2010. április 16., péntek

Postás éjszakai - szöges út a tetanuszig

16 év hosszú várakozás után végre most először(!) használtam a TB kártyámat, hogy éjjel fél1-kor egy kis baleseti ellátást kérjek az Árpád kórházban. Persze, kibírtam volna ha még legalább ennyi ideig mellőzöm ezt a procedúrát.

Nagy kedvem volt ehhez az éjszakaihoz, így aztán vidáman indultam el. Bár az egyes rögtön túlfutással kezdődött, de ez egyáltalán nem vette el a kedvem, robogtam tovább, a kettes gyorsan, a hármas lassabban de meglett, majd a hatosig is robogtam, kisebb-nagyobb kerülőkkel a kutyák veszett ugatása és a térképhibák miatti kénytelen kerülők miatt. A hatos után a hetes felé egy kerülős megoldást választottam, félúton kiderült hogy helyesen, beért Lajszner Attila (aki aztán első is lett).

A hetes felé az első tervem az volt hogy délről megyek, de azt aztán bonyolultan találtam, így az útvillánál én is északnak futottam, és nyugatra bevágást terveztem. Attila előbb ment be (nyíllal jelöltem a térképen), én azt nem akartam bevállalni, inkább gondoltam leereszkedem a széles lapos töbörig, és annak a bal oldala majdnem a hetesig vezet majd (pontozott vonal). De erre már nem került sor.

Először egy éles szúró fájdalmat éreztem a bal talpamon, közvetlen a nagy lábujjam mögött. Egyértelműen azt gondoltam hogy egy nagy szögbe léptem. De itt? Mivel fájt, gyorsan leültem, cipő le, és láttam hogy tényleg. A franc. Lábra álltam és latolgattam hogy vajon érdemes-e tovább menni, miközben vívódtam elindultam visszafelé az úton, és pár lépés után megint egy szúró fájdalom, a jobb talpam közepén. A franc! Megkerestem a bűnöst: telepített nagy (6-7 cm magas, 1 cm széles) erős acél szögek voltak a homok alatt. Hát nem voltam boldog. Már lebegett a szemem előtt a tetanusz. És még 2-3 km közötti út volt vissza a célig. Persze utakon, lassan külső talpélen kocogva jutottam vissza.

A térképen bekarikáztam ezt a részt, remélem soha nem lesz erre versenyterület a későbbiekben.



Sajnáltam a versenyt, bár a részidők szerint tuti utolsó lettem volna, viszont nagyon élveztem, ráadásul a hetes után már visszafelé könnyűnek tűntek a pontok. És persze legkevésbé arra vágytam hogy éjszaka orvos, kötözés, tetanusz. De hát ez elkerülhetetlen volt.

Egyébként nem volt olyan egyszerű elláttatni magam. Hazafelé Eszti telefonálgatott, nem keveset. Örkényben nem fogadtak, azt mondták Pest, Gyáli út. Ott nem tudtak semmiről, egy angyalföldi kis ügyeletet javasoltak, de ott is furcsákat mondtak a telefonba, majd végül az Árpád kórház lett a végcél, ahol 40 perc türelmes várakozás után elláttak. Hát ez van, majd még megyek egy átkötözésre, aztán remélem pár nap múlva nyoma sem lesz az egésznek.



Bookmark and Share

2010. április 10., szombat

HOB 2010 - a fáradtság új dimenziója

A HOB egy olyan "skalp" mit muszáj mindenkinek legalább egyszer begyűjteni, ha már kipróbálta a tájfutást. Még akkor is ha olyan nyamvadtan ér célba és olyan nyugdíjas tempóval teljesíti mint én. Egy igazi erőpróba, a sport esszenciája - a sprint után a második legjobb.

