Tavaszi Boróka Kupa 2012 - hosszútávú álmok

A Boróka Kupa olyan a tájfutásban, mint például Karácsonykor az ajándékozás: minden évben várjuk, készülünk, izgulunk hogy jól sikerül-e majd, de aztán persze megfogadjuk hogy jövőre megpróbálunk még ügyesebbek lenni. Persze, meglehet jobban járunk ha nem görcsölünk, hanem csak beleadjuk szívünk-lelkünk, attól lesz igazán jó. Na itt a tájfutásban még az izmainkat is bele kell adni.

Mert egyébként idén is menő voltam, és a BR-be történő nevezésemet becseréltem B-re. Nem mellesleg ezúton üzenem a szervezőknek, hogy 400 fős részvételi szám környékén igazán megnyithatnák a 35-ös kategóriát ... no de nem is ez a lényeg. Mindezen fenti vállalkozásomat tettem úgy, hogy nálam a téli alapozás nem létező fogalom, sőt igazából év elején vagyok a legpunnyadtabb. Na de egyrészt Bócsa sokkal könnyebb mint Kaskantyú, másrészt meg ugye a részvétel nem pedig a fontos :) A két napnak semmi extra tanulsága nem volt: a kocogással és lassú tájékozódással elérhető épp hogy 10 perces km-eket hoztam - volna, ha nincs mind a két nap 1-1 baromi nagy hibám. Általában véve pedig nem nagyon jött a domborzat, ami a borókák alkotta útvesztőben igencsak nagy segítség lett volna. Hiába néztem fel ahogy kell, nem dekódolta az agyam megfelelően a szemem által közvetített látványt. A fura az egyébként, hogy a futások után nézve a térképet sem jött az a heurisztikus érzés, hogy jé ezt itt máshogy kellett volna.

Na de nézzük a kronológia szabályai szerint. Szombaton kicsivel több mint 7 km légvonaltáv várt rám, és egy kései indulás, a kellemes langy időre való tekintettel rövid ujjú felszerelésben vágtam neki, nem bántam meg. Egészen a nyolcas pontig eseménytelenül teltek a dolgok, ott aztán (feltételezhetően) besokalltam, és a kilences pont felé a kerülőt választottam, így utólag visszanézve igen csúnyán, de ha a részidőket nézem itt még nem szálltam el. De már csak három pontig tartott az öröm, a 13. pontnál baljós jelek mutatkoztak, amikre nem figyeltem eléggé. A nagy baki aztán a következő átmenetben ütött be. Pedig szerintem jó volt a tervem. Végig hosszában a fehér erdőn balra húzva a sarkáig, el balra a tisztás végéig, majd jobbra követve az egyes zöld töbör alakját, középtájt balra a tisztás felé kitérve. És megesküdnék hogy ezt is csináltam, és egyébként egy tisztáson is találtam magam, de hát jól látszik, hogy nem azon. Közel, de mégsem. És ami a legrosszabb, hogy bár megálltam, figyelmesen körbe néztem, mégsem tudtam helyre rakni magam. Így aztán 1-2 perc tanakodás után (fú, ez egyébként kegyetlen sok idő, ebből látszik hogy lassan kapcsolok) átfutottam a szemközti erdőig, onnan már direktbe betámadtam a pontot. A vége csak könnyű levezetés volt, a bénázás okozta pihenő miatt még egy tempós befutót is képes voltam produkálni. Így viszont a pálya közepéig tartott középmezőnyös helyezésemet (a 12. ponton még a 13. helyen álltam) szépen eljátszottam a két hibámmal, 76:53-as időmmel a 25 fős mezőny 20. helyét foglaltam el.

A másnapi pálya számomra már a "hosszútáv" besorolást jelentette a maga 9 és fél kilométerével. Tekintettel a korai indulásra inkább egy vékonyabb hosszú felsőt vettem, bár a hőérzetem 10 percenként változott a hú de melegem van, és az ez bizony nem a tavasz még hideg van érzés között. Ennek a második napnak a fő eseménye aztán rögtön indulás után be is következett. Pedig már az úton átfutva a tisztás rész innenső végéről egyértelműen láttam azt a zöld foltot amit támadópontnak szúrtam ki, csak azt nem fogtam fel borsónyi agyammal, hogy a pontom nem mellette, hanem mögötte van. Ekkora lúzerséget! Ott keringtem mint gólyafos a levegőben, míg végre rájöttem mi a szitu. A kettes előtt és a nyolcas felé menet még volt egy-egy komolyabb hiba, aztán a pálya további részében inkább csak apró megtorpanások és rossz útvonalválasztások jellemezték az amúgy szörnyen lassú mozgásomat. Pedig a 3. pont felé néztem az órám, abszolút nem kimerítően simán ötösökkel futottam az úton, de a borókában persze sokat szötymörögtem. Lassan mentek az átvágások, a folyosó-keresések, és párszor sajnos meg is kellett állnom tájékozódni is. A nyolcasnál egyébként az volt a fura, hogy minden jel arra utalt hogy a zöld erdőben futok, mint látszik az irány jó is volt csak kicsit délebben voltam, szörnyen meglepődtem mikor kiértem az útra. A kilences felé utólag itthon okoskodtam, hogy tán egy északabbra lévő útvonalvezetéssel jobban kihasználhattam volna a rendelkezésre álló erdőket, de egyébként látszik hogy így is folyamatosan haladtam, és a támadópont is biztos volt. A végén úgy érzetem magam mint akit megrágott és kiköpött az erdő, a sok bozótharctól szabályosan fájt a csíkosra mart alkarom. A végén 13 km-t írt ki az órám, a 115:42-es (fú de ciki) időmmel 21. lettem a vasárnapi 27 fős mezőnyből. Összesítésben a mindkét nap futott 21 fős mezőny 16. helyét foglaltam el, 84 percre az elsőtől, 32 perccel az utolsó előtt. Hát, nem a legsikeresebb versenyeim egyike volt :) de nem adom fel az álmom hogy eljön majd egyszer az én időm is!