2012. június 30., szombat

Családi délután a Gellért-hegyen

Hirtelen ötletként Ádámkánk - egyébként jól sikerült - orvosi vizsgálata után elugrottunk megnézni az épp aktuális 3sz viadalt. Na jó, nálam pont volt futócucc is.

És amíg én kicsit punnyadtan bukdácsoltam a hosszú pálya 29 pontja között, addig Eszti magára kötötte hét és fél hetes kisfiunkat, majd elindult begyűjteni a rövid pálya pontjait. A hegyoldalban végrehajtott hullámvasutazás, homokozók és mászókák kerülgetése, sőt a lépcsőkön baktatás sem tudta kizökkenteni álmából a kislegényt, így tizenhat dugókacsippantás és 50 perc elteltével a hős Anyuka megérkezett még mindig durmoló csemetével. És láss csodát: ezzel az idővel a 24. helyet foglalták el a 32 induló között. Ez azért nem semmi! 

Mindeközben hős apuka különösebb erőbefektetés nélkül lengedezett a délutáni melegben, izzadva a turisták között, akik közül páran a "kompetésőn, he?" kérdéssel fordultak utána, látva a tájidegen mozgáskultúrát, és a feladathoz képest indokolatlanul szigorú arckifejezéssel végrehajtott térkép-terep egyeztetését. Egyébként pedig meg kell dicsérjem a pályakitűzést, tetszett a kegyetlensége és rafináltsága egyaránt, bár ne lettem volna ilyen gyengécske. Kicsivel több mint 43 perc után be is érkeztem a célba, két ponton két perc hibát hagyva a tájékozódásomban. Aztán a pár nappal később kikerült eredményeken meglepetten láttam hogy a 42 fős mezőny 7. helyét csíptem meg. Úgy látszik még tart az előző bejegyzésemben is taglalt "B döntős szindróma" - vagy egyszerűen csak mindenki punnyadt volt a kezdődő nyári melegben.



Bookmark and Share

2012. június 26., kedd

Önmagamnak ellen - KOB 2012

Közel hat óra autókázás kétszer háromnegyed óra futásért - mondhatni luxus. De megérte. És nem csak a helyszínért, hanem ... nos akármilyen furcsa, a "B" döntőért.

Imádom Magyarország dombjait, hegyeit, keresztül-kasul túráztam már az országban, több mint tízezer km került a bakancsokba, túracipőkbe. Minden helyet szeretek, mindet másért. A Bükk az a "magányos farkas" számomra. Az Északi-középhegység részeként, de valahogy mégis méltóságteljesen áll, tiszteletre méltó különcségeivel: a fennsíkkal, a 900 méter feletti csúcsokkal, a kövekkel, az Őserdővel, és még sorolhatnám. Olasz-kapu és környéke (Zsidó-rét, Nagymező) különösen megkapó hely, a szélben hajladozó fűvel benőtt kis cserjékkel díszített töbrös mezők mesekönyvebe illőek. Így hát nagy várakozás előzte meg a hétvégi középtávú bajnokságot, nagy öröm volt újra ezen a gyönyörű helyen lenni.

No de eltekintek a félrebeszéléstől, térjünk a tárgyra, mert akármennyire is a természet vonzott, az igazi cél mégis a sportolás volt. Az országos bajnokságok - mint az elmúlt két év eredményeiből is látszik - még nem valók nekem. Erős a mezőny, a mi kategóriánkban még kemények a pályák, én pedig sem túl ügyes, sem megfelelően edzett nem vagyok. Így a futás célja pusztán a mozgás, a tájékozódás élvezete, de megesik néha hogy egyéb kisebb célok is előbukkannak. Így volt ez most is, azt terveztem hogy lesz ami lesz, a szokásokkal ellentétben a selejtezőben futom ki magam (amennyire csak tudom), a cél az "A" döntőbe kerülés, ott meg már mindegy, hogyan végzek.

