2012. szeptember 29., szombat

Minimum mini-Mom

Érdekes jelenség volt ez a 2012-es MOM kupa: inkább egy túl jól megszervezett szerdai kisversenyre hasonlított, ami a terepet és a pályát illeti, persze a MOM-os pályakitűzés profizmusával.

Meglepően kevesen voltunk, talán még kevesebben is mint a mostanság KST által szervezett szerdai 3sz-eken előforduló 120-130 emberke. De nézzük ennek a jó oldalát: nem voltak nagy tolongások sem a rajtban sem a pályán. A jó futók alul-reprezentáltsága nagyon valószínűséggel a terepválasztásnak tudható be: a Csillebérci Ifjúsági és Szabadidő Központ az emberek tudatában egy nagy zöld placsni pár épülettel, és inkább szerdára való mintsem hétvégi nagy futamra. Én is szerdai kisversenyen ismertem meg ezt a terepet, nem mondom hogy szerelem lett első látásra, de azért van benne fantázia.

Summa summarum, nem túl nagy izgatottsággal álltam be a rajthelyre, nagyon kicsire sikeredett megint a mezőnyünk, tisztán látszott hogy kis odafigyeléssel fel tudok férni harmadiknak a dobogóra Venya és Süsü mögé. Bár rontotta az esélyeimet hogy a pályák várhatóan inkább csak fizikai kihívást jelentenek mintsem szellemit. Az egy perces nézegetés alatt a rajtban gyorsan megszemléltem milyen kört kell menni, és ez alátámasztotta az előző felvetésem. Így aztán egy közepesen erős tempó mellett döntöttem, aminél még biztosan tudok megállás nélkül tájékozódni. Az 1-2 átmenet azonban előrevetítette hogy figyelni kell, mert roppant gyorsan jönnek a dolgok, főleg az erdőben. A 13-14-15 rafináltságát úgy védtem ki hogy az első felé futva megnéztem egyszerre mind a hármat, megjegyeztem kódokkal együtt, így felnézve a terepre ugyan nem túl gyorsan de magabiztosan, hiba nélkül jöttek a pontfogások. De hogy ez a nap se maradjon hiba nélkül, az ez után következő átmenetet a 16. pontra alaposan elrontottam. És igazából így utólag sem értem miért és hogyan keveredtem a becsíkozott területre, valahogy rövidzárlatos lettem, és bizony eltelt 10-20 mp mire felfogtam mi történik, és kikeveredtem a katyvaszból. Aztán a végét megtoltam (nyertem is, nem kevéssel a 20-21 átmenetet), és nagy bosszúsan benyargaltam a célba. Úgy éreztem hogy a 16. pontba benne hagyott másfél percem túl sok ahhoz hogy labdába rúghassak a harmadik helyért. Ezért aztán nagyon izgultam mikor és be Süsü, akire kétszer is "rászámoltam" - nem tudtam hogy rajtidő módosítást kér, de aztán mikor ez kiderült, és tudtam mikorra kell beérnie ahhoz hogy elém kerüljön, minden másodpercben azt lestem mikor érkezik a befutóra. De nagy mázlimra az én időmön túl sikerült neki, így minden jó ha jó a vége alapon mégiscsak eredményesen zárhattam ezt a kis mókázást. A 3.6 km-re kiírt pályán végül 4.6 km-t futottam 25:37 alatt, három nyert átmenettel, ami a dobogó második helyét jelentette, több mint 4 perccel lemaradva Venyától és másfél perccel Süsü előtt. Bár tényleg nem volt igazi mezőny és nagyon csúnya volt az a másfél perces hiba, azért örültem hogy a nyakamba akasztottak egy érmet - ritkán adatik meg ez az öröm. 

Bookmark and Share

2012. szeptember 24., hétfő

Kalocsa Kupa 2012 - Na VÉGRE!

Négy évvel azután hogy elkezdtem a tájfutást, úgy fest mintha valami apró változás mutatkozna. Vagy csak szerencsém volt. Ki tudja.

