2009. június 17., szerda

Egy kellemes délután Csillebércen

Eleinte nem is terveztem be ezt a 3sz-t, mert a nevéből kiindulva először arra gondoltam, hogy majd a János hegy oldalában kell dzsukkerolni, de aztán felhívtam Kovát pontosításért, és kiderült hogy kvázi parktájfutás lesz. Így aztán naná hogy mentem.

A pálya egyszerű volt, sok agyműködést nem foglalt le, utólag végignézve a térképet túl sok variációs lehetőség tényleg nem lett volna, de a vonalvezetés nagyon jóra sikeredett! Egyedül a hármas pontnál éreztem hiányát a gödörnek a bója közelében, de hát az erózió, meg a válság, biztos ezért... :)

A meglepetés, és egyben az egész verseny (szervezés) csúcspontja a sprint pályáról visszatérve a három körös mikro-sprint volt, 5 pont, 1 kör, 5 pont, 1 kör, 5 pont felállásban. Hát mit mondjak? A lenti ábrán is jól látszik, hogy hol volt csak igazán magas a pulzusom :) Egyébként fáradtság ide vagy oda, csak a harmadik kör harmadik és negyedik pontjánál mentem kicsit mellé, ez elég jó. A célban ücsörögve, és nézegetve a futókat és beérkezőket, sokan hibáztak, és pörögtek kint a betonon mint a búgócsiga.

A végeredmény: 37 indulóból 28 érkezett célba hiba nélkül, én a 7. helyen.

Összességében tehát nagy köszönet és dícséret illeti meg a szervezőket a remek pályáért, a remek versenyért! Gratulálok Kova!




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Figyelem! A név nélkül küldött hozzászólások törlésre kerülnek! Ha a "névtelen" típust választod, akkor a szövegmezőben van lehetőséged aláírni.