Tanulj tinó, ökör leszel!

Még mikor gyerek voltam, Anyukám gyakran mondogatta ezt, de csak amolyan mosolykeltőként. Azt hiszem a keddi edzés után teljesen okkal használtam ezt a mondást magamra.

Az úgy alakult, hogy miután idén az eddig eltelt napok kétharmadát sikerült valamiféle építő jellegű testmozgással tölteni, és a Margita 20 hosszú futás is jól sikerült, úgy gondoltam még egy szinttel emelni kell az edzések komolyságát. Az eddigi monoton és hosszabb futások mellé felvettem programnak a résztávozást, amiről eddig csak másoktól hallottam, de nem nagyon próbáltam. Illetve egyszer igen, de az elég tingli-tangli volt.

Oxygen Buda rekortán futókör

Szóval kimentem az Óbudán található free rekortán futókörre (lásd a képet), és úgy döntöttem nekivágok. Hétfő este Esztivel nagyjából megnéztük Ő miket csinált annó versenyző időszakában, de hát ugye ahhoz kevésbé tudtam igazodni, hisz' hol vagyok én a versenyzőktől. Aztán végül is az maradt tervnek, hogy elsőre, ízlelésnek, a 200-as résztávval próbálkozom meg, ha sikerül esetleg eljutok 10x200-ig.

Odaérve a pályához két kör bemelegítéssel kezdtem, aminek végén meglepetten olvastam az órámon a 4:40-es tempót, pedig úgy éreztem alig kocogok. Hát ettől azt hiszem gellert kaptam, következett még egy kör gimnasztika, nyújtás, majd nekiálltam. 200 méter mindent bele, majd a kör másik fele joggolás. Az előző esti kalkuláció az volt hogy olyan 3:30-as tempót talán sikerül elérni, de mindenesetre próbáltam szép nyújtott lépésekkel, lendületesen futni. Az első etap végén lenyomva az órát 40 mp lett, 3:00 tempóval. Na itt aztán még jobban belelkesültem, a második 200 már csak 39 lett. A harmadik, és egyben legjobb 37 mp, azaz 2:54-es tempó az óra szerint (és valójában 218 méter, mert a középsőben futottam), de ennek a végén tisztán látszott hogy ötnél tovább nem fogom bírni. Ez a harmadik még egyébként épp hogy ment a szép mozgással, és a majdnem csak teljesen orron át történő levegővétellel. De aztán a negyedik már újra 39 lett, és félelmetesen ziláltam, az ötödik, 40 mp-es után meg konkrétan azt hittem összerogyok és kinyúvadok. Egy kis nyújtás után alig ment már a két kör levezetés is, és mindeközben nagyon fájt a belélegzett +1 fokos levegő. Így aztán roham vissza a meleg kocsiba, és haza.

Tisztán látszik, hogy csúnyán elkapattam magam, megrészegülve attól hogy - persze csak rövid távon -  nagyobb sebességre voltam képes mint azt terveztem. Teljesen széthajtottam magam a hidegben, ennek a böjtje az lett hogy egészen késő estig rázott a hideg mint a nyavalya, és szerda reggel is nyomottan, szétesve ébredtem. Szóval ez csak amolyan kakaskodás volt, de nem bánom: szeretni fogom én ezt a résztávozást, csak normálisan kell csinálni. Jövő héten neki is állok, persze ennél sokkal okosabban, lényegesen hosszabb bemelegítésekkel, egy kis repülővel, és megfontoltabb gyorsulásokkal. Meglássuk mi sül ki.

Hosszú futás - a bűvös hatos

Hirtelen olyan érzésem támadt, mintha a januári hosszú futásom blogbejegyzését pár napja írtam volna, pedig egyáltalán nem, sőt, sok minden történt azóta.