Egy biztos: ez a mostani hétvége, a Kalocsa Kupa igazán nagyon jó emlékként, és példaként marad meg bennem. Mert az, amit ebben a két napban műveltem, végre - szerintem - igazi tájfutásnak nevezhető. Persze az is igaz, nagyon sok olyan körülmény volt ami abszolút kedvezett: nagyon jó helyszín (imádom az alföldi pályákat), jó térkép jó pályákkal (a szervezők erre garanciák voltak), és egyébként nekem is teljesen tökéletes kedélyállapotom volt (más az amikor már egy család szurkol az embernek). Az eredmény pedig meglett: mindkét nap egy-egy jó futás, a végén egy jó eredménnyel.

A szombati nap középtáv várt minket, mivel 21Br-be neveztem, mindössze 4 km-es pályával, 11 ponttal. Nagy lelkesedéssel vágtam neki a pályának, ügyelve arra hogy a kezdésben ne bakizzak, biztos ami biztos még a kis kúp szélét is érintettem :) de hát be kell melegedni. A 2-3 átmenetben kezdtem el érezni a terepet, és azt, hogy a tájolómon (iránytartáson) kívül a domborzat még az ami nagyon beszédes és nagyon sokat segíthet. Igyekeztem kitartóan és tempósan futni, az útvonalamon látszik hogy voltak ugyan kisebb bizonytalanságok, de azért szépen jött minden. Sokat segített a növényzet is, különösképp az erdők. A 9. pont felé vétettem egy komolyabb hibát, eleve teljesen feleslegesen felmásztam a kúp tetejére, onnan ráadásul (hiába néztem körül fent) rossz irányba jöttem le, majd kicsit belassulva kóvályogtam utána az erdőben mire végül helyre raktam magam és a pont irányába fordultam. Aztán a 10-11 már nagyon könnyű volt, igyekeztem ahogy csak tudtam megnyomni a végét, jól kifutva érkeztem a célba. 30 perc körülire vártam a befutást, a pálya közben nem néztem az órámat. A tényleges időm 27:30 lett (4600 méter tényleges futás után), amin meg is lepődtem, reménykedtem is hogy ezzel beférek az első ötbe, de sajnos nem így lett. Nagyon erős volt a mezőny, így csak a 7. hely sikerült a 24 beérkező közül. Azért ez jó érzés volt.

Így aztán vasárnap hatalmas lelkesedéssel vártam az igencsak kései (115) indulásom a normál távon. De abszolút nem bántam hogy teljesen a végén megyek (szombaton is így volt), jó az ha nem kell kerülgetni senkit, nem zavarnak egyéb pontfogások, szépen tehetem a dolgom pontról-pontra. A rajt helyszínéből és némi információgyűjtésből kiindulva arra vártam, hogy technikásabb terep lesz, ezért az elején igyekeztem nem elrohanni. Az 1. pont itt is olyan lett mint szombaton, biztos ami biztos jól körbenéztem a környékén. :) Aztán meglódultam, tempóra kapcsoltam, és a 13. pontig mintha zsinóron húztak volna, így utólag az útvonalamat nézve most sem csinálnék semmit másképp. Aztán valószínű itt jöhetett ugyanaz az elfáradás mint előző nap a 9. pont előtt. A 14. felé menet az útról letérve a kis gerincet megkerülve oldalazva akartam felhúzni a túloldalára megkeresni a kis völgyet, de elvétettem a dolgot, nem éreztem jól a magasságot, így sajnos lett egy kis megállás, toporgás, keresés. Persze csak körön belül, de akkor is jelentős hiba. Utána nagy bosszúsan, de amilyen gyorsan csak lehetett az utolsó két pont megfogása után rohantam a célba. A végén a mély homokon átfutás, az utolsó kis domb és a befutó nagyon kifullasztott, de megérte. Éreztem hogy sikerült jó időt jönnöm, és tényleg így volt. Az 5.3 km-es pályán 6 km-t futottam, méghozzá 35:09-es idővel. A tényleges távot nézve ez 5:53-as km átlag, amilyen jót még soha nem futottam semmilyen versenyen terepen. A vasárnapi eredménynek köszönhetően az összetettben is előrébb léptem egy helyet, így a 22-ből a 6. helyen végeztem a Kalocsa Kupán. 

