Kettő-egy a javamra! - Gellért-hegy 3sz

A címben szereplő eredmény nem valamiféle tájfutó társsal történő versengés eredménye, hanem a mai gellért-hegyi edzőversenyben fellelt hibák egyenlege, megfordítva.

A Gellért-hegy egyébként ideális futóterep, ám ugyanaz vonatkozik rá mint sok minden Budapesten vagy a környékén lévő, gyakran használt de mostohasorson lévő terepre: ráférne egy kis térképhelyesbítés. Bár most egyébként saccra 85% lehetett a térkép-terep egyezősége, ami egy ilyen délutáni kiruccanásra még éppen hogy elfogadható.

A szerevezés igen jóra sikeredett, a VK helyszínére egy szó van: tökéletes! Csakúgy mint a rajt/cél kialakítása, abszolút példaértékű. Én korán értem oda, így az elsők között indultam, a hosszú pályán konkrétan másodikként. Szépen komótosan kezdtem, próbáltam kiélvezni a helyszínt (amit egyébként nagyon szeretek) és a futás-tájékozódás örömét. Aztán a kettes pontnál megakadt a tű a lemezen - többszöri támadásra sem találtam a pontot. (Később a célba érve aztán már kaptam megerősítést a sejtésemre, hogy bizony a bója nem annál a gödörnél volt, a track-ből  jól látszik hogy a kör északi szélére szorult, feltehetőleg a kis lapos gödör mellé. Nem mellesleg csövitanya és bokorba vizelő emberek kerülgetése sem volt túl happy...). Hasonló volt a helyzet volt a 12-es ponttal, ahol ugyan a bója jó helyen volt, de persze mihez képest, mert a kézzel rajzolt térképemen biza' rossz helyre került a pont. Szóval idáig 2:0 ide, de hogy én is hibázzak, bebakiztam egy olyat amilyet már régen: a 11-es felé menet a 15-ösre ugrott a szemem, le is dugtam rendesen és kifutáskor vettem észre hogy valami nagyon nem stimmel ... grrrr.

A három vétek együtt 5 percet jelentett, a végén a 4700m-re taksált pályán 6500 métert futottam, 50:15 alatt (a 45-tel egyébként totál elégedett lettem volna). A végén Gyalog Zoli kérdezte milyen volt, őszinte voltam hozzá: a közepe nagyon-nagyon tetszett (5-8 és 11-17), a 9-11 kötelező elem volt, a végén viszont a 18-19 és 20-21 majdnem merőleges leesései nem estek jól. A mérleg így is bőven pozitív irányba billent el, köszönet a szervezésért, remek délutáni futó-móka volt!

Hajrá Béla!

A címben szereplő biztatás talán viccnek is tűnhetnek, de valójában nem az. Sőt, teljesen komoly. És ez a bejegyzés is csak azért született hogy ez előbbit elmondhassam.

Mert egyébként semmi nem indokolná hogy a június 22-i szerdai edzőversenyről írjak, egyrészt mert nem volt fontos esemény, másrészt mert annyira jó sem volt. Hogy miért? Amikor az ember a 3sz versenynaptárban olvassa hogy "Helyszín: János-hegy, VK: Normafa", rögvest belátja hogy sok jóra nem számíthat. Főleg nem június vége felé. Csakis totál szívásra. De magát a körülményeket enyhítendő volt a nagyszerű tény, ami a rajtot megelőző pillanatokban derült ki: a pályákat Béla (Hegedüs Béla, KST) tervezte. És valóban, ez látszott is. Semmi meggondolatlan hülyeség, oda-vissza cikáztatás a hármas zöldek és meredek hegyoldalak között. Logikus vonalvezetés, sőt még néhol útvonal-választási lehetőség is belecsempészve. Hát így kell ezt kérem szépen! Bár a terep továbbra is ótvar rossz, a térkép pedig egyenesen gyújtósnak való, de legalább a pálya egy kicsit emlékeztetett arra amit úgy hívunk: tájfutás. Köszönjük Béla!

Egyébként látszik hogy nem nagyon rajongtam a kint létért (egyébként tényleg nem), az utakon kocogtam, a többi helyen sétáltam. De legalább friss levegő járta át a tüdőmet. A kettesre magam sem értem az értelmetlen kerülőt, a négyes pedig jól megtréfált. Bele is telt vagy másfél órába mire túltettem magam ezen a 12 ponton. Jobb később mint sokkal előbb, ugye? 

Egy kis dicsekvés

Sajnos nem tökéletes a jellemem, persze nem is akarom hogy az legyen, és nem utolsó sorban nincs is olyan hogy tökéletes. Mindezek okán pedig simán belefér egy kis dicsekvés.

Történt pedig hogy nem is oly túl rég, talán egy hónapja, Esztivel folytatott egyik beszélgetésünk alkalmával felszínre került azon bennem lévő gondolat, hogy biza' hiányoznak nekem a teljesítménytúrák. Régen (értsd sok-sok évvel ezelőtt) rendszeresen jártam, de aztán elmaradt, mostanság pedig a futás vette át a helyét, illetve el az időt előle. Így aztán azon döntést hoztam, hogy szép lassan jó lenne (legalább megpróbálni) visszahozni a teljesítménytúrázást az életembe.

