Ágas-bogas elégtétel - Kalocsa Kupa

Igazából mondhatnám azt, hogy megtetszett Isti pókhálózós sztorija, és én is kipróbáltam egy ilyet, de az igazság az hogy pusztán a futás öröméért látogattam el arra a terepre, ahol év elején a Tavasz Kupán csúnyán megszégyenültem. Pókháló volt dögivel, és az elégtétel is jól sikerült.

Csak pár nappal a verseny előtt szembesültem azzal, hogy ugyanazon a terepen futhatok mint tavasszal. Átnéztem szörnyen sikeredett márciusi pályámat, és azt gondoltam mehetne ez jobban is. Ilyesféle gondolatokkal indultam el a rajtba, mellettem a csodaszép erdő, 14 fok, szürke ég, néha szemerkélő eső. Végigfutottam a rajtig az 1800 métert, ez így bemelegítésnek jó volt, aztán mivel a nullidő 10 perccel hátrébb került, így nyújtásra dupla idő maradt. A 4,3km-es pályára 30-35 percet irányoztam elő, aztán mikor eljött az idő, elindultam.

És talán a félelmetesen erősre sikeredett bemelegítés miatt, de az első pont mellett csúnyán elrohantam. Azt tudtam hogy jobbra húztam, de a távolságot nem éreztem. Követtem a tisztás-foltokat is, így majdnem az úttól visszafordulva már hamar meglett a pont, de itthon vettem észre az útvonalam felrakásánál hogy mennyire közel mentem el mellette. Pech, és három perc bukta. A kettesig egyébként tényleg sok pókhálót kaptam az arcomba és a számba, de utána már valahogy csökkent az intenzitás (vagy az előttem futók szedték le mind). A hatos pont konkrétan egy tüskés-szúrós-fiatal fás erődfolt közepén volt, a gerinc oldalából támadva elég sok sebet szereztem, sőt itthon is félelmetes mennyiségű tüskét találtam a kezemben. A kifutásnál már kevesebb volt az akadály, de szerintem odafelé felesleges lett volna az útról kerülnöm. A 8. pont előtt sajnos hamar fordultam be, így megnéztem még két másik tankbeállót, ez is másfél-két percembe került. Aztán már nem volt gond, sőt a 10. és 12. pontoknál örömmel konstatáltam hogy sikerült pár velem együtt futó előtt megtalálnom a helyes támadási irányt, és ezzel a pontot is. A végén a befutópont felé még beiktattam egy felesleges kerülőt, de csak mert megláttam a házat és onnan már logikusabbnak tűnt a tisztás-folyosót használni (a három szintvonalnak egyébként nyoma sem volt).

Közepesen fáradtan, és vidáman értem célba, nagyjából a számított idővel. A 4370m-re mért pályán 5500 métert futottam 36:44 alatt, a 4-5 perc hibával. Ez a 6 fős mezőnyből a 2. helyet jelentette, 1:50 hátránnyal Bánki Zoli mögött. És nyertem az 5. átmenetet. Hasonló hosszúságú és nehézségű pályán a 21B-s mezőnyben 29 perc lett a győztes idő. Ha visszagondolok arra hogy tavasszal ugyanitt a 6km-en majd' 90 percet jöttem ... egyszóval: jól esett ez a mai futás! A parkolóban aztán még egy megtiszteltetés ért: Düdü jött oda, és egy kézfogás keretében gratulált a bloghoz, egyben hozzátette: lassan elfelejthetném a dilettáns jelzőt. De biztosítottam róla, hogy megállja az még a helyét bőven (jó példa erre az itteni 1. és 8. pont), sőt, kitart az még sokáig. Meg már úgy a szívemhez nőtt.

Köszönet a rendezőknek a remek versenyért - vérzik a szívem hogy csak egy napra tudtam menni.