2013. október 27., vasárnap

Zirci ziccer

Bár úgy ment volna egy héttel ezelőtt az ONEB selejtezője, mint most Zircen a Veszprém megyei normál távú bajnokság futama. Ez utóbbi mindenesetre egyfajta kárpótlás is volt az előbbiért.

Gyönyörű őszi idő, ragyogó napsütés, szélcsend, és kék ég várt minket Zircen. Ehhez képest viszont kevés ember, bár ez a megyei (regionális) bajnokságoknál (tájfutó rendezvényeknél) gyakran így van. A rendezőség engedett azon kérésünknek, hogy Eszti az elején én pedig a végén kapjunk rajtidőt, így a váltott gyerekfelügyelettel mindkettőnknek lehetősége volt rajthoz állni. Az én kései indulási időmre persze még így is rá kellett kérni egy kis türelmi időt, de szerencsére a rajt személyzete kedves és türelmes volt.

Az 1 km-es rajtba vezető emelkedős utat kocogva tettem meg, mintegy bemelegítésként, a rajtban is csak annyi megállást tettem amíg az órám magára talált, és az egy perces térkép nézegetési időt nem kihasználva rögtön neki is láttam a pályának. Induláskor 45-50 perc közötti időt tűztem ki magamnak. Az egyes pont felé egy hosszú úton futással kezdtem, így volt idő áttekinteni mi is vár rám. Azt állapítottam meg, hogy pár iránymenettől eltekintve a könnyű domborzat miatt mindenképp a futáson, a tempón lesz a hangsúly. Így hát igyekeztem megtalálni az optimális ritmust. A 3. pontig nem is volt hiba, utána egy kisebb útvonalválasztás következett, amit a lejtőn ereszkedve igyekeztem kitalálni. Végül azt döntöttem hogy a sziklás gerinc bal oldalán húzok fel. A mászás közben azonban megváltoztattam a tervem, ráadásul - valószínű az erőkifejtés okozta fél-agyhalál miatt - nem is túl előnyösen, plusz még mellé is húztam. Így egy felesleges kerülővel, igaz, az útvillából támadva biztosan értem el a 4. pontot. Az 5. és 6. sima ügy volt, a 7. felé lehettem volna bátrabb, és a patakvölgyön való átkelést kicsit keletebbre is megtehettem volna. A következő két pontnál egy-egy kisebb bizonytalanság csúszott be: az elsőnél alámentem (de még épp körön belül), a másiknál pedig feleslegesen leestem az alsó útra, és onnan is bizonytalanul vágtam fel. Ezeknél sajnos biztosan benne maradt 1-2 perc. Aztán az utolsó emelkedőt is letudva meglódultam, jöttek a pontok, elértem a házakat, próbáltam még tartani az iramot a végén is, és így a célban épp hogy csak egy kicsivel csúsztam ki a 45 percből. A bizonytalanságok a tempómmal nélkül simán hozható lett volna ez a pálya 42-43 perc alatt.
Minden jó ha jó a vége, valószínű ez volt a szezonzáró verseny - már ami az erdőket illeti. Mert november végén várnak Bócsán a borókák!

Bookmark and Share

2013. október 22., kedd

ONEB 2013 - a szokásos forgatókönyv

Van egy szemlélet, miszerint a gondolatoknak teremtő erejük van. Nos, ebben én is hiszek, és volt is már rá számtalan példa az életemben. A tájfutásban ezt azonban még nem sikerült érvényesítenem :)

A naptári év mindig utolsó megmérettetése a normál távú bajnokság. Ahogy az idei rendezvény szuper sztár szpíkere, Szlávik Zoli mondta, a bajnokságok királya, csúcsa (vagy valami ilyesmi). De természetesen ez nem az én szintemre igaz. Én csak jól érezni magam járok ilyesféle rendezvényekre. Ehhez minden adott is volt: igazán jól szervezett, jó terepen jó pályákkal megrendezett verseny volt a hétvégén Salgótarján szélén.

A selejtezőt szokás szerint elrontottam, ismét nem sikerült az "A" döntőbe jutás. Lehetne magyarázkodni, de felesleges. A rám jellemző kapkodás, figyelmetlenség volt az ok most is, mint már oly sokszor. Egyetlen ésszerű indoknak az látszik, hogy régen volt térkép a kezemben, de ezt cáfolandó hogy a pálya elején, amíg aránylag fegyelmezett tudtam maradni, nem jöttek hibák. Tehát külső okok kizárva, csakis rajtam múlott. Este aztán dilemmáztam is hogy érdemes-e visszamenni B-döntőzni, de aztán meggyőztem magam hogy jól tettem.