És mivel az ember rövid távon mindig könnyebben eredményes, ki is néztem a június 18-ra kiírt Gémes 30 teljesítménytúrát. Az új életformámat azonban nem hazudtolhattam meg, így egy érdekes hibrid ötlettel álltam elő: a távot félig futva félig gyalogolva teszem meg. A téli edzőfutásokból lemért tapasztalatok illetve saját elképzelésem is azt mutatta, hogy futásban 20km-ig vagyok kalibrálva, így a  terv most is ennyi volt, az utolsó 10 km pedig erősebb gyalogló tempóban. A kiírás szerint 30,75 km és 1030 m szintemelkedés várt rám a Börzsöny lankáin.

A lehető legkorábbi indulást választottam, hogy a hőségből minél kevesebbet kapjak, így reggel 8 kor már ott toporogtam a rajtban a túrázók között kicsit furcsán ható futószerkómban. Az itiner átvétele és némi nyújtás után szép lassan elindultam. A terv az volt, hogy ezzel a kombinált üzemmóddal, beleszámítva a pihenőket is, mindenképp 5 órán belül célba érjek.

Diósjenő határáig próbáltam beállítani magam egy kellemes kocogós tempóra, figyeltem hogy reagálnak az izmain, illetve kitaláltam hogy a 8p/km átlag lesz a megfelelő a teljes túrát nézve, így ahhoz igazítottam. A völgyben felfelé is ment a lassú kocogás, kivéve a parkolóba való meredek kitörést, az sétálva telt. Az első ellenőrző ponton 5 perc pihi és ivás. Tovább a Kámor csúcsáig (2. pont) ugyanez volt igaz, a szerpentinen futás, a meredek gerincen séta. Fent a csúcson 10 perc pihenő, Esztivel (aki előttem külön ment, csak kirándulni egy rövidebb kört) pont összefutottunk és ládáztunk egy kicsit. Legurultam a hegyről, majd pedig következett a gerincen liftezés, a 4. pontnál (Bugyihó) elmaradt a tervezett második láda-megálló, és haladtam le, egészen a völgyig. Az út vége olyan meredek volt hogy simán rontott az átlagomon. Az 5. pontnál is megpihentem 5 percre, csoki és ivás, majd elindultam a széles betonon/dózeren Drégelyvár felé. Odafelé még egy 5 perces igazolópontos megálló, majd 11 órára felértem a várba. Ez, leszámítva az állásidőket, két és fél órás menetidő volt a 20 km-es távra. Elvileg azt gondoltam, itt ér véget az erőm, de nem. Meglepődve tapasztaltam, hogy 15 perc pihi (evés-ivás) után továbbindulva még tudtam kocogni, pedig a téli hosszú futásoknál már 18 km után jött az izomgörcs. Ennek persze örültem. Az utolsó 11 km vegyesen telt, a 8-as pontig ment a futás, a kilencesig bele kellett sétálni az emelkedőbe, majd a végén is kocogtam, csak bent Diósjenőn váltottam sétára.

A teljes túrát 4 óra 40 perc alatt teljesítettem, ebből a tiszta futásidő 4 óra volt, a tényleges táv 31 km, a kiírásban szereplő 1030 m szintemelkedéssel. Így tulajdonképp teljesítettem a tervet, és ami a legfontosabb, azért még életképesen (és nem hullaként) értem be a célba.

Remélem hasznát veszem ennek a tapasztalatnak, és a következő téli alapozási időszakban többször lesz majd kedvem hosszút futni (még ha nem is ilyen nehéz terepen). Bár a hidegben futás nem az én műfajom, de hát így jártam, kellett nekem megszeretni a tájfutást :)

Közepes "A" érték - KOB 2011

Az eleje egy mozaikcím. Pihent agyammal ezt találtam ki. Remélem a szösszenet végére kiviláglik a címadás metódusa. Ha nem akkor így jártam :)

Először is leszögezem, hogy még sosem volt ilyen, hogy egy fontos bejegyzés másfél hetet várasson magára. Az eset oka mindössze annyi, hogy a verseny után nem felvehető térképek csak most kerültek a birtokomba. És itt ezen a ponton szembesülök a durva igazsággal: nem is olyan egyszerű visszaemlékezni 10 nappal ezelőtti történésekre. De azért megpróbálom.

A KOB helyszíne igazi tájfutó csemege - ezt az olyan zöldfülűek is tudják mint én. A terepet egyébként más érdekeltségből van szerencsém ismerni, és Eszti beszámolói is csupa ínyencséggel kecsegtettek. A versenyre való felkészülésem szinte egyenlő volt a nullával, mivel egy esküvő (illetve az arra való készülődés) valamint egy nászút előzte meg. A szombat előtti négy napban négy futásom volt, 2 db 5,5km/200m és 2 db 7 km/220m edzőkörön. Egyébként pedig szuper időjárásban igen jó közérzettel vágtam neki a feladatnak.