Viszonylag kései rajtidőmmel a selejtezőn majdnem délben indultam, és hiába a nagy magasság (>800m tszf) meleg volt rendesen. Az első pontra igyekeztem biztonsági kezdéssel haladni, pont útba esett a hatos (most először hasznát is vettem) mint tájékozódási lehetőség, és a pontfogás sikeres is lett. Aztán egészen a hatosig (amire emlékeztem is) jól mentek a dolgok, utána a hetes felé nem igazán észleltem tisztán a bozótos kúp határát, sem az egyes zöld jelleghatárt, és bár lefelé megvolt a kis szikla mint viszonyítási pont, mégis elhúztam a hetes mellé oldalra, de szerencsére körön belül. A következő kis bizonytalanság a 10. pontnál fogott el, ott időt is vesztettem a belassulással, csakúgy mint a következő pontnál, ahol bár nagyon rövid átmenet volt, mégis felfelé húztam. Itt már elég fáradt voltam, így vissza kellett venni a tempóból, emiatt könnyebbek lettek a pontfogások is, egészen a vége előttig, ahol a gerincen lefutva egyszerűen egy másik kis földkupac mellé érkeztem, és bár körön belül, látótávolságra volt a 16., nem vettem észre, és még jócskán továbbfutottam, keveregtem, mire megtaláltam. Ez viszont sajnos legalább 3 perc veszteséget hozott. Abszolút elégedetlen voltam magammal - legalábbis miután megnéztem az időmet, 56 percet sikerült mennem a 4,2km-re kiírt pályán - ez már szinte sétatempó. Hiába koncentráltam a tervemre menet közben, éreztem hogy többször leengedek és nem hozom azt amit elvártam magamtól. Így végül a 40 indulóból a 29. helyen végeztem, ami jócskán "B" döntő lett. És a vicces az, hogy nem a tempómon múlt, még ezzel a satnya mozgással is, ha a két nagyobb hiba nélkül megyek (csak a kisebb bizonytalanságokat hozom) belefértem volna az első huszonnégybe.

A döntőig nem sikerült olyan sokat pihenni, ennek ellenére nem éreztem fáradtnak magam. Korai rajtidőt kaptam, ennek abszolút örültem is, ám a rajtba vezető majdnem egy km-t rezignált lassú sétával tettem meg, és odaérve éreztem hogy elég alul-motivált vagyok a második futást illetően. Mellesleg gondolom az emberek többségét a "B" döntő amúgy sem tartja lázban. Így hát szépen komótosan, kissé fáradt lábbal indultam neki a pályának, ami egyébként átnézve sokkal könnyebbnek is tűnt mint a selejtező - ezt, bár furcsálltam, kedvező körülményként konstatáltam. Jöttek szépen sorban a pontok egymás után, és megállapítottam, hogy most mintha jobban menne a tájékozódás mint délelőtt. Gyorsabb ugyan nem voltam, a nagy emelkedőkön ugyanúgy sétáltam, de lefelé most kicsit jobban ki tudtam engedni magam. Egyetlen hibaként az 5. pont előtti visszafordulást tudom felhozni, én marha állat hallgattam egy "itt a gödör" bemondásra mögöttem, bár tudtam hogy még nem vagyok ott távolságban, sőt a támadópontom is magam előtt láttam, de azért csak visszafordultam. Úgy kell nekem. A végén a 13. ponttól még egy kis harc is belefért "Guriga" fedőnevű versenyzővel (kétszer elé kerültem, de a végén lehagyott), aztán a különlegesen kegyetlen utolsó előtti mászós átmenet után beslattyogtam a célba. Amúgy elégedett érzéssel. A futás nem sikeredett olyan rosszra, a 13 fős "B" döntő 2. helyét foglaltam el a 48.05-ös eredményemmel, kevesebb mint két perccel lemaradva a győztestől. Kár.

Na szóval, fura ez az ellentmondás: a selejtezőre készülök, agyban, fizikailag, nem is nehéz a pálya, mégis elvérzem. A döntőnél nincs motivációm, csak úgy kiindulok, bár kicsit könnyebb a pálya, de sokkal jobban megy, és jobb eredményt is érek el (mind a mezőnyhöz, mind magamhoz képest). Ebből inkább nem vonok le konzekvenciát, mindössze azzal zárom ezt az írást: van (lesz) még új a nap alatt.

Bookmark and Share

2012. június 24., vasárnap

Gánti nyűglődés - meddig hibás a térkép?

A KOB-ra való bemelegítés gyanánt jó ötletnek tűnt kilátogatni a Fejér Megyei Középtávú Bajnokságra - hasonló mászós terep, rövid pálya, gondoltam jó lesz.

