2008. december 27., szombat

BUÉK Kupa, Hárs-hegy

Két hetet kellett várnom ismét egy futásra, és kigyógyulnom egy kis megfázásszerű betegségből, de mindkettő sikerült, így reggel 10kor a rajtban találtam magam. Eszti sajnos nem volt olyan szerencsés a gyógyulással mint én, így ő csak a fotós szerepét vállalta fel.

Istivel találkoztunk a rajtban, roppant örömömre szolgált amikor elárulta hogy 5km alatt van a pálya :) aztán később Eszti felkiáltott hogy "hú de szívás a 9-10 átmenet! Na más sem kellett, rögtön mondtam hogy tegyenek hozzá valami biztatást is mert menten elásom magam. Istinek még volt egy kijelentése: "az edzőverseny azért is jó, m
ert hozhat váratlan meglepetéseket", na emiatt is izgultam, bár igazából a verseny végén meg kellett volna kérdeznem mire gondolt, mert tulajdonképp nem találkoztam ilyen szituval.

Na szóval, öntevékenyen nekivágtam, és nyílegyenesen belefutottam az áthatolhatatlan dzsuvás szúrós átkozott derékig-elnyelős tüskés mély akármibe a távvezeték
alatt. Grrrrrr. Elmondtam egy szép lírai verset a környék jellegzetességeit kiemelve, majd rükverc, és kerülővel futottam ez egyesre, ahol Eszti várt egy lesifotóval.


A kettes-hármas nem volt gond, beleestem a pontokba, a négyesre volt egy szép terv
em: azt gyakoroltam, hogy elképzeltem még ez előző ponton magam előtt a négyes pontot a domborzatban, hogy hol is fogom keresni, leengedtem a térképet és úgy futottam, csak a terepet néztem. Egészen közel jutottam, pár métert kellett csak felfelé korrigálnom.


Az ötösön is kaptam egy fotót Esztitől, majd egy jó hosszú átmenet következett, a hat
os könnyű volt, ráadásul egy eltévedt futó is jött velem szemben és pont oda tartott, szóval megerősítést is kaptam. A hetes adta magát, a nyolcasra is a négyeséhez hasonló technikával mentem, és megint egész közel, de ismét picit alatta találtam magam. Úgy látszik, kicsit lefelé húzok.

A kilencesre is hosszú volt az út, végül azt választottam hogy egy jó darabig a gerincen az úton nyomtam felfelé, majd oldalazással-szinttartással fogtam a pontot. Aztán itt beugrott hogy a 9-10-re azt mondták Esztiék hogy gáz. Szerencsére nem kapott el a pánik, magabiztosan leszámolva a gerinceket, hamar a pontnál voltam. A 11-es pontot nem közvetlen irányba fogtam az útvillából, hanem a növényzethatárt használtam párhuzamos tartásra és úgy északra nyomultam. Egy srác átfutott előttem, Ő kicsit előbb kereste a pontot, ez enyhén engem is lelassított, de aztán felnéztem és ott volt (az építmény mellett) ahol vártam.

A 12-es pontig lazultam :) mivel a srác gyors volt, a pont meg könnyű, szélárnyékban mentem. A pontnál elengedtem hadd menjen, aztán nekivágtam ismét egyedül a lejtőnek. Tudtam már hol fogom átvágni magam a dzsuvás nyiladékon, onnan meg már felülnézetből üvöltött a pont. Érdekes, a srác később ért oda. A szimbolon szerencsére megnéztem a 14-est, hogy alul lesz a híd alatt, érdekes szitu volt, még nem ismertem ezt az átjárót :) Eszti már ott várt a fényképezőgéppel :)


Az utolsó két pont nem volt agymunka, igyekeztem futni, jó lett volna a srácot megelőzni, de kegyetlen gyors puska lábai voltak, így ő ért előbb célba. No sebaj, azért a végén kisprinteltem magam.


Összességében nagyon szuper pálya volt, mivel eleve nem futottam gyorsan, az egyesnél elment két-három percem, a két nagy emelkedőn sétáltam, így a vége 57:45 lett, de sokkal jobban örültem hogy komoly hiba nélkül. mentem végig. Szintén nagyon jó volt hogy sikerült ez a domborzatos-elképzelősdi, ha ezt jól kigyakorlom, sokat segíthet majd szerintem.

No és még egy adalék: egy régebbi bejegyzésben panaszkodtam
, hogy versenyek után mindig elfelejtem a pályát, merre mentem, a részleteket. Nos: ezt a bejegyzést úgy írtam, hogy verseny után elraktam a térképet, és nem vettem azóta elő :) Otthon még Esztinek felmondtam a pályát fejből, persze tudott olyat kérdezni amire nem tudtam a választ, szóval azért nem kaptam tőle ötöst :)

Szuper verseny volt, tökéletes évzáró futás, jól éreztem magam, köszönet a rendezőknek!

Kalandos pályákban, eldugott bójákban és dobogóban gazdag Boldog Új Esztendőt kívánok minden kedves tájfutó szaktársnak! :)


2008. december 21., vasárnap

Egérke tudja merre kell menni!

Mit tegyen az ember ha éppen hiányában van a versenyeknek de még csak az edzőfutásnak is? Hát például válogasson és nézegessen térképeket, az egy nagyon jó móka. Nálam még nem releváns, mert az eddig összegyűlt 25 térképemet nem tudnám túl sokféle módon sorba rakni, de Esztinél épp most zajlott a "nagy térképválogatás", melynek keretében előkerült több száz (talán több is mint ezer?) tájfutótérkép, a világ minden tájáról, mindenféle versenyekről az elmúlt 12 évet felölelően.

És mit találtam az egyik térkép szélén? Mintegy misztikus jelként, az univerzum erőinek üzenete számomra: egy kis rajzocska került elő, melynek szereplői mintegy megszemélyesítésként utaltak ránk, és hogy milyen helyzetbe kerülnénk ha létezne olyan verseny hogy páros tájfutás :) na jó, mentségemre legyen mondva, hogy ilyen nagy testtel és barna bundával nehezebben megy a mozgás :)



(információ: a kép egy osztrák térkép oldaláról került elő)

2008. december 13., szombat

Téli edzőfutás Gánton

Öten zötykölődtünk az autóban, Eszti anyukája, Eszti, Isti, Peti én én. A bicskei lefordulás után kicsit csöpögni kezdett az eső, de egyébként el voltunk kényeztetve a 6-8 fokkal rendesen.

Én dugókára készültem, de aztán végül bója-érintős saját-időmérős futás lett a vége, ami talán - így utólag visszagondolva - nem is baj. Az viszont annál inkább probléma volt, hogy jelentősebb koncepció nélkül indultam neki, egyetlen tervem az volt hogy megpróbálom a térképolvasásra szánt idő mennyiségét csökkenteni. De egyébként nem hajtottam magam - sem fizikailag sem szellemileg.

A 6km-es pályát beszélte rám Eszti (nehogymá' csak a hegy körül fussak, há' az piskóta), és előtte is indultam 10 perccel reménykedve hogy nem ér be (hehe, én kis naív). A 106-o
sig nem is volt gond, utána viszont nagyon benéztem a dolgokat: a pontozott jelleghatár nagyon félrevitt. A 108-as környékén utolért Péter (asszem 3 perccel indult később, de hát ugye neki kicsit erősebb a lába...), pár ponton együtt csalingáztunk, köztük a 111-esnél aminél szintén nagyon jobbra húzott a lábam. A 112-nél előbb rohantam le, de utána könnyű volt korrigálni, Péter ügyesebb volt neki hamarabb meglett. A 113-ra jó volt a terv, csak nehéz volt a zöld közötti átjárót megtalálni, na és ott láttam utoljára Pétert magam mögött.

A 114-re a terv az volt, hogy az alatta lévő oszlopot használom támadópontnak, meg is láttam hamar, el is indultam felfelé de a pont sehol. Kicsit nézelődtem még, közben jött Eszti, aki - de ezen nem lepődünk meg - ráesett arra a pontra, ami melett 2 méterrel mentem el nem sokkal azelőtt. Áááááá. A 115-ös után megpróbáltam kicsit ügyeskedni, elsprinteltem Eszti melett a dózerúton, és jó előre m
egnéztem hol lesz a kövi pont, a terv az volt hogy a háznál majd kicsit jobbra húzok az oldalba, de a sprint okozta energiefelvétel kikapcsolta az agyi működésemet, és ehelyett az onnan 100 méterre lévő tisztáson találtam magam. Na gondoltam, Eszti egy ilyen hibát látva ezek után megkérdőjelezi hogy eddig biztosan segítség nélkül mentem-e végig a pályákon :)

Utána már nem volt gond, lazán bekocogtam a célba, Eszti nagyon nagyon szuper fotót csinált rólam az uccsó ponton.



Tapasztalat: bár nem egy verseny volt, csak egy edzés, tényleg kicsit alulmotivált voltam, és ismét előjöttek a nagyon gyermeteg térképolvasási hibák, ez elkeserítő. A teljes menetidő ezen a könnyű pályán 68 perc lett, ami nem annyira elkeserítő 4 darab 1-2 perces keverést is beleértve, de ettől még nagyon nagyon elégedetlen vagyok magammal. Na majd talán ha kiengesztelődöm, másképp látom ...

