együtt futó előtt megtalálnom a helyes támadási irányt, és ezzel a pontot is. A végén a befutópont felé még beiktattam egy felesleges kerülőt, de csak mert megláttam a házat és onnan már logikusabbnak tűnt a tisztás-folyosót használni (a három szintvonalnak egyébként nyoma sem volt).

Közepesen fáradtan, és vidáman értem célba, nagyjából a számított idővel. A 4370m-re mért pályán 5500 métert futottam 36:44 alatt, a 4-5 perc hibával. Ez a 6 fős mezőnyből a 2. helyet jelentette, 1:50 hátránnyal Bánki Zoli mögött. És nyertem az 5. átmenetet. Hasonló hosszúságú és nehézségű pályán a 21B-s mezőnyben 29 perc lett a győztes idő. Ha visszagondolok arra hogy tavasszal ugyanitt a 6km-en majd' 90 percet jöttem ... egyszóval: jól esett ez a mai futás! A parkolóban aztán még egy megtiszteltetés ért: Düdü jött oda, és egy kézfogás keretében gratulált a bloghoz, egyben hozzátette: lassan elfelejthetném a dilettáns jelzőt. De biztosítottam róla, hogy megállja az még a helyét bőven (jó példa erre az itteni 1. és 8. pont), sőt, kitart az még sokáig. Meg már úgy a szívemhez nőtt.

Köszönet a rendezőknek a remek versenyért - vérzik a szívem hogy csak egy napra tudtam menni.

Fuss a fűben szép időben

Oké, látom hogy kicsit erőltetett a cím, de azon ritka 3sz versenyek egyike volt ma, ami akáctüske nélkül adta a nem betonon futás élményét, és szeptember végén mindezt rövidnadrágban tehettük.

A helyszín pár héttel ezelőttről már ismerős volt, csak azt nem sejtettem hogy most nem a házak között fogunk rohangálni. Aztán a rajtban meglátva a térképen a sok narancssárgát és a kevés házat, széles mosolyra váltottam. 

Az indítás kicsit késett, ami szerintem simán belefér ilyen kis versenynél, de ennek ellenére pár emberke úgy tolongott és lökdösődött a rajtban, mintha ingyen osztanák a húst. Hát ezeket sosem fogom megérteni: mert azért tudjuk hogy nem azon a 15 percen múlik semmi, ráadásul a verseny után meg bőven ráérnek órákat ott dumálgatni. Na mindegy, hagytam hadd menjen aki akar, utána meg én is odaóvatoskodtam a térképért.

A pálya nagy kihívásokat nem tartogatott, volt pár ügyesen megtervezett átmenet ami bezavarhatta az embert, nekem tetszett. Az első hibácska a nyolcasra jött, egy másik, közeli pontot lyukasztottam épp mikor egy futótárs szólt hogy az nem a mienk. Ezúton is köszönet érte neki, lehet hogy nem, vagy csak sokkal később vettem volna észre. Innen aztán kerülni kellett, mert a vízzel teli csatornán nem találtam a gázlót, de persze a kilences környékén meg enyhe elmocsarasodás volt, így ott felitattam egy kis vizet a jobb cipőmmel. Az amfiteátrumos rész jópofa volt, a 13. pontnál kicsit meg is álltam hogy jól kiolvassam a térképet, meg is lett az eredménye, nem mentem mellé. Visszafelé azonban a 17. pontnál fél perc túrással sem találtam a szúróbélyegzőt, bezzeg Vöcsök jó érzékkel észrevette a kis madzagon a bokor aljában.

A sok szúrókáért sorban állás, illetve a két-három kisebb hiba miatt úgy talán 2-3 perccel lehettem volna gyorsabb, de így is egészen jól sikerült a futás: 3. helyen értem be 29:17-es idővel a közepes pályán (3,5km, futva 4,7).

Szintfelmérő edzőkör #2 - 3 perc javulás

Az első edzőkör lefutása óta eltelt 3 hét, és vészes közelségben látszik az ONEB, így megnéztem mi a helyzet a lábizmokkal. Uzsgyi fel a 3H-ra, átöltözés, és ezúttal jó alapos bemelegítés, majd elindultam. Célt nem tűztem ki, igyekeztem 80-90%-on maradni, 90 lett belőle, és bár az út első egyharmadánál már nagyon fáradtnak éreztem magam, azért sikerült kitartanom, és a végén 3 teljes percet lefaragni az eddigi időmből.

