2011. november 20., vasárnap

A tájfutás szubjektív - Őszi boróka 2011

Ezzel a "magasröptű" gondolattal jöttem el a versenyről vasárnap délután. De egyébként tényleg: azonos pályán, azonos körülmények között két ember közül lehet, hogy ugyanaz az átmenet az egyiknek pofon egyszerű a másiknak pedig a legnehezebb a versenyen. Pedig mindketten "jók". De persze ez mit sem számít, az az egy pillanat a fontos, ami alatt eldől hogy merre. Ez pedig mindenkinél a szó szoros értelmében teljesen szubjektív. Nos, nekem ez alatt a két nap alatt érdekes pillanataim voltak.

Voltam már havas Boróka kupán, napsütésesen, esősön, mostanra pedig egy szottyos hideg ködös verzió jutott. Ezt dobta ki a gép. A helyszín pedig ismét Kaskantyú, ami azért jó mert itt az ember fia hamar vallásossá tud lenni ha még nem az. Mert hát ugye van az a helyzet amikor ránézünk a térképre, vetünk három keresztet, és megindulunk ... valamerre, amerre sejtjük hogy talán ott lehet a pont, ott, valamelyik feneketlen töbör mélyén egy borókabokor takarásában.

Tekintve hogy a 35-ös kategóriák kivesztek a Borókáról, valamint hogy két hónapja nem teszek semmi olyat amit edzésnek lehetne csúfolni, logikus döntésként maradt számomra a 21BR. Bár valószínű sokan érkeztek lepukkantan - vagy csupán csak az én bosszantásra - mert az egyébként simán B-be vagy A-ba valók is leneveztek ide. Remek. Ám az első nap nem kellett izgulnom a borókás járatokban kialakuló 21Br-es dugó miatt, mert a jó szerencse a mezőny végére sorolt indulónak, 70-es idővel, full uccsóként, utánam már bontották is a rajtot. Na legalább nem zavar senki össze tájékozódás közben - gondoltam.

Lendületes kezdés és két remek pontfogás után az első megtorpanás a 3. pontnál következett. Éreztem hogy okosan kell, mert a nagy büdös semmi közepén van, így figyeltem az iránytartásra, és hogy mi van körülöttem. Látszik is hogy ez sikerült, a pont közvetlen közelében szálltam el keletnek és mentem pár fölös kört, mert az a fehér folt ami segített volna a ponton túl, sehogy sem került a szemem elé. És nagy valószínűséggel mert hagytam magam befolyásolni az ott kóválygó emberek miatt. Ehhh, még mindig nem tudom levetkőzni...  Aztán következett megint 4 szép átmenet, a hetes után konkrétan a második helyig futottam fel magam. Na de aztán ... a tervem az volt, hogy a töbörből kifutva az úton, a fehér foltnál vágok be jobbra. A baj csak az volt hogy az út mentén több facsoportot is láttam, mint amennyit a térkép jelzett, a távolságot meg nem nagyon éreztem, így későn tértem le. A letérés után pedig nem néztem rendesen körbe. Még ez sem lett volna baj, de aztán mint az látszik, a pont mellett megálltam, és nem nézve jobbra, balra kezdtem el keresni (logikusan hiszen sokkal északabbra képzeltem magam). Na ennek aztán szörnyű bizonytalanság lett a vége,  eszeveszett kóválygás, egyszóval szánalmas közröhej. Hosszú ideje nem történt meg már velem hogy nem tudtam hol járok. Nagyon dühös voltam, a végén visszafutottam az útra, és kerülővel fogtam a pontot (többed magammal, mert addigra még két csoporttárs is ott  túrta a terepet). Ezután sima liba volt a célig, mindössze a bosszúság miatt háborogtam végig a futást.

