2011. augusztus 31., szerda

Hungária Kupa 2011, 5.nap - kettősség

Elérkezett tehát az utolsó nap, és akármennyire is hihetetlen a szombat esti pihenés megtette a hatását: dacára az előző napi kudarcnak, abszolút mosolyogva álltam rajthoz, hogy lefussam a 2011. évi Hungária Kupa utolsó pályáját.

A lábaimba is valamennyire visszatért az előző napon elvesztett erő, és úgy éreztem mentálisan is a helyén vagyok. Nekilódultam, és az elején meglepetten tapasztaltam hogy elég jól visz a lábam. A kettes felé menet az út előtti kiérésnél azonban történhetett valami, jól látszik hogy hirtelen irányt vétettem. Így egy kicsit túrnom kellett a pontért, ez egy plusz percember került. A hármas pont pediglen rejtély. Ott a térképre ránézve úgy láttam hogy balra egy tönksort kell átugranom, és a tisztásabb rész után beleesek a pontba. Az emlékeim szerint így is történt? tönksor megvolt, tisztás megvolt, de mint látszik, teljesen máshol kavarogtam, és úgy hogy szinte végig a pont mellett voltam. Ami ott kint 3-4 percnek tűnt, az a valóságban 7 perc volt. Kár érte. Aztán a hetesig jól haladtam, onnan a 8-as felé így utólag elnézve sajnos rossz volt az útvonalválasztás, ez is vagy 2 perc hátránynak tudható be. A 10-14 között tartó kis kör sajnos elég lassúra sikeredett pedig itt lehetett volna behozni sok időt, de a 14-es sűrű zöldjéből való kitalálás elég keservesen ment. Aztán már sok keresgélés nem volt, de így utólag visszanézve a térképet nagyon sok helyen feleslegesen kikockáztam az átmenetet. Persze az emlékeim arról szólnak hogy ahol lehetett futottam, méghozzá elég jó tempóban. Ez például a 17-18 között az ültetett fenyves utáni fehér erdőben, keresztül a négy tuskósoron jól is látszik. 

A cél előtt nem sokkal teljesen olyan érzésem volt, hogy az egy nagyobb hiba ellenére a folyamatos futásnak köszönhetően sikerül majd a középmezőnybe beérnem. Aztán ránézve az órámra kicsit megdöbbentem, hogy 95 perc. Jesszus, mire ment el ennyi idő? Persze most már tudom: a tempómmal tényleg nem volt baj, sőt, a rossz útvonalválasztás sem volt baj a folyamatos haladás miatt, ellenben a sok keresgélés és megtorpanás simán hozta a 10-12 perc plusz időt. Az pedig sok, ezen a napon konkrétan 3-4 helyet jelentett volna. Ettől függetlenül, ott és akkor befutva a célba, jól éreztem magam, és - így utólag persze nagyon furcsa - kellemes érzés töltött el. Persze lehet, hogy ez az öröm csak annak szólt hogy sikerült végigszenvedni az öt napot. A vasárnapi mezőnyből egyébként az utolsó helyen értem be, és így összesítésben az utolsó előtti, hetedik helyen végeztem.

Konklúzióként pedig megmarad bennem az első három nap, amire azért egészen jól emlékszem, mit hogyan és miért csináltam, igyekszem a későbbiekben abból táplálkozni. Aztán majd meglátjuk, mikor lesz lehetőségem legközelebb Hungária Kupázni, avagy hasonló alföldi terepen bizonyítani.

Bookmark and Share

2011. augusztus 29., hétfő

Hungária Kupa 2011, 4.nap - mélypont

Úgy fest, az első ötnapos megmérettetésemen az első 60%, azaz három nap ment zökkenőmentesen. Pedig micsoda elvárásokkal álltam neki ennek a futásnak. Mégis kudarc lett a vége.

Merthogy a sprint helyezésem után összetettben az ötödik helyre kerültem, és igencsak kevés választott el a negyediktől. Így arra taktikáztam hogy mindenképp jó lenne futnom valami épkézlábat. De aztán meg felötlött hogy a legjobb négy eredmény fog csak számítani az összetettben, tehát ezt a napot (ami egyébként a leghosszabb távot jelentette) pihenéssel is tölthetném, és majd az utolsó nap belehúzok. De szerintem túltaktikáztam magam. Vagy csak egyszerűen elfáradtam az első három napban.

