2010. február 28., vasárnap

Betegen a Borókában

Sajnos igaz a cím, bármennyire is készültem erre a remek versenyre, utolsó pillanatban, pénteken utolért egy nyavalya. Ennek első felvonásaként szombaton (péntek éjszakai alig-alvás után) eszméletlenül fájó torokkal, vasárnap pedig enyhén folydogáló orral futottam. Mindehhez szombaton eső is társult.

Az első nap nagy mázli volt hogy a rajt a parkolónál volt, így a meleg kocsiból, még egy utolsó torokgyógyító cukorkát bekapva indultam neki a futásnak. Az eső eléggé esett (a szél meg fújt), de szerencsére a pálya felénél abbahagyta. A rajtban még kaptam egy jobb minőségű fóliát Viczián Petitől, így nem azzal a vacak genothermmel kellett nyomulnom. Indulás után az első pontig futva a poklok pokla volt ahogy a hideg esős levegő a fájó torkomba mart. De elég hosszú átmenet volt ahhoz hogy megszokjam, és megpróbáljam kikapcsolni az érzékeimet. A pálya több szakaszán meg kellett állnom, mert bár a lábam bírta volna, de alig kaptam levegőt. Ettől eltekintve a hatos pontig jól ment minden, olyannyira hogy odáig egy átmenetet nyertem is, illetve a győztes (Zsebe Zsolti) idejéhez képest három átmenetben jobbat is mentem. Aztán a hetes pontra beütött a bizonytalanság, és egy jelleghatárral odébb képzeltem magam a pont előtt, de ebből szerencsére nagy keverés nem lett csak megtorpanás.

Azonban nem ez a hiba, hanem a 11-12 pontok megtalálása volt az igazi kudarc. A 11. pontra menet azt hittem hamarabb átverekszem magam a zöldön, és kicsit el is húztam felfelé, de még ez is csak két perc bukta volt. Az igazi gáz az onnan való elindulás lett. Ennél az átmenetnél 5 percet minimum buktam, és ez a végeredményben nagyon sokat jelentett, nyolcadik lettem 11 perc hátránnyal. Betegség ide vagy oda, azért ez nagyon csúnya volt, totális agyi letompulás és nem gondolkodás.


Vasárnapra sikerült kikúrálni a torokfájást, így már csak egy nyomott alaphangulat maradt, és az elszántság hogy szépítek, az ötödik helyig szerettem volna feljönni terv szerint. A rajtig tartó 2km-es kifutás nem esett jól a hidegben és szélben, de szerencsére az öltözéket eltaláltam és a rajtnál már se nem fáztam se nem volt melegem. Utánam 3 percre rajtolt Zsolti, várható volt hogy utolért, a kérdés csak az volt hogy mikor, és hogy utána mi történik. Én a pálya feléig szerettem volna kihúzni, utána meg lehetőség szerint nyomában maradni. Na ez a terv ugrott.

Az első pontra jó tervet eszeltem ki, a tisztásról támadtam volna, de odaérve meggondoltam magam és belevetődtem a zöldbe gondolván hogy párhuzamosan megfogom a pontot. Na ez nem jött be. A kettes felé pedig az erdőből kifutás sikeredett felemásra (bár ez utólagos elmondás, így a pont előtt pár méterrel már utol is ért Zsolt. Így a terv módosult: innen igyekeztem nem lemaradni. Érdekes volt ez az együtt futás, a terveink szinte mindig egyeztek, értelemszerűen én egy-két pontnál bizonytalan voltam (5,6), bár az odajutás egyértelmű volt., de volt amit én fedeztem fel először (3), és volt ahová más útvonalon mentünk (9,11). A futásnál  néha én mentem elöl, Zsolt szerint ez azért is volt jó mert így legalább ő sem lassított (elmondása szerint néha ezt tette volna).  Összességében jó volt, de legfőképp hasznos: 45 perc alatt sikerült teljesíteni a pályát. Így vasárnap a 2. helyen végeztem, összesítésben pedig feljöttem a negyedik helyre. Hurrá!