2008. december 10., szerda

Tornatermi szerda - második felvonás

Sejtettem hogy a második jobb lesz mint az első, bizonyos szempontból így is lett, de igazából nehéz volt összehasonlítani a két edzést.

Múlt héten a térképes feladat tett be a legjobban, és az most nem volt. Volt helyette medicinlabda dobálás, na az tutira bejött, de hát mindenkinek az jön be ami megy :) hehe. A futással most sem volt gond, sem a többi lábat nyúzó gyakorlattal. Pedig a zsámolyos ugrálás elsőre picit megijesztett.

Komolyan, ami a legszűkebb keresztmetszet volt az egész edzés alatt (és tágabb értelemben az egész életemben), az az izzadás. Ami ugyan marha egészséges, de amikor literszám jön mindenhonnan a víz, miközben másnak egy fél csepp sem buggyan ki a homlokán ... no az már döfi. Csípte a szemem, csúszott tőle a kezem, az alattam összegyűlt tócsákban meg a lábam csúszott ... kész görög tragédiává vált az edzés második felére.

Az egész edzés után már abszolút semmi olyan utóhatás nem volt mint egy hete, sem izomláz sem nehezen mozgó végtagok. Pont Petivel beszélgettük - aki most próbálta ki elsőre - hogy Kova nagyon jól elosztotta a gyakorlatokat az izomcsoportok között, minden egyformán dolgozott. Kíváncsi leszek a jövő hetire, ami idén az utolsó, és megint térképes feladat lesz ... nem is akármilyen :)

2008. december 3., szerda

Tornatermi edzés - jajj de fáj!

Kicsit még mindig szomorú vagyok hogy véget ért a "szezon", de a lógó orr persze nem old meg semmit. Jövőre már KTK-s leszek, és így kézenfekvő ötlet volt hogy elmenjek és kipróbáljak egy tornatermi edzést is az egyesület tagjaival.

Eszti már volt múlt héten, és csupa jót mesélt :) akkor én nem értem rá, de most már igen. Kovát, aki az edzést tartotta már látásból ismertem, aztán ott volt még Ancsa és Zsuzsi ismerősként, Eriknek pedig csak a nevét láttam az F35-ös eredménylistán előtte-utánam. Amúgy meg a csoportban lévők kora átfogott majd három évtizedet, összesen (ha jól emlékszem) tízen futkároztunk a tornateremben.

Abszolút semmi elképzelésem nem volt mi is vár rám, sosem sportoltam még szervezett keretek között. Eszti ugyan mesélte hogy lesz kis futás, némi gimnasztika, de hát ugye a mese mindig rózsaszínebb :) Kis kosárlabdával kezdtünk, ami érdekes volt, 20 éve játszottam utoljára, semmi emlékem nem volt már, örültem hogy a labda nem esik ki a kezemből. Aztán jött a futás, mindenfélével fűszerezve, az ment, a lábammal nincs gond.

Erik egy remek feladatot hozott, egy tájfutó térkép egy részletét kellett megjegyezni, végigmenni egy akadálypályán, majd a végén megkeresni és azonosítani a részletet. Na, ez a feladat a végére beadta a mattot. Amúgy jó kis feladat, és élveztem is, már amikor meghallottam lelkes lettem. Ugrálás pad mentén oda-vissza páros lábbal, pipa. 6 fekvőtámasz ... hmm. Dobbantás és átkelés a szekrényen, pipa. Felülések, so-so. Páros lábbal ugrálás zsámolyok között, pipa. Kis hátizom gyakorlat hason fekve, na ez új volt. Aztán meg jött az észmunka.

Eleinte nem is volt gond, de a második kör után már komoly állóképességben jelentkező problémáim voltak :) egy kicsit javította Kova a felülésem is, "mielőtt eltöröm a nyakam" - mondta. A fizikai fáradtság aztán az agyamat is megtámadta, nehezen ment a térképre koncentrálás. A negyedik körnél már remegett a kezem a fekvőtámasznál, és már kevésbé gyors tempóval ment a visszafutás is. Két körrel később már annyira ziháltam, hogy netovább, ráadásul a parkettán a saját izzadtságomon csúsztam meg :) a 6 fekvőtámasz helyett már 4 is alig ment, az utolsó kör pedig egy örökkévalóságnak tűnt.

Alapvetően tök jó ez a gyakorlat, mert aközben kell gondolkodni, miközben folyamatosan használom el az energiámat. Tökéletesen szimulálva a terepen futás közben fennálló szituációt. Persze, ilyenkor látszik hogy bár azt gondolom, nincs gond az állóképességemmel, de lám, még is van.

Olyan szinten elfáradtam, hogy azt el sem tudom mondani. Harmatos gyenge virágszál módjára vártam volna a megváltást, helyette még jött egy kis nyújtás, és a végén egy kis "szadi" még a karizmoknak. Aztán az "egészségetekre" után következő kosárlabdázást ugyan megpróbáltam, de már nem vittek a lábaim. Így törölközőbe fojtottam a bánatom.

Másnap teljes hadirokkantként éltem, fájt a vállam, a hátam, a belső combizmom, és olyan általánosan gyengének éreztem magam. Visszagondolva az edzésre, hogy egy tízéves kislány minden megerőltetés nélkül 12 kört ment az akadálypályán amikor én csak nyolcat ... :( hjajj, azt hiszem ez nem is igényel több magyarázatot :)

Akárhogy is, de ez jó példa volt arra, hogy 1 óra alatt mennyire jól le lehet fárasztani magam, és végtére is nagyon jól esett. Még akkor is ha komolyabban elkeserítő volt a rossz teljesítményem. Minden szerdán lesz ilyen móka, a tavaszi futásokig elég sok, igyekszem becsülettel eljárni mindegyikre, és kíváncsi leszek, két hónap múlva miként írok majd a szerda délutáni élményeimről :)

2008. november 22., szombat

Őszi Boróka kupa 2008 - tökéletes szezonzárás

Elérkezett az idei év utolsó versenye, nekilendültünk hát hogy fogcsikorgató hidegben, hózápor közeli időjárási körülmények között megküzdjünk a borókalabirintussal.

Lefelé Péter velünk tartott, és útközben elmesélte hogy nemrég erre járva végzett egy kis terepfelmérést :) hm., micsoda lelkesedés, gondoltam magamban. Én mindössze annyit tettem a siker érdekében, hogy Eszti segítségével egy régebbi pályán megpróbáltam útvonalat tervezni, majd azt kielemeztük. Ebből az látszott, hogy ami igazán nagy segítség lesz, az a sok jelleghatár, illetve maga a növényzetrajz.

Két és fél hónapja, Táborfalván ugyebár csúfos vereséget szenvedtem a borókástól, így nagy motiváció volt bennem a szépítésre. Ugyanakkor izgultam, ez a bokros-töbrös buli sajnos nem az erősségem. A VK-ban a befizetésre várakozva már a félig kockára fagyás esete forgott fent, sürgött a sok nép, volt aki lenge kora őszi, volt aki komoly téli ruhákban melegített be a futás előtt. Kis csapatunkból Eszti és Anyukája korán indult, így hamar elhagyták a "bázist", mi Péterrel még maradtunk, aztán kis idő múlva ő is lelépett, így egymagam maradtam és igyekeztem átszellemülni a futásra.

Eszti tanácsára hallgatva nem öltöztem túl magam (micsoda gáz volt szerdán is!), 25 perccel nullidő előtt elkezdtem kikocogni a rajtba. Sok időm volt, még kicsit fel-alá futkároztam, és próbáltam összeszedni a gondolataim. Cudar hideg volt, de reméltem hogy mihelyst elkezdek futni, már jobb lesz. Pitty-pitty, belépés, és kaptam egy percet térképnézegetni is (ezt úúúúúgy szeretem!).

Bátor indítást terveztem, nem ragaszkodtam az úthoz, és a friss ültetés végén hamar megtaláltam a borókásban a folyosót is. A végét kicsit túlfutottam, de az úthoz érve visszakorrigáltam. A kettesnél kicsit megzavart a kúp melletti töbör, de aztán csak meglett a pont a gerinc oldalában. A hármasnál túl kellett futnom az útra, és másik folyosót használni, mert nem találtam átjárót. A négyessel nem volt gond, az ötösnél viszont egy kúppal túlfutottam, egy srác segített amint láttam honnan fut ki. Ez jól jött, így csak max. egy perc veszett el.

Szerencsére hamar átmelegedtem, így se nem fáztam, se nem volt melegem. A pályán aránylag kevesen voltak, így csakis saját döntéseimet követtem, és ez jól jött. Igyekeztem támadópontokat találni és onnan pontot fogni, ez jót tett, folyamatosan tudtam kontrollálni hol vagyok. Egyszóval: jól ment, és ez örömmel, valamint lelkesedéssel töltött el.

5-8 között nem volt gond, a 8-9 egy hosszú átmenet volt, indulásnál viszont már jött a fáradtság, kénytelen voltam kicsit lassítani hogy levegőt is kapjak. A 9. ponthoz a magas meredek kúp volt a támadópont, bejött. 10. ponttal nem volt gond, a 11. felé inkább kurflit választottam, nem mertem a borókáson direktben átmenni. 13,14,15 jött könnyen, aztán a 16-os felé először az utat, majd erdőt néztem ki (derékszög), de aztán arra gondoltam, végre most már lehetnék kicsit "profibb" és átvágtam az ültetés szélét követve.

