2011. március 24., csütörtök

Így is lehet 3sz - SZuper SZerdai SZervezés

Sokszor, és sokféleképpen érte már kritika a szerdai edzőfutások szervezőit, szervezését, gyakran okkal, gyakran csak hirtelen felindulásból. Épp ezért szeretném kicsit kiemelni ezt a mostanit, mint pozitív példát.

Nem tudom milyen megszervezni egy 3sz kisversenyt, nincs még tapasztalatom, az első sajáttal majd nyáron debütálok. Így a mostani vélemény pusztán résztvevői, és totálisan szubjektív. Essék tehát néhány szó a most szerdai, Budaörsön megrendezett kis parktájfutásról, amelyet a MOM csapatának köszönhetünk. A megadott első indítási idő előtt negyed órával, negyed háromra értem oda, nagy volt még a csend és az üresség a parkolóban. Aztán nyugodtan, mosolyogva megjelent Vöcsök, előkészítette az indulást (rajtoltató asztal, rajt/cél bóják, stb.), majd 10 perc késéssel elindulhatott az első emberke - ez én voltam. A csúszást senki sem vette zokon, talán mert elhanyagolható mértékű volt, és megfelelően volt tálalva. Ez utóbbi is igen fontos szerintem.

Az 500 forintunkért egy olyan környéken futhattunk, aminek a térképét Vöcsök most frissen készítette el, így nem egy unásig leharcolt terepen kellett tekeregnünk mélabúsan. Én a hosszú pályán mentem, ami tényleg megfelelően hosszú volt, és ami a fontos, nagyon jól megtervezett. Voltak futós átmenetek, voltak ravaszak, volt útvonalválasztás, volt kellően odafigyelős pont. Egy nagyobb forgalmú út volt, a térképen bejelölve a lehetséges átkelési pont (zebra). A pontokon zsírkréta volt, én a szúrókával mindig nagyon bénázom, így ezt örömmel vettem. Kis bóják, azok az igazán kicsik, amik nem akkorák hogy már az ember 200 méterről látja, így volt némi feladat is a megtalálásban, nem volt elég csak a pont körülbelüli helyét belőni. A pontok megválasztásába és kirakásába beletartozott az is, hogy a támadási irányhoz képest ellenkező irányban lehessen a bója, illetve hogy a környéken legyen hasonló más tereptárgy is, ami esetleg megtéveszti a futót. Így a láb mellett az agy is dolgozhatott. A térképben én személy szerint nem találtam hibát, sőt, élvezet volt kiolvasni a sok apró nüanszot (bakker, mennyi munka egy ilyen lehelyszínelni és megrajzolni!).

Az indítást Vöcsök végezte pontos óra-percet írva a kartonra, majd a célban egy segítője felírta a befutási időt. Így SI (ezáltal dugóka) sem kellett, és nem gondolom hogy ezzel csökkent volna a futás komfortja, sőt, mivel tájolót sem vittem ki, a térkép és a karton kényelmesen elfért a kezemben. A rajt/cél területe jól megválasztott, nagy parkoló volt, de tudtommal a BKV-s megközelítés sem jelentett gondot.

Az eredmények pedig másnap(!) megjelentek a levelezőlistán, és felkerültek az MTFSZ honlapjára is.

Nem mondom azt, hogy minden tökéletes volt, mert mindig mindenben lehetne hibát találni, és ha nagyon gondolkodnék vagy magamba szállnék (ám ezt direkt nem teszem), biztos sikerülne is. De összességében tényleg azt kell mondjam: bár mindig minden 3sz ilyen jól tervezett és szervezett lenne (lásd a címbeli elképzelést). Vagy legalább ehhez erősen konvergáló (mert azért a vadi új terep kivételével a többi nagy része tényleg megoldható). De ez csak az én véleményem, amelyeket az én dilettáns igényeim szülnek. Lehet készíteni a köveket :)

Bookmark and Share

2011. március 20., vasárnap

Tájfutó Maraton élmények - avagy szederinda orr- (láb-) vérzésig

Három a magyar igazság - azaz január és február után elérkezett a harmadik hosszú futásom a HOB-ra készülés jegyében. Jobban állok mint tavaly, de legalább is szeder ütötte sebekkel a lábamon mindenképp.