Túl a Ripszámon és egyéb más edzésprogramokon elérkezett ez a mai nap, amit már régóta vártam, hogy kiderüljön hogy s mint sikerül lefutni egyik régi időbeli kedvenc teljesítménytúrámat, a Margita 20-at. 2008-ban, mikor még nem nagyon volt közöm a futáshoz, megpróbáltam Esztivel a kocogós teljesítést, de kudarcba fulladt, már félút előtt teljesen kidőltem. Mostanra szebb terveim voltak, azonban egy két héttel ezelőtti baleset miatt egy hétre megtorpantam az edzésekben, aminek a hét elején igencsak éreztem a hatását. A keddi 3H futás még csak-csak ment valahogy (5:20-as tempó 6,5km-en 200m szinttel), de a szerdai Vérmező 3sz-en nagyon gyengécske voltam, és a csütörtöki szigetkör is csúnya lábfájással végződött. Így a pénteket pihenőre hagyva reménykedtem hogy a mai nap sikeres lesz.

A 20km-es távra, amelyhez 400m szintemelkedés párosul, 120 percet irányoztam elő magamnak, tehát kereken egy 6:00/km tempót. Mindezt abból kalkuláltam ki, hogy az előző hasonló hosszú futás, kétszer ennyi szinttel 7:00/km tempóra sikerült, és hozzákalkulálva némi fejlődést elvárható a két órás teljesítés.

A reggel 8 órás induláskor frissnek éreztem magam, a bal lábfejem fájdalmai elmúltak, lassú de lendületes kocogással vágtam neki a távnak. Az első 4km kvázi síkon 5:00/km tempóval ment, aztán jöttek az emelkedők, lejtők, és a sok sár a talajon, amik kicsit visszavették a sebességet. Azt gondoltam hogy a fordulóhoz, ami 13km-nél van (3.sz. ellenőrzőpont a térképen) még talán 5:30/km átlaggal tudok érkezni, de ez sajnos nem jött be, 5:40 lett. A visszaút első emelkedőjénél éreztem hogy fogy az erő, a babati-völgyből az autópálya hídjához történő kimászás legvégébe pedig már bele kellett sétálnom.

Végül 20,1km-es állásnál, 2:05 időnél nyomtam le az órát, majd ebből szépen kivontam itthon az eltárolt pihenőket, amik 4:55-t tettek ki. Szumma szummarum koppra meglett a terv, bár az utolsó 2km-en már egy enyhe bal vádligörcs azért kerülgetett, de sikeresen hárítottam.

Örülök hogy elértem ezen a számomra még mindig hosszúnak számító, kicsit megerőltető távon a bűvös hatos tempót, ami egyrészt lehetett volna gyorsabb ha nincs a sok sár, másrészt viszont segített a közel a 7km beton, amin kényelmesen lehetett futni.

A HOB előtt még egy 20km-es futást tervezek márciusban, közben Spari kupa, Tájfutó Maraton, és egyéb fárasztó dolgok.

Ripszám először

Tavaly még roppant gyorsan legyintettem a Ripszám kiírására, azt gondolván: "télen? 9km? nanemááá!". De hát változnak az idők, változnak az értékrendek. Idén már teljesen egyértelmű volt a részvétel, így vasárnap reggel megjelentem életem első Ripszám Henrik emlékversenyének a rajtjánál.

A 9 km egyébként teljesen beleillett az edzéstervbe, és mivel az emlékverseny tájékozódási jellege csekélynek volt mondható, átminősítettem magamban futóedzéssé. A cél az 1 órán belüli beérkezés, és a 6:00-ás km-átlag megközelítése volt. Esztivel itthon egyeztettem az útvonal-elképzelésemet, ami egyébként arról szólt hogy ahol lehet fussak úton, minél kevesebb erdőtúrással.

