Nemakarásnak félsiker a vége - Lipica Open 2010

Azt hiszem sikerült elég frappáns címet adnom ennek a bejegyzésnek, bár ez a két nap sokkal többnek csapódott le bennem mint egy verseny, de erről majd csak a végén.

Az itthoni kemény fagyok és vastag hótakaró elől menekülve jó ötletnek tűnt Lipica, és nem csak ezért, hanem mert így esélyt kaptam Velencén kívül, immáron erdőben, kipróbálni a külföldön történő versenyzést. Nem is volt olyan félelmetes, tapasztalatszerzésnek pedig egyenesen tökéletesnek tűnt. A körülmények ideálisak voltak, így aztán a hangulat is jól alakult. A többi meg már csak rajtam múlt. Többnyire.

Első nap Erikkel kocogtam ki a célba, aki még indulás előtt akként summázta a felkészülés részleteit, hogy ezen a terepen jobb odafigyelni és a tájékozódásra összpontosítani, mintsem elrohanni az egészet. A rajt kicsit zavaros volt, elsőre nem tűnt fel hogy "fogd a térképet és fuss" megoldás van, külön térképrajttal, de aztán asszimilálódtam. A rajt és környéke, valamint az egyes pontig történő átmenet mind a terepen mind a térképen egy egészen más dimenziónak tűnt, így Erik bölcs szavaival a fejemben lassú kocogásba kezdtem az úton, hogy óvatosan, körbe becserkészve találjak rá az első kőkerítésre. A módszer jónak bizonyult, hiba nélkül fogtam, és elbeszélésekből (valamint az eredményekből tudom) hogy ez jó sok embernek nem sikerült. Így viszont ettől egy kis magabiztosságot nyertem, a lovak közé csaptam, és elkezdtem darálni a pályát. Egyedül csak a 12. pont akasztott meg, érzésem szerint a kerítés jóval lejjebb kezdődött. Itt sajnos eltébláboltam 1-2 percet, mert nem értettem a szitut.

A célba beérve jóérzés töltött el: jelentősebb hiba nélkül, jó tempóban mentem végig egy nem túl könnyű pályán, és ez az eredményemen  is látszódott, szépen beékelődtem a hazai mezőnybe:

    1    535 István Nagy                     Kalocsai SE                       30:05    
    6    557 Bánki Zoltán                    SMA-Kecskemeti Tagozat            38:09    
    7    503 Viniczai Ferenc                 PVSK                              38:15    
    8    508 Nándor Borbás                   Kalocsai SE                       39:17    
   11    506 Ákos Töreky                     Hungarian Team                    40:05    
   16    531 Sandor Nagy                     Kőbányai Tájfutó Klub             42:24    
   19    555 Zoltán Szlávik Dr               Kalocsai SE                       43:46    
   19    498 Schlosser Balázs                SMA-Kecskemeti Tagozat            43:46    
   25    521 Peter Szakal                    Kalocsai SE                       47:27  

Három percnél több biztosan nem maradt benne részemről, persze ki tudja, ha jobban nyomom, lehet hogy behibázok. Így viszont sikerült egyensúlyt találnom az erőm és a figyelmem között.

Ebből kiindulva úgy döntöttem, hogy másnap is ezt a taktikát választom. A bökkenő csak azt volt, hogy míg szombaton, a számomra elviselhető 4,6km-es pálya volt a feladatom, vasárnapra 8,8km várt rám. Ennyit még terepen (versenyen) sosem futottam. Úgy gondoltam, akkor is fontosabb a figyelem, ha pedig végleg elfáradok, majd megállok 1 percre pihenni.

Ezekkel a gondolatokkal vettem fel a térképet a rajtból a második nap, majd mivel elég nagy lepedő volt háromba hajtottam, és elkezdtem futni. Láttam, hogy az egyes átmenet átmegy a hajtáson, megfordítottam, pont sehol. A térkép túlvégén aztán megtaláltam, de gyorsan vissza is hajtottam. 2km átmenet egyben. Eszembe jutott a tanítás: a lényegtelen dolgokkal nem foglalkozni! Így kinéztem a pont előtti dózerutat célnak, és igyekeztem jól tartani az irányt. Volt néhány támpont (a völgyből kifelé az út, aztán a sziklacsoport, majd fent a kis ösvény), egyébként meg kerülgettem a töbröket. Végül pont jó helyre lukadtam ki, támadópont megvolt, az egyes pont azonban nem, egy töbörrel melléhúztam. Kicsit álltam, néztem, aztán hamar rájöttem, és lefutottam a jó helyre.

A pálya többi része is hasonlóan telt: kicsit bizonytalanabbul mint előző nap, a megközelítés és az iránytartás jó volt, de nem mindig futottam rá elsőre a pontra. Becsúszott viszont három nagyobb baki is (4., 9., 14. pontok), ezekből az utóbbi kettő időben is sokat elvitt, ez látszik a részeredményekben is. A 14. volt az, ami a legtöbb veszteséget okozta, ott ugyanis már nagyon befáradtam, és attól a hibától valahogy az összes motivációm is eltűnt. Kedvem sem volt futni, pláne hogy az eleve köves, nehéz terep addigra már kellően megviselt, fájt is tőle a talpam. Így aztán onnantól már leginkább csak botorkáltam, és a végén fáradtan értem be a célba.

Az eredményem nem is annyira érdekelt, tudtam hogy sokkal rosszabbat jöttem, de hát mit vártam, 10km felett futottam, számomra sokkal technikásabb terepen, nehezebb pályán.

Eredmények:

Első nap 16.,  második nap 28. lettem a 34 indulóból. Összetettben a 22. helyen végeztem.

És azt hiszem, itt egy komolyabb fordulóponthoz érkeztem. Látszik, hogy ez erőm kb. erre elég. Sosem lesz lehetőségem naponta edzeni azért, hogy lényegesen gyorsabban és ügysebben fussak. És ahhoz meg túl későn kezdtem hogy kis edzésekkel jelentősen javulhassak. A tájékozódásom lehet precízebb, de azzal csak keveset nyerek (mint pl. szombaton az a három perc). És persze a nyerésre sincs motivációm, a célom általában a középmezőny, a későbbiekben az első harmad. Persze az igazi cél az, hogy saját teljesítményemmel legyek elégedett, de úgy vélem, ennek a fizikumom mindig is korláta lesz. Mindenesetre egy dolgot most megfogadok: legyen akármilyen hosszú is a táv, annyira mint itt a 14. pontnál, többé sosem engedek le. Inkább 2 perc teljes megállás és pihenés, mint 10 perccel rosszabb idő a sétálás miatt.