Az indulásnál is már éreztem hogy valami nincs rendben, olyan furcsán zsibbadt voltam, az agyam is nehezen állt rá a feladatra. Igyekeztem mondogatni magamban, hogy akkor ez csak egy laza futás lesz, ügyesen a pontokat egymás után, tempó nem számít. Ennek ellenére már az egyes pontra túlfutottam, de úgy hogy ezer és millió dologról észrevehettem volna, mégis elment vagy egy percem mire helyreraktam magam. A kettesnél összetalálkoztam Esztivel, ami kapóra jött mert persze nem lett meg rögtön a pont, hiába támadtam jó irányból. Aztán két tisztább átmenet következett, az ötösnél féltem befutni átlóban, pedig simán lehetett volna. A 6. pont lett a nap mumusa. Szuper támadópont volt a kis ösvénykezdet, csak el kellett volna szambázni egyenesen a jellegfáig. Ha ránéztem volna a szimbolra hogy fenyves jellegfám van. Én pedig szépen túrtam a lombost, és nem értettem az egészet. A frissítőpont már csak megszokásból is elvett fél percet, aztán a 10.-ig elvoltam, de a futás alig ment, inkább csak kocogás, az is elég nyögvenyelősen. A 10.-től egy rossz kifutási irány volt, aztán pedig felsorolni sem tudom mennyi hiba: rossz kifutások, felesleges kockázások, kerülők. Egyszóval agyilag zoknivá váltam. A 15. pontot vadul kerestem, de nem lett meg, pedig az útra is kimentem új támadópontért. A track szerint nem jártam a közelében sem, pedig bizony ledugtam. Vagy térképhiba, vagy pontkirakási. A pont után kiérve az útra ránéztem az órámra, és meglátva a 100 perces időmet, rögtön eldöntöttem a feladást. Nem volt értelme tovább küzdeni, egyértelműen kiderült hogy végem van, így elkezdtem szépen lassan visszakocogni a célba.

Eddig nem sok esetben volt feladásom versenyen, de ezt most egyértelműen nem bántam meg. Persze nagy kérdés, hogy lehet az ilyet elkerülni. El lehet-e egyáltalán? Van-e módszer arra hogy ilyenkor megerőszakolja az ember magát, és mégis kihozzon az ilyen helyzetekből valamit? Vagy jobb inkább hagyni, végül is nem lehet mindig mindent? Sok a kérdés kevés a válasz :) de a lényeg, hogy a szombat délutánt igazi pihenéssel töltöttem, mert hát szépítési esélynek abszolút ott volt még az utolsó nap. De erről majd a következő bejegyzésben.

Bookmark and Share

2011. augusztus 27., szombat

Hungária Kupa 2011, 3.nap - gyorsulási verseny

Az olyanoknak mint én, akik nem pihenős kategóriába neveztek a Hungária Kupára, abszolút jól jött ez a pénteki pihenőnap. Bár a térkép-méretarány és a pályahosszak változása körüli zűrzavaros információáramlás már sejtetett némi kellemetlenséget ...

Azért boldogan ébredtem fel reggel azzal a tudattal hogy ma csak keveset kell futni. Délelőtt kicsit belevetettem magam még a munkába (csak hogy nyugodtan zárhassam a hetet), majd napközben kimentem Eszti elé a vonathoz Szegedre. Visszaérve már csak egy kicsi felkészülésre maradt időnk, aztán kinyargaltunk a kettő órás null idő környékén a Mórahalom city-ben elhelyezkedő versenyközpont felé.