Az első pontra azt gondolom nem nagyon létezett más épkézláb megoldás, ezt három és fél perc alatt abszolváltam is. A kettesre egy saját biztonsági megoldást választottam, egy olyan helyen átvágva a dzsuvás távvezeték-nyiladékon amiről biztosan tudtam hogy nem torpantja meg az embert, illetve így a kettes pont felé tartó brutál emelkedő is kicsit oldalazós lehetett. A terv bejött, kilenc percen belül fent voltam. A hármas felé igazából kerestem a lehetőséget hogy hol futhatnék le minél kisebb ellenállásba ütközve a betonra, végül az emlékeimből ismert merőleges lejáratig futottam a szintösvényen, ami az útig vitt szinte akadálytalanul - így tempóvesztés nélkül. A megtorpanás csak a zebra után következett, nem sikerült jó fogást találni a vízmű-védterület megkerülésére, így ott volt némi gallyazás, a teljes átmenet 11 és fél perces lett. Ezután a vasútig szépen elvitt az árok vonala, onnan meg már a jól ismert turistaúton mentem fel, egy kisebb kanyart vágtam csak le. A 4-es pontig 12 perc kellett. Itt lefelé a zöld háromszög jelzést választottam, majd a végén a betonon lenyomultam a zebráig. Úgy fest ez hibás döntés volt, lent egyeztetve több emberrel is a megoldásokat, a gerincen futó turistaút gyorsabb lehetett volna Szépjuhásznéig (Jövőre biztosan ezt az opciót választom). Onnan is jelzésen futottam körbe a Hárs-hegyek nyergén át, nem vállaltam be a gerincen való átvágást, már csak az utána következő meredek lejtő miatt sem. Így 17:50 kellett az utolsó ellenőrzőpontig, majd onnan 2:17 alatt sprinteltem be a célba.

A teljes futott táv így 9250 méter lett, 350 méter szintemelkedés mellett, ehhez pedig 56 perc és 9 másodperc kellett. Ez átlagban 6:04-es tempónak felel meg. Összességében elégedett voltam a végén, jövőre a 4-5 átmenetet szeretném 15 perc körülire faragni, úgy már egész tűrhető eredményhez jutok.

[2011.01.31: megjöttek az eredmények. 19. lettem az 59 beérkezőből. Érdekesség: 55 és 57 perc között 8 ember végzett]

Gellért-karika

Bár nem egy nagy esemény úgy amúgy valójában, de kikívánkozik belőlem, mert büszke vagyok erre a mai teljesítményemre. Szóval akkor olvass tovább ha nem vársz nagy izgalmakat :)

Mai napi mozgásadagnak nem fért bele több, mint egy rövid edzőfutás a Gellért-hegyen. Eszti útvonaljavaslatát követtem, ami szerint a Feneketlen-tó partjáról indulva Diószegi út - Dávid Ferenc utca - Szüret utca - Somlói út - Kelenhegyi út - Szirtes út útvonalon jutottam fel a Citadellára. Itt fent három kört mentem, az első az lent vezetett a sétaúton, majd kettő fent, ezután pedig vissza a tóhoz azonos útvonalon.

Ami örömmel töltött el, hogy az első 2,9km is 5:30-as átlaggal sikerült, pedig itt volt benne a 100m szint felfelé. Ez lendületet adott és próbáltam fent is tartani a tempót a köröknél. A részidőkön látszik hogy valójában gyorsultam is. A lefele utat sajnos nem tudtam 4:40-nél gyorsabbra kiengedni, de így is jól alakult a végére: a teljes futott táv 7500méter lett, 150m szintemelkedéssel, mindez 39:29 alatt, ami 5:15-ös tempónak felel meg.

Ennek igen örültem, hiszen a lapos kényelmes szigetkör sem szokott ilyen gyorsra sikerülni, ráadásul az csak 5 km, mégis fáradtabban értem be azon (kb. fél éve mikor utoljára mértem). Nos hát kérem ennyi volt a bejelenteni valóm, ki-ki vérmérséklete szerint csodálkozzon rá, avagy kisebb vállrándítással és/vagy mosollyal zárja be a blogot :)

TTEV - 120-as mumus

"Olyan jó hogy nem változik semmi, és minden ugyanúgy van mint régen" - mondta Simon 'bá a Csinibabában, és tényleg, telnek az évek, telnek a kilométerek, de a hibák ugyanúgy megmaradnak :)

Mindenesetre azért pozitív hozománya is volt ennek a szombati kis edzőversenynek. Egyrészt hogy a nagy zord tél közepén azért kiváltság és szerencse 12 fokban, enyhe napsütésben, majdnem száraz terepen futni. Másrészt örömmel konstatáltam hogy 10km futás kb. annyira fárasztott el mint két éve a fele (sem).