Az első kihívás a versenyzőknek egyértelműen a rajt megközelítése volt, simán el tudtam volna képzelni hogy az égbe szökő meredek tarvágott gáznyiladék látványa elrettent valakit és inkább sikítva elrohan hazáig, feje fölött lóbálva a rajtszámát. Én sikeresen feljutottam a rajtba, ami itt jegyzem meg remek fondorlattal lett kitalálva: először a pitty, majd emelkedőn futás a térképekig, térképfelvétel, majd tovább emelkedőn futás a rajtbójáig. Így még ha hatan is voltunk egy rajtidővel, akkor is garantáltan egyedül vetetettem be magam az erdőbe.

A selejtező: Az egyes pontra rögtön egy elcsúszással kezdtem, egy völggyel odébb landoltam, de erre hamar sikerült ráeszmélni és korrigáltam. A hármas felé kicsit letértem a lila dózerről de végig képben voltam, így a várt helyen a pihenőnél bevillant a pont. A hetesre így utólag most már nem így mennék hanem felülről, de akkor jó megoldásnak tűnt az ereszkedés majd a szintezés, persze látszik hogy a végén túl alámentem. A nyolcasra menet beálltam egy vonat végére, bár itt is képben voltam, megelőzni már nem lett volna erőm őket. Innentől meg sima liba volt, amennyire az erőm engedte futottam, a végén kimondottan sikerült belehajrázni.

Nagyon tetszett a pálya, és a terep a vártnál sokkal szelídebb volt. A tájékozódásommal elégedett voltam, a tempó olyan volt amilyen, az emelkedők sétálósak voltak, nem megy nekem a zöldben derékszögben hajolva futás, a hibákra pedig 3-4 percet saccolok. A 3.5km-es pályán (165m szint) végül 4,3km-t mentem, 46:42 lett az időm, ez a 32 beérkezőből a 23. helyet jelentett, így most először (végre!) "A" döntős lettem. Hurrá :)

A döntőig sikerült hatékonyan pihennem, ennem-innom feltöltődnöm. Nem ringattam magam dajkamesékkel, semmi komoly eredmény nem volt cél, inkább csak a hibátlan futás. Eddig az egy nap két futás esetén (ROB, KOB) a második etapban mindig több volt a hiba, reméltem most nem így lesz. A rajt változatlan volt a délelőttihez képest, a pályát nehezebbre vártam.

A döntő: Biztonsági kezdéssel indultam, ami jó volt, de ennek ellenére kicsit túlcsúsztam, a korrigálás hamar ment. A kettes után a terv az volt hogy le az útra a völgyben majd pont szembe fel a pontig. Hiába néztem a tájolót, hiába próbáltam merőlegesen az emelkedőre menni, mint a mellékelt ábra mutatja, csúnyán elhúztam jobbra. Ezúton köszönöm annak a nagyon kedves lánykának a segítséget aki a szomszéd gödörnél bepillantást engedett a térképébe, nélküle nehezebb lett volna a visszatalálás. A pont környékén a völgy és egy fantom szárazárok kellően megkevert. Az ötös előtt most én nyújtottam segítséget - szintén egy lánynak - ,majd egy (két) kis bizonytalankodás után feltúrtam magam a hatosra, ahol is egy sorstársba botlottam. "Na akkor menjünk" - hangzott a visszautasíthatatlan ajánlat. Ez ugye nem szokott sikerülni, mert én az átlag mezőnynél sokkal lassabb vagyok, de most kivételesen mégis ment. Ennek oka az volt, hogy az együtt futás ellenére végig teljesen képben voltam, sőt, több átmenethez én mondtam a tervet illetve ragaszkodtam a saját elképzelésemhez. Ez a magabiztosság pedig remekül egyensúlyozta a velem futó srác fizikai fölényét. A kilencesre most már nem kerülnék ekkorát, de a nagy zöld látványa elriasztott (és tényleg zöld volt), így jó ötletnek tűnt elfutni a túlsó végéig, majd a földletörések megvezetésével a völggyel szembe kerültünk. Egész a tizenkettesig ment a közös móka, aztán a futópartner ellépett, pár perccel később a célban találkoztunk egy sporttársi kézfogásra.

Nem mondanám nehezebbnek, de még sokkal technikásabbnak sem a döntőt, itt megint csak azon múlt ki mennyire fut. Hát én módjával. Kicsit a lábaim is fáradtak voltak, és a szabdaltabb terep lassabb haladást követelt. Az eredmény is ennek megfelelő lett, de nem bánom, fontosabbnak tartom azt hogy egy komolyabb hibával megúsztam, a nehezebb részeken a pálya második felén pedig jól ment az agymunka. A 3,5km-es pályán (175m szint) 5 km-t futottam, 58:17-es idővel, ez a 23 beérkezőből a 22. helyet jelentette.

Szuper kis szombat volt, a szervezés szerintem tökéletesre sikeredett, jó térképen jó pályákon futhattunk. Ennél több nem is kell. Éljen a tájfutás!

Ó ha futni tudnék ...

... de jó is lenne! Na ez nem mint panasz, csak mint kiegészítő gondolat. Nem mondom hogy zsinóron rángattak a pontok között ezen az éjszakai vesszőfutáson, de ha lett volna erő a lábamban, ejjjjj ...

