2010. március 3., szerda

Határeset, elfogadom ...

... gondolta ugyebár a vén banya. No, hát én is ezt gondoltam amikor a rajtban megláttam a térképeket. Illetve nem, elnézést, pontosítok: a papírlapokat, rajtuk a pontok megtalálását segítő rajzzal. Így már stimmel. De hát végtére is tájfutók vagyunk (illetve én még csak majdnem), itt a tavasz, jó kedvünk van, a nap is süt, mókára fel!

A szervezők és rendezők elképzelése szerint a park körbefutása után annak nyugati végében található zebránál kellett a zöld jelzésre várni, majd ennek bekövetkeztekor elindulni felfelé a végestelen hosszú lépcsősoron, hogy annak tetején megtorpanhassunk, és nekiállhassunk ez eggyel (kettővel, hárommal) zöldebb térképrészlet A/4-es papírra vetíttet másának a böngészésének. De most komolyan: nekem frankón jó a szemem, de még így is mint egy rosszabb objektív fókuszáltam oda-vissza mire megláttam amit kellett. Jaj annak, aki erre a pályára szemideg-rángással jött!

Sajnos nem állhatom meg szó nélkül: bár maga az ötlet (a Martinovics-hegyre való felzavarás) jó volt, de könyörgöm: miéééééért nem lehetett egy igazi jó pályát kirakni? Miért kellett már megint háromszor is a 70 fokos lejtőn a sarat kaparni? Annyi más lehetőség lett volna hogy a szerencsétlen idetévedt szerdai versenyző gondolkodjon is és fusson is. Frankón (ha olvassa ezt illetékes): legközelebb bevállalom hogy gyártok ide egy ennél izgalmasabb pályát.

A hegy végeztével lerongyoltam a lépcsőn, majd futottam még egy tiszteletkört a parkban, melynek végén már egy kicsit erőm-fogytán beérkeztem a célba. Hogy szépítsem az előző bekezdés hangulatát: a parkbéli pálya vonalvezetésével teljesen elégedett voltam. Végül 6600 méteren és 150méter szintkülönbségen 47 percet (mínusz 3 perc zebránál álldogálás) sikerült futnom. Bezzeg Vöcsök biztos megfutotta 35 perc alatt...

(fejlemények: Vöcsök 30 perc alatt futotta, én meg 25. lettem az 55 indulóból...)



Bookmark and Share

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Figyelem! A név nélkül küldött hozzászólások törlésre kerülnek! Ha a "névtelen" típust választod, akkor a szövegmezőben van lehetőséged aláírni.