Istivel elsőnek érkeztünk meg a parkolóba, reggel 9-kor - hiába no, legalább ebben legyen első az ember :) A frissítő leadása után következett a mentális ráhangolódás, amit nálam sajnos beárnyékolt némi sötét felhőcske, de azért igyekeztem. Isti edzői jótanácsa a mai napra az volt, hogy közepes egyenletes tempóval, nem túl magas pulzussal, és ha van kényelmes kerülő út válasszam azt nyugodtan. Így aztán magamnak célként 8-as percátlaggal 150-160 perc közötti időt terveztem (17,7km pályahossz, 20 km futásra saccoltam).

A kezdésnél kicsit túlizgultam, és az első pontra jó nagy ívet húztam. Pedig láttam a völgyet, csak sehogy sem akaródzott jobbra kanyarodni :) aztán magamhoz tértem, a 2. és 3. pontok simán jöttek. A négyesnél az ívet a zöld csíkozás indokolta, nem akartam betüskézni, illetve hagytam hogy az utak megvezessenek. Az első (33%) frissítőnél ittam két kortyot és mentem tovább, közben konstatáltam hogy a tervezett tempót pontosan tartom. A 8. felé jónak láttam kerülni a gerincet, és nem átmászni - biztos sokan áttolták, de én spóroltam az erővel. A kilences átmenet elég lett volna egy komplett Dosztojevszkij művet átgondolni és elemezni, kivéve hogy a rét közepén átívelő út felénél bokáig süppedtem (a nyomokból ítélve nem csak én) a sárba. Utána még két gyors pontfogás, és féltávos pihenő.

Eddig ennyi volt a leghosszabb futott távom. Éreztem hogy van még bennem erő, bár a vádlim már enyhén jelzett. Agyi fáradtságot nem éreztem, és terv szerint itt tartottam 3 perc passzív pihenőt, és nekivágtam a harmadik negyednek. Itt szépen jöttek a pontok, ahogy lehetett kicsit gyorsabb tempóra kapcsoltam. A pálya 3/4 részénél lévő frissítőig akadálymentes utam volt. Na de itt aztán az összes izmom görcsben állt már. Nyújtottam, ettem ittam, és számoltam: idővel, tempóval jól álltam. 5km-re volt 40 percem, de a lábamban már 15km feletti táv és 120 perc futás.

Az utolsó negyedben sajnos két hiba is becsúszott, de így utólag visszagondolva azt mondom: szerencsére csak két hiba. A 18. és 21. pontoknál futottam tovább kicsivel, mindkét esetben elmentem a bója mellett csak nem voltam biztos magamban, így továbbálltam, és visszatérve persze ott volt ahol lennie kellett.  A 22. felé a völgyet szándékosan íveltem felülről, a cél itt is az erőspórolás volt. Aztán a 22. pont után bekövetkezett a nagy halál: olyan szinten elfáradtam amilyet még soha de soha nem éreztem. Mondogatni kellett magamban hogy "menj, menj!'. Így is sokat megálltam, fájt mindenem, és arra vágytam hogy leülhessek és kész. A 23. megközelítésénél is inkább eltértem a vonaltól és a biztonságos út-nyiladék-völgy kombinációt alkalmaztam.

A célegyenes maga volt a halál. Egy ötéves kisgyerek háromkerekűvel gyorsabb lett volna nálam. Azt hittem sosem érek a célkapu alá. Émelyegtem, mindkét vádlim és a combom hátul teljes görcsben volt.  Nagyon hosszú időnek tűnt míg végre az utolsó csipogó hangot meghallhattam.


Aztán hirtelen vége lett. Mintha egy másik dimenzióba kerültem volna. Beértem, teljesítettem. Elmondhatatlan érzés volt. Ránéztem az órámra, 21km, 182 perc. Magamhoz képest elképesztő teljesítmény. 

Sajnos nem tudom a spíker nevét, de ha magára ismer írja meg :) nagyon jól esett hogy megismert (innen a blogból), és bár látta hogy kb. egy zombi állapotában lépek oda kiolvasni, de mégis az a megtiszteltetés ért, hogy megkért mondjak pár szót. Már nem emlékszem mit mondtam, (ha valaki hallotta írja meg!) remélem sikerült valami értelmes, de tényleg köszönöm neki, jól esett a törődés.

