Közepes "A" érték - KOB 2011

Az eleje egy mozaikcím. Pihent agyammal ezt találtam ki. Remélem a szösszenet végére kiviláglik a címadás metódusa. Ha nem akkor így jártam :)

Először is leszögezem, hogy még sosem volt ilyen, hogy egy fontos bejegyzés másfél hetet várasson magára. Az eset oka mindössze annyi, hogy a verseny után nem felvehető térképek csak most kerültek a birtokomba. És itt ezen a ponton szembesülök a durva igazsággal: nem is olyan egyszerű visszaemlékezni 10 nappal ezelőtti történésekre. De azért megpróbálom.

A KOB helyszíne igazi tájfutó csemege - ezt az olyan zöldfülűek is tudják mint én. A terepet egyébként más érdekeltségből van szerencsém ismerni, és Eszti beszámolói is csupa ínyencséggel kecsegtettek. A versenyre való felkészülésem szinte egyenlő volt a nullával, mivel egy esküvő (illetve az arra való készülődés) valamint egy nászút előzte meg. A szombat előtti négy napban négy futásom volt, 2 db 5,5km/200m és 2 db 7 km/220m edzőkörön. Egyébként pedig szuper időjárásban igen jó közérzettel vágtam neki a feladatnak.

Az első kihívás a versenyzőknek egyértelműen a rajt megközelítése volt, simán el tudtam volna képzelni hogy az égbe szökő meredek tarvágott gáznyiladék látványa elrettent valakit és inkább sikítva elrohan hazáig, feje fölött lóbálva a rajtszámát. Én sikeresen feljutottam a rajtba, ami itt jegyzem meg remek fondorlattal lett kitalálva: először a pitty, majd emelkedőn futás a térképekig, térképfelvétel, majd tovább emelkedőn futás a rajtbójáig. Így még ha hatan is voltunk egy rajtidővel, akkor is garantáltan egyedül vetetettem be magam az erdőbe.

A selejtező: Az egyes pontra rögtön egy elcsúszással kezdtem, egy völggyel odébb landoltam, de erre hamar sikerült ráeszmélni és korrigáltam. A hármas felé kicsit letértem a lila dózerről de végig képben voltam, így a várt helyen a pihenőnél bevillant a pont. A hetesre így utólag most már nem így mennék hanem felülről, de akkor jó megoldásnak tűnt az ereszkedés majd a szintezés, persze látszik hogy a végén túl alámentem. A nyolcasra menet beálltam egy vonat végére, bár itt is képben voltam, megelőzni már nem lett volna erőm őket. Innentől meg sima liba volt, amennyire az erőm engedte futottam, a végén kimondottan sikerült belehajrázni.

Nagyon tetszett a pálya, és a terep a vártnál sokkal szelídebb volt. A tájékozódásommal elégedett voltam, a tempó olyan volt amilyen, az emelkedők sétálósak voltak, nem megy nekem a zöldben derékszögben hajolva futás, a hibákra pedig 3-4 percet saccolok. A 3.5km-es pályán (165m szint) végül 4,3km-t mentem, 46:42 lett az időm, ez a 32 beérkezőből a 23. helyet jelentett, így most először (végre!) "A" döntős lettem. Hurrá :)

A döntőig sikerült hatékonyan pihennem, ennem-innom feltöltődnöm. Nem ringattam magam dajkamesékkel, semmi komoly eredmény nem volt cél, inkább csak a hibátlan futás. Eddig az egy nap két futás esetén (ROB, KOB) a második etapban mindig több volt a hiba, reméltem most nem így lesz. A rajt változatlan volt a délelőttihez képest, a pályát nehezebbre vártam.

A döntő: Biztonsági kezdéssel indultam, ami jó volt, de ennek ellenére kicsit túlcsúsztam, a korrigálás hamar ment. A kettes után a terv az volt hogy le az útra a völgyben majd pont szembe fel a pontig. Hiába néztem a tájolót, hiába próbáltam merőlegesen az emelkedőre menni, mint a mellékelt ábra mutatja, csúnyán elhúztam jobbra. Ezúton köszönöm annak a nagyon kedves lánykának a segítséget aki a szomszéd gödörnél bepillantást engedett a térképébe, nélküle nehezebb lett volna a visszatalálás. A pont környékén a völgy és egy fantom szárazárok kellően megkevert. Az ötös előtt most én nyújtottam segítséget - szintén egy lánynak - ,majd egy (két) kis bizonytalankodás után feltúrtam magam a hatosra, ahol is egy sorstársba botlottam. "Na akkor menjünk" - hangzott a visszautasíthatatlan ajánlat. Ez ugye nem szokott sikerülni, mert én az átlag mezőnynél sokkal lassabb vagyok, de most kivételesen mégis ment. Ennek oka az volt, hogy az együtt futás ellenére végig teljesen képben voltam, sőt, több átmenethez én mondtam a tervet illetve ragaszkodtam a saját elképzelésemhez. Ez a magabiztosság pedig remekül egyensúlyozta a velem futó srác fizikai fölényét. A kilencesre most már nem kerülnék ekkorát, de a nagy zöld látványa elriasztott (és tényleg zöld volt), így jó ötletnek tűnt elfutni a túlsó végéig, majd a földletörések megvezetésével a völggyel szembe kerültünk. Egész a tizenkettesig ment a közös móka, aztán a futópartner ellépett, pár perccel később a célban találkoztunk egy sporttársi kézfogásra.

Nem mondanám nehezebbnek, de még sokkal technikásabbnak sem a döntőt, itt megint csak azon múlt ki mennyire fut. Hát én módjával. Kicsit a lábaim is fáradtak voltak, és a szabdaltabb terep lassabb haladást követelt. Az eredmény is ennek megfelelő lett, de nem bánom, fontosabbnak tartom azt hogy egy komolyabb hibával megúsztam, a nehezebb részeken a pálya második felén pedig jól ment az agymunka. A 3,5km-es pályán (175m szint) 5 km-t futottam, 58:17-es idővel, ez a 23 beérkezőből a 22. helyet jelentette.

Szuper kis szombat volt, a szervezés szerintem tökéletesre sikeredett, jó térképen jó pályákon futhattunk. Ennél több nem is kell. Éljen a tájfutás!