Az előzmények megtekinthetők a régebbi blogbejegyzésben (térkép, útvonal), nézzük hát a részidős táblázatot a múltkori és a mostani (pirossal) eredményekkel:

Fenyőgyöngye-Árpád kilátó  : 1,31km/ 75m - 6:46/km ( 8:51) - 167bpm

                                           5:25/km ( 7:14) - 171bpm

Árpád-kilátó - Újlaki hegy : 2,40km/125m - 6:15/km (14:59) - 168bpm

                                           5:59/km (14:21) - 178bpm

Újlaki-hegy - 3H tornyok   : 0,88km/ 50m - 7:10/km ( 6.20) - 170bpm

                                           7.05/km ( 5:58) - 175bpm

3H tornyok - Fenyőgyöngye  : 2,23km/  0m - 4.41/km (10:28) - 167bpm

                                           4:26/km (10:01) - 175bpm

Összesen:                  : 6,82km/250m - 5.57/km (40:39) - 168bpm

                                           5:30/km (37:36) - 175bpm)  

Három hete a 37 percet tűztem ki célul, már csak 30 másodperccel vagyok fölötte, és még előttem két hét. Sikerülni fog.

Gombavölgyi szurkálódós

Még mielőtt véresre lapozná valaki a térképet: nem, ennek a helynek továbbra is Virág-völgy a neve, de a körülményekre tekintettel - nevezetesen hogy lépten-nyomon őzláb-telepeket kerülgettünk futás közben - a mai napra átkereszteltem. Egyébként pedig úgy döntöttem, kipróbálom ezt a pontbegyűjtős őrületet. Nem bántam meg. És most már a szúróbélyegzőt sem utálom annyira.

Szóval a 21 pontot nem mertem bevállalni (nyugodtan jöhetnek a virsli vagy kommentek), tizennégy bója meglátogatását tűztem ki célul, és mivel az időm eljöttekor rögtön futásnak indultam, nem szőttem különösebb terveket: lesz ahogy lesz. Rögtön egy tévesztő-bójás ponttal kezdtem, a karikában leszúrt helyet kellett azonosítanom a terepen és megtalálni a háromból a helyeset. Mint az útvonalon is jól látszik, végül a kőtől mértem pontos irányt, és azt vettem tutira. Hogy (utána) az ötösnél miként vétettem el a kifutást, ne kérdezzétek :) a hármas utáni kerülő azonban direkt alakult, asszimilálódtam a növényzethez, ahol engedte ott mentem, után a inkább kerültem. A 16-os felé a kurfli annak volt köszönhető hogy a 14. után a hosszú egyenes enyhén lejtős futáson terveztem meg miként is jön majd össze a szükséges pontmennyiség, és mire felnéztem a kanyarban találtam magam. És ezután elkövetkezett a nap legérdekesebb pontja.

Látszik, hogy a 17. után eleinte kevés szintet vettem fel, így félút után nem sokkal felmentem a szerintem szükséges pluszt, majd kicsivel tovább meg is láttam a karikázott gerincet. De pont sehol. Innentől túrás volt, de mivel biztos voltam benne hogy jó helyen állok, ezért egy idő után feladtam és a továbbhaladás mellett döntöttem, persze lányos zavaromban az útelágazást céloztam meg menekülőiránynak. Onnan a 19. felé tartva aztán visszahívott a lelkiismeret és csináltam a szintezős támadást visszafelé (felsőbb vonal), kilukadtam ugyanahhoz a gerinchez de semmi. Aztán egy hirtelen elsuhanó másik futótárs látványára lenéztem, lementem, és ott, majd' 30 méterrel és 2-3 szintvonallal lejjebb meg is lett a pont. Hát ez durva.

Ezután már nem volt gond, még a 20. pont is meglett pedig láthatóan térképhibás, de hát a terep ott elég jól adta magát. A végén még a 21. pont volt tévesztőbójás, de ott szerencsés volt a támadási irányom, szerintem jót fogtam. Kár a 18. pontért, ott azért bő 10-12 percem elment a túrással, kerülővel, majd a visszamenetellel. Összesen 60 percet töltöttem kint a pályán, 6,7km lett a teljes táv. A pontsorrendem: 1-5-4-3-13-14-16-17-18-19-20-6-7-21.

Megérkeztek az eredmények: a 14 pontos Férfi mezőnyben a 3. helyre sikerült bekocognom :) 5 perccel lett jobb az első helyezett ideje. A 21 pontos Férfi mezőnyt ugyan 70 perccel nyerték, de hibás pontfogás miatt 80 lett belőle, így az első érvényes idő 76 perc.

Akácos út, ha végig megyek rajtad én ...

Valahol nagyon mélyen, a lelkem egy eldugott zugában ott motoszkált a kétely: eljöjjek, vagy ne. A tavalyi is csak folyamatos szitokszórás volt. De aztán mégiscsak eljöttem, mert hát kell a mozgás, és kell a térképforgatás is. Meg valahogy a szívemhez nőtt ez a 3sz dolog, megszerettem, no, ez a helyzet.