A 16-17 között viszont nem úsztam meg, nagyon nehéz volt haladni, így próbáltam ültetési irányba futni, ez viszont plusz időt jelentett. Meg hát már fáradtam is. Folyamatosan néztem az órámat, szerettem volna 70 percen belül lenni, így igyekeztem haladni. Csupán a plusz hangulat kedvéért egy kis hóesés is fűszerezte a pályát. Az ültetés végétől könnyű volt, a 17. adta magát a tisztásnál. A 18. is könnyen meglett a kis kúp és előtte a töbör segítségével, majd utolsó erőmmel sprintelni kezdtem a befutó felé.

Mint a képen is látszik elég szenvedő arccal értem célba, a befutón annyira ziháltam hogy már az tényleg nagyon a vége volt (enyém lett a leggyorsabb
befutó-cél szakasz a részidős eredmények szerint, hihihi, nyugdíjasöröm). A vége 71 perc és 3 másodperc lett, 6200 méteren, aminek nagyon örültem. Még az eszméletlen fáradtság mellett is :)



Összességében nagyon jó futás volt, nagyon feldobott hogy komolyabb hiba vagy keverés nélkül sikerült beérnem, saját elvárásaimnak megfelelő idő alatt. Amíg nem edzek és nem tudok jobban futni, addig jobb időt nem is várhatok, ez egyértelmű. A tájékozódásom viszont kezd stabilabb és fegyelmezettebb lenni, a mai nap nagyszerűsége a támadópontok használata volt, ami eddig tudatosan nem sikerült.

Egyszóval: fantasztikus szezonzárás volt, jobbat nem is kívánhattam volna! Mikor lesz már 2009 március? :)


(Eszti képei egy csomó befutóról itt találhatók.)

2008. november 19., szerda

I. Vakondok Kupa - séta a Martinovics-hegyen

A szerda megint hamar érkezett, most magával hozva azt a hírt is, hogy a szezon utolsó 3.sz versenyére mehetek, még egy Boróka-kupa és vége a 2008-as tájfutó verseny szezonnak. Ezt most úgy írom mintha legalább is már 10 éve tájfutnék, pedig jól nem :)

Cudar hideg idő köszöntött ránk, a kocsi is 7 fokot írt ki mikor kiszálltam, már az eggyel vastagabb futónadrág volt rajtam, felül viszont nem nagyon tudtam eldönteni a helyes összetételt, megszólalt a vészcsengő hogy fázni fogok, így a futópólóra rákerült egy thermo hosszú ujjú bicós felső. Na, ez hiba volt. Eszti mindig mondogatja hogy a futásban átmelegszem majd, ne öltözzek túl, és milyen igaza van ... hát, jól befűtöttem, és ennek kárát is láttam.

Már megint elsőként értem oda a rajthoz, de a fiúk ügyesek voltak, már kint volt a pálya, mondták is hogy indulhatok. Befizettem, bemelegítettem, dugóka-törlés, térkép átvétel, start-dugás, és indulás. A Martinovics-hegyen még sosem voltam, de ennek ellenére aránylag kevés forgatással meglett a rajt és az 1. pont, loholtam is az irányába, és jó hamar oda is értem. Tudtam hogy zsírkréta lesz, meg is láttam a bóját, ott lógott a kréta is ... csak épp az nem volt a kezemben, amire firkálhattam volna :) na ja, most mondhatjuk hogy "ez sem lesz hülyébb" vagy hogy "utálom a nem-dugókás futásokat" vagy inkább hogy
"szoknom kell még hogy versenykartont kérjek". Akárhogy is, jót röhögtem magamon, hogy már megint egy baki. Jelöltem a térkép hátuljára, aztán uzsgyi ... grrrr. Lefelé, meredeken, csúszva, kapaszkodva.

A rajthoz érve megkérdeztem a szervezők közül egy srácot, hogy érdemes-e szögest vennem. Á-nem-kell-elég-az-edző-is-nem-vészes-a-pálya, jött a válasz. A fenéket nem :) hú de bosszankodtam azon a lejtőn. Aztán még a kettes előtt a még meredekebben, beleakadtam valami nyavalyás drótba, konkrétan mint nyuszi a csapdában, nem tudtam mozdulni. Az 50 fokos lejtőn egyensúlyozva próbáltam kibogozni magam a drótból, mire sikerült persze már jól elszakította a zoknimat, és kiharapott egy darab bőrt a lábfejemből a szemét huzal. Mindezt úgy, hogy már láttam a következő bóját is.

A kettes után még le, aztán ugyanazon a meredeken két
ponton át fel. Mire visszaértem a felső útra, totál kiizzadtam a túlöltözéstől, és elegem is lett :) a karton hiánya, a zsírkrétázás (amikből alig egyik-másik fogott csak rendesen), és a cipő miatti bénázás betett. Szóval a pálya későbbi részére a laza séta, kellemes délutáni kocogás, körbe-körbe nézelődés volt a jellemző :) jól megismertem a terepet.

A bóják jó része messziről látható volt, sőt, volt néhány pont-pár, melynek első tagjától már a második is látszott. Az élvezet növelése céljából volt egy pontbegyűjtő rész, ott még jól rá is kurfliztam (nem körbe mentem ahogy a kifutási irány szerint logikus lett volna). A végén a 24-25 átmenetnél szerintem a leglogikusabb/leggyorsabb a célon/rajton keresztüli átfutás lett volna, de az snassz, úgyhogy jó nagyot kerültem, hogy diadalmasan hosszú sprinttel a széles úton fejezhessem be a pályát :)

Egyszóval, kellemes ősz délutáni parklátogatást tettem fővárosunk egy kis zöld szigetében, a fák oázisában, narancssárga kis útjelzők által kijelölt ösvényeken bandukolta
m, szórakozásként fák közé ugráltam, mindeközben színes zsírkrétákkal firkálgattam egy térkép hátulját. Megérte :)

2008. november 16., vasárnap

Velence - 2.nap, a Verseny

Kicsit fáradtabban mint szombaton, de töretlen lelkesedéssel érkeztünk a sportcsarnokba, ahová úgy hömpölyögtek be az emberek (3500 fő, két darab két méter széles ajtó, lehet számolni...) mint egy szezonvégi 70%-os leértékelésre a cipőboltba. Mi is gyorsan foglaltunk helyet a lelátón, aztán irány a tízméteres sorban állás a WC-hez :) hát volt egy hangulata a helynek.

Eszti anyukája korán ment, mi utána még háromnegyed órával, így kikísértük őt, kattant pár fotó, aztán mentünk vissza öltözködni, és bemelegíteni. Tényleg izgultam. Előző nap még nézegettem egy két évvel ezelőtti verseny térképét, csak hogy nagyjából képbe legyek. De persze ez inkább csak illúzió volt :) nyilván nem jegyzem meg Velence 2180 sikátorát fél nap alatt :)


A rajt előtt sajnos nem hagytam magamnak szokás szerint "átszellemülésre" időt, ez kicsit zavart is, így be kellett érnem azzal a 3-4 perccel amíg a check-point-ból a start-point-ba értem. Persze megint repülő volt...

Eszti jótanácsa az volt, hogy próbáljak majd visszafele gondolkodni: megnézni a kövi pontot, oda hogyan jutok, és kvázi visszafelé megtervezni az útvonalat. Ezt az eszembe tartottam, bár kételkedtem benne, hogy képes leszek rá. A másik dolog a táv volt: 9300m, légvonalban. Soha nem futottam még ennyit, főleg nem versenyen. Féltem, hogy befáradok. A terv az volt, hogy próbálok 70%-on menni, és néha ha lesz lehetőség, belesprintelek egy kicsit, a végét pedig majd nyomom ahogy bírom.

Óra csippant, indultam, és majd hanyatt estem amikor láttam hogy milyen hosszú az első átmenet. Próbáltam "lefényképezni" az agyammal a térképet, hidakat keresni (a csatornákon való átkelést tekintettem a legkritikusabbnak), illetőleg ügyelni arra, hogy a cikázásokkal, kerülőkkel ne kerüljek messze a légvonaltól.

Nagyon megörültem, mikor az egyesre elsőre, hiba nélül, állandó tempóval, megállás nélkül odaértem. Persze adott egy kis önbizalmat, de továbbra is igyekeztem fegyelmezett maradni.


Egészen a hatosig bazi nagy átmeneteim voltak, és bár "könnyűnek" tartottam a pontokat, mivel nagy távolságokról volt szó, egyrészt figyelni kellett magára a futásra is, másrészt pedig arra hogy agyilag végig ott legyek, ne veszítsem el a fonalat.


Mit mondjak, volt egy hangulata annak ahogy a turisták között cikáztam :) amikor beszéltünk róla előző napokban hogy majd lökdösni kell őket, meg manőverezni, viccesen hangzott, de mikor mindez átment valóságba :) igyekeztem azért finom lenni, inkább nagyobbakat kerültem, lassítottam. Aztán később már bátrabbá váltam, sőt rájöttem hogy különböző hangjelzésekkel még figyelmeztetni is lehet őket - ettől persze még halálra ijednek, de legalább nem estek el :) szegények, eljönnek Velencébe, romantika, séta a sikátorokban, aztán belecsöppennek egy ilyen versenybe...