Visszagondolva, ha nincs ez az együtt-futás, kb. 4 perccel jövök rosszabbat (az ötös és a hatos miatt), bár ezt így utólag nehéz megítélni, örök titok marad. Mindenesetre remek verseny volt a Borókásban, már alig várom az őszt!







Bookmark and Share

2010. február 22., hétfő

Nem sikerült javítani

És tulajdonképpen a címben össze is foglaltam a mai edzőfutás lényegét. Passz, vége, viszlát!

***

Na jó, csak vicceltem, írok is valamit. Azt mondták hogy akkor jó ha fáj - hát ma fájt rendesen, még sem lett jó. Halllóóóó, hát hol itt az igazság, ki vitte el? Adják vissza!

Előzmények itt, és akkor nézzük a tényeket számokban:

1.szakasz, Fenyőgyöngye --> 3H (2.23km):
Itt sikerült 17:18-ról 15:26-ra javítani, még másfél perccel mindig el vagyok maradva a kívánt eredménytől.

2/a. szakasz (ez múltkor nem mértem külön, de ezentúl fogom, a csúcsról át az Újlaki hegy csúcsára):
5:15, ez így ránézésre is sok.
2.szakasz, 3H --> Parkoló teteje (1.35km):
Itt sajnos rontottam, 7:32-ről, 8:15-re. Pech.


3/a szakasz: Parkoló --> Árpád-kilátó (ez sem volt így múltkor): 11:13.

3.szakasz: Parkoló --> Árpád-kilátó utáni kanyar - na ez az ellenőrzőpont meg fog szűnni (2.14km):
12:11 lett most, ez múlt héten 11:59 lett, ha nem is sok, de ez is romlás.


4. szakasz: Árpád kilátótól vissza Fenyőgyöngyéhez (1.23km):
Ez 5:47 helyett 5:50 lett, itt is plusz 3 másodperc, tehát romlott.

Összességében a múlt heti 42:37-ből 41:45-öt sikerült csinálni, de úgy, hogy a mért négy szakaszból csak egyben volt javulás, a többiben nem. Szóval ez inkább kudarc mint siker. A körülmények annyiban voltak mások, hogy most +7 fok volt (tehát melegebb), viszont cserébe vizesebb-csúszósabb volt a hó, felfele sokszor elkapartam.

És tényleg az a legviccesebb az egészben, hogy igyekeztem mindent beleadni, úgy éreztem majd kiköpöm a tüdőm és a lábam is majd leesik, de például az átlagpulzus most csak 173 lett (175 volt múltkor). Érthetetlen.



Bookmark and Share

2010. február 20., szombat

Élmények az edzőtáborban

Napközben olvasgattam Isti legújabb blogbejegyzését, és megállapítottam hogy én nem tudnék ilyen frappánsakat írni. És nem csak azért mert nem fogalmazok olyan választékosan és humorosan (bár ha megfeszülnék talán menne), hanem mert nincs miről. Velem azért még annyira változatos dolgok nem történnek.

Az viszont tény, hogy az elhatározásomat tett követte, és elmentem a Gera Tibi féle edzőtábor pénteki és szombati napjára, hogy kipróbáljam mi is zajlik egy ilyen helyen. Így utólag: nem bántam meg, sőt! Persze ez várható volt. Bár eleinte kicsit feszengve éreztem magam (elképzelésem szerint ilyen helyre csak a menők járnak), de a végére abszolút megszűnt ez az érzés.

Péntek délután háromkor landoltam a kakas-hegyi terep bekötőútján, ami hát ... hogy is mondjam, ilyenkor örülök hogy az autó elég sok mindent kibír. Bár mivel Mátéék a Suzukival is (simán) bementek az egyébként inkább csak tankoknak jó úton, innentől nyilván - megfelelő bátorsággal - ezt bárki megtehette volna. De nem így lett. Átöltözés után riasztottak is, hogy a Pécsiek kisbusza nem nagyon jön be, és hozzam be a kisgyerkőcöket, ne kelljen a 2km-es úton végig jönniük. Így hét gyermekkel és 10 hátizsákkal fordultam még egy kört. Ezután megmarkoltam a térképet és nekiindultam.

