2010. október 27., szerda

Városmajor ötödszörre

Remek mérője a tájfutásban eltöltött időmnek az, hogy mennyi Városmajorban rendezendő 3sz futáson vettem részt. Remélem egyszer majd azt írhatom hogy a századik :)

No de hát tényleg - nem lehet megunni! Ráadásul fel is csillant az szemem mikor megláttam hogy Kocsik Árpi tervezte a pályát. Persze úgy lett volna stílusos ha futás közben a park közepén némi kihangosítással kommentálja is amit lát, de ehelyett be kellett érnünk egy "m1" matricás tévékamerával. Tényleg, tudja valaki hogy a felvett anyagból mi készül, és az majd hol lesz látható?

A futás egyébként a már megszokott élményt adta, én a szokásos 1 perc hibámat hoztam (1., 10., 13. pontokra), viszont jó hír, hogy a tavalyinál alig lazább (3/4-es teljesítmény) futással majdnem azonos tempót sikerült diktálni, azzal a különbséggel hogy akkor majdnem a halálomon voltam mikor beértem, most viszont kevésbé éreztem a futás okozta terhelést. A pályakitűzés amúgy tetszett, jó volt az 1-2, 6-7, 9-10 kirakása, hisz benne volt a pakliban hogy valaki benézi a teljesen azonos irány miatt. És tetszett a pontok futásiránnyal ellentétes oldalra történő elhelyezése is :) A 3200 méterre kiírt hosszú pályán végül 3960 métert futottam 20:18 alatt (érdekesség: Eszti utánam indult, nem is láttuk egymást, és ő 20:19-et jött), ezzel úgy az első negyed végére saccolom magam helyezésileg. A győztes gondolom úgy 16 perc körül lesz [...] Hopp, megjött az eredmény: 13. lettem a 64 beérkezőből (ej, 10 mp kellett volna hogy Gyimesi Zoli elé kerüljek), és viszont 17:15 lett a győztes idő (Isti otthon maradt).


Említésre méltó esemény, hogy Béla klubtársunkat már ott láttam a versenyen, pedig két hete történt hogy elnyelte őt egy beton-akna a Hosszú-rét terepen. Hát, Béla nagyon kemény. Le a kalappal!

Bookmark and Share

2010. október 18., hétfő

ONEB 2010 - "címvédés"

Nem sokkal több mint két évvel azután, hogy elkezdtem tájfutó versenyekre járni, ezen a hétvégén bizonyítékát adtam annak hogy méltón viselem címemet: dilettantizmuson címvédése makulátlan volt.

A hét közben jött gyengeségemet nem nagyon tudtam kipihenni, sajnos csak péntekre sikerült egy nap szabit kiutalnom magamnak, így szombaton délben meglehetősen leverten és még enyhén fájó torokkal álltam a rajthoz.  Utólag most már azt mondom hogy a pálya pontosan annyival volt könnyebb az elvártnál, mint amennyivel én gyatrábban álltam neki a versenynek. Tehát jórészt inkább a figyelmetlenségen múlott minden. Látszik ez például a részidős eredményekből, sőt vizuálisan is a routegadget-en: a nálam 10 perccel jobb időt futó Kiácz Bencéhez képest az 5. ponton (ameddig nem hibáztam) még előnyöm volt, és a 7. utáni részidők sem olyan rosszak. Tehát egyértelműen a 6-7 hibája, és nem feltétlen a lassabb futás okozta a 29. helyet, és ezzel a "B" döntőbe kerülést. A 6. pontra a felső szekérúton terveztem menni a kanyar ívéig, és onnan betámadni, de a rengeteg kidőlt fa miatt döntöttem úgy hogy az út alatt folytatom, ahol aztán elvesztettem a fonalat. Ennél még az is jobb lett volna ha a betonig futok le és annak az íve után mászok vissza picit - biztosabb támadóponttal. A 7.-re dettó: nem vártam meg a beton ívét, levágtam előbb, bele is csúsztam az árokba rendesen.

