2012. március 17., szombat

Kora tavaszi próbálkozások

Szó se róla, igazán elkényeztetett minket az időjárás a négynapos hosszú hétvégére. Az első nap átlagosan langyos napsütése (erős széllel keverve) után berobbant a tavasz, és a Spari kupán már 20 fok feletti időben futhattunk.

Más fontos teendők is lévén két programot irányoztam elő, a Semmelweis emlékversenyt csütörtökre, illetve a tavaszi Spari kupa első napját szombatra. Mindkettőt csak óvatosan, 21BR kategóriában. Az első a Zuppa környékén, míg a második a tavalyi HOB helyszínén, Öreg-Kotlón kapott helyszínt. Mindkét terep ismerős volt, vagyis inkább fogalmazzunk úgy, jártam (futottam) már rajtuk. És mind a két napot szokásos módon zártam, mondhatni olyan "Sanyis", közepesen erős, néha figyelmetlen, de azért nem teljesen reménytelen teljesítést nyújtottam. Fogjuk rá hogy a "dilettáns" jelző határát éppen hogy súrolja. Na de nézzük mik is történtek, mivel egyik pályán sem vetett szét az izgalom, inkább csak tárgyilagosan, egyik eseményt a másik után.

Semmelweis: őrült szél fújt, szerencsére a rajt felé vezető 1700 méteren többnyire hátulról, ez azért nagy mázli volt. A pálya egyszerű vonalvezetésűnek tűnt, jó messzire indultunk a céltól, hurkok nélkül kis cikk-cakkal kerültünk vissza, 4,7km légvonaltáv alatt, amelyhez 200 méter mászás is tartozott. Főbb események:
- Az első kisebb baki a 4-es felé menet csúszott be, bár biztos voltam magamban hol vagyok épp, a közelemben kereső más versenyzők mozgásának engedve továbbfutottam egy gerincecskével.
- Ennek a hibának a felnagyítása történt a következő pontra is, sajnos csak mentem a tömeg után, nem kerestem támadópontot, pedig ez ennél a pontnál fontos lett volna. 
- A 6. pont fura volt, kis völgynek nyomát sem találtam, de még mélyedésnek sem, egy fa mögött találtam meg a bóját.
- A 9. felé menet túl jól sikerült a szintezés, nagyon fent maradtam, és egy kicsit túl is pördültem a gerincen
- Az utolsó előtti pontnál nem figyeltem rendesen a jelleghatárra, talán már leengedtem a cél közelében.
Nem túl nagy tempóval értem be, de elég is volt. Az 59 percemmel csak a hibák miatt nem voltam elégedett, de egyébként pont annyi volt amennyit ki tudtam préselni magamból. A 18 befutóból a 7. helyet foglaltam el, és két átmenetet is sikerült nyernem.

A Spari kupa igazi tavaszi versenyre sikeredett, sőt, a futáshoz egyenest nyári szerkóban mentem ki. Az 1800 méterre lévő rajt felé menet azon morfondíroztam, hogy minden adott egy jó futáshoz. 5 km és 225m szint várt rám - elég hasonló mint a két nappal azelőtti megmérettetés. Persze arra emlékeztem tavalyról, hogy ez nem egy leányálom terep. Főbb események:
- A 3. felé érdekesen tévelyegtem, magam sem tudom miért nem futottam ki délre ezerrel az útra, miért volt jó kacsáznom és ezzel fárasztani magam. Ez van.
- A 4. után a völgyből kimászva méretes vaddisznó kényszerített némi pályamódosításra.
- Az 5. után azt gondoltam bevállalom légvonalban azt a pár méter aljnövényzetet. Hibás döntés volt. Ezt a futó felsőm hátán található véres folt is bizonyíthatja. A kiszabadulás majd a kerülő sok időt felemésztett.
- A 8. pont felé nem bíztam magamban hogy pontosan tudom hol vagyok, pórul is jártam.
- A 12. után rakétába kapcsoltam, ezt a részidők is igazolják.
Jól kifutva értem be, sajnálkozva a két nagy hiba miatt, de örülve a többi szép pontfogásnak, no meg hogy ilyen szép erdőben versenyezhettem. A 63:45-ös időmmel a 28 fős mezőny 9. helyét foglaltam el. 

Így látott Eszti a Semmelweis befutón
Bookmark and Share

2012. március 11., vasárnap

Tavaszi tükör Kunfehértón

Remek programnak ígérkezett a kiírás szerint ez a program, és habár messze is volt, megérte az utazást. Remek helyszínen remek pályát kaptam, független az eredménytől egy jó futásnak könyveltem el.