A hőség már délelőtt 10-kor is kemény volt, a kopasz domb tetején lévő rajton csak azért nem kaptunk hőgutát, mert 30 percen belül elrajtolt a pár markonyi teljes mezőny, jómagam utolsó előttiként. Most is, mint oly sok más futásom alkalmával, ismét nem a tempóm érdekelt, hanem igyekeztem volna szépen tájékozódni.  Négy éve mikor kezdtem a tájfutást, Gánt és környéke még a "nehéz" kategóriába sorolódott, most már vissza- (fel?) minősítettem "egyszerű" fokozatra. No de hát, a tervekhez képest csúnyán elvéreztem a pályán. Az egy dolog hogy erőm sem volt, de sok tájékozódási baki is volt. Ez utóbbiak egy része ugyanakkor gyanúsan nem feltétlen az én hibámnak tudható be, hanem szerény véleményem szerint a térkép hiányosságának. Épp ezért fordult meg az a gondolat a fejemben, hogy vajon egy ilyen esetben meddig lehet a térképre fogni a dolgokat? Erről gondoltam ejteni pár szót.

"A hegyek nem mennek arrébb" - tanultam annak idején, és való igaz, egy jól elkészített szintvonalrajz elég hosszú ideig megállja a helyét anélkül hogy javítani kellene. Ha nem kerül fel egy-két mesterséges tereptárgy a térképre, megette a fene, kevesebb lesz a kontrollpont. A növényzet azonban fontos részét képezi az ábrázolásnak: kiegészítve a domborzatot remek tájékozódási alapot nyújt, ugyanakkor változékonysága (normális fejlődés, erdőművelés) miatt folyamatos helyesbítést igényel. A pici versenyeken - mint amilyen ez is volt - nincs kapacitás frissen helyesbített térképeket használni, olyan jut amilyen van. És ez itt sem volt másképp.

Az 1. pontra túlrohanásom nem lepett meg, ez nálam gyakori hiba. A 4-5. átmenetben még a magasles előtt van egy próbálkozás, gondoltam a felnyúló zöld után bevágok és úgy megyek rá az útra - az ötlet jó volt, de a valóságban ott bizony szintén dzsungel várt. A 6. pontnál én néztem be: az erdőszélre futottam a bozótszél helyett. A 7. pontról szerettem volna enyhén északnyugatra kifutni - lehetetlen volt, a még átküzdhető ellenállást választottam északra, minél hamarabb ki az útra. A 8.-9. átmenet nagy mázli volt így utólag belegondolva. Őrült mód igyekeztem tartani az irányt, és keresni a közbeeső tájékozódási pontokat (töbör, letörés, bozót, stb.), de ezeknek elég híján voltam. Ehhez képest a sűrű fenyvesben, bozótoson átvágva, kerülgetésekkel, kényszerű kitérőkkel is pont jó helyre érkeztem. A 12.-13. között a második felnyúló völgy tetején volt jelölve egy átjáró a növényzetben, persze nem volt ott, így kényszerültem kerülőre. De a legnagyobb belső anyázást a 15. pont környéke váltotta ki belőlem, kifutva a pontról a térképen a GPS által rögzített útvonalon az a kis piros szakasz gyakorlatilag négykézláb és hason csúszva történt. Márpedig az ott nem hármas zöld jelzés. Fentiek okán a 4 km-es pályán csúfos 52 percet jöttem, 42 perccel nyerték, én a 6. lettem a 13 beérkezőből. 


A kérdés tehát nyitott: meddig írható a térkép számlájára a sok hiba? Számtalan dolog merült fel bennem:

  • hiába tervezek a térkép alapján, ha a valóságban mást látok
  • intelligens módon először a terepet kell felmérni, és aztán tervezni?
  • nem baj ha eltér a térkép, a pontos iránytartás és távolságbecslés mindig segít korrigálni?
  • még az átmenet elkezdése előtt jól meg kell vizsgálni a terepet, és ha nem tartható a terv, módosítani kell?
  • vagy hát végső soron a jó tájfutónak mindegy, tudja korrigálni fejben, menet közben a térképhibát
Természetesen ezek nem csak erre a versenyre vonatkoznak, csak ez a kis szombati kocogás indukálta hogy leírjam. Egyébként nyilván a felsorolásban utolsóként említett elv felé hajlok, csak hát amíg amúgy is sok hibám van a gyors tájékozódásban, addig értelemszerűen érzékenyebb vagyok a térképhibákra is. No de sebaj, ez is csak azt bizonyítja, mennyire szép és összetett sport ez a mi tájfutásunk.