Aztán a hetes után értem be a sűrűbe, itt már a
zért lassult a tempó, sok volt a kanyar, de szerencsére nagy megállásokat nem kellett végeznem, ha térképet néztem is kocogtam közben. A legkomolyabb gondolkodást a 13-14 jelentette, attól féltem is. Addigra már azért fáradtam, lábilag-agyilag egyaránt. De meglett, sikeresen az is.

Indulásnál másfél órát tűztem ki célul, úgy éreztem, az reális lesz. A 17.-nél láttam, hogy alig több mint egy óránál tartok, na ennek megörültem, és kicsit belehúztam. Gondoltam beleférek a 70 percbe. A 20. után kivágtam a főútra, ott már nyomtam is, és így lett a vége 1:16, ami saját elvárásaimnak abszolút megfelelt. Egészen örültem. Eszti várt a célban és fotózott is, így lett pár kép szenvedéseim utolsó métereiről :)



Futás közben kétszer is beszúrt már megint az oldalam, de szerencsére kis lassítással megoldható volt a probléma. Sosem futottam még 10km-t, egyfolytában, nagyon örültem hogy így bírtam. (Eszti is meglepődött amikor meglátott másfél órán belül) Tervezési és navigációs gondjaim nem voltak, utólag visszanézve a térképet nem tűnt bonyolultnak a pálya, és talán túl nagy felesleges kurflit sem tettem.


A végeredmény egy 43. hely lett a 71 indulóból, ami hasonlóan a szombatihoz a középmezőny vége. A tervezett 35-36 hely sajnos sokkal nem sikerült, ha néha belehúzok is max. 1-2 percet nyerek, ahhoz pedig sokkal több kellett volna.

Tapasztalat: úgy vélem, most már túl a 20. futásomon (milyen nevetségesen kicsi szám), stabilizálódni kezd a végrehajtás. Ezt a fegyelmezettséget, amit itt produkáltam kell minimum szintnek tekintenem, és edzeni ahhoz, hogy gyorsabb lehessek.

Egy érdekesség: a verseny után egy órával egy pizza mellett berajzolgattuk a pályákat. Eszti mindenre emlékezett, én viszont egy csomó átmenetre csak homályosan, vagy abszolút nem. Egyszerűen elfelejtem merre jártam, ez más versenyeken is volt már így 1-2 átmenettel. Miért?



Prológ: külön tisztelet és elismerés Esztinek, aki 2006 után másodszorra is elhozta a női 'A' mezőny első díját! 7 másodperccel! Ezért nem szabad sosem leengedni...

2008. november 15., szombat

Velence - 1.nap

Idén nyáron még nem gondoltam volna, hogy ősszel Velencében sétálhatok majd, pizzát ehetek és cappuccinót ihatok, mindezt pedig egy tájfutóverseny után. Aztán hopp, derültégből-villámcsapás :) na ennyit a megvanírva-a-sorsunk elméletről :) de ne rohanjunk ennyire előre, nézzük szép sorban...

Eszti már mesélt Velencéről, és megfogott az ötlet nagyon: a sikátorok között futn
i, cikázni a hömpölygő turista-tömegben. Jó ötletnek tűnt, így eldöntöttük hogy idén is megyünk. Mivel már voltam Velencében, némi kép kialakult előttem arról milyen is lesz, de azért izgultam rendesen.

Mestrében volt szállásunk, reggel bebuszoztunk Velencébe, majd Murano körbesétálása után a VK-ban kötöttünk ki. Nem volt nagy tömeg, ez ugye még csak az ismerkedő futás napja volt. Csekkoltunk, aztán elmentünk még egy kis kalóriabegyűjtésre a futás előtt. Mindannyian (Eszti anyukája, Eszti és én is) nullidő után nem sokkal indultunk, szóval igyekeztünk ki a rajtba.

Én az MM1-t választottam, ami 4,5km-t jelentett. Ennyit már futottam, így aztán aképp gondolkodtam hogy a tájékozódás lesz a figyelmem fő tárgya, az izmok most már azért csak működnek maguktól is :) a rajt érdekes volt, egy konyhai falióra mutatta az időt, és eleve az egész rajthelyet
a nullidő előtt másfél perccel tákolták össze :)

Repzis rajt volt (jobban szeretem az egyperceset), még a térkép felemelése előtt tisztáztam magamban merre állok, mit látok. Láttam hogy merre futnak ki az emberek, így azt gondoltam az egyes pontig rendezhetem soraimat. Óra csippant, én futásnak lendültem, és szerencsére sikerült gyorsan feldolgozni a térkép tartalmát, hipp-hopp az egyesen találtam magamat. Aztán ahogy néztem a térképet láttam hogy egyszerű a pálya, így minél inkább igyekeztem a futásra koncentrálni. De mint tudjuk, az izmaim teljesítőképessége véges :)

Végig futottam, kb. 80%-on, a végén próbáltam még belerakni, de nagyon beszúrt az oldalam, így félig nyűszítve értem a célba. Úgy éreztem jó időt jöttem, az én órám 3
2 percet mutatott, de a lapomra mégis 36 került. Ezt nem nagyon értettem. Aztán persze később kiderült, hogy 3:30-cal többet mutatott mindenkinek :)

Menet közben nem volt keverés, mindig sikerült pikk-pakk eldönteni merre menjek, nem kellett megállnom vagy megtorpannom, a pontérintés után már futottam is tovább. Volt lehetőségem egy-egy sprint-versenyre is másokkal, kétszer is előfordult hogy ők térképnézegetés miatt maradtak le.

Utólag visszanézve a pályát látszott hogy volt két rossz döntésem: az 5-6 átmenetet kerülővel csináltam, ez biztos volt vagy fél perc. Illetve a 19-től a célig sokan az egyesen át futottak be, én viszont lent mentem. Hát ez vitatható, talán 5-10 másodperccel gyorsabb lett volna a felső út.



Ez a teljesítmény a középmezőny végére, azaz a 42. helyre lett elég a 70 indulóból. Kicsit elégedetlen voltam, szerettem volna pont a felénél lenni.

A verseny után persze beindultak a fogaskerekek, mi lesz majd másnap :) tudtam (és Eszti is mondta), hogy azért a nagy pálya sokkal komolyabb lesz, bent a sűrűben. Ahhoz képest ez a mai nap csak "gyerekjáték" volt. Szóval tovább izgultam, és nagyon vártam a vasárnap 11 órát :)


Eszti kérésére (ami a második napi blog megjegyzései között olvasható) íme egy kép Anyukája befutójáról! :)

2008. november 12., szerda

Vérmező kupa

Ismét egy szerda, ismét egy lehetőség a futásra, és idén, sőt egész tájfutó pályafutásom alatt (hihihi) első alkalommal igazán "hidegben". Azért megkockáztattam még a rövidújjut, és nem bántam meg.

Bár pesti gyerek vagyok, de a Vérmező is egy olyan hely, amiről csak hallottam, de még nem jártam ott. Így legalább egy kicsi izgalmat reméltem, mégis csak "ismeretlen terep". Az izgalom elmaradt, mert így az ősz derekán, falevelek és nyüzsgő embertömegek hiányában a pálya teljesen átlátható volt, szinte bójától bójáig.

Több kategória volt, egyelőre még nem mertem belevágni az olyan kuriózumokba mint például a "csak növényzet" (amit Eszti megfutott), ezért a sokpontos pályát választottam, ami 2,6km-t és 20 pontot jelentett. Kis ugrabugra és átmelegedés után elsőként vágtam neki. Szúróka volt és pontsorszám a térképen - egyiket sem kedvelem :)

Nagy agymunka tényleg nem kellett, a tájolóra sem pilláztam rá, és minden pont rögtön szembe jött. Éppen ezért igyekeztem a futásra koncentrálni, azaz hogy a mozgásom és a levegővételem is kiegyensúlyozott legyen. Ezt sikerült is tartani a pálya végéig, a lábammal sem volt gond, és zihálásba se mentem át. Ez mindenképp jó hír, ez eddig ilyen rövid távon sem sikerült még.

Azért hogy ne legyen felhőtlen az örömöm, átugrott a szemem egy átmentet a térképen, így felcseréltem két pontot (a focipályát rossz oldalról kerültem). Még szoknom kell ha nem a pontok sorrendjét látom, hanem csak kódokat.

Nagy tapasztalatok nem születtek, de élveztem azt, hogy most különösen jól, pontosan, és gyorsan ment a terep-térkép egyeztetés, mellette pedig kiegyensúlyozottan a futás. Végül is 13 perc alatt sikerült a 2,6km, amiből ha levonjuk a 20 lukasztás kb. másfél percét, egész szép idő - magamhoz képest.

Közben ugye kiderült, hogy a pályahosszokkal némi probléma volt :) de megszülettek az eredmények, a sokpontoson 9. helyre kerültem az időmmel. A sprinten a nagy hibám miatt a 7. hely lett. Azért jó kis móka volt.

