2010. március 21., vasárnap

Tavaszi mélyponton

Gyors és rövid leszek. Elrontottam. Nem kicsit. Nagyon. Már megint. És nincs mentség.

Nagy lelkesedéssel, szuper tavaszi időben érkeztem a Tavasz Kupára, hogy megküzdjek az Ágasegyházától északra lévő tereppel. A rajtidőm kicsit lelombozott, szinte teljesen a végén indultam, de sebaj, a langyos madárcsicsergéssel teli időben szívesen várakoztam. a 6km-es pályára a 45-50 perces időt céloztam meg, és szép lendületesen neki is indultam.

És innen most nem folytatom. Ami hibát el lehetett követni, azt elkövettem. A 90 fokosat többször is. A pálya nehéz volt (nem a tévedések miatt), a terep néhol nem nagyon stimmelt, és az erdőművelés is (ahogy a szervezők jelezték) tényleg nagyon aktív volt. De ezek csak körülmények, és nem okok. A 13 pontból 5 nagy mellémenésem volt, összesen fél órát (igen, nem tévedés) tettem így rá az időmre. Egyszóval fekete vasárnap volt. Remélem utolsó leszek. Megérdemelném.

Csináltam egy összeállítást az elmúlt versenyekről, 1-10 pontoztam a teljesítményem. A hullámvasút hozzám képest bakfitty :) hát ez van, majd kinövöm egyszer. Vagy nem.



Bookmark and Share

6 megjegyzés:

  1. Szia Sanyi!

    Nem tennél fel egy térképet? Ha már nem lehettem ott,legalább megnézném milyen volt a pálya.

    Zsebe

    VálaszTörlés
  2. Nincs az az isten hogy felrakjam :) rajta van az útvonalam. De ha adsz egy mailcímet, elküldöm!

    S.

    VálaszTörlés
  3. :) Ne aggódj, a legnagyobbak is hibáznak néha! De legyen: zsebe.zs@freemail.hu

    VálaszTörlés
  4. :) Este küldöm a térképet!

    S.

    VálaszTörlés
  5. jó kis pálya volt az :)
    http://kepfeltoltes.hu/view/100322/agasegyhaza21br_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

    VálaszTörlés
  6. A pálya tényleg jó volt, csak én nem :) meg a terep néhol :)

    VálaszTörlés

Figyelem! A név nélkül küldött hozzászólások törlésre kerülnek! Ha a "névtelen" típust választod, akkor a szövegmezőben van lehetőséged aláírni.