2011. május 1., vasárnap

Postás éjszakai 2011

Éjszaka futni jó, ezt nem győzöm ismételgetni. És éjszaka még kocogni is jó - pláne enyhén csepegő esőben térképtasak nélkül, hmmmm, a tájfutás esszenciája :)

Egy évvel ezelőtt, itt, Tatárszentgyörgy közelében szintén a Postás Éjszakai nevű mókázás közben történt az az ominózus eset, amikor is mindkét lábam kötésben végezte az éjszakai ügyeleten: szög(ek)be léptem a pályán. Ám nem volt kérdés, hogy ettől függetlenül visszajövök ide. Az értesítőből kiderült hogy a főút másik oldalán leszünk - ugyan ebből nem egyenesen következik hogy ott "szögtelen" a terep, de rettegjen a nyavalya. A HOB után jelentős leengedés történt, az edzettségi szintem a nullát közelítette, így az egyetlen elvárás a jó tájékozódás volt - semmint a sebesség. Pedig várhatóan gyors pályára készülhettünk.

Az én sorsomat 6,7 km-ben állapították meg, a rajt egy percében átnézve a térképet nagy borzalmat nem láttam benne. Ennek ellenére nem sokkal később az egyes pontról valami egészen meglepő irányban futottam ki. Ott még nem is tűnt olyan vészesnek a tévesztés, itthon a térképre rárakott útvonalon lepődtem meg nagyon. Hát ez van kérem, a sötéttel vigyázni kell. Egyébként szépen mentek a dolgok, némiképp frusztrált az aránylag alacsony maximum sebességem, de az éjszaka finom illatai és a fénycsóvában tájékozódás hangulata kárpótolt, így vidáman és magabiztosan döcögtem pontról-pontra. A hetesnél kis megtorpanás történt, sehogy sem akart meglenni a csúnya jellegfa. Másodszori támadás után végül a nyolcasról való visszafutás segített. Utolsó hibaként még a 10. pont utáni nagyobbnak tűnő kerülőt említhetném, de őszintén mondom: tudtam hogy merre megyek, csak igyekeztem futhatóbb részeket keresni.

És ezen a ponton el is érkeztünk oda, hogy szóljak pár szót a térkép tartalmáról. Amin kétszer is totál ledöbbentem, az a 4-5 illetve 9-10 átmenetekbe is érintett tisztásnak jelölt terület. Láthatóan oda is és vissza is ugyanazon a kis szakaszon futottam, ami a térképen tök sárga. Tehát tisztás. Kellett volna hogy legyen. Ehelyett majd kiverték a szemem az ágak, és kétszer is majdnem orra estem, szintén a fákban. Odafelé meg is torpantam, hogy ejha, nem tudok térképet olvasni? De aztán visszafelé láttam hogy a hiba bizony nem az én készülékemben van. Hasonló eltéréseket fedeztem fel a 7. pont körül, és a 10 pont után. Persze nem egy tétverseny volt, kis esti bohóckodásba beleférnek ezek a pontatlanságok, de azért pl. a RouteGadgeten is látszik hogy a 7. pont körül sem csak én keveregtem :) No de sebaj, ettől még élveztem hogy újra térképpel a kezemben nyargalhatok az erdőben. Mert az mindig jó. A teljes futott táv 9,2 km lett, 65 és fél perc alatt, ez a 10 fős mezőny 8. helyét jelentette.

Bookmark and Share

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Figyelem! A név nélkül küldött hozzászólások törlésre kerülnek! Ha a "névtelen" típust választod, akkor a szövegmezőben van lehetőséged aláírni.