A pályahosszamat titok övezte, illetve a "szorozzátok fel 1,25-tel" információ volt talán a leghasználhatóbb. Mindent összevetve a 6 km már nem tűnt olyan mókásnak, de legfőképp nem rövidtávnak, és főleg nem sprintnek. Eszti elment az elején, még a befutóját lefényképeztem, aztán nekiindultam én is rajtba, laza kocogással. Hát az árnyékos helyeket bizony ki kellett érdemelni, de az egyik háztulajdonos volt olyan kedves hogy a kertjéből kifelé irányította a vízsugarat, így volt lehetőség egy kis felfrissülésre a 32 fokos szikrázó napsütésben. Sok nyújtogatás és néhány repülő után megközelítettem a rajt felépítményét, ahol csodálkozva láttam hogy - a sprint hagyományaitól élesen eltérve - kapunk egy perc térképnézegetést. Hát én kellően kihasználtam, megnéztem és elterveztem a négyes pontig az útvonalat, majd pedig megsasoltam hogy mikor következik az az ominózus labirintus. Aztán  elrajtoltam. Igyekeztem "szokásos margitszigeti" edzőtempóban nekikezdeni, egész lendületesen ment, az 5. pontig tudtam is tartani. Egészen pontosan az első négy átmenetet 4:30-as tempóval tudtam végigfutni. Ez jól festett. Az ötösnél kis bizonytalanság következett, sehogy sem akaródzott azt a csúnya átmenetet végrehajtani, de aztán nem volt más választás. Után viszont jött a kegyetlen holtpont. A hetesig még csak-csak elvonszoltam magam, de a parkban és a labirintusban, ahol igazán lett volna lehetőségem időt behozni, teljesen el voltam zsibbadva, le is romlott az átlagom jócskán. De aztán valahogy kitisztult a fejem, rájöttem hogy nyafogásnak helye nincs, és a végét még jól megtoltam, hasonló tempóval mint az elejét. Beérve ránéztem az órámra, és totál nem hittem el amit látok: 6,8 km-t futottam. Az időm 36:36 lett, másfél perccel kellett volna jobb hogy a 4. helyre kerüljek. A győztes idő 29:08 volt.

A pályáról sok jót nem tudok mondani, igazából a gépembernek szólt. Pedig a teljes térképet jobban megnézve lett volna lehetőség rövidebb, pörgősebb, izgalmasabb pályákra. A labirintus kicsit feldobta a dolgot, de azért annyira nem hozott lázba, sokan voltak bent, ment a lökdösődés, és bizony hiába az ellenőrzés, páran simán átnyúlkáltak és átbújtak a kordon alatt. Mindenesetre jól elfáradtam, pedig nem sokkal később várt ránk a mobilos futogatás, amit semmiképp sem hagytunk volna ki.

Persze azt be kellett látnom, hogy itt már nagy tempó nem lesz, a sprintben nagyon elfáradtam, és kellett tartogatni az erőt másnapra. Esztivel úgy döntöttük, kipróbáljuk a "király kategóriát", azaz a Mobile-O pluszt. Ennek a lényege hogy mindkét versenyzőnél van térkép, mindenkinél a másik pályája, és együtt egyszerre irányítják egymást, miközben ők maguk is futnak. Atya ég, mire vállalkoztunk :) a taktikánk az volt, hogy mivel Eszti esze pörög jobban, először én elmondom neki merre menjen, majd miközben ő fut, elmondja nekem. Így nekem - csökkentebb képességeimmel - nagyobbrészt csak a saját irányomat kell megjegyezni. Az első meglepetés az volt - és ez igencsak a szervezők fifikáját dicséri - hogy két különböző tereprészlet volt a két térképen. Tehát én a nálam lévő, Eszti pályáját mutató térképen nem láttam a saját terepemet, így totál bemondásra kellett futni. Ez izgalmasabbá tette a  feladatot. Szépen mentek a dolgok, felváltva mondtuk egymásnak az instrukciókat, igazából majdnem szinte folyamatosan tudtunk haladni. Nekem volt két megtorpanásom és egy iránytévesztésem, és Eszti ment egyszer félre, de ettől eltekintve szépen törtettünk előre. Nekem még volt két pontom mire Eszti már az utolsót fogta, így már csak ő kellett navigáljon, kicsit begyorsult a futásom, a végére még bele is tudtam hajrázni.

