2012. november 21., szerda

Papa-baba futam pírtón - Őszi boróka 2012

Nos, ez több szempontból sem egy klasszikus Boróka Kupa volt. Egyrészt mert nem a Kaskantyú vagy Bócsa körüli rekettyésben rendezték, másrészt mert nyílt kategóriában indultam, harmadrészt pedig mert szándékosan megnöveltem a testsúlyom 8 kg-mal és lemondtam a futásról.

Az utolsó indok némi magyarázatra szorul, bár gondolom aki ismer hamar kitalálta: ezen a gyönyörű napsütötte hétvégén a valódi versenyzés élményét átadtam drága szeretett feleségemnek (valljuk be neki azért jobban is áll), én pedig magamra rögzítettem fél éves korát betöltött Kiskópénkat és úgy vágtam neki mindkét nap a terepnek, könnyített kihívással.

Tekintve hogy nyílt kategóriában és sétálva közlekedtem, a pályaelemzésektől eltekintenék, az agyi kapacitásom (már ami a tájékozódási készséget illeti) igen csekély részét kellett csak használnom, bár azért ahol lehetett vittem bele némi extrát. Futás hiányában fizikailag sem merülhettem ki. Amiről viszont írni szeretnék az nem más, mint az egyébként abszolút nem szokványos mozgásforma tökélyre fejlesztése érdekében tett lépéseim. Mert lássuk be: nem mindennapi megoldásokat igényel ha az ember egy gyerekkel a hasára kötve igyekszik hatékonyan haladni a terepen.

Első nap
Először is két fázisra kell osztani a gyerkőc viselkedését, ami jelentősen befolyásolja a haladást. Van az ébrenléti és az alvással töltött idő. Mindkét állapot más-más hozzáállás igényel. Az első esetben gondos apuka bizony nem hagyja hogy a gyerek csak úgy unatkozzon a hordozóban zötykölődve. Először is beszélni kell hozzá, ami egyébként kimondottan hasznos is tud lenni, mert például miközben elmondom miként közelítem meg a következő pontot simán lehet hogy rájövök: ez hülyeség. A kimondott dolgok - még ha triviálisak is - mindig erősebben érvényesülnek. Persze el kell fogadni, hogy a hátam mögött érkező másik versenyző a takarás miatt nem látva a gyereket okkal néz hülyének hogy mit dumálok itt ahelyett hogy gyorsabban mennék. Ezen túl lehet hogy a puszta beszéd nem köti le a gyereket, az én esetemben szükség volt valamire amivel a kezében babrálhatott. Szereti a faleveles ágakat, de egyrészt valamiért inkább örökzöldek voltak a környéken, amin eredetileg lomb volt az meg lehullott. Ha meg találtam egy csenevész ágat 5-6 levélkével, odaadtam neki, a gyerek megrázta, és a leveleknek annyi. Hiába no, ez a ősz. További lefoglalást segítő elemek még a menet közbeni lovacskázás (hangutánzás rugózó mozgással), és az éneklés, ez utóbbi mindig bejön, de a külvilág ez esetben is érdekesen reagál - ezt kezelni kell.

2. nap
Szerencsére ebben a fázisban keveset töltöttünk, mert Kiskópé elég hamar bealudt rajtam: első nap a 3. második nap pedig az 5. átmenetben. No ilyenkor megnyílnak a lehetőségek. Egyik kezemmel biztos tartás adtam a fejecskéjének, másikkal átfogtam a hordozót hogy ne mozogjon menet közben. A térképet igyekeztem minél kevesebbszer nézni, hogy ne kelljen a kezeimet sokat használni. És a lényeg pedig: a minél gyorsabb haladási technika. Klasszikus futásról szó sem lehetett. Mindenképp a gyalogló mozgást kellett felgyorsítani, illetve megoldani hogy a felső testem ne mozogjon. Ehhez berogyasztottam, és így a hajlított térdem mint egy rugó fogta fel az egyenlőtlen terep okozta kilengéseket, ily módon haladtam úton, nem úton egyaránt. Hát mit mondjak, érdemes kipróbálni, extra fárasztó. Ráadásul marha jól be is öltöztem, mintha túrázni mennék (ez nem is értem honnan jött, de mindegy), így 10 perc után úgy izzadtam mint a ló. Főleg a második nap voltam közröhej tárgya a célba érkezés után.

De a terv sikerült. Gyerkőc jókat aludt, a pályán jól haladtam, és akárhogy is de egészen elfogadható időkkel értem be. És mondani sem kell, nagyon élveztem az egészet. Utólag bevallom: az is örömet okozott, hogy a lassú mozgásnak köszönhetően soha nem mentem semminek mellé, sőt, alapvetően mindig jó előre tudtam hol lesz a pont, szép tiszta átmeneteim voltak, kevergésről szó sem volt. Ja, és persze egyik nap sem használtam tájolót, egyáltalán, egy picit sem.

A két nap összesített eredményében végül a 16 darab értékelt versenyző közül az 5. helyet foglaltam el. Minden hasonló cipőben járó apukának és anyukának javaslom kipróbálásra ezt a "sportot" :)

Bookmark and Share

2012. november 5., hétfő

Ember küzdj! - Őszi Spari 2012

"Lehettem volna..." - énekli Charlie egyik dalában, és énekelhettem volna ezt én is vasárnap. Pedig nem voltam messze a kitűzött céltól.