Mindennek köszönhetően vasárnap a "B" döntőben futottam, korai rajtidővel, és köszönhetően a szombat délutáni intenzív pihenésnek némiképp jobb közérzettel mint előző nap. Itt már a futás is jobban ment, nem éreztem ólom-nehéznek a lábamat mint szombaton. Az útvonalválasztásnál igyekeztem inkább a biztonságra menni, még ha az kerülővel is jár - ez rögtön az 1. átmenetnél látszik is (de hasonló megfontolások vezettek a 10. és 11. átmeneteknél is). Az hogy a 2. pontra az árokban megyek jó ötletnek tűnt, pedig így utólag fent talán gyorsabb lett volna. A pálya első mumusa a 9. pont volt, igyekeztem szintet tartani, sőt úgy emlékszem felfelé is húztam, de valójában ez nem így volt, és a fejemben rosszul is modelleztem le a térkép alapján hogy mit kell látnom, így ott hagytam kb. 2 percet. De az igazi baki a végén következett, amikor már magabiztosan kész tervvel igyekeztem a 11. pont felé, de egyáltalán nem tanulva az előző napi hibámból megint utolsó pillanatban változtattam meg az elképzelésem, és előbb tértem le az útról, méghozzá két gerinccel. De aztán a végét megnyomtam, és látszik is hogy ennek volt értelme, alig hajszállal csíptem meg az első helyet. Sőt, a mezőny szoros volt, 1 percen belüli idő jutott a harmadik helyezettnek is.

Az eredmények:
Selejtező 64:20, légvonaltáv 6,4km, futott táv: 8km, helyezés 29/33.
Döntő: 67:29, légvonaltáv 7,4km, futott táv: 9,4km, helyezés: 1/9.

A tavalyi ONEB-nél egy iciripicivel sikerült jobbnak lennem, de tegyük hozzá: mindkét nap nagyon könnyű pályán. Akárhogy is, de a lelkesedésem töretlen, és a dugókát sem rakom el a fiók mélyére, sőt! Lesz még itt olvasnivaló, bőven.

Bookmark and Share

2010. október 13., szerda

ONEB előtti napok - gyengén

Hamar elrohant ez a pár hét, és a naptárba nézve vészesen rikolt rám a nagy piros karika a lap szélén, benne négy betű: ONEB. Meglátjuk, beérik-e a felkészülés gyümölcse, sikerül-e kicsit erősebben rajthoz állnom.

A nagy megmérettetés előtti utolsó hét első napján a szintfelmérő körömet mentem futni. Sajnos nem jó passzban. Fáradtan értem a parkolóba, és hiába a jó alapos bemelegítés, ólomnehézségű lábakkal indultam neki a körnek. Azt tudtam hogy ebből nem lesz jobb, mint múlt alkalommal, pedig szerettem volna. Árpád-kilátóig még ment valahogy, de az Újlaki-hegy felé már nagyon éreztem a vádlim, úgy tűnt szinte egy helyben tipegek, és sosem érek fel. Vissza is vettem a tempóból, hogy elkerüljek egy esetleges izomgörcsöt. Úgy sejtettem, bőven 40 perc fölött lesz az időm. A lejtőn próbáltam még belefutni, de az is csak mérsékelten ment.
 
Aztán visszaérve a parkolóba jött a meglepetés: 38:19, azaz csak 40 másodperccel rosszabb mint az előző alkalommal, amikor nagyon jó formában voltam. Aztán hazaérve és a részidőket nézve újabb meglepetés: ez a 40 másodperc is egyenletesen oszlott el, ráadásul ehhez az alig rosszabb eredményhez egy sokkal alacsonyabb pulzusszám társul. Hát döglött krokodil legyek ha értem :) A terv nem sikerült, nem vittem 35 perc alá, de ennek ellenére úgy érzem, sikerült fejlődnöm. Meglátjuk mire lesz elég.


Szerdán kilátogattam Gazdagrétre, a 3sz mókára. Tavaly a házak közötti terep is tetszett, de mostanra mást ígértek a szervezők. És tényleg. Hosszúrét és Madárhegy környéke volt a verseny színhelye, fele bokros-fás sztyepp, fele házak közötti terület. Sajnos a hétfői fáradtság és gyengeség még kitartott, sőt, melléjött egy kis torokfájás is, ezért ismét nem tervezhettem nagy futást, inkább próbáltam a pontosságra és a jó útvonalválasztásra figyelni. Egy-két kis hibától eltekintve úgy gondoltam ez ment is, folyamatosan futottam, kevés megtorpanás volt. Igazán nagy gondolkodást inkább a bokrok közötti kanyargások igényeltek, ott néha azért körbe kellett nézni, és a tüskék is csak lépegetést vagy lassú kocogást engedtek.