tényleg elfáradtam

Abszolút jónak értékelem a helyezést, tekintve hogy milyen nevek előztek meg, és milyeneket hagytam magam mögött. Remélem a bevezetőben írtak közül az első igazolódik be, és ez nem csak véletlen volt. Én abszolút úgy érzem hogy tudatosan raktam magam oda mind fizikailag mind szellemileg ezen a hétvégén, és bár komolyan kielemezve a pályákat látszik, hogy szombaton 2-3, vasárnap kb 2 perc maradt benne a kóválygások miatt, de a régóta rám jellemző ügyetlen kapkodások, és indokolatlanul csiga tempó abszolút elmaradtak. Remélem hogy következő nagy versenyeken, nehezebb terepeken, komolyabb távokon is tudom majd hozni a jobb formámat.


Bookmark and Share

2012. szeptember 16., vasárnap

MTBO Biatorbágy kupa - egy átmentet diadala

A tájbringa versenyek, és az azon résztvevő versenyzők száma messze alulmarad a hagyományos tájfutásétól, pedig remek ez a sport - igaz a technikai oldala (magabiztos hegyikerékpár tudás + strapabíró kerékpár) sokakat elriaszt. Pedig itt jobban labdába rúghat akár az is, aki erős ugyan de kevésbé jól tájékozódik.

Kevésszer jelenek meg tájbringa versenyeken, a CSTSZ-re is keveset járok, de ez a biatorbágyi kis futam abszolút kapóra jött. Közel is van, és a terep/táv sem volt eget rengető. Mivel az elit pálya durván sok lett volna nekem, egyértelmű választás volt a 21B kategória. Külön kérésre a királyi "1"-es rajtidőt kaptam, ezzel elsőként indulhattam el a nem túl népes (alig 50 fős) futamon. Szoknia kellett a szememnek a térképet, ami persze teljese más mintha tájfutó térképet néznék, illetve a körülmények is mostohábbak: rázkódás és egy gyors tempó mellett kellett kibogoznom az átmeneteket. De aztán csak belejöttem. A pálya első fele kis gyorsulás után tartalmazott néhány gondolkodós részt, aztán jött egy nagy útvonalválasztós átmenet, majd pedig egyszerűbb pontok, közben egy erős mászással, a végére pedig egy hosszú hajtós befutó. Összességében nem volt nehéz a pálya, ám én azért elvesztegettem vagy 2-3 percet összesen a megállós térképnézegetéssel. A mászások jól mentek, a lejtők módjával, a befutót a végén meg tudtam tekerni. Végül a 8 km-es pályán 11 km-t tekerve 56:33-as idővel a dobogó legfelső fokára állhattam fel az igen csak picike négy fős mezőnyben. Az ugyanezt a pályát tekerő 13 fő közül pedig 2 perc lemaradással a második legjobb időt jöttem.

Nem, nem a babakocsi lett a második :) 
A részidőket kielemezve tisztán látszik, hogy a versenyt nem erővel, hanem egy jó döntéssel nyertem. Ez pedig a 3-4 átmenet megválasztása. A többség feltételezem hogy délről mászott fel a hegyre és vágott át rajta, én viszont kevesebb szinttel és lazább emelkedőkkel az északi útvonalat választottam, és ez bejött: 11:22-es időmmel jelentős (4 illetve 7 perces) előnyre tettem szert. Éljen a taktikai küzdelem!