Utóbbi időkben próbáltam figyelni a fegyelmezett futásra és a pontos tájékozódásra, volt néhány alaptétel amit minden verseny előtt átismételgettem magamban, és ennek úgy fest haszna is volt, jó példa erre pl. a két héttel ezelőtti szpari kupa. De mostantól új tétel lesz: "Ne menj bele, ha bizonytalan vagy!". Ha ott az úton nem voltam biztos abban hol fordulok le, inkább mentem volna eleve kerülővel, vagy kerestem volna más támadópontot. De ez amit műveltem... szégyellem magam. Olyan a térkép, mintha a 8. pontot nem is én fogtam volna hanem valaki más. Pedig én voltam. No mindegy. Így végül 64:12-es idővel a 26 fős mezőny 15. helyére érkeztem be.

Másnapra nem sikerült kiheverni az előző napi bosszúságot, de azért a szép futás elhatározása ott volt bennem. Most a mezőny közepén indultam, és nehezebb pályára számítottam, ez utóbbit - a végén kiderült - jól sejtettem. Az egyes pont mumusa ismét előjött, pedig szépen terv szerint haladtam, de a végén csak elhajlottam jobbra. Pedig láttam a nagy kúpot, és ahhoz képest viszonyítottam - de rosszul. Aztán beindult a verkli, jött pár kisebb bizonytalanság, de szerencsére végig képben voltam, látszik hogy nem nagyon távolodtam el a pontok körüli körtől, néha pedig csak utólagos döntés alapján tettem kerülőt: van az a pont amikor az embernek elege lesz az arcába fúródó tüskékből. Na szóval a 10. pontig jól is ment minden, a 11. felé is megvolt a jó terv csak folyton kerülgetni kellett, ne de az a gödörsor ..az első nap első pontjából ismerősnek kellett volna lennie a környéknek, de nagyon nem volt az. Vagy kicserélték éjszaka. Végül a kis tisztás gerinc lett a helyes támadópont, de így is nagyon nyögvenyelősen lett meg. Pedig az útvonalból látszik, hogy legalább 3x sikerült elmenni mellette. Aztán rakéták be, uzsgyi a célig. Ez utóbbi jól sikerült, a 14, átmenetet nyertem is. A vasárnapi teljesítményemmel elégedett voltam, utólagos számítások szerint 7-8 perc maradt benne, de ez én vagyok, ez már stimmel. A 77:23-as eredményemmel a 7. helyre futottam be, így aztán jócskán hagytam magam mögött is. Bár a kategória első három helyezettje nem tipikusan Br-es versenyző ... Összesítésben pedig a mindkét nap megjelent 18 fős mezőny nyolcadik helyét foglaltam el.

Eszti által elkapott pillanat a második napi befutón
Mindkét nap élvezetes volt, sőt, jobban belegondolva akár hétfőn is folytattam volna a borókázást. Tényleg, miért nincs ebből ötnapos verseny? Nagyon király lenne! Várom a tavaszt, Bócsát is nagyon szeretem, és már régen jártam ott. Hajrá Boróka Kupa!

Bookmark and Share

2011. november 6., vasárnap

Őszi Spari 2011 - kék ég alatt széles mosoly

Az idei ősz igazán kényeztet minket. Langyos meleg, szikrázó napsütés mindkét nap ... ejj, ejj, hová lesz a hóval lepett, eső áztatta, szél fútta Spari kupa? Elkényelmesedünk aztán mivé lesz a világ? :)

Az ONEB óta összesen 1 azaz egy (tehát egy) alkalommal sikerült mozgást kicsikarni magamból, egy 40km-es kerékpározással, több mint a semmi, de a szituáció nem sokat változott az előző bejegyzésemben írtak óta. Ami más lett, az a hangulat. Mivel 35B-rokkantba neveztem, a rövid pályák tudata kellemes mámorral édesítette meg a Spari kupára várakozás napjait, és hatotta át az első nap délelőttjét is. A célterület környéke, illetve a terep egy része a tavaly őszi Fejér Megyei bajnokságból ismerős volt.

