Betegen a Borókában

Sajnos igaz a cím, bármennyire is készültem erre a remek versenyre, utolsó pillanatban, pénteken utolért egy nyavalya. Ennek első felvonásaként szombaton (péntek éjszakai alig-alvás után) eszméletlenül fájó torokkal, vasárnap pedig enyhén folydogáló orral futottam. Mindehhez szombaton eső is társult.

Az első nap nagy mázli volt hogy a rajt a parkolónál volt, így a meleg kocsiból, még egy utolsó torokgyógyító cukorkát bekapva indultam neki a futásnak. Az eső eléggé esett (a szél meg fújt), de szerencsére a pálya felénél abbahagyta. A rajtban még kaptam egy jobb minőségű fóliát Viczián Petitől, így nem azzal a vacak genothermmel kellett nyomulnom. Indulás után az első pontig futva a poklok pokla volt ahogy a hideg esős levegő a fájó torkomba mart. De elég hosszú átmenet volt ahhoz hogy megszokjam, és megpróbáljam kikapcsolni az érzékeimet. A pálya több szakaszán meg kellett állnom, mert bár a lábam bírta volna, de alig kaptam levegőt. Ettől eltekintve a hatos pontig jól ment minden, olyannyira hogy odáig egy átmenetet nyertem is, illetve a győztes (Zsebe Zsolti) idejéhez képest három átmenetben jobbat is mentem. Aztán a hetes pontra beütött a bizonytalanság, és egy jelleghatárral odébb képzeltem magam a pont előtt, de ebből szerencsére nagy keverés nem lett csak megtorpanás.

Azonban nem ez a hiba, hanem a 11-12 pontok megtalálása volt az igazi kudarc. A 11. pontra menet azt hittem hamarabb átverekszem magam a zöldön, és kicsit el is húztam felfelé, de még ez is csak két perc bukta volt. Az igazi gáz az onnan való elindulás lett. Ennél az átmenetnél 5 percet minimum buktam, és ez a végeredményben nagyon sokat jelentett, nyolcadik lettem 11 perc hátránnyal. Betegség ide vagy oda, azért ez nagyon csúnya volt, totális agyi letompulás és nem gondolkodás.

Vasárnapra sikerült kikúrálni a torokfájást, így már csak egy nyomott alaphangulat maradt, és az elszántság hogy szépítek, az ötödik helyig szerettem volna feljönni terv szerint. A rajtig tartó 2km-es kifutás nem esett jól a hidegben és szélben, de szerencsére az öltözéket eltaláltam és a rajtnál már se nem fáztam se nem volt melegem. Utánam 3 percre rajtolt Zsolti, várható volt hogy utolért, a kérdés csak az volt hogy mikor, és hogy utána mi történik. Én a pálya feléig szerettem volna kihúzni, utána meg lehetőség szerint nyomában maradni. Na ez a terv ugrott.

Az első pontra jó tervet eszeltem ki, a tisztásról támadtam volna, de odaérve meggondoltam magam és belevetődtem a zöldbe gondolván hogy párhuzamosan megfogom a pontot. Na ez nem jött be. A kettes felé pedig az erdőből kifutás sikeredett felemásra (bár ez utólagos elmondás, így a pont előtt pár méterrel már utol is ért Zsolt. Így a terv módosult: innen igyekeztem nem lemaradni. Érdekes volt ez az együtt futás, a terveink szinte mindig egyeztek, értelemszerűen én egy-két pontnál bizonytalan voltam (5,6), bár az odajutás egyértelmű volt., de volt amit én fedeztem fel először (3), és volt ahová más útvonalon mentünk (9,11). A futásnál  néha én mentem elöl, Zsolt szerint ez azért is volt jó mert így legalább ő sem lassított (elmondása szerint néha ezt tette volna).  Összességében jó volt, de legfőképp hasznos: 45 perc alatt sikerült teljesíteni a pályát. Így vasárnap a 2. helyen végeztem, összesítésben pedig feljöttem a negyedik helyre. Hurrá!

Visszagondolva, ha nincs ez az együtt-futás, kb. 4 perccel jövök rosszabbat (az ötös és a hatos miatt), bár ezt így utólag nehéz megítélni, örök titok marad. Mindenesetre remek verseny volt a Borókásban, már alig várom az őszt!