Egészen az átöltözésig tökéletes hangulatban telt életem második éjszakai országos bajnokságának az előestéje. Magamra öltvén ruházatom elemeit a világító eszköz elővételénél sokkszerűen ható döbbenettel konstatáltam, hogy a lámpafej kábelének vége totálisan elnyíródott, és kilóg a bele. Nem is tudom mi volt nagyobb: a harag vagy a pánik. Sietve összedugtam az aksival, aztán félrerántottam a lábam a leeső kő elől: működött. A mindenre jó univerzális szigetelőszalaggal rögzítettem a hibássá vált részt, majd nekiindultam a rajtba. Persze a fejem egyfolytában azon járt, miként történhetett ez, és szinte alig tudtam a rám váró feladatra koncentrálni. Azért este 10 órakor mégiscsak nekivágtam a pályának.

Még itthon a térképnézegetés közben megéreztem hogy az egyes pont a közeli kis kúpnál lesz, nem tévedtem, bár így is túlfutottam picit a dzsuvának köszönhetően. Itt már gyanús volt: ez az egyes zöld? Hát lépni nem tudok benne. Ne mááá! No mindegy. A kettes felé vezető nagy átmenet is kitalálódott itthon, terv szerint körbe útfutás volt. A pont környékén összefutottam az akkora már kellőképp mérges, 10 perce a pontot kereső Zsebével, kis félreértés után kölcsönös segítségnyújtás következett, majd mindenki ment a maga útjára. Akkorra már komoly averzióim voltak a térkép és a terep egyezőségét, valamint a zöld színek tartalmi mondanivalóját illetően.

A négyes pontra tett nagy kerülő (irányvesztés) volt a saját értékrendem szerint felróható egyetlen nagy iránytévesztési hiba, az összes többi pontnál a gyér tempó, illetve a gyakori tájékozódás és tervezés miatti lassítások és megállások vitték csak az időt. Ezért aztán jogosnak érzem a címben felvetett gondolatot: ha mindeközben annyi erőm van, mint mondjuk az idei tavaszi boróka első napján volt, jó húsz percet javíthattam volna az időmön. No de még egyszer hangsúlyozom ez nem panasz, csak egy kis játék a gondolatokkal ...

A vége felé a 17-es előtt nem sokkal a széles egyes zöld töbörben utolért Gyimesi Zoli (ezen a ponton mélyen megtiprásra került emberi méltóságom, miszerint Zoli 28 perccel utánam indulva befogott), gondoltam na most már nem engedem el, és a döntést Ő is helyeselte. Ám kommunikációm, miszerint pontosan tudom hol vagyunk, nem volt sikeres, én rögtön balra (északra) akartam a ligetesbe futni, és onnan támadni, végül Zoli vezetésével egy jó nagy kerülő lett a vége. Sebaj. Aztán Zoli bekapcsolt még 2 rakétát (de honnan? könyörgöm, honnan??), és a 18-as felé menet a szántástól elhúztunk fel a hármas-zöld dzsukeros kis kúpra. Ott aztán dupla görcs mindkét lábamba, hagytam Zoli hadd menjen, én pedig irányba vettem a pontot. Innentől már szó sem volt futásról, örültem ha a következő lépések fájdalom nélkül teltek.

A célba kocogva egy furcsán kettős érzés volt bennem: egyrészt bántam hogy ilyen libafos erőm van, másrészt örültem, hogy ezen az általam kiemelten nehéznek titulált pályán egészen normálisan végig tudtam vergődni. A célban miután magamhoz tértem (ehhez két zsíros kenyér, és fél lityó cola kellett - ez utóbbit ki tudja mikor ittam utoljára) beszélgetésbe elegyedve a túlélőkkel vegyes véleményeket kaptam. Volt aki szerint tényleg egy nagyon nehéz terepről/pályáról volt szó, volt aki szerint átlagos volt. A fontosabb kategóriák fantasztikus győztes idejei azt mutatták, hogy tényleg nem egy lehetetlen feladatot kaptunk. De hát az olyan egyszerű halandók mint én, ezt másképp élik meg.

A 9,6 km-es pályán végül 13 km-t futottam, 123 perc alatt. Így a 18. helyet értem el, 24 indulóból, 21 beérkezőből, a győztes idő 70 perc, a leghosszabb 142 lett. Egyebek iránt ezúton üdvözlöm az idei ÉOB szervezését: remek versenyközpont, jó kommunikáció, extra szolgáltatások (on-line közvetítés, speaker), és persze jó terep. A pályáról és a térképekről alkotott véleményem pedig feljebb. Jövőre újra nekifutok, remélem akkor már szó szerint.

Postás éjszakai 2011

Éjszaka futni jó, ezt nem győzöm ismételgetni. És éjszaka még kocogni is jó - pláne enyhén csepegő esőben térképtasak nélkül, hmmmm, a tájfutás esszenciája :)

Egy évvel ezelőtt, itt, Tatárszentgyörgy közelében szintén a Postás Éjszakai nevű mókázás közben történt az az ominózus eset, amikor is mindkét lábam kötésben végezte az éjszakai ügyeleten: szög(ek)be léptem a pályán. Ám nem volt kérdés, hogy ettől függetlenül visszajövök ide. Az értesítőből kiderült hogy a főút másik oldalán leszünk - ugyan ebből nem egyenesen következik hogy ott "szögtelen" a terep, de rettegjen a nyavalya. A HOB után jelentős leengedés történt, az edzettségi szintem a nullát közelítette, így az egyetlen elvárás a jó tájékozódás volt - semmint a sebesség. Pedig várhatóan gyors pályára készülhettünk.