Az eredményekhez a hosszabb időt nézték, ez az enyém volt, 24:18, így "Dezsőke" nevű csapatunkkal a 3. helyre futottunk be. Érdemes volt megpörgetni a végét, mert Fanniék mindössze 13 másodperc hátránnyal kerültek mögénk. Elmondhatjuk hát, hogy kemény küzdelem volt :) Én még terveztem hogy kimegyek a szellemek éjszakájára, de végül nem tettem. A két futás együtt 10 km-t tett ki, majdnem annyit mintha egy szokásos nap lett volna. Így hát pihenésről szó sem volt, és várt rám a szombati, leghosszabb távú nap. De erről majd a folytatásban.

Bookmark and Share

2011. augusztus 24., szerda

Hungária Kupa 2011, 2.nap

Sokáig gondolkodtam az alcímen, de végül semmi frappáns nem jutott eszembe. Igazából arra akartam utalni - röviden - hogy a második nap egy az egyben folytatása volt az elsőnek. Vagy inkább tükörképe? Valami ilyesmi. A lényeg hogy jól sikerült :)

A reggeli forgatókönyv hasonló volt a szerdaihoz: elsőnek érkeztem a parkolóba, sétáltam pár kört a célterületen, beszélgettem, lazultam, felkészültem, aztán indultam ki a rajtba. Nagy elhatározások nem voltak bennem, valahol mélyen persze nyilván az volt a cél, hogy legalább olyat produkáljak mint előző nap. Most nem volt olyan szerencsénk a rajtterülettel, kevesebb volt az árnyék, az emberek fürtökben lógtak a kis telepített fenyves szegélyén egy kis menedéket keresve a nap elöl. A frissítésre szánt 1-2 bödön víz hamar elfogyott, nekem is az utolsó löttyintések jutottak csak. De azért sikerült vizes fejjel és mosolygós arccal nekiindulnom az etapnak.

Az eleje rögtön lila dózerrel kezdődött, volt miről tájékozódni a vezetővonal mentén, így hamar meglett az első pontfogás - ez pedig adta a lendületet. Egyébként eldöntöttem, hogy a frissítőpontig (15-ös) nem állok meg - persze ha bírom. Talán pont miközben ezt kigondoltam, csúnyán elhúztam a kettes felé menet, így mikor kilyukadtam a szántott részre, jócskán a ponttól északra találtam magam. Bár a hiba nem volt több egy-másfél percesnél, bosszantott hogy így többet kellett futni a homokban. Sebaj. Ezután viszont sokáig nem volt gond, jöttek a dolgok szépen egymás után, haladtam is megtorpanás nélkül egészen a 9. pont utánig, ahol is beérve az erdőbe egy kicsit megkeveredtem. De szerencsére hamar jött a helyrerakás, így itt sem vesztettem fél-egy percnél többet. A 15. pont felé menet kaptam Béla sporttárstól egy "hajrásanyi"-t, ami úgy látszik rosszul sült el, mert rögtön ezután kénytelen voltam lassítani, majd megállni, sehogy sem értettem a jellegfa körüli zöldek viszonyait - legalábbis a terepen totál másképp nézett ki, és még a töltés sem igazolta az ábrázolást. No mindegy, itt is elment 1 perc, és nem sokkal rá még vagy felet kiutaltam magamnak a frissítőpontnál, ahol egy pohár víz a torkomba, egy pedig a fejemre ment. Ezután pedig a nap számomra legszebbre sikeredett átmenete következett, amit először ki akartam kockázni, de aztán végül mégis irányba mentem - nem bántam meg. Innentől pedig sima liba volt, bár a 17-18 között lehettem volna bátrabb átmenni a zöldön, de nem volt kedvem. A befutót még megküldtem, aztán csippantottam a célban egyet.

Amikor megnéztem az időmet, illetve a részidőket, eléggé meglepődtem. Kint a pályán úgy éreztem, hogy az 1-15 pontig kimondottan gyors voltam, gyorsabb mint előző nap, utána viszont - sajnos - belassultam. De összehasonlítva a győztes részidőkkel azt láttam, hogy a teljes hátrányom nagyjából egyenlő arányban oszlik el a pálya negyedein. No mindegy. A második napon a 9,5 km-es pályán 11,6 km-t futottam (ugyanúgy 2 km-rel többet mint első nap), mindezt 80:49 alatt, ezzel a 11 fős mezőny 7. helyére érkeztem. A győztes idő 59.28 volt, az előttem lévő 6. hely 5 percre volt, utánam pedig 4 perccel következett a 8. helyezett.