2008. november 9., vasárnap

Spartacus Kupa, Gánt, 2.nap - szépítés

A tegnap este végeredménye az lett, hogy felhívtam telefonon a szervezőt, és kértem egy pótnevezést vasárnapra. Nagyon mozgott bennem a vágy hogy szépíthessek. Igazán.

Egyedül autókáztam le Gántra, jó korán, mert 8-ra beszéltük meg a pótnevezést. Gántról 4 szlovák versenyzőnek felajánlottam a kocsiban maradt szabad helyeket, így nem kellett 3.5km-t gyalogolniuk. Látszólag örültek, bár egy szavukat sem értettem :) A dokumentálás gyorsan ment (ezer hála és köszönet a szervezőknek) és visszakaptam a tegnapi 390-es rajtszámom, valamint 59-re indulhattam. Volt időm felkészülni, lelkileg-testileg egyaránt. Így is tettem. Nagyon szerettem volna egy szép futást mára, hogy korrigálhassam a tegnapi ballépést.

A rajtban találkoztam egy igen kedves párral, Péterrel (aki Eszti után elsőként írt a blogomba hozzászólást) és Andreával, milyen jó is amikor az ember egy sport által szerez új ismerősöket/barátokat. Egy kis dumcsira pont jutott idő velük, aztán rajtoltam is. Fura volt hogy a rajt egy emelkedőn van, de sebaj, mindig van új a nap alatt :) főleg az ilyen kezdőknek mint én.


Az 1. pont könnyen ment (közel volt, és a mumusom is szabadságra ment), a kettesre való leereszkedés közben átéreztem a vaddisznók életének szépségét. Utána felfelé pedig szerettem volna egy cseretüdőt, de sajnos nem volt nyitva a bolt a völgyben. Anyám! Ilyen brutális emelkedőt! És az elitek itt tényleg felfutnak?? Mit nem adnék ha ezt láthatnám! Miután újra kaptam levegőt, dugtam a ponton, ezután fent nyomattam át a hármasra, szó szerint ráestem a pontra. Aztán a koreográfia ismétlődött: letúrtam, felszenvedtem (ha az alkoholtól az agysejtek halnak el, ettől is biztos pusztul bennem valami, hm?).

Az 5., 6., 7., 8. egy kis pihenés volt a fennsíkon, örültem is neki, a pulzusom visszaállt, és a tempó is kicsit gyorsult a nagy emelkedők alatt teljesített 2km/h-ról :) A 9.-10. átmenet már szinte hiányzott, az utóbbihoz érve a meredeken a hegyoldalban ki is szakadt belőlem egy halálhörgéshez hasonlító "ááááá", jó pár futó örömére aki talán épp a pontot kereste.

A 11.-re való átszintezés miatt rém büszke voltam magamra, ez ugye az előző nap nem sikerült, most pedig csont nélkül. Hurrá! Ezután pedig irtózat sebességgel a cél felé sodródtam, ahová is érdekes féloldalas mozgással (a jobb cipőmben lévő fél tonna erdőtalaj és kavicsminta miatt) sprinteltem be: 55:49 lett az időm, és ettől azért egy kis elégedettség töltött el.

Bár tudom, ilyen könnyű pályán illett volna 50 perc körül futni, de igazából most annak örültem nagyon, hogy dacára a tegnapi szörnyűségeknek hiba nélkül sikerült, és végig kontroll alatt tartottam az útvonalamat.

Tapasztalat: higgadtség, átgondoltság. Ez mindennél fontosabb. Aztán most már tényleg elkezdek edzeni a terepfutásra (van valakinek ötlete, hogyan?)



2008. november 8., szombat

Spartacus Kupa, Gánt, 1.nap - borúshármas

Tudom, tudom, mi a címben az hogy "borúshármas", ez a kérdés, ugye? Nemsoká kiderül. Annyit előre elárulok, hogy félúton van a "hülyeállat" és a "jajjszegény" között. Ki-ki saját belátása szerint :)

Eszti most nem szeretett volna futni (kilencmilliomodik alkalommal is Gánt, Gánt,Gánt) ezért egyedül vállaltam be a Sparit, és csak az első napra neveztem, mondván elég ennyi, próbára, megízlelni. Bár az Eger nagydíj is hasonló (pozitív) tapasztalat volt, de ott könnyű terepet kaptam, előtte megnéztem a Gántit (213 gerinc/völgy egy négyzetkilométeren), és ezt nehéznek ítéltem.

7-re voltam kiírva indulónak, jól a legelején, ilyen sem volt még, már az óra bekapcsolása előtt ott voltam. A biztonság kedvéért elraktam egy zacsit, de azért drukkoltam hogy ne essen. Mivel nem jutott eszembe hogy az egyes pont a mumusom, ezért az pikk-pakk meglett. Na jó, über könnyű volt, azért. A kettes is megadta magát hamar, kicsit kerültem, így viszont gyorsabban szedtem a lábam. A hármasra is megvolt a terv, fel a tetőre, és a völgy tetejénél átvágás ... átvágás volt, csak nem úgy ahogy kellett volna.

Szóval innen két dolog lehetséges: vagy valaki szórakozott velem, és amikor kinéztem egy irányt, megrántotta alattam az erdőt mint egy szőnyeget, és ettől mindig máshol lettem mint akartam ... vagy egyszerűen a másodperc ezredrésze alatt, észrevétlenül és váratlanul: elhülyültem. Fel-alá futottam, idenéztem, odanéztem, sehol semmi. Hát ez egy darabig így ment, aztán visszafutottam az útra, és egy jó nagy biztonsági kerülővel megfogtam az amúgy nevetségesen könnyű pontot. Na most kérem, lehet ítélkezni: hát lehet ilyen ...... az emberfia?


A pálya többi részén nagy gond nem volt, és az eső is csak 1 mp-ig csöpögött rám, így gondtalanul futhattam - már ahol bírta a lábam. A 10.-nél egy kicsit előbb jöttem le az útról, de ez nem vett el 20 mp-nél többet. Aztán a 11. után volt még egy kis bibi, az már 3 perces volt, de hát ilyet még nem csináltam, sosem kellett kövek között szintezgetnem hegyoldalban. Így kicsit alácsúsztam, és vissza kellett másznom.

A befutó jól sikerült, ám az időm ... gyászos 73 perc lett :( A hármas pont keresése 17 plusz percet elvitt. Egyszerűen el sem tudom képzelni, mi a frász fenét tudtam annyi ideig csinálni. Jajj. Nagyon bosszús voltam. Így aztán a 27 indulóból 24. helyen végeztem, de igazából az utolsót érdemeltem volna.


Tapasztalat: Az eddigiek mellé, amik arra szolgálnak tanácsként ha keverés van, fel kell vennem még egy fontosat: nem csak a támadópont fontos, hanem néha igazán körbenézni, HOL is vagyok valójában. Megint egy triviális dolog, amin elbuktam.




Epilógus: Nagyon bosszantott ez a hiba. A pálya maga könnyű volt, főleg így összel lomb nélkül, nagyon adta magát minden pont. Bennem kavargott a gondolat, hogy azért ennyire buta nem lehetek, nehéz volt elfogadni/feldolgozni ezt a tévesztést. Zsebe Isti este még azt mondta: "Nem kell mindig az erdményt hajhászni". Tényleg nem (csak) az eredmény, de úgy éreztem több van bennem ennél. Aztán Eszti este megkérdezte (talán látván a szenvedésem) hogy akarok-e vasárnap is menni ...



2008. november 5., szerda

Postáska - avagy a figyelmetlenség csúcsa

Eljött a "futószerda", és Bár az Eger Nagydíj csak pár napja volt, mát szinte bizsergett a lábam hogy futhassak. A Margitsziget amúgy is "hazai pályának" számít, szerintem már nincs is olyan zuga amit ne ismernék legalább egy kicsikét.

Kettő előtt értem oda a VK-ba, sok kabátos iskolás-féle gyerkőc állt sorba az indulásnál. Beneveztem a 4,5km-es középtávra, kicsit bemelegítettem, aztán mentem a rajthoz, megkérdezhetem indulhatok-e izibe, mondták hogy igen, dugtam, kaptam a térképet, és nekiálltam.

Azt biztosan tudtam hogy a pontokon nem kell majd gondolkodni, és hát az útvonalválasztás sem okozott túl nagy fejtörést. Igyekeztem hát arra törekedni, hogy inkább tempót fussak, folyamatosan, a 4,5km-re jó lett volna 35 perc körül nyomtani. Vagy max 40.

A pontokkal tényleg nem volt gond, elfutottam már az állatkertig, amikor azt láttam hogy a 8. pont után nincs vonal. Kinyitottam a behajtogatott térképet, de tényleg nem volt vonal. Aztán eszembe jutott, hogy ugye ez egy nagy 6,5-es pályának a része, gondoltam egyszerűbb kivitelűek a térképek, így folytattam a 8-ashoz közel eső 18-assal. De ez meg már visszafordult, és láttam is hogy a vonalvezetés utána már a cél felé tart.

Akkor néztem meg jobban a térképet, és láttam hogy ez a 2,5km-es legrövidebb pálya. Na hát! Rossz térképet kaptam a rajtba? Grrrrrrr. Hogy egy hízott kacsa essen rá a fejére. Na mindegy, nyomattam tovább, visszafelé, pikk-pakk a befutóponton majd a célban találtam magam. 21 perc lett a pályaidő, de hát 2.5km-en még ez is sok. Szóltam is a rajtban hogy írják át, még sem a 4,5-t mentem, hanem a legkisebbet. Hú, de mérges voltam.