Az 5,2km-es pályán 6,8km-t futva értem be 42:20 alatt, nem is vártam jobbat, szerintem a menők majd olyan  31-32 perc között jönnek, hiszen a pálya döntő többsége inkább csak a futásról szólt. [a sejtésem bejött, Isti nyerte 31:17-tel, én a 13. helyet csíptem meg a 42 beérkezőből] Beérkezés után Oszinak jeleztem hogy mintha a 15. pont nem lenne a helyén, mert odafelé menet láttam a 11. pontot, enyhén mentem csak utána felfelé, mégis utána 15. pontig egy csomót kellett leereszkednem. Sajnos a track nem ezt mutatja, hanem azt hogy minden a helyén volt és én vettem fel túl sok szintet. Utólag nézve a 3-4 átmenet is jobb lett volna talán északról, ám a 10-11 az igazán nagyon fura: én úgy emlékszem hogy végig a jelleghatáron próbáltam menni, és az látszik, hogy a végén ráadásul be is csúsztam egy bokor mögé. Hmm.

Összességében jó kis móka volt ez, főleg így hétköznap délutánra. A térkép igazán jó munka, én  legalábbis megtaláltam magam a folyosókban ahol kellett. A hétre ennyi volt az edzés, remélem a gyengeség elmúlik szombatra, és kellő felkészültséggel állhatok a rajthoz. A cél a selejtezőn és a döntőn is a 15-20 hely között célba érni, ehhez úgy érzem leginkább egy hibátlan futás tud hozzásegíteni - azon leszek.

Bookmark and Share

2010. október 10., vasárnap

Hirtelen jött - szép emlék lett

És történt pedig ezen a szép vasárnapon, hogy minden előzetes tervezés és nekikészülődés nélkül egyszer csak egy tájfutóverseny versenyközpontjában találtuk magunkat...

Esztivel épp hazafelé tartottunk egy Bakonyban eltöltött túrázós programról vasárnap délelőtt, amikor is a Sörédet Csákvárral összekötő úton megláttunk egy bóját. Fék, kanyar vissza, gondolunk bekukkantunk mi történik itt. És hopp: azt láttuk hogy bizony egy verseny zajlik. Megérdeklődtük a helyzetet, és kiderült hogy a Fejér Megyei Normál távú Egyéni Bajnokság rendezvényére csöppentünk be. Hát ezt nem hagyhatjuk ki - gondoltuk, és eldöntöttük hogy ha lehetőség van rá kinézünk a terepre. A-E voltak a pályák megjelölve, mi a "C" középutat választottuk a maga 4300 méterével. Mivel mindössze egy elég merev talpú túracipő, és egy nem túl rugalmas hosszú szárú túranadrág állt mindkettőnk rendelkezésére, ez egy optimális megoldásnak bizonyult. A gyönyörű napsütés, és a csodaszép őszi Vértes egyértelműen "kötelezővé" tette a részvételt, nem is beszélve a tájfutás iránti szenvedélyünkről.

Farmerban, utcai ruhában megjelenve, és kicsit furcsán kérdezősködve biztosan nem keltettünk nagy bizalmat a szervezőkben, de ők nagyon kedvesek voltak: kaptunk dugókát is, és felszóltak a rajtban álló indító embernek hogy várjanak meg minket. Én indultam előre, Eszti 5 perccel utánam, és mivel a nálunk lévő használható tájolók száma egyre korlátozódott, ő így enélkül vágott neki a pályának. A terep remek volt, de hát ebben a futásra teljesen alkalmatlan felszerelésben inkább csak a kocogás ment, de legalább volt időm nézegetnem a térképet. A feladatok közül egyedül az 5. pont tréfált meg, simán elmentem mellette, de aztán egy kis körrel megtaláltam, bő másfél percem ment el vele. Ezután már csak a 11. pont előtti gödörben történő hasra esést kellett tenyérrel tompítanom, és egyébként vidáman, gond nélkül lecsurogtam a célba, 38 perces idővel.  Eszti nem sokkal később megérkezett, 10 másodperccel jobb időt futva (izé, kocogva) mint én. Nagyon  jól esett a mozgás mindkettőnknek, szép időben, jó terepen, mit is kívánhattunk volna mást. 

Az már csak ráadás volt hogy ez eredményhirdetésen egymás mellé állhattunk egy-egy aranyszínű medállal a nyakunkban.
Ennek a napnak a legnagyobb tapasztalata azonban az volt, hogy ím: milyen egyszerűen milyen remek versenyt lehet rendezni. Nem volt nagy felhajtás, mégis minden a helyén volt, és mindenki jól érezhette magát. Ez alatt az alig másfél óra alatt amit a helyszínen töltöttünk minden tökéletes volt, semmi nem hagyott kívánnivalót maga után. Jól kialakított vk és rajt, a rajtban az igényekhez (kis létszám) igazított, de nagyon precíz indítás. Szintén a verseny méretéhez igazodóan jó minőségű térkép, jól megtervezett pályával. (ez természetesen az általam futottra vonatkozik). És persze korrekt elismerése a futóknak (érem) - emlékszem ez utóbbiról nemrég elég mélyreható beszélgetés ment a tájfutók között a levelezőlistán. Egyszóval minden a helyén volt, és remek hangulat uralkodott a helyszínen. Köszönet mindezért a szervezőnek!