Bookmark and Share

2012. június 19., kedd

Egy egész éjszakás kaland - ÉOB2012

Éjszaka futni jó - ezt már sokadszorra írom. Az alföldi erdőkben is jó futni, pláne ha jó a térkép, és jó a pálya. Az idei éjszakai OB mindkettő kritériumnak megfelelt, a többi csak a rajthoz állókon múlt.

Ez utóbbit azonban nem adták könnyen, mert az este 10:00-ra meghirdetett null-idő előtt fél órával intenzív dörgés és villámlás uralta a versenyközpont közvetlen környékét. Jó néhány tájfutó japán turista módjára hatalmas rácsodálkozásokkal és fényképezőgéppel a nyakában indult villámfotó-vadászatra. A korán indulók serényen készülődtek, pedig nem sokkal később kiderült: hiába. A rendezők - helyesen - nem kockáztatták hogy valaki pecsenyére süljön a rét közepén a dugóka dobozba illesztése közben egy arra tévedt villámtól, így a sötét fellegek elvonultáig halasztották a rajtot. Megkönnyítvén a felajzott tájfutónép dolgát, egész órával tolták el az indulást. Így én is a tervezettnél jóval hosszabb ideig kényszerültem semmit tenni.

Mert nagy kedvem nem volt az alapos bemelegítéshez, a szokásos 5-10 perc nyújtogatást és gimnasztikát írtam elő magamnak a rajt előtti percekre. A tereppel az előző ONEB térkép segítségével barátkoztam, és igyekeztem megfogadni Eszti elengedő szavait: "első pontra nyugodtan, utána pedig kifutás és észak folyamatosan". Esküszöm ez járt a fejemben, szépen fegyelmezetten elterveztem az odajutást, mégis hiba lett a vége, nem is kicsit, 5 perc rögtön ott is maradt. A megoldásra viszont egyedül jöttem rá, érdekes mód senki nem lámpázott a közelemben, és ez biztató jel volt. A 6. pontig jól mentek a dolgok, ott a pont előtt keveredtem egy kis bozótharcba, de nem volt vészes, irányt nem tévesztettem. A 6-7-re a kikockázáson kívül semmi értelmes megoldást nem láttam. Így persze biztos volt a pontfogás, csakúgy mint a következő, ám utána a 9. felé bármennyire is igyekeztem tartani az irányt (sőt, folyamatosan nézve a tájolót úgy éreztem tartom is), csúnyán elcsúsztam jobbra, szerencsére a jellegzetes környék helyrerakott, de ez is 5-6 percembe került. Az utolsó előtti pontig mindössze egy kis csepegő esővel és a fáradtságommal kellett megküzdenem, előbbi nem, utóbbi annál inkább nehezítette az előrehaladást. A 14-15 giga-átmenetet először nem akartam ismét kikockázással megoldani, de az elején a fenyveses átvágás után hamar belefáradtam a terepbe, így inkább mégis az utat választottam. A vége fele még egy csúnya hiba adódott, a 17. pont felé az útkanyarból nem jó irányt vettem fel, a sötétben pedig nem jött le a fehér/egyes zöld közötti markáns különbség. Itt is 3-4 perc bukta. Összesen 12-14 perc maradt a pályában a saját képességeimhez mérten, ami reális is, mert így a ténylegesen megfutott 120:31-es időmmel a beérkező 20 emberke közül a 19. helyet foglaltam el, a 10,2 km-es pályán 14 km felett futva. A 23 indulóból hárman adták fel, de a nehéz pályák és a terep nem csak ebben a kategóriában kényszerítette térdre az indulókat.

Fárasztó volt a futás is, de pláne utána még éjszaka hazavezetni, sőt, nem is éjszaka, mert jócskán pirkadatkor értem fel Pestre, és hajnalban haza. Mit mondjak, érdekes fejem volt másnap :) Igazán remek verseny volt, nem bánom a helyezést, lett amilyen lett, éjszaka futni és tájékozódni továbbra is nagyon jó!

Bookmark and Share