2012. június 26., kedd

Önmagamnak ellen - KOB 2012

Közel hat óra autókázás kétszer háromnegyed óra futásért - mondhatni luxus. De megérte. És nem csak a helyszínért, hanem ... nos akármilyen furcsa, a "B" döntőért.

Imádom Magyarország dombjait, hegyeit, keresztül-kasul túráztam már az országban, több mint tízezer km került a bakancsokba, túracipőkbe. Minden helyet szeretek, mindet másért. A Bükk az a "magányos farkas" számomra. Az Északi-középhegység részeként, de valahogy mégis méltóságteljesen áll, tiszteletre méltó különcségeivel: a fennsíkkal, a 900 méter feletti csúcsokkal, a kövekkel, az Őserdővel, és még sorolhatnám. Olasz-kapu és környéke (Zsidó-rét, Nagymező) különösen megkapó hely, a szélben hajladozó fűvel benőtt kis cserjékkel díszített töbrös mezők mesekönyvebe illőek. Így hát nagy várakozás előzte meg a hétvégi középtávú bajnokságot, nagy öröm volt újra ezen a gyönyörű helyen lenni.

No de eltekintek a félrebeszéléstől, térjünk a tárgyra, mert akármennyire is a természet vonzott, az igazi cél mégis a sportolás volt. Az országos bajnokságok - mint az elmúlt két év eredményeiből is látszik - még nem valók nekem. Erős a mezőny, a mi kategóriánkban még kemények a pályák, én pedig sem túl ügyes, sem megfelelően edzett nem vagyok. Így a futás célja pusztán a mozgás, a tájékozódás élvezete, de megesik néha hogy egyéb kisebb célok is előbukkannak. Így volt ez most is, azt terveztem hogy lesz ami lesz, a szokásokkal ellentétben a selejtezőben futom ki magam (amennyire csak tudom), a cél az "A" döntőbe kerülés, ott meg már mindegy, hogyan végzek.

Viszonylag kései rajtidőmmel a selejtezőn majdnem délben indultam, és hiába a nagy magasság (>800m tszf) meleg volt rendesen. Az első pontra igyekeztem biztonsági kezdéssel haladni, pont útba esett a hatos (most először hasznát is vettem) mint tájékozódási lehetőség, és a pontfogás sikeres is lett. Aztán egészen a hatosig (amire emlékeztem is) jól mentek a dolgok, utána a hetes felé nem igazán észleltem tisztán a bozótos kúp határát, sem az egyes zöld jelleghatárt, és bár lefelé megvolt a kis szikla mint viszonyítási pont, mégis elhúztam a hetes mellé oldalra, de szerencsére körön belül. A következő kis bizonytalanság a 10. pontnál fogott el, ott időt is vesztettem a belassulással, csakúgy mint a következő pontnál, ahol bár nagyon rövid átmenet volt, mégis felfelé húztam. Itt már elég fáradt voltam, így vissza kellett venni a tempóból, emiatt könnyebbek lettek a pontfogások is, egészen a vége előttig, ahol a gerincen lefutva egyszerűen egy másik kis földkupac mellé érkeztem, és bár körön belül, látótávolságra volt a 16., nem vettem észre, és még jócskán továbbfutottam, keveregtem, mire megtaláltam. Ez viszont sajnos legalább 3 perc veszteséget hozott. Abszolút elégedetlen voltam magammal - legalábbis miután megnéztem az időmet, 56 percet sikerült mennem a 4,2km-re kiírt pályán - ez már szinte sétatempó. Hiába koncentráltam a tervemre menet közben, éreztem hogy többször leengedek és nem hozom azt amit elvártam magamtól. Így végül a 40 indulóból a 29. helyen végeztem, ami jócskán "B" döntő lett. És a vicces az, hogy nem a tempómon múlt, még ezzel a satnya mozgással is, ha a két nagyobb hiba nélkül megyek (csak a kisebb bizonytalanságokat hozom) belefértem volna az első huszonnégybe.

A döntőig nem sikerült olyan sokat pihenni, ennek ellenére nem éreztem fáradtnak magam. Korai rajtidőt kaptam, ennek abszolút örültem is, ám a rajtba vezető majdnem egy km-t rezignált lassú sétával tettem meg, és odaérve éreztem hogy elég alul-motivált vagyok a második futást illetően. Mellesleg gondolom az emberek többségét a "B" döntő amúgy sem tartja lázban. Így hát szépen komótosan, kissé fáradt lábbal indultam neki a pályának, ami egyébként átnézve sokkal könnyebbnek is tűnt mint a selejtező - ezt, bár furcsálltam, kedvező körülményként konstatáltam. Jöttek szépen sorban a pontok egymás után, és megállapítottam, hogy most mintha jobban menne a tájékozódás mint délelőtt. Gyorsabb ugyan nem voltam, a nagy emelkedőkön ugyanúgy sétáltam, de lefelé most kicsit jobban ki tudtam engedni magam. Egyetlen hibaként az 5. pont előtti visszafordulást tudom felhozni, én marha állat hallgattam egy "itt a gödör" bemondásra mögöttem, bár tudtam hogy még nem vagyok ott távolságban, sőt a támadópontom is magam előtt láttam, de azért csak visszafordultam. Úgy kell nekem. A végén a 13. ponttól még egy kis harc is belefért "Guriga" fedőnevű versenyzővel (kétszer elé kerültem, de a végén lehagyott), aztán a különlegesen kegyetlen utolsó előtti mászós átmenet után beslattyogtam a célba. Amúgy elégedett érzéssel. A futás nem sikeredett olyan rosszra, a 13 fős "B" döntő 2. helyét foglaltam el a 48.05-ös eredményemmel, kevesebb mint két perccel lemaradva a győztestől. Kár.

Na szóval, fura ez az ellentmondás: a selejtezőre készülök, agyban, fizikailag, nem is nehéz a pálya, mégis elvérzem. A döntőnél nincs motivációm, csak úgy kiindulok, bár kicsit könnyebb a pálya, de sokkal jobban megy, és jobb eredményt is érek el (mind a mezőnyhöz, mind magamhoz képest). Ebből inkább nem vonok le konzekvenciát, mindössze azzal zárom ezt az írást: van (lesz) még új a nap alatt.

Bookmark and Share

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Figyelem! A név nélkül küldött hozzászólások törlésre kerülnek! Ha a "névtelen" típust választod, akkor a szövegmezőben van lehetőséged aláírni.