Mivel nem éreztem kielégtőnek a mozgást, hazáig még futottam, és a Váci úti zebra előtt a pirosnál nézegettem a térképet ... hát ... akkor veszem észre: bakker, ez a térkép kétoldalas. Ááááááááááááá. És a másik oldalán a pálya másik fele. Na kész. Hát ennyire tök nem lehetek. De tényleg nem. Oké, ez életem 16. tájfutása, persze hogy nem találkoztam még mindenféle variációval, de hát ekkora über bakit.

Szóval, tényleg igaz a blog címe: a mai nap volt a figyelmetlenség és a dilettantizmus csúcsa :)

Tapasztalat? Bruhaha .... nézd meg a térképet rendesen te marha, és ne hidd má' hogy a 8. után 18. következik :) tiszta lúzer voltam :)

2008. november 2., vasárnap

Eger Nagydíj 2.nap - Orrvérzésig(!)

Az első napi sikerélmény (azért mégiscsak 5. hely sikerült!) és bosszúság (hülyeségeket rontottam egy könnyű pályán) kevert érzésével érkeztem a rajtba. Illetve volt egy kis probléma: előző nap valami belement a jobb szemembe, nagyon fájt, egész éjszaka könnyezett, és jól be is dagadt. Izgultam, hogy ez ne zavarjon majd a terepen.

Ma én indultam előbb és Eszti később, de hős volt, és feljött velem a rajtba. Most nem maradt olyan sok idő melegíteni, de úgy éreztem elég lesz, a végén jól kiugráltam magam. Aztán jött a meglepetés: egy orrfújásnál elkezdett vérezni az orrom, és nem egyszerűen. Folyamatosan próbáltam csillapítani, de ennek ellenére úgy álltam a rajthoz, hogy még vérzett, és egy nagy zsebkendőbucival dugtam be. Hát, fájó szem, vérző orr, mi lesz ebből? - gondoltam.

Mumuska jelzett, első pontnál mellémentem, de egyébként minden gondolatom az orrom körül forgott (hogy fogom így végigfutni?). A 2. pontnál a szimbol szerint ígért sziklafal 3 odadobott kő volt, emiatt kicsit mérges lettem. A 4.-re sikerült nagyon szépen átszintezni, ilyet még nem csináltam, amikor próbáltam nem sikerült, szóval örültem mikor odaértem. Az 5. felé menet is elsőre meglett az átjáró, de aztán ott (azt az egyébként könnyű pontot) is elvétettem, egy úttal odébb néztem magam, Kerestem új támadópontot (jelleghatár), aztán meglett. A 7.-nél egy völggyel előbb kerestem, figyelmetlenül olvastam a térképet. A 8.-nál is egy facsoporttal később fékeztem. A 10. nagyon hamar meglett, pedig később kiderült, sok mindenkinek volt vele problémája, tőlem is páran kérdezték ott hogy hol a 81-es. A 12. után már nagyon fogyott az erőm, így kapóra jött egy lány aki épp előttem futott, a nyomába eredtem, így nem lassultam le, és elég tempósan értem a célba.

Ma már akkora nagy hibák nem voltak mint tegnap, most is úgy éreztem hogy egyre magabiztosabban megy a tájékozódás. Jó pár mellémenés volt azért, az 5.nagyon sokat elvitt, de ebben is látok fejlődést, mert szerintem már gyorsabban megy a korrigálás és kevesebb a felesleges tekergés mint eddig.

A második napi vérzőorros futás a 7. helyre volt elegendő, 46 percet futottam a 4.5 km-en 110m szint mellett a 14 pontos - egyébként megint csak könnyű - pályán. Így összetettben lecsúsztam a 6. helyre. Amivel egyébként abszolút elégedett vagyok.

Tapasztalat: most hogy már a tájékozódás elkezdett magabiztosabb lenni, következő lépés a térkép pontosabb olvasása lesz. Esztivel mikor itthon kielemeztük a pályákat, látszott, hogy sok mindent nem vettem észre, ami viszont ordított (ordíthatott volna) a térképről.

Tapasztalat-2: frankón, nincs olyan pálya ahol csak egyes pont van? Ha sokat gyakorolnék rajta, most már előbb utóbb sikerülhetne nem elrontanom :)


2008. november 1., szombat

Eger Nagydíj 1.nap

Eljött az ami még nem volt, részt vettem életem első kétnapos, komolyabb (nagyobb, nehezebb?) versenyén. Érdekes tapasztalat volt, mindkét nap másért, de ne rohanjunk előre, nézzük szép sorban.

99-re indultam, szóval temérdek időm volt, de felkísértem Esztit, mert ő korábban ment fél órával, a maradék időt még további melegítésre, és szellemi ráhangolódásra szántam. Aminek aztán véget vetett az indítóba kirakott suhancok idétlenkedése :) Rajt előtt 5perccel elkezdett esegetni az eső, nem volt világvége, de annyira azért számított hogy tasakolni kellett a térképet. Ez sok időbe telt, így nem is volt igazán időm átnézni a pályát sípszó előtt.

Mumusom, az egyes pont persze megint előugrott, bár magabiztosan odafutottam ahová véltem, mégis elnéztem balra, és valamiért elfutottam egy pár métert a másik irányba keresni. Persze nem ott volt, hanem ahol először sejtettem. Sebaj, tovasuhantam. Na a kettes is betett, elnéztem egy egész jelleghatárral, amit jól meg is kerültem, plusz szint. Grrrr. De aztán nyugira intettem magam, a 3-8 nem is volt semmi vész, persze a térképen látszik hogy van néhány biztonsági kurfli, de alapvetően magamban biztosan fogtam a pontokat. Külön büszke voltam a 4. felé menet az átjáról megtalálására. A 9.-re menet egy jellegfányit odébb néztem, a 10. viszont csontra sikerült. A 11.-re aztán elbambultam csúnyán, egy jelleghatárral előbb hittem a pontot, és bár nem kerültem,de nagyon belassítottam. Utána már nagy gondok nem voltak, a 13.-nál volt egy kis megtorpanás, közelebb vártam a gödröt. A célig pedig sprinteltem egy jót.



Összességében megint bosszúsan értem be, szerintem nagyon könnyű pályát kaptam, erre három triviális helyen (1,2,11) is elrontom, méghozzá perceket veszítve. 3.7km-en 100 méter szinntel 14 ponttal 38:56 lett az időm, és 3-4 perc simán lejöhetett volna. Ez az eredmény F35BR-ben 19 indulóból az 5. helyet jelentette. Sajnos az erőnek is híján voltam, kétszer is gyaloglásba fulladt a futás.

Tapasztalat: Most már kezd biztosabban menni az iránytartás, és a térkép kiolvasása, jobban kell bízni magamban, és először ott keresni a pontot, ahová elképzelem, nem körbekolbászolni a környékét fel-alá.



2008. október 29., szerda

Őszi Major Kupa - Városmajor

A mai nap abszolút jó tapasztalat volt arra, hogy csak még jobban tiszteljem azokat akik igazán jó tájfutók. Agy-tüdő-fej zsibbasztó futásom után rettentő mérges vagyok magamra.

Na szóval, vártam már ezt a futást, drukkoltam hogy jó idő legyen, és be is jött, eső elállt, jó meleg maradt a levegő is. Esztivel 4 előtt találkoztunk a VK-ban, nagyon enyhe (1 perces?) bemelegítés után rajthoz is álltunk. Utolsó 5 térkép hevert ott, szóval sietnünk kellett az indulással. {egyébként nem értem, akkor minek írták a weboldalra, hogy az előnevezetteknek biztosan lesz térkép.}

Múlt hét szerda óta kétszer is volt edzésként időnk futni a Margit-szigeten, plusz egy nap kirándulás is becsúszott a Pilisben, arra gondoltam ez azért jó alap lesz az izmoknak.

A tervem az volt, hogy most fizikailag beleadok mindent: azt gondoltam, nem kell majd sokat filózni a tájékozódással, bár nem jártam még a Városmajorban, de úgy véltem, nagy kihívások nem lehetnek. Szóval sprinteket és jó erős tempót terveztem. Ez egészen a 12. pontig így is ment: mindent elsőre fogtam, nem mentem mellé, a 7.-nél három emberkét is lefutottam, és még a 11. után is simán átugrottam lendületből a kis betonpadokat.

A 12.-13. jó hosszú átmenet volt, a térképet nem néztem, tudtam hol a pont, láttam mikor kiszálltam a kocsiból. Ám odaérve elfogyot az erő, a levegővétel zihálásba ment át, és az agyam is eltompult, de szó szerint. Teljesen kifutottam magamból minden tartalékot. Még a 13.-tól tovább láttam Esztit szembe jönni, innen tudtam hogy jó a tempó, bíztattam is magam hogy csak így tovább, de ...


... rossz irányba indultam :( ilyen rém egyszerű terepen elrontottam a kifutást a 13.pontból, 90fokkal balra nyomultam, és erre az egyes ponttól délnyugatra a betonúton jöttem rá. Na az betett, és ott le is eresztettem. Erőt vett a fáradtság is, meg az eltévedés okozta csalódás is.