Az én sorsomat 6,7 km-ben állapították meg, a rajt egy percében átnézve a térképet nagy borzalmat nem láttam benne. Ennek ellenére nem sokkal később az egyes pontról valami egészen meglepő irányban futottam ki. Ott még nem is tűnt olyan vészesnek a tévesztés, itthon a térképre rárakott útvonalon lepődtem meg nagyon. Hát ez van kérem, a sötéttel vigyázni kell. Egyébként szépen mentek a dolgok, némiképp frusztrált az aránylag alacsony maximum sebességem, de az éjszaka finom illatai és a fénycsóvában tájékozódás hangulata kárpótolt, így vidáman és magabiztosan döcögtem pontról-pontra. A hetesnél kis megtorpanás történt, sehogy sem akart meglenni a csúnya jellegfa. Másodszori támadás után végül a nyolcasról való visszafutás segített. Utolsó hibaként még a 10. pont utáni nagyobbnak tűnő kerülőt említhetném, de őszintén mondom: tudtam hogy merre megyek, csak igyekeztem futhatóbb részeket keresni.

És ezen a ponton el is érkeztünk oda, hogy szóljak pár szót a térkép tartalmáról. Amin kétszer is totál ledöbbentem, az a 4-5 illetve 9-10 átmenetekbe is érintett tisztásnak jelölt terület. Láthatóan oda is és vissza is ugyanazon a kis szakaszon futottam, ami a térképen tök sárga. Tehát tisztás. Kellett volna hogy legyen. Ehelyett majd kiverték a szemem az ágak, és kétszer is majdnem orra estem, szintén a fákban. Odafelé meg is torpantam, hogy ejha, nem tudok térképet olvasni? De aztán visszafelé láttam hogy a hiba bizony nem az én készülékemben van. Hasonló eltéréseket fedeztem fel a 7. pont körül, és a 10 pont után. Persze nem egy tétverseny volt, kis esti bohóckodásba beleférnek ezek a pontatlanságok, de azért pl. a RouteGadgeten is látszik hogy a 7. pont körül sem csak én keveregtem :) No de sebaj, ettől még élveztem hogy újra térképpel a kezemben nyargalhatok az erdőben. Mert az mindig jó. A teljes futott táv 9,2 km lett, 65 és fél perc alatt, ez a 10 fős mezőny 8. helyét jelentette.

HOB 2011 - másodszor is fájt

Félelmetes, hogy néha milyen markáns különbség van (alakul ki) az elképzelés és a megvalósulás között. Álmodozni jó, tervezni fontos, a tények pedig makacs dolgok. HOB 2011 - a tervek és tények tükrében.

Előzmények:

2010 - Életem első hosszútávú OB-ja, szinte semmi felkészüléssel, könnyű terepen, könnyű pályával.

2011. január-március: három hónapos "felkészülés", hogy több legyen mint a semmi, lehetőségeimhez mérten: 1000 perc görgőzés, 200 km futás (benne 3 darab hosszú (18,20,17km) futással.

Próbaverseny: Tájfutó Maraton, Herend. 17km / 07:50-es átlaggal, szinte hiba nélküli futással.

Tervek: A Tájfutó Maraton végén azt gondoltam (én balga) hogy akár 7 perces átlagig is lemehetek majd a HOB-ra. Látszik hogy nem voltam még az Öreg-Kotló terepen. A HOB rajtjában 120 percet tűztem ki célul (így utólag: bruhaha).

Az indulás: Mentálisan jó állapotban álltam a rajthoz, korai induló voltam (9), kategóriámból a harmadik. Repülőrajt volt (hosszú távon ez furcsa), igyekeztem összpontosítani a figyelmem nehogy rám törjön az "1-es pont mumusa".

A pályán: Az sok mindent elmond, hogy a 43%-nál lévő frissítőpont a 4-es volt. Két hosszú átmenet, bár jobb is ha ez elején fárasztják az embert. Agyilag vettem az akadályt. Azonban rájöttem, maximum a 8 perces átlagok tarthatók, és sok lesz a kerülő a pályában. Így 130 percre módosítottam a tervet. Aztán az átfutón, 73%-nál tisztán látszott hogy ez sem tartható, a 150 percet céloztam be, ami egyébként tartható lett volna ha a kis körön nem történik az ami.

Az átfutón: Eszméletlen fáradt voltam, sőt igazán már a 8-as ponttól leengedtem. Már a herendi pályán is megállapítást nyert, hogy 10-12 km-re vagyok maximum kalibrálva, utána kampec. Szóval frissültem ahogy lehetett, és igyekeztem úgy megtervezni a kis kört, hogy a legkevesebb szint legyen benne.

A kis kör: A 12-13 jól sikerült kiszintezése után a 14-re is körbe szintezést választottam. Ott ez tökéletes döntésnek tűnt, bár nagy a kurfli, de valójában magabiztosan mentem, voltak kis ösvények, és a cél az oldalazás volt, minél kevesebb szinttel. De lehet hogy hibásan döntöttem? Itthon újraértékelve jobb lett volna talán átvágni a hegyen délnek. De az 15 szintvonal. A 14-15 között történtek tükrében ez nem lett volna jó döntés. Sőt.