Pedig a rajtba menet nem éreztem magam igazán jó formában, lelassultak voltak a mozdulataim, a bemelegítés is olyan felemásra sikeredett. Elmaradt az indulás előtti térképnézegetés, amit afféle asszimilálódásként szoktam végezni. A 8-10 fokos elő-tavaszra való tekintettel rövid ujjú felsőt szavaztam meg magamnak, egyben egyfajta inspirációként is a futásra. Mivel idén biztosan nem leszek ott a HOB-on, ez a futás volt hivatott pótolni valamelyest a tavaszi hosszú távú kihívást. A 11,2km-es pályára neveztem be, ami egyébként sokszoros kategória-összevonások eredményeképp lett.
igen, az órát csak a 3. pontnál kapcsoltam be...
Az első pontra biztonságos nem túl gyors megközelítést választottam, csak hogy érezzem mit bír a lábam, és hogy szokjam a terepet. Az órámat 6:30-as km átlagra állítottam, hogy azért pontkereséssel együtt se menjek az alá egy átmenetben sem  (egyébként nem is sokat jelzett a verseny alatt). Az erdő egyébként aránylag jól futható volt, néha aljnövényzettel, egy-két új kitermeléssel, a vége felé pedig kaptunk pár süppedős homokos irtást. Magával az egész pályával semmi problémám nem volt, a hetes előtt a fehér erdő határa nem volt tiszta, de aztán a domborzat segített. 90 perces időt terveztem, számolva a mindössze közepesnek minősíthető tempómmal, ami egyébként össze is jött volna, ha a 14-es pontra menet nem történik az ami. És itt elérkeztünk ezen bejegyzés mondanivalójához. Előzményként annyit, hogy a 12. pontnál beértem Szlávik Zolit, aki három perccel mögöttem indult, de aztán valahogy elém került, majd a 13. pontot már előtte fogtam. A 14. felé a terv egyszerű volt, a térképen kék pöttyözéssel jelöltem. Ehhez képest ott látható mi történt. Halvány sejtésem van arról mi történt, de íme egy felhívás: aki megfejti hogy a kék pöttytől való elválás után pontosan mi a fene járhatott a fejemben, mire mit reagáltam és milyen döntések miatt lett ez a ... hát szavakkal nem tudom kifejezni mekkora égés, az a következő versenyen ahol találkozunk vendégem 1-2 sörre :) Itthon boncolgatva a dolgot még az is jobb lett volna, ha a 13. után az útra érve azon elfutok a fehér erdőig, és ott átvágok a pont felé úgy ahogy azt végül is tettem.

A nagy hibával együtt 96 percet jöttem (ez saccra 85-86 lehetett volna), ami a 11,2 km-es pályán (futva 13,5 km) nem annyira rossz, saját értékrendem és elvárásaim szerint. A futás végig jól ment, a 14-es kivételével a többi pontfogás, útvonalválasztás jó volt. De azért ez a verseny tényleg tükröt tartott, amiben láthattam: igen, ez vagyok én még mindig, lelkes, de figyelmetlen.

Bookmark and Share

2012. március 9., péntek

Tavaszi Boróka Kupa 2012 - hosszútávú álmok

A Boróka Kupa olyan a tájfutásban, mint például Karácsonykor az ajándékozás: minden évben várjuk, készülünk, izgulunk hogy jól sikerül-e majd, de aztán persze megfogadjuk hogy jövőre megpróbálunk még ügyesebbek lenni. Persze, meglehet jobban járunk ha nem görcsölünk, hanem csak beleadjuk szívünk-lelkünk, attól lesz igazán jó. Na itt a tájfutásban még az izmainkat is bele kell adni.

Mert egyébként idén is menő voltam, és a BR-be történő nevezésemet becseréltem B-re. Nem mellesleg ezúton üzenem a szervezőknek, hogy 400 fős részvételi szám környékén igazán megnyithatnák a 35-ös kategóriát ... no de nem is ez a lényeg. Mindezen fenti vállalkozásomat tettem úgy, hogy nálam a téli alapozás nem létező fogalom, sőt igazából év elején vagyok a legpunnyadtabb. Na de egyrészt Bócsa sokkal könnyebb mint Kaskantyú, másrészt meg ugye a részvétel nem pedig a fontos :) A két napnak semmi extra tanulsága nem volt: a kocogással és lassú tájékozódással elérhető épp hogy 10 perces km-eket hoztam - volna, ha nincs mind a két nap 1-1 baromi nagy hibám. Általában véve pedig nem nagyon jött a domborzat, ami a borókák alkotta útvesztőben igencsak nagy segítség lett volna. Hiába néztem fel ahogy kell, nem dekódolta az agyam megfelelően a szemem által közvetített látványt. A fura az egyébként, hogy a futások után nézve a térképet sem jött az a heurisztikus érzés, hogy jé ezt itt máshogy kellett volna.