Nagyon kellemes ki pályával lepett meg minket Dénes erre a szombatra, a hosszú pálya pontjainak összekötögetése ráadásul egyszerű volt. Nagy tempót nem terveztem, Esztinek 65-70 perc köré saccoltam a beérkezésemet a 7,4/350-es pályáról. A nekirugaszkodás után persze rögtön túlfutás következett, és az egyes pont réme ott lebegett a kis völgyben mellettem. De az első kudarcot mosolyogva vettem, és egy teljes perc elpazarlása után már rongyoltam is tovább. Miután már átállt az agyam a feladatra, 11 pontot sikerült hiba nélkül futni. Aztán a 112-es kifogott rajtam, jó irányba mentem, és a második völgy túloldalán, a kúp oldalában vártam a pontot - de nem volt ott. És mivel nem jutott eszembe a szembe lévő völgyhöz viszonyítani, ezért bizony még feljebb húztam. Gondoltam elfutok megnézni a határkövet, de persze nem volt ott. Az már gyanús volt, de a megoldást végül egy másik, szintén ott bóklászó futó hozta, aki a ponttal szemben lévő magányos kő kedvező pozíciójára hívta fel a figyelmet. Sajnos a következő utáni pont se ment simán, de itt sokkal gyorsabban korrigáltam, mert észrevettem hogy nem lett volna szabad szintet veszteni, így a völgy oldalából hamar meglett a bója helye. Aztán már csak egy bénázásom volt a végén, a 125. pont tett be, a hirtelen feltámadó szél és szemembe tűző nap kicsit megzavart, így egy gerinccel tovább kerestem szegényt. Ezután már egész nyugodtan értem be a célba ...

De aztán az itthoni pályaberajzolásnál kiderült a szörnyű, mindent megváltoztató, és alapjaiban megrengető igazság: DQ. Akárhogy is nézzük, nem akaródzott a szememnek ráállnia a dzsukkerral benőtt völgyben rejtőző pontocskára, így a 120-as pont érintetlenül maradt. Hát ez van kérem, de emiatt korántsem dőlök a kardjaimba. A futás jól esett, és a pontfogások zöme azért pozitív példaként maradt meg bennem. Majd a szezon és a versenydrukk gondoskodik arról, hogy később ne legyenek ilyen hibáim ... :)

Futott táv:9900m, idő: 74:26

BUÉK 20 TT hosszúfutás - 15% javulással

Elkezdődött a felkészülés a HOB-ra, és a tervekben benne van minden hónapban (legalább) egy hosszú futás is. A januárra a BUÉK20 TT lekocogása volt ütemezve.

Gyalog hétszer teljesítettem már a túrát, ebből a legjobb idő 3:05 volt. Két évvel ezelőtt próbálkoztam először a futással, akkor 2:25 lett. Mára csak az volt a terv, hogy ennél - ha csak egy picit is - jobban sikerüljön.

Az időjárási- és terepviszonyok a januárhoz képest teljesen ideálisak voltak: 0-2 fok között lötyögött a hőméről, enyhén kásás, kevésbé csúszós volt a hó, a beton csak épp hogy nedves volt, jéggel szinte alig, csak foltokban találkoztam. Az egyetlen komoly nehezítő körülmény az első 3 km-en az emberkerülgetés volt, de ez simán ment. Ja, meg a végén a vádligörcs, de az meg sejthető volt hogy nem marad el :)

Első szakasz, Hűvösvölgy-3H: 30 percre terveztem, 29.43 lett, és még a végén is kaptam levegőt :)

Második, 3H-Apáthy: szintén fél órás terv volt, 28:55, kimondottan szimpatikus. Itt becsúszott egy cukorka a számba.

Harmadik felvonás, ettől féltem a legjobban, és minden évben ez volt a legnehezebb: nem hittem volna hogy fél óra elég lesz, és tényleg csak alig csúsztam ki, 33:41 lett. Ez egyébként jelentős lendületet adott.

Negyedik etap, fel a Nagy-Hárshegyre: nos, a lendület elfogyott mert felfelé bejelzett a jobb vádlim, így kénytelen voltam gyors sétára váltani a két meredek részen. De a végét már megint kocogtam, és 15:32 lett (húsz percre terveztem)

A végét már csak lefelé kellett tolni, de persze ez nem ment könnyen. Háromszor kellett megállni nyújtani, de egyébként ment a lassú futás. A vége tehát 2:12:03 lett, 18,4km-en 850m szintemelkedéssel.