Az egyetlen hiba: Ami igazából butaság volt, ahogy mentem a 14. pont felé nem éreztem jól a távolságot, és megijedtem hogy rossz gerincen vagyok. Ezért visszafutottam csekkolni a kerítést, majd mivel a helyén volt, újra nekifutottam, ezúttal egyenesen a pontig.

A görcs: A 15. pont felé menet a völgybe leereszkedve, a kimászás elején félelmetes izomgörcs állt a combjaimba. De olyan, hogy mozdulni sem tudtam. De tényleg. Próbáltam leülni, nyújtani, hátrafelé menni felfelé, semmi sem volt jó. Várni kellett 1-2 percet mire használhatóvá váltam. Nos, ha ugyanez a 13-as után kap el ...

A végeredmény, adatokkal: Heroikus küzdelemben 167 perc alatt értem végig a pályán. A 12,7km-es etap végül 18 futott km-re sikerült, a kiírt 600m szint helyett 700 métert másztam. A mezőny 18 indulójából 16 ért célba, ebből a 14. helyet foglaltam el - pontosan mint tavaly. [Eredmények és útvonal]

Kis statisztika: Említettem hogy érzésem szerint 10-12 km-re vagyok kalibrálva, és hogy a 8-as ponton engedtem le. Nos, a 8-as pontnál a a győztes idő 132%-át hoztam, de az átfutón is csak 135%-ig romlottam. Az igazi veszteség az ominózus 14. pont: előtte 139%, utána 148%. Paff. A célig ez 152%-ig romlott. A tavalyi HOB végeredménye 160%.

Pár szó a versenyről: Személy szerint tökéletesen elégedett voltam a szervezéssel, lebonyolítással egyaránt.  A pálya vonalvezetése bajnoksághoz méltó volt, a terep pedig valóban tájfutó csemege - arról már csak én tehetek hogy gyenge voltam hozzá.

Értékelés: Hazaérve lelkesen meséltem, hogy bár fizikailag nulla vagyok, a futás jól esett. Úgy éreztem hogy a fáradtság ellenére is jó döntéseket hoztam, sikerült jó útvonalakat választanom. Eltévedés nem volt, a 14-es előtti kis bizonytalanság bocsánatos bűn.

Értékelés pár nap elteltével: Most, így a blog megírása előtt átnézve a pályát, az útvonalat, már nem tart annyira a lelkesedésem. Visszanézve a tavalyit, ott ugyan volt két durvább hibám, de a pálya is hosszabb volt. És a fene tudja, persze nehezebb terep ez a Kotló, de igazából talán még sem gondolkodtam szét magam, sőt talán lehetett volna még szebben. Egyszóval a fene tudja, volt-e fejlődés vagy sem.

Folytatás: Töretlen lelkesedéssel várom a következő futásokat, mint eddig is, és próbálok az újonnan tanult dolgokból építkezni, és továbbra is örömmel futni.

Így is lehet 3sz - SZuper SZerdai SZervezés

Sokszor, és sokféleképpen érte már kritika a szerdai edzőfutások szervezőit, szervezését, gyakran okkal, gyakran csak hirtelen felindulásból. Épp ezért szeretném kicsit kiemelni ezt a mostanit, mint pozitív példát.

Nem tudom milyen megszervezni egy 3sz kisversenyt, nincs még tapasztalatom, az első sajáttal majd nyáron debütálok. Így a mostani vélemény pusztán résztvevői, és totálisan szubjektív. Essék tehát néhány szó a most szerdai, Budaörsön megrendezett kis parktájfutásról, amelyet a MOM csapatának köszönhetünk. A megadott első indítási idő előtt negyed órával, negyed háromra értem oda, nagy volt még a csend és az üresség a parkolóban. Aztán nyugodtan, mosolyogva megjelent Vöcsök, előkészítette az indulást (rajtoltató asztal, rajt/cél bóják, stb.), majd 10 perc késéssel elindulhatott az első emberke - ez én voltam. A csúszást senki sem vette zokon, talán mert elhanyagolható mértékű volt, és megfelelően volt tálalva. Ez utóbbi is igen fontos szerintem.

Az 500 forintunkért egy olyan környéken futhattunk, aminek a térképét Vöcsök most frissen készítette el, így nem egy unásig leharcolt terepen kellett tekeregnünk mélabúsan. Én a hosszú pályán mentem, ami tényleg megfelelően hosszú volt, és ami a fontos, nagyon jól megtervezett. Voltak futós átmenetek, voltak ravaszak, volt útvonalválasztás, volt kellően odafigyelős pont. Egy nagyobb forgalmú út volt, a térképen bejelölve a lehetséges átkelési pont (zebra). A pontokon zsírkréta volt, én a szúrókával mindig nagyon bénázom, így ezt örömmel vettem. Kis bóják, azok az igazán kicsik, amik nem akkorák hogy már az ember 200 méterről látja, így volt némi feladat is a megtalálásban, nem volt elég csak a pont körülbelüli helyét belőni. A pontok megválasztásába és kirakásába beletartozott az is, hogy a támadási irányhoz képest ellenkező irányban lehessen a bója, illetve hogy a környéken legyen hasonló más tereptárgy is, ami esetleg megtéveszti a futót. Így a láb mellett az agy is dolgozhatott. A térképben én személy szerint nem találtam hibát, sőt, élvezet volt kiolvasni a sok apró nüanszot (bakker, mennyi munka egy ilyen lehelyszínelni és megrajzolni!).