A pályán nem törekedtem a sebességre, de ha akartam volna is eléggé nehezített a néha boka fölé érő hó, meg félúttól az eső. Ez utóbbi a térkép láthatóságára is rossz hatással volt. A hetes pontig minden jól ment, aztán a nyolcas betett. Pedig a terv jó volt: a zöld mellett kiérkezni az útra, majd követni a jobb kéz felé eső gerinc vonalát, és a beugró völgyben lesz a rókalyuk. A track-en látszik, hogy így is tettem. Nem volt ott, elmentem vissza az útra másik támadópontot keresni, aztán végül a szárazárok mentén baktattam végig, és onnan mentem vissza, persze akkor sem volt ott ahol vártam, de akkor már szerencsére felnéztem, és fent a gerincen megtaláltam a pontot. No mindegy, ez van.  A pálya többi részével nem volt gond, a végén a 13-as után elmentem őzikéket nézni, azért a kurfli. 50 percet terveztem, 62 lett. És a végére jól megáztam.


Aztán átöltözés után kivittem a gyerkőcöket, és második kanyarral még két német csajszit meg egy seniort, aztán zúztam vissza Halasra. Este a Penny Motel egyik szobájában pihentem ki a fáradalmaim, előtte pedig a Tölgyfa nevű étteremben fogyasztottam, mindkettőt csak ajánlani tudom bárkinek is, ár és színvonal egyaránt kielégítő volt.

Szombat reggel, ellentétben a péntek délutáni 10 fokkal, csak 4 fok, és erős szél várt ránk, valamint A-G különböző kis 4 átmenetes pályák, csak domborzatos térképen. Hát, ilyet sem csináltam még. Nagy levegő, nagy bátorság, és a C-vel kezdtem. Elindultam, majd két perc múlva visszatértem a rajt helyszínére :) no igen, a stressz totál elvitt Kínába, így nyomtam egy resetet és újrakezdtem. Ez már sikeres volt, 10 perc alatt abszolváltam a másfél km-es kis pályát. A D pályához már 12 perc kellett, de csak mert a 3-as pont rossz helyen volt, én a jó helyen álltam, kicsit forogtam, értetlenkedtem, aztán rá nem sokkal megjött a szalag :) épp akkor helyezték át. Az E első pontja kicsit kifogott rajtam, ott álltam a szalag mellett, és nem hittem el hogy ott vagyok. Meg kellett várnom megerősítésre egy futót. Terv szerint haladtam, de egy kinézett domb után a völgy túl hamar jött, és elbizonytalanodtam. Ez is 12 perc lett. Na de aztán az F. Ott a hármas pont volt a mumus, vagy 8 percen át kerestem, végül kiderült, hogy az elején ott álltam mellette és nem vettem észre. Minden tiszta fenyőgally volt, ez meg egy kis gödör egy kis szárazárok végén. Grrrrrr.

Aztán már több pályát nem mentem, elfáradtam és már fáztam is, így visszaspuriztam a koleszba ebédelni, és pihenni, tehát feltöltődni a délutáni memóriapályás etapra, ami műfajt szintén soha de soha nem próbáltam még.

Mit mondjak: féltem. A tartalék térkép ott volt a zsebemben, de tényleg tartalékban. De azért paráztam, eleve nem jó a vizuális memóriám, és precedensem sem volt, mit és milyen sorrendben jegyezzek meg. Az elején próbáltam biztonságosabban, utakon és jelleghatárokon közlekedni. Aztán később már bevállaltam direkt iránymeneteket is. A végére egészen jól ment, bár az eső itt sem segített. Viszont: tök jó memóriapályán esőben, nincs térkép ami elázzon :) na szóval, a vége felé már bevállalósabb voltam, iránylevétel, támadópont kitűzés, és növényzet-domborzat figyelés. Ja, az elején volt egy rossz irányom, ami miatt elő kellett venni a térképet (pedig jó lett volna csont nélkül), de csak megerősítette hogy rossz irányba kanyarodtam, gyorsan elraktam, és a pontra fejből mentem. Szóval az a jó ebben a memóriásban, hogy tényleg megtanít szelektálni, és csak a fontosra figyelni. Volt pár olyan átmenet, ahol konstatáltam, hogy térképpel a kezemben biztos 10 méterenként egyeztetnék, annyira tagolt a terep. Így viszont, mentem mint a meszes a támadópontig, onnan pedig magabiztosan a terv szerint a pontra. Jó lenne ezt a technikát átvinni a versenyekre, de hát a térkép megbolondítja az embert, és ha már ott a kézben, nézi ha kell, ha nem.