Bookmark and Share

2010. október 7., csütörtök

Heti futások(k)

A hétvégi Kalocsa Kupa élmények után túlélve a hét első két napjának esőmennyiségeit, szerdán ismét futásra adtam a fejem. Már erősen érzem a bakonyi kivégző hétvége közelségét, és hát ugye kell az edzés, hadd erősödjön az a láb.

Pont egy évvel ezelőtt már tiszteletemet tettem itt a Bánya utcai iskola környékén, akkor nem ment valami fényesen a futás: még a lakótelepi házak között is képes voltam hibázni, ráadásul a tempóm sem volt valami fényes. Most egy kicsit kibővült a terep, elmentünk egészen a Csajkovszkij-park széléig hogy Kozma Laci bácsi vezényletével rajtolhassunk. Sok hosszú pályát választó és jól futó emberke gyűlt körém a bemelegítés és várakozás közben, én valahol a boly második felében indultam. A pálya nagy bökkenője a négyes pont volt: azt az infót kaptam, hogy a belső ajtó zárva van, ezért menjek kívülről. Ez így a 3-4 átmenetemet több mint fél perccel megnövelte, arról nem beszélve hogy a helyes kapun történő befutás helyett még egy magánterületre is beslisszoltam (a fenéért nem bírták csukva tartani a kapujukat). 
Aztán tekertem ahogy tudtam, a hatos pont után még 4:30-on állt a km-átlagom, mire beértem 4:42-re romlott. Úgy éreztem ez elég kell legyen egy jó eredményhez. 17:53 lett a vége, 3,79 futott km-en, ami elsőre jónak tűnt, de aztán néztem a már beért fiúk eredményét, és csak úgy röpködtek a 16 percek. Hát ez van. Persze aztán lettek még ilyen jó (sőt jobb) eredmények, de akkorra már kinyílt a belső ajtó a négyes felé. Én még talán a 10-11, és a 7-8 átmeneteknél választhattam volna jobb útvonalat, így azt gondolom 1 perc körül maradt a pályában. A tavalyi 21 perces eredményemhez (hasonló távon) képest mindenképpen jó lett. Valahová a fiatal gyors mezőny végére (15-20. hely?) saccolom magam. {Megjött az eredmény: az 52 beérkezőből 15. lettem a hosszú pályán, az F35-ben 10 indulóból az 5.} Miután beértem, Istit láttam készülődni, gyors beszélgetés után odaadtam neki az órámat, majd a "15 perc alatt kell ám lenned!" intelmemmel indult a rajtba. De túl jól sikerült neki a kivitelezés, 13 és fél perc kellett neki a pályához. A jobb útvonalválasztások (és a nyitott ajtó) miatt ő 300 méterrel kevesebbet futott mint én. Ez már döfi! Ilyen számot hogy 3:53/km még nem is láttam az órámon, és azt gyanítom egy darabig nem is fogok. Aztán Eszti is megérkezett, és hát mondanom sem kell simán jobbat futott mint én, másfél perccel. Ennyit számít a jobb útvonalválasztás és a gyorsabb térképfeldolgozás közel azonos tempó mellett.

prominens személyiségek az átfutón - felismerhetők??

Csütörtökre pedig egy szép edzőfutás jutott a 3H-n, most nem a szintfelmérő köröm futottam, hanem egy kicsit hosszabb, de kevésbé mászós etapot. Fenyőgyöngyéről indulva egy szintkör csúszott be a végén megspékelve egy Árpád-kilátóval. A végeredmény meglepően jó lett: 9,84 km, 250 szintemelkedéssel, 5:13 tempóval 51:21 alatt. Ezen jól el is csodálkoztam, persze örültem: tavaly a szintkör 5:55-ös tempó körül ment, és két megállással. Íme a részidők:

Fenyőgyöngye-szintkör bejárat ... 1.13km(100m)... 6:32/km ...  7:24 ... 172bpm
Szintkör virágos nyeregig ....... 3.36km( 30m)... 4:55/km ... 16:31 ... 165bpm
Szintkör vissza Határ-nyeregig .. 2.17km( 30m)... 4:52/km ... 10:34 ... 173bpm
Határ-nyereg - Árpád-kilátó ..... 1.85km( 80m)... 5:41/km ... 10:32 ... 174bpm
Arpád-kilátó - Fenyőgyöngye ..... 1.33km( 10m)... 4:45/km ...  6:18 ... 171bpm
Összesen:                         9.84km(250m)... 5:13/km ... 51:21 ... 172bpm

Jövő héten még 3 futást tervezek, aztán ONEB. Várom, de érzem hogy durva lesz.