Az előző napi rossz tapasztalatok miatt a tájbringát kihagytam, helyette inkább a mikrosprint felé vettem az irányt. Az 500 m-es pályán 11 pont volt kijelölve, és persze a legszokatlanabb a 1:750-es méretarány volt. De azért egy próbát megért. Nagy reményeket nem támasztottam a döntőbe kerüléshez, hiszen összesen három selejtező volt a nagyon sok emberre, annyira jó meg azért nem vagyok. Ennek ellenére az eleje jól ment, a 7. pontig abszolút nem hibáztam, ott egy 15 mp benne maradt. A 9-es pontnál ugyanez történt, de az igazi bénázás a legvégén következett be, amikor is a 10-es pont után elfutottam Vietnámig :) egyébként nem értem magam, mert: a., indulás előtt láttam a befutópontokat; b., ha felnézek látom a célmolinót, onnan pedig könnyű lett volna visszakövetkeztetni a befutó helyét. Így viszont 1 perc ugrott. De hát ez van, nem kell ezt véresen komolyan venni. Eredmények még nincsenek, de ha az elért 4 perces időmből levonjuk a másfél perces keverést, máris megkapjuk a "B" selejtező 2 és fél perces győztes idejét :) sebaj, döntő helyett pihentem egy jót másnapra, rám fért.

És persze a pihenésen túl izgatottan vártam a pénteket több okból is: a sprint szám miatt, ami az összetettben a javítás lehetőségét hozta; feleségem, Eszti érkezését (mert azért uncsi volt nélküle a két nap egyedül), és persze a mobilos futást, amin ezúttal más kihívás várt ránk mint eddig. De erről majd a következő bejegyzésben írok.

Bookmark and Share

2011. augusztus 22., hétfő

Hungária Kupa 2011, 1.nap - A nem is oly nehéz kezdet

2008 nyarának végén vettem a kezembe először tájfutó térképet azon célból hogy versenyen induljak. Eltelt három év, és úgy fest ez a hobbi lassan szenvedéllyé növi ki magát. Vagy mégsem? Mindenesetre hopp, egy ötnapos nemzetközi verseny harmadik legkeményebb kategóriájában találtam magam. Az már döfi!

Tavasszal még erősen filóztam, hogy legyen-e WMOC vagy sem, de megtudva a szenior világtalálkozó részleteit hamar eldőlt az utóbbi opció. A figyelmem a Hungária Kupára terelődött, és minekutána feltétlen bíztam Matyiék tökéletes szervezésében, erre tettem le a voksom. Szinte elsőként neveztem - kvázi teszteltem is a nevezési rendszert. Arról azonban halvány elképzelésem sem volt, milyen lesz majd öt napon keresztül futni, sem arról miként kerülök én erre alkalmas állapotba. Az élet azonban - mint eddig is oly sokszor - hozta a megoldást. Nászutunkat követően, minden különösebb előzetes elhatározás vagy konkrét indíttatás nélkül elkezdtem edzeni. Az eddigi heti 1-2 edzésből napi szintű mozgás lett, többségében futás, néha kerékpár, hétvégeken egy-egy túra. A futásnál nőttek a távok, és gyorsultam is. Edzésterv nem készült, és nem is gondolkodtam előre pár napnál tovább, de egyszerűen jól esett a mindennapos edzés, és igényeltem is. Így utólag visszanézve az edzésnaplót, döbbenet hogy kicsit több mint két hónap alatt többet edzettem mint tavaly egész évben :) na de hát emberek vagyunk, változunk, ez van.