A szombati városi sprint igazából a bemelegítés miatt kellett, nagy várakozást nem támasztottam, közepesen lendületes futással igyekeztem hiba nélkül végig kocogni a pályát. A nulla fok körüli hőérzet persze nem segített a még enyhe betegség utáni nyamvadt torkomnak és tüdőmnek. Ami furcsa volt, hogy sprint verseny jelleg ellenére 1 percig nézhettük a térképet a rajtban. Éljen a jótékonyság. Nagy gondolkodást igénylő kihívások nem voltak a pályában, egyedül a 14-15 átmenetben éreztem bosszúságot, amikor is a nyitottnak jelölt kerítésbejárat nagy lakattal be volt zárva. Ha ez jelölve van, biztosan inkább keletre kerülök. Ugyanakkor a figyelmesebb térképnézegetésnél (másnap) kiderült, hogy ha be is jutok, a pont előtt van egy "elvben" áthatolhatatlan sövény - jelölve. A valóságban nem nagyon volt ott, egyrészt mert láttam, másrészt pedig a pontfogás közben láttam szemből érkezni versenyzőt (ő valószínű a kerítés átugrását választotta). Összességében a 3,8km-re jelölt pályán 5,5km-t futottam, 28:59 alatt. Így a 10 indulóból a negyedik lettem - ketten sajnos hibával elszálltak, megtréfálta őket a már említett 15. pont alatt hasonló helyen lévő másik bója.

A szombati zimankó után, ahogy azt a befőttes üvegben ücsörgő kis kétéltűek tévében szereplő szaktársai is megjósolták, ránk köszöntött a csapadékmentesség, és némi napsütés is. Kategóriákkal jobb közérzettel és kedvvel szálltam ki a szépen és okosan kialakított versenyközpontnál a kocsiból, a rajt előtti idő egy részét is szívesebben töltöttem a napfürdőzés közbeni beszélgetéssel. A levegő még hűvös volt, de ezt egy melegebb öltözködés, és esetemben egy sapka simán megoldotta. A terv egy közepes tempó mellett a hibátlan pályateljesítés volt. A sebességre és időeredményre nem gyúrtam, hisz' még hosszú távban abszolút nem vagyok jó.

A hibamentesség szerintem a kilences pont kivételével sikerült is, ott is inkább csak elcsábultam: látszik hogy a lila dózeren mentem, mígnem a kúpon megláttam tőlem balra három sporttársat pontfogás szerű pózban, és mivel a nyolcasnál is kicsit jobbra húztam, azt hittem ez ismétlődött. De persze nem volt ott semmi, ki tudja mit csináltak ott. A többi pontnál igazából csak a tervet hajtottam végre, és maximum körön belüli bizonytalanságok történtek. Így utólag nézve sem csinálnék semmit másképp, bár az is igaz, hogy a térkép sajnos nem adta vissza jól a terepet - amilyen valójában volt. Így papír fölött az útvonalválasztás kérdése más, mint élesben a pályán. Jól látszik például hogy a 13-14 között simán átfutottam a hármas zöldön, ahol semmi sem volt, a kettestől lefelé elindulva meg sík ideg lettem az egyébként fehérnek jelölt erdő jelentős és sűrű aljnövényzetéből. A nap nyertese egyébként egyértelműen a szederinda volt, sok tájfutót sebzett meg az biztos - az én lábam echte bárányhimlősnek néz ki, frankón.


Sajnos a 18. pontnál egy bal combizom görcsöm lett, így az egyébként jól futható 18-19 átmenetet kénytelen voltam nagyon lassan kocogni (néhol belesétálva). Természetesen a 17. pont felé az emelkedő sem ment futva :) de a végére közel nem olyan szétesve értem be mint például egy éve egy fele ilyen hosszú pályán. Összességében a 14,1km hosszúra kiírt pályán 17 km-t futottam, a tervezett 110 perc helyett 134:49 alatt, így a mezőny utolsó előtti helyét foglaltam el. Ez így 7:50-es km-átlagnak felel meg, ami azért biztató a tavalyi HOB 8:30-ához képest, ráadásul itt sokkal több szint volt.

A hétvégi MOM-os futkározást (már megint) ki kell hagynom sajnos, így most két hét vegyes felkészülést tervezek még a hosszútávúig, aztán meglátjuk, a Vértesben mi és hogyan sikerül. Ha hasonló minőségben, hibátlanul tudok futni, a mostaninál egy kicsit gyorsabban (pl. 7:00-7:30 közöttire kihozni a végét), akkor már teljesen elégedett leszek.