Széles jókedvvel mentem a rajtba, élveztem a gyönyörű őszt, a tarka erdőt, a stoplik kopogását a kövön, és vártam hogy ismét térkép lehessen a kezemben, hogy a bokrok között futhassak, és hogy hallhassam az SI-dobozok csippanását. Tiszta eufória, nem? A kategóriám szinte legvégén indultam, bár most tényleg nem foglalkoztam a mezőnnyel, csak az volt a lényeg hogy jól érezzem magam. Az 1., és 2. pontok jól sikerültek, ez utóbbi felé menet kerestem hogy hol vághatnék által a nagy völgyön, de végül macerásnak tartottam, így felmentem a tetejéig. A 3. felé az volt a terv hogy megkeresem a kis kúp utáni folyosót balra, majd a nyiladékon elfutok az útig, onnan meg irányba; de türelmetlen voltam, és előbb bevágtam az erdőbe, ami zöld jelölése ellenére egészen jól futható volt. Az úton átszaladva megvolt a kis kúp tisztása, meg a gerinc rekettyése, de  ... a térképet úgy hajtottam be, hogy a 3. pont karikája is csak 2/3 részben látszott. No ez bizony hiba volt :) mert így aztán a térképen nem láttam azt a sziklát amihez odatévedtem, aztán persze miután nagyobb is volt a vártnál, meg persze nem utolsó sorban bója sem volt ott, csak kihajtottam a papírt, és láss csodát! :) Hát ez van, eladtam 2 percet az ördögnek. A 4. pont felé menet nem mertem a meredek szikláknál levágni ezért inkább íveltem egyet. Az 5. pont felé a lejtőn szépen megvoltak a rekettyésebb részek, a kúpon azonban a térkép szerint nagyon kihúztam a szélére, én ott ezt abszolút nem éreztem így. 6-7-8 sima liba, a 9. pont felé itthon Eszti hívta fel a figyelmemet, hogy mehettem volna alulról, bár a csík színéből látszik hogy így sem volt lassú, úgy valószínű még gyorsabb lett volna. És ezután következett a nap hibája, aminek oka egyértelműen az volt, hogy nem figyeltem a távolságra. A terv az volt, hogy a gerinc oldalában sorjázva az egyes zöld erdősáv szépen felvisz a ponthoz. Szerintem ez jó lehetett volna, de sajnos túlmentem, és a rekettyés-fás részbe sodródtam, ahol ugyan jó irányba fordultam, de nem a pont felé mentem. Plusz érthetetlen módon a szükséges táv (50-60m) többszörösét (150-170m) mentem, közben pedig szintet is vesztettem - bár ez utóbbira abszolút nem emlékszem. Úgy tudtam magam helyre rakni hogy megfordultam, és így már tisztán látszott a kúp rajzolata, ami adta magát, így egyből a ponthoz tudtam futni. A 11. pont felé elkapott a gyengeség, és picit bele kellett sétálni a rajt melletti átfutás után az emelkedőbe, de aztán megembereltem magam és visszaváltottam kocogásba. Sajnos a völgybe leereszkedve nagyobb ívet vettem jobbra így a bozót túloldalára kerültem, vissza kellett futnom alulról megfogni a 11. pontot. Itt aztán iramot vettem és 4-es átlagtempóval nyomtam a befutópontot és a célt.

Biztos nagyon kedvesen mosolyoghattam - hiszen tényleg jókedvűen értem be - mert azon megtiszteltetésben volt részem hogy Kocsik Árpi sztár-szpíker bemondott. Ez ám a tuti! Hetedik helyen értem be, jobban mint ahogy elképzeltem magamban. Ráadásul az eredményekből kiderült, hogy egy igen szoros mezőnybe ékelődtem be, 5 percen belül 5 hely, én meg a közepén. Az 56:11-es időmmel végül a 20 fős mezőny 7. helyét foglaltam el.

A szombat estére szervezett, és elég jól sikerült baráti "borkóstolóra" való tekintettel kicsit nyomottan érkeztem a vasárnap reggel a parkolóba, pontosan ugyanakkor mint előző nap mert nagy mázlimra az abszolút rajtidőm szinte ugyanaz maradt. Kicsit hűvösebb és szelesebb idő fogadott, így a rövid ujjas mez maradt, de a nyakamba került egy kendő megelőzvén a lihegés és a hideg szél okozta torokbántalmakat.