A 14. felé menet láttam hogy a 15. lesz a trükk: kinéztem a szemem, de nem láttam átjárást a kerítésen. Valami azt súgta, pedig kell lennie. De akkor sem láttam a térképen, így elindultam vissza és úgy mentem a 15-re, ami felé menet persze már láttam. Újabb pofon.

15-20. simán ment megint minden pont, de már csak laza kocogásra futottam akárhogy akartam nem ment jobban. Meg már javában dühöngtem magamban, hogy így elrontani ... a célbója mellett is majdnem elmentem. Hjajj. Roppant csúnya időm lett, 23:35, gyalázat, 3200 méteren. Ugyanakkor a célba érve a torkom és a fejem is fájt a megerőltetéstől. Ezt nem szabad. Eszti azt mondta, fejlesztenem kell az izmaim a gyorsan futásra, amihez eddig nem voltam szokva. Hát, úgy lesz :)

Hihetetlen sebességgel, egy napon belül kikerültek az eredmények, köszönet a szervezőken! 61 indulóból a 36. helyre sikerült kerülnöm, ez a fentiek után nem meglepetés. Eszti a 14. lett, a második legjobb a nők között a hosszú pályán.

Tapasztalat: Úgy látszik nem szabad ennyire teljesen kifutni magam, nincs még rá kész a szervezetem hogy ennyire belesprinteljek. Szóval egyelőre maradok a 70-80%-nál. Ugyanakkor az 1-13 pontig látszott, hogy a tájékozódásom javult, hamarabb megvannak a kifutási irányok, és egyre kevesebb a felesleges kerülő.


látszik hogy nem egy agyzsibbasztó, de szép pálya volt

2008. október 22., szerda

TIPO parkverseny - Népliget

A MOM kupa után újabb 10 napot kellett várni, mire újra rajtvonalhoz állhattam, már hiányzott is :) de tényleg. Pedig ezek a tingli-tangli szerdai versenyek nem sok szívet dobogtatanak meg - tudom. De az enyémet igen :)

Eredeti terv szerint a normál pályán szerettem volna elindulni, de sajna későn értünk oda, így már nem lehetett indulni azokon, csak a "Merre menjek" formáción. Azt viszont én otthon elolvastam és nem nagyon volt szimpi - túl sokat kell gondolkodni, az tűnt ki belőle. Szóval durcásan álltam rajthoz :) Elöl indultam hogy Eszti ne várjon rám órákat, 4km-t és 32 pontot ígért a pálya, ami nekem csöppségemnek sok :)

Elindultam, egyes-kettest még agy nélkül mentem, aztán utána ez első csomópontnál gondolkodtam: a déli irányt választottam, helyesen. Mentem egy kis kört, aminek a vége a "NAGY" csomópont lett, fenn az egyetlen domb tetején (frankón még ez a 10 méter szint is fárasztó volt, gáz). Aztán még egy kis kör következett, majd nekiálltam a külső nagynak, aminek a végén egy hurok megint visszavitt a dombra, majd a végső kis kör be a rajtba.

Összességében a pontok könnyűek voltak, nem volt min gondolkodni, még ismeretlen terepen is (Népliget ezen részén nem jártam) adta magát minden. Az útvonalválasztásban szerencsém volt, utólag elemezve jó döntés volt, persze létezett más megoldás is, de "felesleges" szakaszokat nem mentem. Ami itt megint hiányzott: az a kraft. Túl hamar elkezdtem lihegni.


A végére egyébként már abszolút tetszett ez a fajta futás :) komolyan. A kezdeti durca mosollyá alakult, persze nyilván a sikerélmény miatt, hogy kisilabizáltam az útvonalat. Avagy: a kezdők szerencséje :)

október 30.: megjött az eredmény, elégedett vagyok :) 34 indulóból mindössze 13-an mentünk végig a pályán, ebből én a 8. lettem (Eszti a 6.)

Tapasztalat: a lustaság mögé kell látni, azért egy laza kocogásnál mindig több van az emberben :)

2008. október 11., szombat

MOM kupa - Pilisszentkereszt, Szurdok

A Szentendre kupa után ez volt a második olyan alkalom, ahol igazi "mezőnnyel" futhattam, a magam kis nyelvén szólva, a nagyok közé keveredhettem.

Igen nagy lelkesedéssel mentem, egyrészt úgy éreztem hogy sikerül agyilag majd ott lennem, másrészt fűtött a vágy hogy egy jót fussak. Mivel tudtam, hogy fizikailag a mezőny közelébe sem érek, ezért inkább arra gyúrtam, hogy kellően összpontosítsak, és ne tévedjek. Eszti felkészített, hogy a terep sem lesz könnyű, és a térkép sem pontos. Ő sajnos nem tudott jönni, rosszul érezte magát, otthon maradt.

A nevezéshez érve elkezdtek történni az események. Először is találkoztam ismerősökkel, Fekete Ancsával, akivel nyáron együtt Kéktúráztunk, Asztalos Zsuzsival, Eszti barátnőjével és férjével Attilával - Attila miattam átnevezett F35-be. No meg persze Zsebeházy Zsoltival, akivel a pályakitűzés rejtelmeiről beszélgettünk, és fél szememmel láttam Zsebe Istit is, aki maga volt a pályakitűző.

Beneveztem, melegítettem, jó hosszú volt az út a rajtig, volt idő, ráadásul a szalagozás felvitt a gerincre, így még mókásabb volt. A rajtnál kicsit izgultam, próbáltam az induláshoz közeledve egyre inkább kizárni a külvilágot és a versenyre koncentrálni. Öten indultunk a kategóriában, szép lett volna egy dobogós hely :) Szóval, állok a rajtban, lépek be, két oldala volt a kordonnak, bal a fiús, jobb a lányos, úgy is voltak kirakva a térképek. Hát nézem, hogy egy lány áll előttem, szólok is neki, hogy hát khm...khm...izé, a másik oldal. Aztán ő felhomályosított hogy F21be nyomul. Hopp. Összehúztam magam. (A verseny után kiderült hogy ő Gyurkó Fanni volt ... sebaj, majd csak megismerem idővel a nagyokat).

Elindultam, magabiztosan, az egyesen kicsit túlmentem, egész a kettesig, de vissszakorrigáltam. 3-4. sima ügy volt, aztán beütött a balsors. Figyelmetlenségből ugrott egyet a szemem, és azt hittem már az ötösnél voltam, szóval úgy is indultam el. Aztán a szárazárkoknál feltűnt hogy nem stimmel a terep, akkor rájöttem hogy továbbnéztem egy ponttal. És én balga barom, ahelyett hogy továbbmentem volna a szekérútig, visszafordultam, és elkezdtem kóvályogni. Ez 20 percembe került :( és hatalmas kört írtam le mire az 5. pontig vergődtem.

Igyekeztem magam megnyugtatni, és újra visszazökkenni agyilag a pályára. Ez sikerült is, a pálya további részén nem mentem mellé, az viszont megesett, hogy nem rögtön a pontra futottam, hanem kicsit keresni kellett. A 11-12. átmenetben jött aztán a fáradtság, csak gyalogolni tudtam, utána már ismét futásnak eredtem, 14. után már tempóm is volt. De sajnos a bénázás miatt 4. lettem, lecsusszantam a dobogóról. Hát ez van.

Tapasztalat: A pánikot mellőzni kell a pályán, ha rontok, megállni, és mérlegelni, hogyan tovább, józanul. Amúgy az egy keveréstől eltekintve jónak éreztem, számomra nehéz terepen is jól ment a tájékozódás, ami eddig több gondot jelentett (pl. jelleghatár), most kicsit könnyebben sikerült.

2008. október 8., szerda

Újhegy kupa

Kimaradt egy kis idő, ami alatt edzeni sem tudtam, így mondhatni fizikailag "felkészületlenül" mentem erre a kis szerdai futásra. Az Újhegy-lakótelep csak névről volt ismerős, illetve még tizenévvel ezelőtt jártam itt párszor, de konkrétan alig rémlett valami.

Jó korán értem oda, így kategóriában (F21/F35) elsőként indultam. Az első pont még az iskola kerítésén belül ért, aztán láttam hogy a kettes jó trükkösen átellenben kint van, túl a kerítésen. De hát sebaj, befelé jövet megnéztem, merre lehet kimenni, megkerültem az épületet és magabiztosan kifutottam a kettesig :) hehehehe. Akkor ez így jó volt, és szerencsére nem is foglalkoztam vele, de mikor visszaértem láttam, hogy nyitva volt az oldalajtó a kerítésen, és ezt a térképre külön tollal fel is rajzolták ........ Ááááááááá.

Mivel eléggé az elején indultam, a 6. pontnál mókás dolog történt: a pontot kirakó emberke még előttem volt ... illetve futott, mikor meglátta hogy jövök, kinyitotta a táskáját, kivette a pontot, és odatartotta hogy dugókázhassak :) érdekes élmény volt. A 7.-nél pedig pont a kihelyezés után pár pillanattal értem oda :)


Az összes többi ponttal nem volt gond, könnyű pálya volt könnyű terepen, egy-két vitatható útvonalválasztás volt, (pl. 12-13) de utólag az értékelésnél úgy tűnt, nem vesztettem jelentős időt. Ami baj volt, az az erő hiánya, mivel előtte két hétig nem tudtam egy picit sem futni, ezért az első km után már ziháltam, és alig vitt a lábam. Pedig most aztán mehettem volna.