Az eddigi Spari kupák nem épp sikertörténetek voltak. Valahogy úgy mint az OB-k esetében, nem tudtam felnőni a kihíváshoz. A Vértes sűrű csipkéi és szabdalt trükkös terepei valahogy mindig megtréfáltak. Most egy 24 fős mezőny várt rám 35Br kategóriában, és egy tök ismeretlen terep Pusztavám környékén. Mindkét napra csekély négy és fél km körüli pályahossz volt előirányozva, ahhoz viszont tekintélyes szintemelkedés, 180-200 méterek társultak. Szóval látszott hogy nem csak az agyamat kell majd használni, hanem némi lábizmot is. Ez persze az én szintemen előnyre is váltható.

Ettől függetlenül minden különösebb várakozás nélkül indultam neki szombaton a pályának, azon általánosan működő jó tanácsot mondogatva magamban hogy nem elkapkodni az elejét. Nos, hiába minden, elkapkodás ugyan nem volt, de némi eltévelyedés igen. Az első pont még hagyján, szépen átugráltam tisztásról tisztásra, harmadikra meg is lett az enyém, alig voltak távolságok. De a kettes pont ... én nem is értem, szinte csak rám nem üvöltött az a nyavalyás szárazárok. Az volt ám a baj, hogy azokra a fránya jelleghatárokra apelláltam, azok meg aztán végképp nem jöttek. Itt oda is lett vagy két perc, üsse meg a kavics. Aztán nekilódultam, mi több, igyekeztem tempót is belecsempészni a futásba. A hetesre egészen határozott tervem volt, és nem az hogy szembe átfutok, hanem hogy a zöldet balra kerülöm, de kicsit túlfutottam az úton. A részidők alapján max. fél percet bukhattam. A nyolcas bizony megtréfált, domborzatból próbáltam tájékozódni, és kicsit fölémentem, pedig tudom jól, hogy az ilyen tereptárgyakat épp hogy alulról kell becserkészni mert onnan láthatók. Na mindegy. Ezután a pálya egyetlen útvonalválasztós átmenete (8-9) következett, aminek végrehajtását már az elején megterveztem, és szerencsére a tervek alapján végre is hajtottam. Persze most már nem így csinálnám, hanem szépen fent körbe a széles úton és a nyiladékon. De a részidők alapján mégsem volt ez rossz döntés, a folyamatos futással a 3. legjobb részidőm lett. Ezután már sétagalopp volt a pálya, tekertem ahogy tudtam, sőt a 12. pontra átmenetet is nyertem, és végül 46 perc alatt sikerült beérnem az 5,5 km tényleges futás után. Nem értékeltem túl jónak az eredményt, így aztán nagyon meglepődtem mikor este az eredménylista 5. helyén találtam magam. Hopp!

Arra gondoltam, az a két hely igenis javítható, hisz 5 perc bagatell hibám volt, és ki sem futottam magam rendesen, másnap egy jobb tájékozódással és kicsit nagyobb erővel simán dobogóra küzdhetem magam. És ezzel elő is állt a terv vasárnapra. Próbáltam visszaemlékezni a Kalocsa Kupás jó futásom lelki állapotára, és ahhoz hasonlóval nekiindulni. A térképfelvétel és az indulás közötti egy percben végignéztem a pályát, és rögzítettem mik a kritikus pontok. Szerencsére technikailag könnyebbnek ígérkezett a feladat. A kezdés jól sikerült, a négyes pontig jó tempóban és hibátlanul mentem. Itt még dobogós is voltam. Aztán jött az előző napéhoz hasonló egyetlen komolyabb átmenet, amire meg is volt a jó terv, de feltehetőleg a kimászás okozta befáradás sajnos egy rossz döntéshez vezetett: a völgy oldalában ahelyett hogy picit is a tájolómra néztem volna, megpróbáltam "érzésből" menni, aminek csúfos vége lett. Ráadásnak a tipikus béna hiba is bejött: megláttam egy emberkét futni "valami felé", és hát szinte tudni véltem hogy az csak az én pontom lehet. Hát a nagy frász fenét. Nagyon durva hibát vétettem, mintegy 200 méterre lévő másik gödröt fogtam meg. Ejjj. Kár volt ezért. Utána már hiába tekertem, hiába mentem végig hiba nélkül, futottam ahogy tudtam, a szombatihoz hasonlóan csak az 5. helyet sikerült megszereznem a 46:39-es időmmel. Pedig nyertem a 6. átmenetet, és a befutót is (ez utóbbit jócskán).

A két nap összesített eredményében végül a 4. helyen végeztem, 2 perccel és 22 másodperccel lemaradva a dobogóról. Pedig nagyon ott lett volna az ha kicsit jobban figyelek. Sebaj, élveztem a küzdelmet, és vasárnap az egy hibától eltekintve jó volt a végig tempós futásom és szinte hiba nélküli tájékozódásom. A Kalocsa Kupás élményeket is belevéve, azt hiszem lassan tényleg lesz mire építkezni.

Bookmark and Share