Bookmark and Share

2010. október 3., vasárnap

Ágas-bogas elégtétel - Kalocsa Kupa

Igazából mondhatnám azt, hogy megtetszett Isti pókhálózós sztorija, és én is kipróbáltam egy ilyet, de az igazság az hogy pusztán a futás öröméért látogattam el arra a terepre, ahol év elején a Tavasz Kupán csúnyán megszégyenültem. Pókháló volt dögivel, és az elégtétel is jól sikerült.

Csak pár nappal a verseny előtt szembesültem azzal, hogy ugyanazon a terepen futhatok mint tavasszal. Átnéztem szörnyen sikeredett márciusi pályámat, és azt gondoltam mehetne ez jobban is. Ilyesféle gondolatokkal indultam el a rajtba, mellettem a csodaszép erdő, 14 fok, szürke ég, néha szemerkélő eső. Végigfutottam a rajtig az 1800 métert, ez így bemelegítésnek jó volt, aztán mivel a nullidő 10 perccel hátrébb került, így nyújtásra dupla idő maradt. A 4,3km-es pályára 30-35 percet irányoztam elő, aztán mikor eljött az idő, elindultam.

És talán a félelmetesen erősre sikeredett bemelegítés miatt, de az első pont mellett csúnyán elrohantam. Azt tudtam hogy jobbra húztam, de a távolságot nem éreztem. Követtem a tisztás-foltokat is, így majdnem az úttól visszafordulva már hamar meglett a pont, de itthon vettem észre az útvonalam felrakásánál hogy mennyire közel mentem el mellette. Pech, és három perc bukta. A kettesig egyébként tényleg sok pókhálót kaptam az arcomba és a számba, de utána már valahogy csökkent az intenzitás (vagy az előttem futók szedték le mind). A hatos pont konkrétan egy tüskés-szúrós-fiatal fás erődfolt közepén volt, a gerinc oldalából támadva elég sok sebet szereztem, sőt itthon is félelmetes mennyiségű tüskét találtam a kezemben. A kifutásnál már kevesebb volt az akadály, de szerintem odafelé felesleges lett volna az útról kerülnöm. A 8. pont előtt sajnos hamar fordultam be, így megnéztem még két másik tankbeállót, ez is másfél-két percembe került. Aztán már nem volt gond, sőt a 10. és 12. pontoknál örömmel konstatáltam hogy sikerült pár velem együtt futó előtt megtalálnom a helyes támadási irányt, és ezzel a pontot is. A végén a befutópont felé még beiktattam egy felesleges kerülőt, de csak mert megláttam a házat és onnan már logikusabbnak tűnt a tisztás-folyosót használni (a három szintvonalnak egyébként nyoma sem volt).

Közepesen fáradtan, és vidáman értem célba, nagyjából a számított idővel. A 4370m-re mért pályán 5500 métert futottam 36:44 alatt, a 4-5 perc hibával. Ez a 6 fős mezőnyből a 2. helyet jelentette, 1:50 hátránnyal Bánki Zoli mögött. És nyertem az 5. átmenetet. Hasonló hosszúságú és nehézségű pályán a 21B-s mezőnyben 29 perc lett a győztes idő. Ha visszagondolok arra hogy tavasszal ugyanitt a 6km-en majd' 90 percet jöttem ... egyszóval: jól esett ez a mai futás! A parkolóban aztán még egy megtiszteltetés ért: Düdü jött oda, és egy kézfogás keretében gratulált a bloghoz, egyben hozzátette: lassan elfelejthetném a dilettáns jelzőt. De biztosítottam róla, hogy megállja az még a helyét bőven (jó példa erre az itteni 1. és 8. pont), sőt, kitart az még sokáig. Meg már úgy a szívemhez nőtt.

Köszönet a rendezőknek a remek versenyért - vérzik a szívem hogy csak egy napra tudtam menni.

Bookmark and Share