Összességében szuper volt ez a másfél nap, jól elfáradtam, sokszor jól eláztam, de hasznos volt. Kicsit talán azért mert megmutatta azt, hogy bízhatnék jobban magamban. Reméljük be tudom váltani ezeket a tapasztalatokat az idei szezonban.

Köszönet a szervezőknek a sok-sok munkáért, Gera Tibinek és Bereczki Máténak, a többieket sajnos nem ismerem még név szerint, de sok munka kellett hogy ez így sikerülhessen. Ha összejön, jövőre is biztos benevezek egy ilyen murira.




Bookmark and Share

2010. február 15., hétfő

Téli punnyadás (vége?)

Olyan voltam mint egy medve, téli álmot aludtam. Kifogásnak helye nincs, enyhítő körülmény hogy a december és a január sok munkát tartogatott, így kevesebb idő maradt minden másra. Verseny nuku, így a motivációs szintem is a nulla felé közelített.

Szerencsére beindultak a szerdai tornatermi edzések, így legalább heti egy alkalom mozgás (szégyen) megvolt. Belefért még három nap síelés, és három nap kirándulás,  a legutóbbi épp a szombati szélviharos időjárás közepette a Tihanyi-félszigeten.

Na de most már aztán elég legyen! - mondtam magamban - hiszen mindjárt itt a HOB, és ha nem akarok közröhej tárgya lenni (bár sanszos hogy mindenképp így lesz), akkor muszáj lenne nekiállni az izmaim feltuningolásának. Első lépésként - a tavalyi terveknek megfelelően - beneveztem a hétvégi halasi edzőtáborba. Reméljük el is jutok oda rendben, és megküzdhetek a pénteki és szombati kihívásokkal.

Még előtte azért, tegnap este kitűztem magamnak  egy "edzőkört", mintegy felkészülési terv részeként. A szigeti futásokat kiegészítendő egy kis hegyi edzés, csak hogy az izmok az emelkedőt és a lejtőt is jól bírják. Szerény tudásomnak megfelelő lett a kör: mindössze 7100 méter, 220 méter szintet beleépítve. Ennek vágtam ma negyed négy körül neki, derengő napsütésben, +3 C fokban, egészen jónak mondható, enyhén kásás havas utakon.



Még egyszer szeretném kihangsúlyozni: hosszú és keserves szunnyadozás után, első alkalommal futócipőt öltve követtem el ezt a teljesítményt. 40 perc volt a tervem, 42 és félre sikerült, szerintem 4 és fél perc maradt benne, de tudom, hogy le kell vinnem 35 percig. Március végére meglesz, tuti. Vagyis inkább remélem és mindent megteszek.

A részeredmények:
R/C -> A ... 2230m / 180m ... 7:46/km ... 172 átlagpulzus
  A -> B ... 1350m /  20m ... 5:36/km ... 176 átlagpulzus
  B -> C ... 2140m /  20m ... 5:35/km ... 177 átlagpulzus
  C -> D ... 1230m /   0m ... 4:43/km ... 176 átlagpulzus 

Laikusként a következőket hámoztam ki ebből az eredményből:

  • A csúcsra futás nyáron 14 perc alatt is ment, szóval itt látszik hogy 3 és fél percet lassultam.
  • A lejtősebb szakaszokon magasabb pulzussal mentem, ez ugyebár így nem jó, ezt is az edzetlenség számlájára írom.
  • A harmadik szakaszon az Árpád-kilátó felé sajnos eléggé megfogott az emelkedő.
  • Az utolsó szakaszon nyomtam lefelé ahogy csak tudtam, úgy éreztem szinte repülök, és tuti 4 perces vagy az alatt lesz, erre jól nem. Érthetetlen.

Nos hát ennyit a mai edzésről, szerdán tornaterem, pénteken szombaton Kiskunhalas. Hajrá!




Bookmark and Share