Na de nézzük a kronológia szabályai szerint. Szombaton kicsivel több mint 7 km légvonaltáv várt rám, és egy kései indulás, a kellemes langy időre való tekintettel rövid ujjú felszerelésben vágtam neki, nem bántam meg. Egészen a nyolcas pontig eseménytelenül teltek a dolgok, ott aztán (feltételezhetően) besokalltam, és a kilences pont felé a kerülőt választottam, így utólag visszanézve igen csúnyán, de ha a részidőket nézem itt még nem szálltam el. De már csak három pontig tartott az öröm, a 13. pontnál baljós jelek mutatkoztak, amikre nem figyeltem eléggé. A nagy baki aztán a következő átmenetben ütött be. Pedig szerintem jó volt a tervem. Végig hosszában a fehér erdőn balra húzva a sarkáig, el balra a tisztás végéig, majd jobbra követve az egyes zöld töbör alakját, középtájt balra a tisztás felé kitérve. És megesküdnék hogy ezt is csináltam, és egyébként egy tisztáson is találtam magam, de hát jól látszik, hogy nem azon. Közel, de mégsem. És ami a legrosszabb, hogy bár megálltam, figyelmesen körbe néztem, mégsem tudtam helyre rakni magam. Így aztán 1-2 perc tanakodás után (fú, ez egyébként kegyetlen sok idő, ebből látszik hogy lassan kapcsolok) átfutottam a szemközti erdőig, onnan már direktbe betámadtam a pontot. A vége csak könnyű levezetés volt, a bénázás okozta pihenő miatt még egy tempós befutót is képes voltam produkálni. Így viszont a pálya közepéig tartott középmezőnyös helyezésemet (a 12. ponton még a 13. helyen álltam) szépen eljátszottam a két hibámmal, 76:53-as időmmel a 25 fős mezőny 20. helyét foglaltam el.

A másnapi pálya számomra már a "hosszútáv" besorolást jelentette a maga 9 és fél kilométerével. Tekintettel a korai indulásra inkább egy vékonyabb hosszú felsőt vettem, bár a hőérzetem 10 percenként változott a hú de melegem van, és az ez bizony nem a tavasz még hideg van érzés között. Ennek a második napnak a fő eseménye aztán rögtön indulás után be is következett. Pedig már az úton átfutva a tisztás rész innenső végéről egyértelműen láttam azt a zöld foltot amit támadópontnak szúrtam ki, csak azt nem fogtam fel borsónyi agyammal, hogy a pontom nem mellette, hanem mögötte van. Ekkora lúzerséget! Ott keringtem mint gólyafos a levegőben, míg végre rájöttem mi a szitu. A kettes előtt és a nyolcas felé menet még volt egy-egy komolyabb hiba, aztán a pálya további részében inkább csak apró megtorpanások és rossz útvonalválasztások jellemezték az amúgy szörnyen lassú mozgásomat. Pedig a 3. pont felé néztem az órám, abszolút nem kimerítően simán ötösökkel futottam az úton, de a borókában persze sokat szötymörögtem. Lassan mentek az átvágások, a folyosó-keresések, és párszor sajnos meg is kellett állnom tájékozódni is. A nyolcasnál egyébként az volt a fura, hogy minden jel arra utalt hogy a zöld erdőben futok, mint látszik az irány jó is volt csak kicsit délebben voltam, szörnyen meglepődtem mikor kiértem az útra. A kilences felé utólag itthon okoskodtam, hogy tán egy északabbra lévő útvonalvezetéssel jobban kihasználhattam volna a rendelkezésre álló erdőket, de egyébként látszik hogy így is folyamatosan haladtam, és a támadópont is biztos volt. A végén úgy érzetem magam mint akit megrágott és kiköpött az erdő, a sok bozótharctól szabályosan fájt a csíkosra mart alkarom. A végén 13 km-t írt ki az órám, a 115:42-es (fú de ciki) időmmel 21. lettem a vasárnapi 27 fős mezőnyből. Összesítésben a mindkét nap futott 21 fős mezőny 16. helyét foglaltam el, 84 percre az elsőtől, 32 perccel az utolsó előtt. Hát, nem a legsikeresebb versenyeim egyike volt :) de nem adom fel az álmom hogy eljön majd egyszer az én időm is!

Bookmark and Share