Az indítást Vöcsök végezte pontos óra-percet írva a kartonra, majd a célban egy segítője felírta a befutási időt. Így SI (ezáltal dugóka) sem kellett, és nem gondolom hogy ezzel csökkent volna a futás komfortja, sőt, mivel tájolót sem vittem ki, a térkép és a karton kényelmesen elfért a kezemben. A rajt/cél területe jól megválasztott, nagy parkoló volt, de tudtommal a BKV-s megközelítés sem jelentett gondot.

Az eredmények pedig másnap(!) megjelentek a levelezőlistán, és felkerültek az MTFSZ honlapjára is.

Nem mondom azt, hogy minden tökéletes volt, mert mindig mindenben lehetne hibát találni, és ha nagyon gondolkodnék vagy magamba szállnék (ám ezt direkt nem teszem), biztos sikerülne is. De összességében tényleg azt kell mondjam: bár mindig minden 3sz ilyen jól tervezett és szervezett lenne (lásd a címbeli elképzelést). Vagy legalább ehhez erősen konvergáló (mert azért a vadi új terep kivételével a többi nagy része tényleg megoldható). De ez csak az én véleményem, amelyeket az én dilettáns igényeim szülnek. Lehet készíteni a köveket :)

Tájfutó Maraton élmények - avagy szederinda orr- (láb-) vérzésig

Három a magyar igazság - azaz január és február után elérkezett a harmadik hosszú futásom a HOB-ra készülés jegyében. Jobban állok mint tavaly, de legalább is szeder ütötte sebekkel a lábamon mindenképp.

A szombati városi sprint igazából a bemelegítés miatt kellett, nagy várakozást nem támasztottam, közepesen lendületes futással igyekeztem hiba nélkül végig kocogni a pályát. A nulla fok körüli hőérzet persze nem segített a még enyhe betegség utáni nyamvadt torkomnak és tüdőmnek. Ami furcsa volt, hogy sprint verseny jelleg ellenére 1 percig nézhettük a térképet a rajtban. Éljen a jótékonyság. Nagy gondolkodást igénylő kihívások nem voltak a pályában, egyedül a 14-15 átmenetben éreztem bosszúságot, amikor is a nyitottnak jelölt kerítésbejárat nagy lakattal be volt zárva. Ha ez jelölve van, biztosan inkább keletre kerülök. Ugyanakkor a figyelmesebb térképnézegetésnél (másnap) kiderült, hogy ha be is jutok, a pont előtt van egy "elvben" áthatolhatatlan sövény - jelölve. A valóságban nem nagyon volt ott, egyrészt mert láttam, másrészt pedig a pontfogás közben láttam szemből érkezni versenyzőt (ő valószínű a kerítés átugrását választotta). Összességében a 3,8km-re jelölt pályán 5,5km-t futottam, 28:59 alatt. Így a 10 indulóból a negyedik lettem - ketten sajnos hibával elszálltak, megtréfálta őket a már említett 15. pont alatt hasonló helyen lévő másik bója.

A szombati zimankó után, ahogy azt a befőttes üvegben ücsörgő kis kétéltűek tévében szereplő szaktársai is megjósolták, ránk köszöntött a csapadékmentesség, és némi napsütés is. Kategóriákkal jobb közérzettel és kedvvel szálltam ki a szépen és okosan kialakított versenyközpontnál a kocsiból, a rajt előtti idő egy részét is szívesebben töltöttem a napfürdőzés közbeni beszélgetéssel. A levegő még hűvös volt, de ezt egy melegebb öltözködés, és esetemben egy sapka simán megoldotta. A terv egy közepes tempó mellett a hibátlan pályateljesítés volt. A sebességre és időeredményre nem gyúrtam, hisz' még hosszú távban abszolút nem vagyok jó.

A hibamentesség szerintem a kilences pont kivételével sikerült is, ott is inkább csak elcsábultam: látszik hogy a lila dózeren mentem, mígnem a kúpon megláttam tőlem balra három sporttársat pontfogás szerű pózban, és mivel a nyolcasnál is kicsit jobbra húztam, azt hittem ez ismétlődött. De persze nem volt ott semmi, ki tudja mit csináltak ott. A többi pontnál igazából csak a tervet hajtottam végre, és maximum körön belüli bizonytalanságok történtek. Így utólag nézve sem csinálnék semmit másképp, bár az is igaz, hogy a térkép sajnos nem adta vissza jól a terepet - amilyen valójában volt. Így papír fölött az útvonalválasztás kérdése más, mint élesben a pályán. Jól látszik például hogy a 13-14 között simán átfutottam a hármas zöldön, ahol semmi sem volt, a kettestől lefelé elindulva meg sík ideg lettem az egyébként fehérnek jelölt erdő jelentős és sűrű aljnövényzetéből. A nap nyertese egyébként egyértelműen a szederinda volt, sok tájfutót sebzett meg az biztos - az én lábam echte bárányhimlősnek néz ki, frankón.

