2014. május 14., szerda

Honvéd Kupa 2014

Ezen az igencsak kellemesre sikeredett vasárnapon kétszer is bebizonyosodott, hogy ha van egy jó terv, attól nem szabad eltérni.

Hét közepén döntöttünk úgy, hogy a vasárnapot beáldozzuk egy közös szabadtéri családi programnak, amire mostanság kevés idő jutott, és a Honvéd Kupa második napját szemeltük ki e célra. Aztán szombat este gyanakodva figyeltül az időjárás jelentéseket, majd vasárnap reggel felkelve remegő gyomorral konstatáltuk hogy bizony megnyitották fent a csapot. Aztán végül úgy döntöttünk lesz ami lesz, legrosszabb forgatókönyv szerint játszom Ádámmal a kocsiban amíg Eszti a szakadó esőben fut. Bölcs döntés volt elindulni, odafent ugyanis úgy döntöttek, hogy Veszprém környékét kihagyják a locsolásból: csontszáraz versenyközpontba érkeztünk. Na ettől egyből jókedvünk lett, pláne hogy a gyerkőc is mindvégig jól érezhette (és jól is érezte) magát.

A második terv már a futásomhoz kapcsolódott, és a teljesítése közel sem sikerült ilyen jól. Távolság és szintadatok alapján kivételesen a 21Br kategóriát választottam, annak is a végére kértem magam, így az utolsók között rajtoltam a nullidő után majdnem két órával. Kicsivel több mint hat kilométer várt rám, 200 méter körüli szintemelkedéssel. A rajtnál nem tudtam magam teljesen beleélni a feladatba, ezért úgy döntöttem, közepes tempót és megfontolt tájékozódást választok. A terep nyíltsága alapból az iránymeneteket indokolta, a pályámat átnézve 1-2 útvonalválasztás volt csak. Az első három pont szépen jött, és azt is levettem hogy bizony sok kicsi szint nagyon sokra megy. A 4. felé menet az útra érve láttam a felfutó völgyet, így bár felvettem egy irányt, de úgy döntöttem - eltérve az eredeti tervtől - mégis inkább megpróbálom csak szimplán a domborzatot követni. Mint látszik ez nem volt jó ötlet: 90 fokkal elfordultam, aztán pedig újra vissza kellett futnom az útra hogy magamra találjak. Onnan persze irányban - ahogy eleve terveztem - rögtön meglett. Kicsit bosszankodtam is. A 10. pont felé túlfutottam a gerincen, de erre elég hamar rájöttem, nem vesztettem sok időt. Ám utána ugyanabba a hibába estem mint a 4. pont esetében: a völgy után az iránymenet helyett megint megpróbáltam csak a domborzatot követni, és persze megint elbizonytalankodtam. Kétszer ugyanaz, és mindkétszer azért mert túlkombináltam, az egyébként pofon egyszerű pontot, eltérve a szintén pofon egyszerű eredeti tervtől. 

Az  eredmények hibásak,
mindenkinek 1 perccel többet mértek
Így aztán a végén már hiába hasítottam, elég csúnya idővel értem be, bár 45 perc alattira terveztem, 48 és fél lett a vége, de a részidőkből látszik hogy legalább 4-5 perc benne maradt. Mint ahogy az is kiolvasható hogy ha a hibás pontfogások nincsenek, szinte minden átmenetben első-második helyen végezhettem volna. De hát a "volna" az mint tudjuk édes kevés, és még csak azt sem mondhatom hogy legalább új tapasztalatokat szereztem, mert ezt a hibámat már nagyon sokszor eljátszottam. Úgy fest, javíthatatlan vagyok :) A terep - ami eddig ismeretlen volt számomra - és a pálya egyébként egyaránt nagyon tetszett, gyors, futós, de nagyon élvezhető volt.

Minden eredménynél jobban esett és minden hibáért jobban kárpótolt a beérkezés után Bucikám öröme hogy meglátott :) Sőt, miközben én kint bénáztam, Ádám Anyával hatalmas küzdelemben harmadik helyen végzett a gyerekversenyen :)
Az igazi öröm (és egyben kárpótlás
is volt)

Bookmark and Share

2014. május 4., vasárnap

Kivégzés Pusztamaróton

A bulvárlapokat is megszégyenítő címet igen könnyen meg tudom magyarázni: a 40. alkalommal megrendezett Tipo Kupa első napján jártam, és a térkép neve, amin futottam: "Pusztamarót, Emberölő".

Ha találgatnom kellene, miért ezt a nevet kapta a terep ezen kivágata, talán arra a köves (meredek) hegyoldalra saccolnék, ahol az első öt átmenetem vezetett. Végül aztán nem estem áldozatul, sem itt, sem a pálya további részein. Ez talán annak is köszönhető volt, hogy a rajt felé vezető úton hirtelen döntést hoztam, amelyet mindössze a megérzéseimre alapoztam: átkértem magam nyílt technikás kategóriába (F35-ből). Így nulla edzéssel (az elmúlt egy hónapban alig mozogtam) azt hiszem csak szenvedés lett volna bevállalni 8 kilométert, én meg inkább élvezni szerettem volna a futást. Ez utóbbi így aztán sikerült is.

Az átmeneteket nem éreztem nehéznek, megfelelő iránytartással szépen jöttek egymás után a tereptárgyak, aztán végül a pont is. A teljes pályán három hibát látok utólag. A 7. pontból kifutva azt tisztán láttam hogy irányba nem érdemes leesni a hegyről, mert a jelölt sziklafal elég durva, viszont elnézve az útvonalam túl nagyon kerültem. Ott a terepen igazából igyekeztem olyan ívet választani, aminél folyamatosan tudok haladni, de azért a vége felé már nem kellett volna az a plusz jobbra húzás. A másik a 12-13 átmenet. Azért futottam vissza az útra, mert teljesen körbe akartam menni, csak utakon. De aztán hirtelen rájöttem hogy a tisztáson át az iránymenet sem lehetetlen. Egyrészt erre előbb rájöhettem volna, és akkor nem futok vissza az útra, másrészt ha már az úton vagyok, inkább maradtam volna az eredeti tervnél. És végül pedig a 14. pontból kifutva sokkal hamarabb fel kellett volna jutni a nagy útra, hogy rendesen haladhassak, és ne a bozótban túrjak végig. A három hibával úgy saccolom 3-4 percet bukhattam.

Egyébként nagyon élveztem a pályát, jó volt a terep, jó volt a térkép, és abszolút nem futottam magam hullára. 53 és fél perc alatt teljesítettem az 5 km-re kiírt pályát, amin a ténylegesen megtett táv 5.9 km volt.

Bookmark and Share