Nagy tapasztalatok nem születtek, gyenge voltam és kész. De legalább a tájékozódásom kezd stabilabb lenni, és a döntéseim gyorsabbak. A pályán induló 15 emberkéből 10. helyen végeztem, 3.5 km-en.


2008. szeptember 24., szerda

Kisvasút kupa - Virág-völgy

Ismét pár nap pihi és feltöltődés maradt, és egy újabb szerdai versenyen találtuk magunkat Esztivel. Megint azt a (bölcs) megjegyzést kaptam tőle, hogy a János-hegy oldalában, a dzsuvában futni nem annyira jó. És tényleg :)

7,3km-es volt a pályám, ami önmagában döbbenet, tiszta sor volt hogy nem fogom tudni végig futni, sőt. Ráadásul 220 méter szintet ígért a kiírás. Azért úgy voltam vele, hogy ahol tudok kocogok. Végül még ez sem sikerült, az ötöstől visszafelé már muszáj volt lassítanom, mert csak ziháltam de nem haladtam. Így aztán nagyon hosszúak lettek az átmenetek, és tudtam, hogy már csak túlélnem kell, eredmény ebből nem lesz :)

A 7. pontnál valami szörnyűség történt: több mint 25 perc kellett a megtalálásához. Tudom, ciki meg szégyen meg minden, de hát ez van. Volt ott egy út, ami a térképen nem, és ez bezavart. Illetve elhülyültem. És háromszor is szép lassan végigtúrtam az iszonyat benőtt és dzsuvás részt a ponttól északra. Aztán végül úgy lett meg hogy valaki más megtalálta :( szörnyű élmény volt, és már eleve rosszabb szájízzel és kevésbé lelkesen futottam tovább.

A végéig már ilyen keverés nem volt, egyszerűen csak nehezebben mentek a pontok és a lábam is. Elkedvtelenedtem. A cél felé menet a vasúti átkelésnél majdnem hasra is estem a drótban :) Szegény Eszti pedig egy csomót várt rám a hidegben, mert hát bizony 2 órát bolyongtam kint. Na mindegy, végül is csak magamat okolhatom.

Tapasztalat: Ha egy pontot nem találok, nem megyek rá újra és újra ugyanonnan, hanem szépen keresek egy másik támadási pontot. Triviális, tudom.




2008. szeptember 21., vasárnap

Budapest Rövidtávú Bajnokság - Népliget

A szerdai hárs-hegyi csúszkálás után egy kis pihentető futás következett hétvégén a Népligetben. Immár másodszorra kerültem ide, hurrá, néhány fa és bokor már ismerősen köszön majd vissza.

Mivel az elmúlt hetek mozgalmasan teltek, ezért a lábamban kezdett gyűlni az erő, a tüdőmben meg a kitartás. Alapból nincs (nem is volt soha) baj az állóképességemmel, de azért ha az ember eredményt akar, ez kevés. Itt legalább is. Az volt :)


A reggeli komor időre való tekintettel jobban felöltöztem, de ez már a rajtnál feleslegesnek bizonyult, levetkőzni már nem akartam, ezért úgy indultam hogy kicsit melegem volt. Egy perc térképnézés volt, megfogadtam még előtte, hogy majd most jól odafigyelek és tervezek ... de hát mi lett a vége? Na mi lett? Igen. Mellémentem. Az egyes pontnak. Már megint. Áááááááá. És ez egy egész percembe került.

A 15.-ig egészen jól ment, a kilencesnél csináltam egy biztonsági kitérőt, de nem volt vészes. A 15.nél benéztem azt a hülye betonizét, illetve a sokat, és forogtam körbe a térképpel a kezemben mint a zárlatos kávédaráló. De aztán ráébredtem. Újabb fél perc minusz. A 17-18 között nagy kérdés hogy jól választottam-e, Eszti szerint igen, nekem vannak kétségeim, márcsak azért is mert így viszont túlfutottam, ha másik irányból megyek, talán ez nem történik. Újabb fél perc.


Aztán a végéig már ment gond nélkül, sőt, még pár sprintet is levágtam. Már csak azért is, mert a 22. pontnál beértem egy srácot, és nem akartam hogy azt higgye csak őutána futok, ezért a 24. után megnyomtam és elé kerültem, de sajnos a 27.-nél visszaelőzött.

Elég gyatra idő sikeredett, könnyű pályán, 3km-re és 28 pontra 26 és fél perc. Így a tizedik lettem, a mezőny végén, 13 indulóból az F35-ben. És ott lett volna még két perc a buta keverések miatt, amihez ha hozzárakok még felet, akkor a hatodik lehettem volna :(

Tapasztalat: nem szabad ennyi tartalékot hagyni, nem leengedni és 70%-on futni, hanem legalább 90-en.




Mobile-O, Népliget

Bár igazából fizikailag és szellemileg is kimerített a rövidtávú verseny, utána mégis elmentünk Esztivel egy kis mobilos tájfutásra. Alapból nagyon tetszik nekem ez a "sport", szerintem irtó jó ötlet, és egy kicsit fejleszti a kommunikációs készséget is. Eszti szerint az ilyen versenyek után sok kapcsolat szakad meg és sok válás történik :) de ez csak pletyka. Én bíztam magunkban.

Két pálya volt, egy hosszabb és egy rövidebb, mivel Eszti a tapasztaltabb, ezért ő navigált engem a hosszabbikon. Eleinte kicsit fura volt hogy mindössze egy dugóka és egy tájoló van a kezemben, és egy fülesen át hallok instrukciókat. De hamar megszoktam :) a térkép különben is csak zavarja az embert futás közben, lifeg jobbra-balra :)

Megbeszéltük, hogy oda-vissza kommunikálunk, tehát ő mondja mit csináljak, én meg mondom mit látok. Hát végül is így történt, csak az arányok kicsit eltolódtak :) állítólag be nem állt a szám. Ennek ellenére a második pontom kivételével mindegyikre pikk-pakk odataláltam az utasítások alapján.

Eszti pályája is pörgősen ment, neki eleve két ponttal kevesebbet kellett elmagyaráznom, De igazából - mivel nálam sokkal jobban tájékozódik - szinte ki is találta a gondolataimat. Olyan hamar beért, hogy észre sem vettem hogy elindult :)


Aki még nem próbálta, azt biztatom: tegye meg! Nagyon jó móka, plusz egész sajátosan fejleszti a kommunikációt a két ember között. Na persze azért tájékozódni sem árt tudni :)


2008. szeptember 17., szerda

Lindenberg Kázmilla Emlékverseny

A Szentendre kupa még épp napsütésben telt, aztán következett pár csepp eső, így szerdára már az volt mondható hogy eső után köpönyeg ... izé, futócipő. Vizes is lett rendesen.

Eszti felkészített hogy a Hárs-hegy és környéke tiszta dzsuva, de én persze megint optimista voltam, mivel ott oktatok már 6-8 éve, egy évben legalább két-három alkalommal viszem oda a hallgatókat, az emlékeimben más élt. Ja. Mert akkor kikerültük a dzsuvát. No sebaj.

Kicsit meghökkentett hogy nem dugóka lesz hanem lukasztás, de hát ez van :) a futás közben rájöttem, hogy azért ez macerás, plusz sok idő. Ráadásul edzőbólyák voltak kint, amik nem kiabáltak messziről, sőt, még közelről sem. Szóval nehezítés volt bőven :)

Összegezve az eddigi 4 verseny tapasztalatát álltam rajthoz életem ötödik versenyén. A repzis-rajt után először a térkép vágott mellbe: alig láttam rajta valamit. Később aztán még annyit sem mivel tasak nélkül pár pont után elkezdett szétázni. Az első igazi keverést a 9.-nél követtem el, én is mint mások, alámentem a sziklának, a franc se olvasta olyan pontosan ki a térképet :) olyan gyorsan :) Utána keverés már nem volt, de mint a térképen is látszik sok helyre felesleges kerülőket tettem, és már megint nagyon ragaszkodtam az utakhoz - általában indokolatlanul (pl. 16-17).

Viszont jó hír, hogy még a végén is tudtam futni, mindenhol minimum kocogtam, csak a 18. felé menet sétáltam picit pihenésképp. A terep nagyon vizes volt, ami plusz újdonság volt számomra, ráadásul a jelleghatárok itt sem voltak túl segítőkészek. Persze ettől még néha tervezhettem volna jobban.

A célba érve még harmadik voltam, aztán az eredményhirdetésig még becsúszott egy emberke elém, így a középtávon, 2,5km-en 150m szinttel, a 25 indulóból a negyedik helyet értem el.

Na és itt ezen a ponton eldöntöttem, hogy veszek egy szöges cipőt, milyen jó lett volna hogy ha nem csúszkálok úgy most az edzőcipőmben, mintha banánhéjra léptem volna.

Tapasztalat: jobban kell bízni a domborzatban, és jobban kell tudni tartani az irányt, bármilyen is legyen a terep. Az utak néha csak csúnyán félrevisznek.