HOB 2011 - másodszor is fájt

Félelmetes, hogy néha milyen markáns különbség van (alakul ki) az elképzelés és a megvalósulás között. Álmodozni jó, tervezni fontos, a tények pedig makacs dolgok. HOB 2011 - a tervek és tények tükrében.

Előzmények:

2010 - Életem első hosszútávú OB-ja, szinte semmi felkészüléssel, könnyű terepen, könnyű pályával.

2011. január-március: három hónapos "felkészülés", hogy több legyen mint a semmi, lehetőségeimhez mérten: 1000 perc görgőzés, 200 km futás (benne 3 darab hosszú (18,20,17km) futással.

Próbaverseny: Tájfutó Maraton, Herend. 17km / 07:50-es átlaggal, szinte hiba nélküli futással.

Tervek: A Tájfutó Maraton végén azt gondoltam (én balga) hogy akár 7 perces átlagig is lemehetek majd a HOB-ra. Látszik hogy nem voltam még az Öreg-Kotló terepen. A HOB rajtjában 120 percet tűztem ki célul (így utólag: bruhaha).

Az indulás: Mentálisan jó állapotban álltam a rajthoz, korai induló voltam (9), kategóriámból a harmadik. Repülőrajt volt (hosszú távon ez furcsa), igyekeztem összpontosítani a figyelmem nehogy rám törjön az "1-es pont mumusa".

A pályán: Az sok mindent elmond, hogy a 43%-nál lévő frissítőpont a 4-es volt. Két hosszú átmenet, bár jobb is ha ez elején fárasztják az embert. Agyilag vettem az akadályt. Azonban rájöttem, maximum a 8 perces átlagok tarthatók, és sok lesz a kerülő a pályában. Így 130 percre módosítottam a tervet. Aztán az átfutón, 73%-nál tisztán látszott hogy ez sem tartható, a 150 percet céloztam be, ami egyébként tartható lett volna ha a kis körön nem történik az ami.

Az átfutón: Eszméletlen fáradt voltam, sőt igazán már a 8-as ponttól leengedtem. Már a herendi pályán is megállapítást nyert, hogy 10-12 km-re vagyok maximum kalibrálva, utána kampec. Szóval frissültem ahogy lehetett, és igyekeztem úgy megtervezni a kis kört, hogy a legkevesebb szint legyen benne.

A kis kör: A 12-13 jól sikerült kiszintezése után a 14-re is körbe szintezést választottam. Ott ez tökéletes döntésnek tűnt, bár nagy a kurfli, de valójában magabiztosan mentem, voltak kis ösvények, és a cél az oldalazás volt, minél kevesebb szinttel. De lehet hogy hibásan döntöttem? Itthon újraértékelve jobb lett volna talán átvágni a hegyen délnek. De az 15 szintvonal. A 14-15 között történtek tükrében ez nem lett volna jó döntés. Sőt.

Az egyetlen hiba: Ami igazából butaság volt, ahogy mentem a 14. pont felé nem éreztem jól a távolságot, és megijedtem hogy rossz gerincen vagyok. Ezért visszafutottam csekkolni a kerítést, majd mivel a helyén volt, újra nekifutottam, ezúttal egyenesen a pontig.

A görcs: A 15. pont felé menet a völgybe leereszkedve, a kimászás elején félelmetes izomgörcs állt a combjaimba. De olyan, hogy mozdulni sem tudtam. De tényleg. Próbáltam leülni, nyújtani, hátrafelé menni felfelé, semmi sem volt jó. Várni kellett 1-2 percet mire használhatóvá váltam. Nos, ha ugyanez a 13-as után kap el ...

A végeredmény, adatokkal: Heroikus küzdelemben 167 perc alatt értem végig a pályán. A 12,7km-es etap végül 18 futott km-re sikerült, a kiírt 600m szint helyett 700 métert másztam. A mezőny 18 indulójából 16 ért célba, ebből a 14. helyet foglaltam el - pontosan mint tavaly. [Eredmények és útvonal]

Kis statisztika: Említettem hogy érzésem szerint 10-12 km-re vagyok kalibrálva, és hogy a 8-as ponton engedtem le. Nos, a 8-as pontnál a a győztes idő 132%-át hoztam, de az átfutón is csak 135%-ig romlottam. Az igazi veszteség az ominózus 14. pont: előtte 139%, utána 148%. Paff. A célig ez 152%-ig romlott. A tavalyi HOB végeredménye 160%.

Pár szó a versenyről: Személy szerint tökéletesen elégedett voltam a szervezéssel, lebonyolítással egyaránt.  A pálya vonalvezetése bajnoksághoz méltó volt, a terep pedig valóban tájfutó csemege - arról már csak én tehetek hogy gyenge voltam hozzá.

Értékelés: Hazaérve lelkesen meséltem, hogy bár fizikailag nulla vagyok, a futás jól esett. Úgy éreztem hogy a fáradtság ellenére is jó döntéseket hoztam, sikerült jó útvonalakat választanom. Eltévedés nem volt, a 14-es előtti kis bizonytalanság bocsánatos bűn.

Értékelés pár nap elteltével: Most, így a blog megírása előtt átnézve a pályát, az útvonalat, már nem tart annyira a lelkesedésem. Visszanézve a tavalyit, ott ugyan volt két durvább hibám, de a pálya is hosszabb volt. És a fene tudja, persze nehezebb terep ez a Kotló, de igazából talán még sem gondolkodtam szét magam, sőt talán lehetett volna még szebben. Egyszóval a fene tudja, volt-e fejlődés vagy sem.

Folytatás: Töretlen lelkesedéssel várom a következő futásokat, mint eddig is, és próbálok az újonnan tanult dolgokból építkezni, és továbbra is örömmel futni.