A rajtban kicsit túlkombináltam az indulást, ez hiba volt. Figyeltem merre fut az előttem induló csoporttárs, és mivel első ránézésre jónak tartottam, arra eredtem én is. No persze nem arra kellett volna, hanem szépen ívvel alulról kerülni és ott is lett volna a támadópont a kis völgy tetején a kőcsoporttól, de ehelyett jól elszálltam és elszórakáztam 2 percet. Sebaj, lendület és jókedv megmaradt, nyargaltam tovább. A könnyű 2. pont után a 3. átmenete nehezebb volt. Lejjebb ereszkedtem kerülni a zöldet, de nem másztam vissza eléggé és a gerincen a kis kúp túloldalán landoltam. Ez persze elkerülhető lett volna ha eleve felülről tervezem a támadást. A 4. és 5. sima ügy volt, a hatos felé kénytelen voltam nagy ívet venni hogy a nem bozótos lejárón mehessek az útig, ott azonban nem jutott eszembe annak a lehetősége hogy ne térjek vissza az eredeti irányvonalra, hanem menjek egyenesen a nyergen át. Itt elment egy kis idő a bozótharccal. A völgy sem volt túl járható, így alulról-oldalról pláne nehézkes volt haladni, de a kis tisztás hamar meglett. Aztán a 9. pontig nem jött közbe semmi, ott azonban megugrott a halántékom mikor megláttam a 10. felé az átmenetet. Na, gondoltam, mivel tegnap kerültem a völgyet, ma átvágok rajta. Hű apukám! Az nem volt egyszerű, az összes lábizmom tiltakozott a kimászásnál. És bár jó helyen bukkantam ki, irányba is indultam, nem figyeltem arra az egyszerű tényre hogy a meredek szélén kellene maradni, így kicsit balra húztam, így persze a támadópontnak kinézett tisztás is messzebb került tőlem. Bár amikor megláttam, kicsit kételkedtem, mert azon is legalább annyi bokor volt mint a mellette ligetessel jelölt részen. Kicsit kóvályogtam, aztán a kis völgy helyre rakott, és meglett a pont is. Innen gyors iramban leereszkedtem, majd át a 11. pontra, épp jó helyen, a növényzetrajz is sokat segített. A 12. felé meggondoltam magam, bár így utólag az útról alulról felfutva is jó lett volna, de ott elvetettem ezt a lehetőséget, és dobtam egy hátraarcot, megkerültem a bozótot, és felvágva a kis gerincre mentem a pontra. Innen aztán fokoztam a tempót, és hamar ledarálva a maradék 3 átmenetet beloholtam a célba. A vége igencsak jól sikeredett, a 220 méteres befutószakaszt 37 másodperc alatt tettem meg, ez 3:02-es tempót jelentett.

2. napi befutóponton
köszi a képet Herwig!
Nehezebbnek tartottam ezt a pályát mint az előző napit, de élveztem. Amit lehetett a terepből, azt kihozták: jó átmenetek, technikás pontkihelyezések, és embert próbáló terep mind domborzat mind pedig növényzet oldalról. Elsőre azt mondanám hogy kevesebb hibám volt mint tegnap, de ha nem csak a pontnál történő keveréseket hanem az útvonalválasztást is nézzük, akkor ez utóbbiban mintha gyengébb lett volna a 2. napi teljesítményem. Ennek ellenére jókedvűen jöttem el a versenyről, anélkül hogy tudtam volna az eredményt. Este aztán kiderült, hogy az 58 perces futásommal ezen a napon is a 7. helyet szereztem meg a 21 indulóból. Így aztán összesítésben a 15 fős mezőnyből a  6. helyen végeztem 114:11 idővel.

Jó verseny, jó helyszín, jó pályák, és jó szervezés - ez idáig a legkitűnőbb Spari kupám. De remélem ez csak átmeneti, és lesz még ennél sokkal jobb is.