Egyszóval lelkesen, némiképp felkészülten, de különösebb várakozások nélkül indultam neki az öt napos Homokháti Hungária Kupának. Nem röstelltem F35A kategóriába nevezni, pedig kevesen voltak ilyen bátrak. Szinte a teljes mezőnyöm elment 35BR-be, vagy 21BR-be, amit némiképp furcsállottam: miért pont én, a legnyeszlettebb vállalom be a kihívásokat? De aztán felvilágosultam: a többség inkább bulizni akar, mintsem elfáradni :) na ja, kérem, élni tudni kell.

Szerdán reggel elsőként érkeztem a parkolóba, így tuti árnyékos helyre tettem szert. Háromnegyed nyolckor már hatalmas nyüzsgéssel ment a készülődés, ugyanakkor a célterület jelentős része már teljesen kész volt. Mint megtudtam mindennek külön felelőse volt, én például rögtön a parkoltató menedzserrel kerültem kontaktusba :) Mire körbejártam a területet, tettem-vettem, szépen megtelt a rét, jöttek az emberkék, és a nap is egyre magasabbra kúszott. A rajtidőm 10:58-ra volt, így 10 körül már erős készülődésben voltam, majd 15 perccel az időm előtt kint nyújtogattam és melegítgettem a rajtoltató óra előtt, az Alföldi Kéktúra egyik jelzése mellett. Aztán egyszer csak nekilódultam.

Szépen, lassan, nem kapkodva, hiszen már régen volt ilyesféle térkép a kezemben. Szépen jöttek a dolgok, vitt a lábam ... de túlságosan is, az egyesre rögtön lett egy kis túlfutás. De egyértelmű volt hová kerültem, így visszakunkorodva hamar meglett a pont. Így utólag látszik, hogy a zöld kerülése után nem húztam eléggé északkeletnek, ezért nem azt az erdőfoltot láttam, és mivel gyorsabb is voltam mint gondoltam, hamar az úton találtam magam. A kettesre inkább választottam a kerülőt, rémisztő volt az erdő. A zöldek kerülése után a tisztás jó támadópontnak bizonyult. Innentől már jobban magamra találtam, a négyes után még volt egy kis kifutási bizonytalanság, aztán meg sem álltam a frissítőpontig (ami előtt kicsit kikockáztam az átmenetet). Az egy perces frissítés után próbáltam magam lila-dózer közelben tartani, persze az ésszerűség határain belül. A tempóm nagyjából változatlan maradt, bár a 16-os pontnál egy fél percre meg kellett állnom kifújni és összeszedni magam. Aztán nem sokkal ezután már a célban találtam magam, kellemes elfáradva, de jó érzéssel. A 10 km-es pályán végül 12 km-t futottam, 84:21-es idővel. Ez az első napi 9 fős mezőnyben az 5. helyet jelentette, a győztes idő 62:41 volt, előttem 12 percre volt a negyedik hely, és utánam 2 percre a hatodik.

Abszolút örültem ennek a teljesítménynek. Eleve az a tény, hogy 10 km felett futottam, kevés hibával, és nem totál kifulladva, egy évvel ezelőtt teljesen elképzelhetetlen lett volna. Szóval biztatónak ítéltem a dolgot.

Aztán hogy ne pihenhessek rögtön, második felvonásként beváltottam tájbringás nevezésemet. [...] 

Elkezdtem írni most a részletes beszámolót, de végül kitöröltem. Álljon itt annyi, hogy borzalmasan rossz volt. Ótvarosan pocsék. Azért kis odafigyeléssel ez a terep (ami olyan amilyen, nem lehet rajta változtatni, a homok az úr) elbírt volna értelmesebb pályákat is. Összefoglalva: aki először tájbringázott, talán egy életre elment a kedve. Aki szeret tájbringázni az nagyot csalódhatott. Értelmetlen csiki-csuki pályavezetés, felesleges 16 km tekerés. Szörnyű volt. Így aztán biztos voltam benne hogy másnap tuti nem megyek még egyszer. Szegény bicikli, sok unalom várt rá a következő napokban a kocsi hátuljában :)

Az első nap végén fáradtan, de kellemes érzéssel dőltem ágyba, és kimondottan vártam a másnapot. De arról majd egy következő bejegyzés szól már.

Bookmark and Share