Aztán elvonszoltam magam egy nem túl távoli helyre, leültem a fűbe, és csak ültem, jó pár percig, és próbáltam visszatérni a valóban élők sorába. Ami biztos: eddig nem ismertem rendesen a kimerültség és a fáradtság fogalmát. Legalább is ezen a szinten nem. Minden, de minden rendelkezésre álló energiámat elhasználtam.

Pár perc múlva mikor sikerült lábra állnom, találkoztam Istivel, szomorúan hallottam tőle hogy ki kellett szállnia. Persze az ő szintjén már ez is a helyes döntések közé tartozhat. Sokaknak drukkoltam jó eredményért, jó párnak sikerült is. A felnőtteknél a papírforma lett, a lányoknál Évit mindenki dobogóra várta, Őry Eszter nagyon szépet jött, és én Fanni 3. helyének is nagyon örültem. (én eleve neki drukkoltam) A klubunkból Réka és Gábor dobogós helye is nagyon szép teljesítmény volt! Őszintén gratulálok mindenkinek!

És egy kis szubjektív vélemény: a terep nagyon tetszett, jól futható erdők, szépen tagolt domborzat, nem túl nagy dombokon jó kis mászások a sok völgynek és pataknak köszönhetően. A pályatervezés és a térkép minősége egyaránt dicséretet érdemel részemről.

És hogy jövőre előfordulok-e a HOB-on? Nos, ez maradjon egyelőre nyitott kérdés :)

Bookmark and Share

2010. április 4., vasárnap

Esélylatolgatás a HOB-ra

Mielőtt mindenki magára rántaná a könyvespolcot annak teljes tartalmával a nevetéstől: nem, nem a saját esélyeimről akarok írni, mert ugye azokat egy öt betűs szóval lerendezhetném. Persze, nagyon készülök életem első hosszútávú versenyére, és így másfél évvel első pont-dugásom után halvány gőzöm sincs hogyan megy majd.

De nem is ez a lényeg. Bár mazsola vagyok még ebben a sportban és ebben a közösségben, mégis a hét eleje óta foglalkoztat a kérdés: ki lesz idén a felnőtt férfi és női hosszútávú bajnok? Átnézve a végleges rajtlistát, előszedve az általam ismert és látott eddigi eredményeket rögtön össze is állítottam a magam kis listáját. Aztán gondoltam, hogy mielőtt kiírom magamból, megkérdezek valakit akiben bízom, hogy mit gondol, mi várható. Istit nyaggattam ezzel a kérdéssel és Ő nem átallott válaszolni. Ezek után még megvártam a Nógrád nagydíj kimenetelét, de ez nem sokat változtatott az elképzelésemen. Íme tehát mindez, megspékelve Isti véleményével:

A lányoknál én alapvetően Gyurkó Fanni - Makrai Évi  - Kelemen Bernadett harcot képzeltem el, bár Detti talán kicsit rosszabb passzban van idén mint tavaly, így Őry Eszter neve is felmerült második körben, mivel bár tavaly HOB-on nem volt, de az ONEB-en szép eredményt ért el. Isti még Szerencsi Ildikót is említette, mint esélyest a dobogóra, tavaly ő bronzérmes lett.

A fiúknál nehezebben jutottam dűlőre, aztán első körben Kovács Ádám - Lévai Fecó - Zsebe Isti triót jelöltem meg. Most utólag átnézve is ehhez tartom magam (ebben egyébként Isti sem talált jelentős kivetnivalót).

Még egyszer hozzáteszem: ez mindössze egy lelkes amatőr esélylatolgatása. De szombaton a HOB-on biztos hogy a saját túlélésemen túl nagyon foglalkoztat majd  - mint ahogy sokan másokat is - a "nagyok" viadala, főleg így hogy most először saját elképzelésem is van a lehetséges eredményekről.


Bookmark and Share