Bookmark and Share

2011. november 4., péntek

ONEB 2011 - nyamvadtul

Hát nem ez (lesz) a kedvenc bejegyzésem :) mondjuk ez abból is látszik hogy 3 hétnek kellett eltelnie a megszületéséhez. Ennek persze nem csak a passzív hozzáállás az oka, hanem hogy a térképem ott maradt, de Gera Tibi segítségével ím most már szupi digitális verzióból tárhatom az olvasók elé az élményeimet ...

... amiből egyébként nincs sok. Az ONEB-et ugyanis nem előzte meg felkészülés, sem lázas várakozás, mivel a magánéletben teljesen más dolgokkal voltam elfoglalva, abszolút háttérbe került a tájfutás. De úgy általában a mozgás bármely formája is. Az pedig nem jó. Kényszeredetten vettem tudomásul mindezt, de persze tudtam hogy ez csak átmeneti állapot, és pár hónap múlva, de legkésőbb jövő év elején visszacsöppenhetek újra a jobb világba.

Szóval ONEB. Azért egy próbát megért. A futás előtt ugye a gyengék és bénák nagy dilemmája engem is magával ragadott: ha bejutok az "A" döntőbe az jó is (hurrá, sikerült), meg rossz is (kegyetlen sokat kell futni másnap). Sebaj, azért arra gyúrtam hogy bejussak. Laza közepes tempóval, de nagyon magabiztos pontfogásokkal. Ez a taktika még mindig beválik - legalábbis a mostani mezőnyben. A terep csak segített, laposban kevesebb erő kell.

Na a kezdés persze nem a legjobb lett, rögtön túlszaladtam a ponton, meg aztán utána is felesleges kurflival futottam ki a kettes felé. Szerintem csak így az elején ott hagytam vagy 2 percet. De ez nálam megszokott - mondhatjuk (sajnos). Aztán egy darabig jó voltam, élveztem az erdőt, hogy újra térkép van a kezemben, nem is igen zavartak a tájékozódásban, így aztán vidáman elnyargaltam a 9. pontig. Bár egyébként már eleve 10 percnél nagyobb lemaradásban voltam a mezőnytől, de persze ott akkor ezt egyrészt nem tudtam, másrészt nem is igen tehettem semmit hogy másképp legyen - ennyire futotta. A kilencesben az volt a fura, hogy már messziről láttam azt a kis dombot ahová vártam a pontot, és egyébként ott is volt, de elsőre nem láttam meg, és ahelyett hogy hittem volna magamnak és jól megnéztem volna azt a helyet ahol kellett lennie, elkezdtem körbe-körbe kolbászolni. Régi sanyis hiba. A 11. pontnál volt még egy túlfutás, utána pedig jött a másik szokásos hiba, a leengedés. Pedig a 15. pont igazán nem volt nehéz, de mégis iszonyat mit műveltem. Elfutottam a zöld erdő másik oldalán, még a tisztás helyzete sem tűnt fel. Majd kifutottam a nagy rétig, hátha ott helyre rakom magam, és más támadópontból nekifutok, de egyszerűen nem ment. Álltam a jelleghatáron és semmi kiindulópontot nem találtam. Gáz. Vissza az útra, át az erdő túloldalára, és még onnan sem tudtam követni rendesen a tisztás részeket. Félelmetes. A térképen lévő útvonalat nézve, mintha tegnap kezdtem volna a sportot. 10 percem elment ezzel a bénázással, ami bármilyen futás esetében bőven a megengedhetőn túl van.

És bár mosolyogva futottam be, utána rögtön lemondtam magamról. Belátható volt hogy nem fog ez így menni, így aztán lelkiismeret furdalás nélkül letettem a vasárnap kis létszámú "B" döntőmben való részvételről. Az edzettségre (illetve nem edzettsége) jellemző hogy ezzel a gyér kocogással is 175-ös átlagpulzust produkáltam. Vicces, nem? Egyszóval az az ONEB a felejtős kategóriába kerül, pedig jó térkép, jó pálya, jó szervezés volt, kár hogy nem tudtam kiélvezni. De hát, ki mint vet, úgy arat, ugyebár ...

Bookmark and Share