Bookmark and Share

2012. szeptember 15., szombat

Taktikai K.O. - Pontbegyűjtő Csapatbajnokság 2012

Van az úgy, amikor nem elég a futás és a tájékozódás, taktikára is szükség van. Amikor nem csak magáért küzd az ember hanem egy csapatért. Remek lehetőség erre a Országos Pontbegyűjtő Csapatbajnokság, amit idén volt szerencsém először kipróbálni, a ROB utáni napon Uzsán.

A publikált térképrészlet előrevetítette hogy technikás pályák várhatóak, fizikailag sem könnyű, szabdalt terepen. A mi kis KST-s F125-ös csapatunk ráadásul olyan három tagból állt akik nemhogy még sosem futottak együtt, de alig ismerték is egymást. Kova és én szerencsére nem voltunk ismeretlenek egymásnak, de harmadik bajtársunkkal, Divin Gyurival még sosem találkoztunk. A közös megismerkedés után úgy döntöttünk, hogy mivel Kova fut a legrégebben, rábízzuk az elosztást, mi ketten Gyurival pedig vállalunk fizikailag nehezebb részeket mert feltehetőleg jobb (egymáshoz képest pedig egyforma) kondiban vagyunk mint Kova.
Elérkezett a rajt pillanata, szerencsénkre pont jutott egy kis asztalrész. A térképre pillantva nem is tűnt olyan bonyolultnak a dolog, jól látszott három kisebb pontcsoport északon, keleten és délen, a középsőket kellett csak szétdobni logikusan. De nem így történt. Legnagyobb megdöbbenésemre Kova elkezdte egyesével elosztani a pontokat. Közben vészesen halad előre az idő, egymás után rajtoltak el mellőlünk a csapatok, mi meg csak lelkesen osztogattunk. A bonyolultságra való tekintettel ráadásul után plusz összeolvasásra is szükség volt, a végén már Vöcsök (egyébként teljesen jogosan) odajött noszogatni minket hogy menjünk már. Végül 8(!) perc elteltével elindultunk.

A pálya egyébként jó volt, gyönyörű erdő, szép szabdalt terep, igazi csemege. Az elején igyekeztem biztonságosabban, lassabban menni hogy szokja a szemem és az agyam a dolgot, de a negyedik pontomra ("B") így is behibáztam kicsit. Utána már nagy hiba nem volt (csak egy kis túlfutás a "D" pontnál), persze így utólag látszik hogy sok útvonalválasztás inkább biztonsági, vagy fáradtságból fakadó volt, mintsem logikus. De mint kiderült, a végeredmény szempontjából ez nem számított. A befutópont előtt 100 méterrel találkoztam a szemből érkező Gyurival, megnyugodtam hogy akkor mi ketten tényleg egyforma erőben vagyunk és ezek szerint egyforma mennyiségű/nehézségű pontokat is kaptunk. Befutottunk a célba, ahol viszont Kovát teljesen kipihenve találtuk. Na ez gyanús volt. És valóban: míg mi Gyurival 96 percet küzdöttünk kint (én személy szerint 10 km tényleges futással), Kovának ez csak 82 perc volt.  14 perc különbség pedig sok. Plusz az elején a 8 perc elosztás, akárhogy is nézem 10 percet simán otthagyott a csapat a pályában. Mondjuk az is igaz, hogy fizikailag sem bírtam olyan jól mint sejtettem, a végén már sajnos gyalogolni kellett az emelkedőket, de egyébként ez a csapat többi két tagjával is így volt.

A végső eredményünkkel pedig a 20 fős mezőny 17 beérkezőjéből a 6. helyet foglaltuk el, ami így is szép eredmény (elsőre), de szomorú vagyok az elvesztegetett 10 perc miatt, miután 7 percre lett volna csak a dobogó. De a lényeg: amennyire tartottam eleinte ettől a fajta versenyzési formától, most egy csapásra úgy megszerettem. Szóval remélem nem az utolsó volt, és jövőre találok egy remek csapatot hogy újra kipróbálhassam a csoportos küzdelmet.


