Hát nem ez (lesz) a kedvenc bejegyzésem :) mondjuk ez abból is látszik hogy 3 hétnek kellett eltelnie a megszületéséhez. Ennek persze nem csak a passzív hozzáállás az oka, hanem hogy a térképem ott maradt, de Gera Tibi segítségével ím most már szupi digitális verzióból tárhatom az olvasók elé az élményeimet ...
... amiből egyébként nincs sok. Az ONEB-et ugyanis nem előzte meg felkészülés, sem lázas várakozás, mivel a magánéletben teljesen más dolgokkal voltam elfoglalva, abszolút háttérbe került a tájfutás. De úgy általában a mozgás bármely formája is. Az pedig nem jó. Kényszeredetten vettem tudomásul mindezt, de persze tudtam hogy ez csak átmeneti állapot, és pár hónap múlva, de legkésőbb jövő év elején visszacsöppenhetek újra a jobb világba.
Szóval ONEB. Azért egy próbát megért. A futás előtt ugye a gyengék és bénák nagy dilemmája engem is magával ragadott: ha bejutok az "A" döntőbe az jó is (hurrá, sikerült), meg rossz is (kegyetlen sokat kell futni másnap). Sebaj, azért arra gyúrtam hogy bejussak. Laza közepes tempóval, de nagyon magabiztos pontfogásokkal. Ez a taktika még mindig beválik - legalábbis a mostani mezőnyben. A terep csak segített, laposban kevesebb erő kell.
Na a kezdés persze nem a legjobb lett, rögtön túlszaladtam a ponton, meg aztán utána is felesleges kurflival futottam ki a kettes felé. Szerintem csak így az elején ott hagytam vagy 2 percet. De ez nálam megszokott - mondhatjuk (sajnos). Aztán egy darabig jó voltam, élveztem az erdőt, hogy újra térkép van a kezemben, nem is igen zavartak a tájékozódásban, így aztán vidáman elnyargaltam a 9. pontig. Bár egyébként már eleve 10 percnél nagyobb lemaradásban voltam a mezőnytől, de persze ott akkor ezt egyrészt nem tudtam, másrészt nem is igen tehettem semmit hogy másképp legyen - ennyire futotta. A kilencesben az volt a fura, hogy már messziről láttam azt a kis dombot ahová vártam a pontot, és egyébként ott is volt, de elsőre nem láttam meg, és ahelyett hogy hittem volna magamnak és jól megnéztem volna azt a helyet ahol kellett lennie, elkezdtem körbe-körbe kolbászolni. Régi sanyis hiba. A 11. pontnál volt még egy túlfutás, utána pedig jött a másik szokásos hiba, a leengedés. Pedig a 15. pont igazán nem volt nehéz, de mégis iszonyat mit műveltem. Elfutottam a zöld erdő másik oldalán, még a tisztás helyzete sem tűnt fel. Majd kifutottam a nagy rétig, hátha ott helyre rakom magam, és más támadópontból nekifutok, de egyszerűen nem ment. Álltam a jelleghatáron és semmi kiindulópontot nem találtam. Gáz. Vissza az útra, át az erdő túloldalára, és még onnan sem tudtam követni rendesen a tisztás részeket. Félelmetes. A térképen lévő útvonalat nézve, mintha tegnap kezdtem volna a sportot. 10 percem elment ezzel a bénázással, ami bármilyen futás esetében bőven a megengedhetőn túl van.
És bár mosolyogva futottam be, utána rögtön lemondtam magamról. Belátható volt hogy nem fog ez így menni, így aztán lelkiismeret furdalás nélkül letettem a vasárnap kis létszámú "B" döntőmben való részvételről. Az edzettségre (illetve nem edzettsége) jellemző hogy ezzel a gyér kocogással is 175-ös átlagpulzust produkáltam. Vicces, nem? Egyszóval az az ONEB a felejtős kategóriába kerül, pedig jó térkép, jó pálya, jó szervezés volt, kár hogy nem tudtam kiélvezni. De hát, ki mint vet, úgy arat, ugyebár ...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Figyelem! A név nélkül küldött hozzászólások törlésre kerülnek! Ha a "névtelen" típust választod, akkor a szövegmezőben van lehetőséged aláírni.