2013. november 21., csütörtök

Őszi Boróka 2013

Sokáig gondolkodtam, de semmilyen frappáns cím nem jutott eszembe ehhez a bejegyzéshez. Vagy csak az ihlet hagyott el, vagy lehet, hogy a verseny emlékeiből nem jött semmi átértelmezhető tanulság.

Nagyon kellemes őszi időt kaptunk Bócsára, pedig volt már Borókákon havas eső, szakadó eső, erős szél és minden földi jó, ám ez a mostani alkalom igazán problémamentesre sikeredett - az időjárás szempontjából. Ennek bizonyára örült az a nem kevés ember is, aki a versenyközpont helyszínén szombaton részt vett a Böllérfesztiválon. A disznók elvéreztetése szerencsére hajnalban megtörtént, maximum a felvezetők találkozhattak megbotránkoztató maradványokkal. Mi már szinte a készre sült végterméket láttuk odaérkezve.

Kései rajtidőt kaptam, csak hogy a családi gyerek-felvigyázás lebonyolítása sikerülhessen, a rajt felé kocogva eléggé magányos harcos érzés kapott el. Egyébként nem olyan rossz a végén indulni, főleg az olyan labilis alkatoknak mint én vagyok, akik mindenféle a pályán keresztbe futó, vagy majdnem a következő pont felé haladni látszó emberre képesek rámozdulni. Így viszont örülhetek a saját döntéseim adta szabadságnak. Persze tegyük hozzá, ezen a terepen az SI-doboz nem túl távolról hallható csippanása néha felér a megváltással. Szép hosszú átmenettel kezdtem, így utólag nem állítom hogy a legoptimálisabb megoldást választottam, de ott és akkor úgy éreztem magabiztos volt a pontfogás. Ezzel a tudattal mentem tovább, és ez nagyjából ki is tartott az egész pályán, kivéve a 11. pont körüli elkeverést. Ott valóban elvesztettem a fonalat. Említést érdemel még a 18. pont, ahol atom biztosan haladtam amerre kellett, de a tisztások adta átjáró után az erdőbe kiérve és jobba fordulva, valahogy nem stimmelt a térkép és a látottak. Így ott is elidőztem egy kicsit, mire meglett a helyes megoldás. Az órára csak a célba érkezés után néztem rá, és eléggé megdöbbentem, ennél azért sokkal jobb időre számítottam. És egyébként teljesen jó érzéssel jöttem be, de aztán hamar be kellett látnom, hogy nagyon nem volt szép ez a futás. Főleg miután otthon kielemeztem a pályát, totális volt a döbbenet. Rengeteg apró baki, felesleges kerülő, rossz útvonalválasztás, rossz kifutás a pontról. És ezeket ott kint mind nem is éreztem. Érdekes kettősség.

Másnap egy kicsit félve is indultam, mert én voltam az elején, és a beérkezésemtől függött hogy Eszti időben el tudjon indulni. Az előző napi 80 percem mellé hozzáraktam hogy hosszabb is lesz a pálya, így arra jutottam hogy nagyon össze kell szednem magam. Vészforgatókönyvként ott volt, hogy ha nagyon elbénázom, inkább bejövök félpályáról. Ilyesféle gondolatokkal vágtam neki a remek ferde északos térképen látott pályának, két fontos dolgot mormogva: domborzat, és irány. Ez az a kettő amiben szombaton gyenge voltam. Most sokkal árgusabb szemekkel néztem a tájolót, és próbáltam előre látni minek kell következnie. Nehezen indult a dolog, már az 1. pont keveréssel kezdődött. Pedig pont ezt domborzatból kellett volna fogni. De nem éreztem baljós előjelnek, nyargaltam tovább. Picivel jobban ment mint előző nap, kevesebb volt a keverés és gyorsabban is korrigáltam, persze már negyed távon látszott hogy ez azért technikailag sokkal könnyebb a pálya, inkább futósabb. A 15. pont totális bozótban lévő tankbeállója cseles volt, de itt nagyon jól jött hogy biztosan tudtam hol keressem. A 17. pont viszont különösen kegyetlen és gonosz kihelyezésre sikeredett. A kis kúpot ugyanúgy legalább hármas zölddel rajzoltam volna, őrületes ősbozótot találtam ott, ha tudom, inkább nagyobbat kerülök. Utólag visszanézve ebben a pályában is volt sok apró bizonytalanság és felesleges kerülő vagy rossz útvonal. Kiemelendő azonban a 18. pont átmenete. Ha közvetlen tisztás kapcsolatokkal akartam volna megoldani, akkor jelentőset kellett volna jobbról (északról) kerülnöm. De úgy éreztem remek megoldás a kettes-egyes zöld megoldás a nyeregbe, és/vagy a kis kúpról (határkő segít) leesni. Na ez nem jött be. Már a kúpra feljutásért is majdnem az életemmel fizettem, utána lefelé ugyanúgy kerülnöm kellett.

Vasárnap egészen értelmes idővel érkeztem a célba, az eredményem tényleg a saját (megszokott) formám támasztotta alá, 29 indulóból a 9. lettem. A csúfos szombatot (29/20) ez némiképp szépítette, összesítésben a 11. helyen végeztem a 24 fős M40-es mezőnyben. Ámde igen jól éreztem magam, tetszettek a pályák, és továbbra is megmarad a borókás terep iránti rajongásom. Majd jövőre szépítek ;)

Bookmark and Share