Bookmark and Share

2012. szeptember 14., péntek

ROB 2012 - a szokásos forgatókönyv

Jól esik, hogy versenyeken sokan kérdezgetik: miért ilyen csendes a blog. Hát kérem, így jár aki nem nagyon futogat, mert akkor nincs miről írni. Az OB-k viszont biztos pontok az eseménynaptárban, és ily módon biztos témák a blogban is.

Abszolút üdvözöltem az idei rövidtávú bajnokság helyszínválasztását, Zánkán utoljára (ha jól emlékszem) 1992-ben voltam pelyhedző állú kamaszként (voltak is mindenféle szerelmi kalandok mindenféle sátrakban ... bár érdekes, két évtized után visszatérve a helyszínre, abszolút semmit nem találtam ismerősnek). Már előző nap leérkeztünk a családdal, és gondoltuk kipróbáljuk a meghirdetett labirintus-mikrosprint huncutságot. Az elvonuló nyarat idéző kellemesen meleg délutánban jól is esett a séta az Óperencián túlra, ahol a rendezvény helyet kapott. Már a megtalálása is felért egy kalanddal, odaérve konstatáltuk hogy mi vagyunk az első lelkes vállalkozók a teljesítésre. Ez még nem lett volna baj (sőt), de az már erősen felbosszantott hogy első futóként az  összes dobozt én ébresztettem fel. No beérkezés után nem is rejtettem véka alá a mérgemet.

A szombati napról - hát hogy is mondjam csak finoman - látván az elért eredményemet és a felrakott pálya-útvonalamat, nem is igen lehet mit írni: jól látszik minden. Bár a tavalyi és tavalyelőtt két ROB-on sikerült az "A" döntőbe jutnom, és nem is annyira a mezőny végén, az idén a két durva hibám simán a "B" döntőbe repített. Pedig még ez a megfontoltan lassú tempó is elég lett volna ha jobban figyelek. Az elszállás a begyorsulós rész után a ligetesben következett be, egyszerűen nem figyeltem a 4000-es térképre, arra hogy minden nagyon gyorsan jön, plusz az iránytartással is komoly problémák voltak. Pedig így utólag valljuk be, bagatell könnyű pontok voltak, kicsit körbenézek és rengeteg segítségem lett volna: a 16. pont előtt észre kellett volna vennem tőlem balra mikor az út beér a két bokor közé. A 17. pontra pedig balra kifutva kellett volna indulnom. De sajnos kapkodtam és nem olvastam ki a térképet, így a végére nagyon csúnya idővel értem be. A közel 3 km-es pályán a 22 percemmel a 32 indulóból a 28. helyre érkeztem.

Ennek megfelelően a "B" döntő már nem annyira hozott lázba, és még a plusz egy órás (összesen több mint 120 perces(!)) karantén sem tudott lehervasztani, inkább csak egy kis kellemes levezető-futásra mentem ki. A pálya sokkal de sokkal könnyebb volt mint a selejtező, igazából mondhatom, hogy gondolkodást nem igényelt, csak futást. Mellémenés is csak egy pár méteres (pár másodperces) volt, még bőven a saját értékrendem tűréshatára alatt. A befutó előtt még igyekeztem megnyomni, hogy ne maradjak le nagyon az egy perccel később indult üldözőmtől, így a 2,5 km-es pálya végén 16:19-es idővel a 8 fős "B" mezőny harmadik helyére értem be. 

Ettől függetlenül szép emlék marad a ROB, szuper helyen voltunk, szuper időjárás volt, a pályák is jól sikerültek, és jó térképet is kaptunk. Az egyedüli negatív talán csak az elhúzódó döntő rajt miatti extra hosszú karantén volt, de azt is simán túléltem, tehát mit panaszkodjak. Ám továbbra is úgy fest - mint azt tavaly Vácon megállapítottam - hogy a ROB egyáltalán nem az én műfajom. Azért szeretem. Így is.

Bookmark and Share