Sajnos a 18. pontnál egy bal combizom görcsöm lett, így az egyébként jól futható 18-19 átmenetet kénytelen voltam nagyon lassan kocogni (néhol belesétálva). Természetesen a 17. pont felé az emelkedő sem ment futva :) de a végére közel nem olyan szétesve értem be mint például egy éve egy fele ilyen hosszú pályán. Összességében a 14,1km hosszúra kiírt pályán 17 km-t futottam, a tervezett 110 perc helyett 134:49 alatt, így a mezőny utolsó előtti helyét foglaltam el. Ez így 7:50-es km-átlagnak felel meg, ami azért biztató a tavalyi HOB 8:30-ához képest, ráadásul itt sokkal több szint volt.

A hétvégi MOM-os futkározást (már megint) ki kell hagynom sajnos, így most két hét vegyes felkészülést tervezek még a hosszútávúig, aztán meglátjuk, a Vértesben mi és hogyan sikerül. Ha hasonló minőségben, hibátlanul tudok futni, a mostaninál egy kicsit gyorsabban (pl. 7:00-7:30 közöttire kihozni a végét), akkor már teljesen elégedett leszek.

Ps: Viktor kérdezte milyen volt a gulyásleves. Ezúton üzenem: remek! Több hús volt az egy kis tányérban, mint a két a pontjaim száma összesen, és az íze sem hagyott kívánni valót maga után. 

Vértesi lábadozás - Tavaszi Spari 2011

Nem feltétlen vártam a Spari kupát, úgy értem hogy kibírtam volna hogy nem jövök, de hát felkészülés meg minden ... de végül is jól esett a langy tavaszi melegben a dombok között kavarogni, még így nyamvadtan is.

Előzményként annyit, hogy a hét középső négy napját Balaton-felvidékkel töltöttük Esztivel, Kéktúráztunk. Annak is első napján sikerült kipurcantanom a torkom, ami a következő három nap 65 kilométernyi gyaloglása alatt sem javult meg. A köhögésem is inkább egy halálhörgéshez hasonlított szombat reggel, de sebaj: nem győzni jöttem, sőt, ha már így alakult elhatároztam hogy inkább a pontosság és fegyelmezettség gyakorlásán lesz a hangsúly mintsem a tempón (lásd Boróka Kupa...).

A 35A mezőnyének (csakúgy mint a 21B és Junior kategóriákban) 9,5km-t irányoztak elő 300 m szinttel. Előzetes saccolás alapján 80 perc köré saccoltam magam, bár ez inkább a makk egészséges állapotra lett volna jogos. Az 51-es indulási időm pedig azt jelentette hogy már jó sokan lesznek a terepen, hasonló pályán pedig előttem is utánam is.

Az első pontra biztonsági indulást hajtottam végre, de még így is picikét túlfutottam - bár körön belül maradva - a szárazárok túlsó végéhez. Egyebek iránt a növényzet jelölésekkel és a jelleghatárokkal volt némi probléma a pont környékén ... szerintem. A kettesre a fene tudja miért húztam annyira délnek, folyamatosan láttam szemben a lejtőkúpomat - legalább is így emlékszem. Az út aztán helyrerakott, és a kifutásnál sem kockáztattam, nem akartam beleveszni a zöldbe. Ezután a többi 13 pontra ilyen mértékű hibák már szerencsére nem voltak. Persze nem is mentem nagy tempóval, a nagy emelkedőkön pedig sajna gyaloglás volt. A 4-5 között Egei Tomi húzott el mellettem mint a gyorsvonat, aztán a nyolcastól Mauer Lajossal kerülgettük egymást az átmenetekben: látszott hogy mindkettőnknek megvan a saját terve, amelyek útvonalai néha találkoztak. A 13. pontnál aztán Gyimesi Zoli is lehajrázott, így aztán nem is kellett az órámra néznem ahhoz hogy rájöjjek, tényleg lassú és gyenge vagyok. Végül 12 futott km lett, 90:39-es idővel, a 11 fős mezőnyből mindössze ketten voltak lassabbak nálam.

A gyenge időeredmény ellenére hasznosnak és eredményesnek ítéltem meg ezt a napot. Ennek több oka is van. Máskor is futottam fájó torokkal és nehéz légzéssel, de akkor mindig sokat hibáztam. Most az állapotom ellenére is ment az odafigyelés. Az első két pontom hibájánál látszik hogy nem volt eszeveszett fel-alá rohangálás, hanem gyors és hatékony korrigálás. És végezetül, csak hogy valós összehasonlítás is legyen, a tavaly őszi Spari kupa második napja 8,6km-en 86 perc volt, mindössze 225 méter szinntel, és teljesen fitten. Így ehhez képest ez a mostani eredmény azért némi fejlődést reprezentál. De mielőtt még valamely kedves olvasó rosszallóan ideírná hogy "ehh, micsoda beképzeltség!", megnyugtatásul közlöm, hogy továbbra is látom a fejlődés lehetőségét, és folytatni is fogom az erre irányuló törekvéseimet :) A keddi napot pedig inkább gyógyulással töltöm, mert aztán közeleg a hétvége, és a maratoni megpróbáltatás.