2011. június 29., szerda

Kettő-egy a javamra! - Gellért-hegy 3sz

A címben szereplő eredmény nem valamiféle tájfutó társsal történő versengés eredménye, hanem a mai gellért-hegyi edzőversenyben fellelt hibák egyenlege, megfordítva.

A Gellért-hegy egyébként ideális futóterep, ám ugyanaz vonatkozik rá mint sok minden Budapesten vagy a környékén lévő, gyakran használt de mostohasorson lévő terepre: ráférne egy kis térképhelyesbítés. Bár most egyébként saccra 85% lehetett a térkép-terep egyezősége, ami egy ilyen délutáni kiruccanásra még éppen hogy elfogadható.

A szerevezés igen jóra sikeredett, a VK helyszínére egy szó van: tökéletes! Csakúgy mint a rajt/cél kialakítása, abszolút példaértékű. Én korán értem oda, így az elsők között indultam, a hosszú pályán konkrétan másodikként. Szépen komótosan kezdtem, próbáltam kiélvezni a helyszínt (amit egyébként nagyon szeretek) és a futás-tájékozódás örömét. Aztán a kettes pontnál megakadt a tű a lemezen - többszöri támadásra sem találtam a pontot. (Később a célba érve aztán már kaptam megerősítést a sejtésemre, hogy bizony a bója nem annál a gödörnél volt, a track-ből  jól látszik hogy a kör északi szélére szorult, feltehetőleg a kis lapos gödör mellé. Nem mellesleg csövitanya és bokorba vizelő emberek kerülgetése sem volt túl happy...). Hasonló volt a helyzet volt a 12-es ponttal, ahol ugyan a bója jó helyen volt, de persze mihez képest, mert a kézzel rajzolt térképemen biza' rossz helyre került a pont. Szóval idáig 2:0 ide, de hogy én is hibázzak, bebakiztam egy olyat amilyet már régen: a 11-es felé menet a 15-ösre ugrott a szemem, le is dugtam rendesen és kifutáskor vettem észre hogy valami nagyon nem stimmel ... grrrr.

A három vétek együtt 5 percet jelentett, a végén a 4700m-re taksált pályán 6500 métert futottam, 50:15 alatt (a 45-tel egyébként totál elégedett lettem volna). A végén Gyalog Zoli kérdezte milyen volt, őszinte voltam hozzá: a közepe nagyon-nagyon tetszett (5-8 és 11-17), a 9-11 kötelező elem volt, a végén viszont a 18-19 és 20-21 majdnem merőleges leesései nem estek jól. A mérleg így is bőven pozitív irányba billent el, köszönet a szervezésért, remek délutáni futó-móka volt!


Bookmark and Share

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Figyelem! A név nélkül küldött hozzászólások törlésre kerülnek! Ha a "névtelen" típust választod, akkor a szövegmezőben van lehetőséged aláírni.