2010. március 17., szerda

Bebikázva

Nagyon szép számban összegyűltünk ma a parkolóban, hogy a végre már nem fagyos téli időben egy kis futásra adjuk a fejünket. Vöcsök ezúttal nem csinált puzzle-t a pályából, helyette jó hosszú átmenetek és nagy kerülők vártak ránk. Mi sem mutatja ezt jobban, mint hogy a 4,2 kilométernek deklarált hosszú pályán 5,9 km-t mutatott az órám a futás végén.

Bár azt hittem hogy a vasárnapi meghalásom után ma még gyengécske leszek, de ez nem így alakult. Sikerült végig lendületesen futnom, a teljes távot így 29:52 alatt teljesítettem, ami 4:57 kilométereket jelentett a teljes pályára vetítve. Az átlagpulzus 175 volt. Ez ugyan össz-futó-társadalmi szempontból elég virsli, de magamhoz képest meglepően jó. Térképforgatással és zsírkrétázással együtt pláne.

Egyszer hibáztam (a 16. pont előtt), meg csinálhattam volna még egy-két levágást ami gyorsított volna, így talán 1 perc maradt a pályában. A célban aztán beszélgettem valakivel, aki 24 percet futott. Kíváncsi leszek mennyivel nyerik, ezek után 22-re saccolom.

Friss infók: mint kiderült, Muliter Gáborral beszélgettem a célban, végül a 23:51-es idővel ő is nyerte. Én pedig a 16. lettem a 60 indulóból.



Bookmark and Share

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Figyelem! A név nélkül küldött hozzászólások törlésre kerülnek! Ha a "névtelen" típust választod, akkor a szövegmezőben van lehetőséged aláírni.