Ps: Viktor kérdezte milyen volt a gulyásleves. Ezúton üzenem: remek! Több hús volt az egy kis tányérban, mint a két a pontjaim száma összesen, és az íze sem hagyott kívánni valót maga után. 

Bookmark and Share

2011. március 14., hétfő

Vértesi lábadozás - Tavaszi Spari 2011

Nem feltétlen vártam a Spari kupát, úgy értem hogy kibírtam volna hogy nem jövök, de hát felkészülés meg minden ... de végül is jól esett a langy tavaszi melegben a dombok között kavarogni, még így nyamvadtan is.

Előzményként annyit, hogy a hét középső négy napját Balaton-felvidékkel töltöttük Esztivel, Kéktúráztunk. Annak is első napján sikerült kipurcantanom a torkom, ami a következő három nap 65 kilométernyi gyaloglása alatt sem javult meg. A köhögésem is inkább egy halálhörgéshez hasonlított szombat reggel, de sebaj: nem győzni jöttem, sőt, ha már így alakult elhatároztam hogy inkább a pontosság és fegyelmezettség gyakorlásán lesz a hangsúly mintsem a tempón (lásd Boróka Kupa...).

A 35A mezőnyének (csakúgy mint a 21B és Junior kategóriákban) 9,5km-t irányoztak elő 300 m szinttel. Előzetes saccolás alapján 80 perc köré saccoltam magam, bár ez inkább a makk egészséges állapotra lett volna jogos. Az 51-es indulási időm pedig azt jelentette hogy már jó sokan lesznek a terepen, hasonló pályán pedig előttem is utánam is.

Az első pontra biztonsági indulást hajtottam végre, de még így is picikét túlfutottam - bár körön belül maradva - a szárazárok túlsó végéhez. Egyebek iránt a növényzet jelölésekkel és a jelleghatárokkal volt némi probléma a pont környékén ... szerintem. A kettesre a fene tudja miért húztam annyira délnek, folyamatosan láttam szemben a lejtőkúpomat - legalább is így emlékszem. Az út aztán helyrerakott, és a kifutásnál sem kockáztattam, nem akartam beleveszni a zöldbe. Ezután a többi 13 pontra ilyen mértékű hibák már szerencsére nem voltak. Persze nem is mentem nagy tempóval, a nagy emelkedőkön pedig sajna gyaloglás volt. A 4-5 között Egei Tomi húzott el mellettem mint a gyorsvonat, aztán a nyolcastól Mauer Lajossal kerülgettük egymást az átmenetekben: látszott hogy mindkettőnknek megvan a saját terve, amelyek útvonalai néha találkoztak. A 13. pontnál aztán Gyimesi Zoli is lehajrázott, így aztán nem is kellett az órámra néznem ahhoz hogy rájöjjek, tényleg lassú és gyenge vagyok. Végül 12 futott km lett, 90:39-es idővel, a 11 fős mezőnyből mindössze ketten voltak lassabbak nálam.


A gyenge időeredmény ellenére hasznosnak és eredményesnek ítéltem meg ezt a napot. Ennek több oka is van. Máskor is futottam fájó torokkal és nehéz légzéssel, de akkor mindig sokat hibáztam. Most az állapotom ellenére is ment az odafigyelés. Az első két pontom hibájánál látszik hogy nem volt eszeveszett fel-alá rohangálás, hanem gyors és hatékony korrigálás. És végezetül, csak hogy valós összehasonlítás is legyen, a tavaly őszi Spari kupa második napja 8,6km-en 86 perc volt, mindössze 225 méter szinntel, és teljesen fitten. Így ehhez képest ez a mostani eredmény azért némi fejlődést reprezentál. De mielőtt még valamely kedves olvasó rosszallóan ideírná hogy "ehh, micsoda beképzeltség!", megnyugtatásul közlöm, hogy továbbra is látom a fejlődés lehetőségét, és folytatni is fogom az erre irányuló törekvéseimet :) A keddi napot pedig inkább gyógyulással töltöm, mert aztán közeleg a hétvége, és a maratoni megpróbáltatás.

Bookmark and Share