A cél (VK) környékén látottaktól és hallottaktól aztán előjött egy kép: vajon én majd milyen szenior leszek? [mármint tudom hogy most is az vagyok a 35-ömmel, de majd úgy 50 felett] Én is majd állandóan szidom a rendezőt, a pályát, és mindent amit lehet? Értelmetlen vitákba megyek bele egy gödör helyéről? Ott púposkodom majd a rendezői asztalnál és osztom az észt hogy hogyan lehetett volna jobban. Mert ahogy ma ezeket mind láttam ... de nem, én biztos nem ilyen leszek, még 20 év múlva is szeretni fogom a tájfutást, és örülni fogok minden alkalomnak amikor az erdőben lehetek, vagy amikor térképpel a kezemben rohangálhatok. Ha mégis olyanná válnék mint amit az előbb részleteztem, csapjatok agyon egy lapáttal :)

No de a lényeg hogy ez a szerda is inkább egy kellemes kis mókává fajult, hiába bíztam benne hogy a sok zöldben azért akad némi futható rész is, és hogy kevésbé meggyötörten érek majd be mint egy évvel ezelőtt ugyanezen erdő másik oldalán. A rajtban kaptam egy perc térképnézegetést, így a hatos pontig jól megterveztem mindent. De sajnos a 4. pont keresésénél meg kellett szakítanom a tervet. A támadópontom jó volt (kis tisztás), de valahogy nem hittem volna, hogy tényleg az áthatolhatatlan zöldben van a pont, így próbáltam mellette keresni. Kétszer is. Harmadszorra aztán másodmagammal belefúrtam magam a végtelen sűrű tüskés dzsungelbe, és tényleg ott volt. 7 perc bukta. Ez van. A pálya többi része egyébként nem tartogatott sok meglepetést. Végül a 3,4km-es pályán 4,7km-t futottam, 37 perc alatt. Így a kategóriából a 2. lettem. Béla megvert, ez durva.

És hogy a címre is adjak magyarázatot: hát tényleg kevés ihletem volt lelépni az útról, bár csak lehet hogy én vagyok finnyás, de nem kívántam magamba a sok akáctüskét. Mert abból volt bőven, úton, útfélen, de leginkább a bója körül. Ej, ej, pályatervezők, jön még kutyára teherautó :)

Kázmilla bolondos tréfái

Emlékszem gyerekként még viccelődtünk hogy "mész a Hárs-hegyre? Dilis vagy?" - persze az őrületnek több formája létezik, a sok közül az egyik legkellemesebb a LK Supersprint. Két éve már egyszer kipróbáltam, és most visszatértem a tett helyszínére.

Jó kis móka az egész, régi térképen sok dzsuvában sok furcsa pontot - mai nehezítésként vizes erdőben. Az elején sajnos elfelejtettem beragacsozni a kartonom, így már a 12. pontnál totál szétázott szegény, onnantól a térkép szélére lukasztottam. A 10. pontig egyébként egész jó volt, ott az az átok gödör betett, de találkoztam  Lacival, onnan már nagyjából együtt nyomtuk végig, nevetve, kacagva, köveken szökellve, kiélvezve a tájékozódás örömét, a néha elképesztő alakot öltő, a szimbolt meghazudtoló pontokat. Elmerengtünk azon hogy vajon ezen a terepen képes-e bárki futni egyáltalán.

104 perc (ami úgy elröpült hogy alig éreztem egy órának), és az órám szerint 6,5km séta után aztán ledugtam a cél dobozt, és szomorúan mutattam az elázott kartonom, valamint a térképem szélein lévő lukasztásokat, de megszántak és azt mondták elfogadják így is az eredményt. Úgy fest aztán később valaki mégis fityiszt mutatott, mert az eredménylistában már "D" betűvel szerepelek. *új hír, rehabilitáltak, így elfoglalhattam a 44 fős mezőny 36 beérkezője közül a 28. helyet. Köszönet a szervezőknek!

No de nem is ez a lényeg! Még késő este (minden elismerés és köszönet a rendezőknek ezért a példás tettért, hogy ilyen hamar felkerültek az eredmények, sőt reggelre a térképek is digitálisan!!) elborzadva láttam hogy Isti 51 perc alatt lenyomta a pályát. Beérkezésem után látva Haresz 95 perces idejét azt gondoltam hogy hát jó, akkor olyan 70-80 körül lesz majd az eleje. De hát 51? Mi történhetett itt? - kerestem magamban a válaszokat. Több megoldás is eszembe jutott:

• Isti a végén indult, és a vizes fűben, sáros talajon már széles nyomok vitték őt a pontokhoz.
• Az elmúlt 13 évben úgy megismerte a terepet, hogy minden fa előre köszön neki, és meg is súgja hogy hol a bója.
• Valójában sokkal többet futott, de egy tér-idő görbület miatt ez kevesebbnek látszott a végén.
• Olyan sokan voltak kint már akkor a pályán hogy majd' minden pontra jutott egy ember, tehát szinte csak hangtól hangig szökellt.

Akárhogy is, le a kalappal! Nekem csak a 40 lyukasztás elvitt több mint 10 percet :) hát még mire kiolvastam a térképet, bár persze inkább csak sétáltunk és jól eldumálgattunk az átmenetekben az iránytartás és domborzatolvasás praktikáiról. De hát ez nálam inkább egy kellemes szerda délutáni mulatság, jövőre is itt a helyem!