Vasárnap sokkal kellemesebb időjárás fogadott minket mint előző nap, a rajtba vezető két km-t szépen komótosan sétáltam végig, indulás előtt melegítettem be fent. Érdekes volt a rajt helyszíne, enyhe emelkedőn kezdtünk, ami sokakból meglepődést váltott ki, nekem kimondottan tetszett. A rajt után először egy kerülő utat gondoltam az egyes felé (felülről), de aztán ezt elvetettem, gyorsan bevágtam az erdőbe, és  gerinc mellett leereszkedtem az alsó útra hogy lentről támadhassak. Bejött. A pihentető 2. és 3. pont után a 4. felé az út mellett döntöttem, de sajnos későn, már majdnem a hajtűkanyar előtt vettem észre hogy le kellett volna ugrani az alsó kisebb útra. Plusz a gerincen leereszkedésnél egy völggyel odébb csúsztam, de ezt aránylag gyorsan (?) észrevetettem és korrigáltam. Az 5. és 6. pontok nem jelentettek kihívást, a 7. egy tipikus útvonalválasztás volt. Szerintem - utólag visszanézve - nem volt rossz a tervem. A szintező úton gyorsan haladtam és kikerültem a kettes zöldet. A kúpon átvágás is jó volt, igaz, itt fennakadtam egy szamócásban, talán még északabbra kellett volna húznom. A tisztás utántól pedig az út és a völgy jól megvezetett. A 8. felé iránytartással mentem, majd átbukdácsolva a vízmosásokon tempóra kapcsoltam az úton. Most jól jöttek a futóedzések, az emelkedőn sem lassultam. Az útról balra levágás azonban nem saját ötlet volt. Igazság szerint ki akartam menni tisztásig, de a térképen jelölt irányhoz képest teljesen más irányba ment az út. Plusz jött valaki aki bátran bevágott az erdőbe, és ránézve a térképre nem tűnt rossz ötletnek. Követtem. A vízmosás után a tisztás előtt volt egy fél perc bozótharc, de utána már simán ment minden, egészen a pontig. A 10. megint pihenés volt, aztán következett a mai futás egyetlen hibája. Az is azért mert a gerincen hirtelen felbukkant sok ember, ki erre, ki arra, ki ezt mondta, ki azt, én pedig elfelejtettem az aranyszabályt: csakis a saját fejem után. És a jelleghatárt sem  tudtam jól értelmezni. Itt biztosan minimum egy perc benne maradt az átmenetben. Aztán a vége már könnyen ment, a kis metsződés után igyekeztem meglódulni és behozni amit lehetett.

Végül a "B" döntő (futottak még kategória) második helyét szereztem meg, és ami a bosszantó, alig több mint egy perc hátránnyal. Az a fránya 11-es pont. Grrrrrr. Sebaj, azért így is jól esett, és egy kicsi kárpótlást is adott ez a futás a szombatiért. A szervezők előtt pedig le a kalappal, számomra ez a szervezés és rendezés tökéletes volt.

Bookmark and Share

2013. október 13., vasárnap

Fenntartó bejegyzés

Nos igen, mint az a legutolsó bejegyzés óta eltelt idő mennyiségéből is látszik, mostanában nem nagyon van motivációm írni a tájfutó eseményeken szerzett élményeimről.

Ennek persze egyik fontos oka, hogy kevésre járok. Vagy amin vagyok kevés élményt hoz (lásd idei ROB). Ahogy nemrég írtam is, egy kicsit most a terepfutás, illetve régi hobbim a teljesítménytúrázás felé húzok. Illetve a futásban szerzett tapasztalatomat és erőnlétemet felhasználva kvázi ötvözöm a kettőt.
Ez utóbbira a legjobb példa a Pálos 70 teljesítménytúra, ami október 5-én került megrendezésre. 74 km és 2300 m szintemelkedés, A Gellért-hegytől egészen Márianosztráig. Gyakorlatilag egy elég erős tempóval gyalogoltam végig (a nagyon emelkedőkön is 6 km/h átlag vagy az felett), a lejtőkön illetve tartósan sík részeken pedig kocogtam, futottam. A reggel fél 6-os indulást követően általában csak rövid megállók voltak az ellenőrzőpontokon, két hosszabbnak mondható étkezési szünetet jelöltem ki Csobánka Szent-kúton illetve Pilisszentlászlón. Szentlászló után egyébként vissza is vettem a tempóból, mert egy komphoz kellett igazodni, ellenben az utolsó 8 km-t futottam. Így 11 és fél óra tiszta nettó menetidővel teljesítettem a távot.

De ami az egészből a legfontosabb: a végére nem voltam kimerült, nem éreztem izomfájdalmat, nagyon kellemesre sikerült ez egész napi menet. A tapasztalat hogy remekül lehet hasznosítani a futással szerzett állóképességet, illetve sokat segít az, hogy bármikor képes vagyok belefutni, belekocogni ha kell, a túrába.

Meglátjuk mit hoz a jövő. Tetszenek a hosszú távok, a lefutott teljesítménytúrák, de biztos hogy továbbra is szívesen járok tájfutó versenyekre is, de biztosan jobban megválogatom hogy mikor és hova. Talán lesz még ennek a blognak élvezhető tartalma :)

Bookmark and Share