Postás éjszakai - szöges út a tetanuszig

16 év hosszú várakozás után végre most először(!) használtam a TB kártyámat, hogy éjjel fél1-kor egy kis baleseti ellátást kérjek az Árpád kórházban. Persze, kibírtam volna ha még legalább ennyi ideig mellőzöm ezt a procedúrát.

Nagy kedvem volt ehhez az éjszakaihoz, így aztán vidáman indultam el. Bár az egyes rögtön túlfutással kezdődött, de ez egyáltalán nem vette el a kedvem, robogtam tovább, a kettes gyorsan, a hármas lassabban de meglett, majd a hatosig is robogtam, kisebb-nagyobb kerülőkkel a kutyák veszett ugatása és a térképhibák miatti kénytelen kerülők miatt. A hatos után a hetes felé egy kerülős megoldást választottam, félúton kiderült hogy helyesen, beért Lajszner Attila (aki aztán első is lett).

A hetes felé az első tervem az volt hogy délről megyek, de azt aztán bonyolultan találtam, így az útvillánál én is északnak futottam, és nyugatra bevágást terveztem. Attila előbb ment be (nyíllal jelöltem a térképen), én azt nem akartam bevállalni, inkább gondoltam leereszkedem a széles lapos töbörig, és annak a bal oldala majdnem a hetesig vezet majd (pontozott vonal). De erre már nem került sor.

Először egy éles szúró fájdalmat éreztem a bal talpamon, közvetlen a nagy lábujjam mögött. Egyértelműen azt gondoltam hogy egy nagy szögbe léptem. De itt? Mivel fájt, gyorsan leültem, cipő le, és láttam hogy tényleg. A franc. Lábra álltam és latolgattam hogy vajon érdemes-e tovább menni, miközben vívódtam elindultam visszafelé az úton, és pár lépés után megint egy szúró fájdalom, a jobb talpam közepén. A franc! Megkerestem a bűnöst: telepített nagy (6-7 cm magas, 1 cm széles) erős acél szögek voltak a homok alatt. Hát nem voltam boldog. Már lebegett a szemem előtt a tetanusz. És még 2-3 km közötti út volt vissza a célig. Persze utakon, lassan külső talpélen kocogva jutottam vissza.

A térképen bekarikáztam ezt a részt, remélem soha nem lesz erre versenyterület a későbbiekben.

Sajnáltam a versenyt, bár a részidők szerint tuti utolsó lettem volna, viszont nagyon élveztem, ráadásul a hetes után már visszafelé könnyűnek tűntek a pontok. És persze legkevésbé arra vágytam hogy éjszaka orvos, kötözés, tetanusz. De hát ez elkerülhetetlen volt.

Egyébként nem volt olyan egyszerű elláttatni magam. Hazafelé Eszti telefonálgatott, nem keveset. Örkényben nem fogadtak, azt mondták Pest, Gyáli út. Ott nem tudtak semmiről, egy angyalföldi kis ügyeletet javasoltak, de ott is furcsákat mondtak a telefonba, majd végül az Árpád kórház lett a végcél, ahol 40 perc türelmes várakozás után elláttak. Hát ez van, majd még megyek egy átkötözésre, aztán remélem pár nap múlva nyoma sem lesz az egésznek.