Tudom, most jön az hogy miért írtam 15%-ot fent amikor ez csak 10. Nos, belevettem önkényesen a közérzeti mutatót. Míg két éve a futás után egész nap halott (majd 4 napig beteg) voltam, addig ma hazaérve még nyüzsögtem, pakoltam, és elkészítettem egy csirkepörköltet meg egy jó adag palacsintát. És hát ez sem mindegy. A versenyeken is az a baj, hogy a fáradtságtól hamar elszáll az agyam, és mellémegyek mindennek. Így én abszolút fontos fejlődésnek élem meg azt, ha nem csak az időm javul, hanem a végén az állapotom is jobb lesz mint egy előző alkalommal.

Nos hát, BUÉK lett még egyszer, tervek szerint februárban jön a következő hosszú megmérettetés.

Újév-indítás

Nem vagyok az a babonás típus, de van pár dolog (szokás, mondás) amiben hiszek, és amihez tartom magam. Például szilveszter éjszakáján nem lehet száradó ruha a lakásban, éjszaka az ember virslit eszik, újév első ebédje a lencsefőzelék, stb. És azt is szentül hiszem (és tartom is) hogy amilyen az év első napja olyan a többi is.

Persze racionálisan lássuk be, hogy rendkívül unalmas és kaotikus lenne az élet ha tényleg szigorúan így történne, de akkor is. Szóval január első napján eszem ágában sincs egész nap punnyadni, sőt. A hajnal 3 órás fekvést követően már 10-kor kidobott az ágy, és azon járt az eszem hová kellene menni futni, és mit. Mivel önmagam döntésképtelen voltam, Eszti segítségét kértem azzal az instrukcióval hogy egy egyszerű kocogós kis laza kör legyen, nem túl szintes, jó nagy utakon, és a 3H-n (hogy ne kelljen a szmogos városban messzebb autózni). Nos, hát erre ő ezt irányozta elő nekem:

http://www.runmap.net/route/783368#lat=47.54641&lng=19.01133&zoom=15&type=2

Persze nyilvánvaló volt hogy szó sem lesz laza kocogásról, de nem bántam. Tulajdonképp 2/4 emelkedő, 1/4 sík, és 1/4 lejtő a pályabeosztás, 5350 méteren 160m szinttel. Alapjában egy kellemes rövid edzőkör, avagy olyan amin később akár két kört is lehet nyomatni. Így hóban is kényelmesen elkocogtam rajta, a nyeregből a meredek lejtő a völgy szélén sem volt megterhelő. 32:38 lett a vége, és egy nagyon kellemes érzés miután visszaérkeztem.

Egyébként valószínű nem csak én vagyok babonás újév első napjára. Fent a hegyen alig 40 perc alatt 12 kerékpárossal, 8 futóval, és számtalan kiránduló/szánkózó emberkével találkoztam. Sokakat kicsábított az erdőbe újév első napja. Lehetne így év közben is.

Esztendővégi hóbanfutás

Ezek a diégós fiúk MOM-os fiúk mindig kitalálnak valamit! Képesek voltak (hetet-) havat összehordani a terepre, és még meg is csavarintották az év utolsó versenyét! Köszi, jó volt! :)

Már az alap-kitaláció is szimpi volt az első versenykiírásban (miszerint tömegrajt+2 pont kihagyható a pályából), de aztán megérkezett a v2.0 amiben még szuperebb játékszabályok születtek:

• tömegrajt - szuper-frusztráció már az elején :)
• 20 ellenőrzőpont összesen 30 megszerezhető pontértékkel, egy-egy ellenőrzőponton 1,2 vagy 3 pont szerezhető.
• pontbegyűjtős pálya - menj amerre akarsz :)
• kategóriánként meghatározott mennyiségű pontértékkel kellett visszatérni.

Bár tavasszal és amikor még formában voltam biztos jobban ment volna ennyi agymunka, de ettől függetlenül vártam ezt a kis futást. Évzáró hóka-mókának pont tökéletesnek ígérkezett. Bár a nevezéskor szerintem sokan feltették magukban a kérdést hogy "valóban akarok én -5 fokban bokáig érő hóban futni?" - de végül is több mint 50 ember igennel válaszolt :)

A tömegrajt olyan gyorsan megtörtént, hogy szinte észre sem vettem. Odamentünk a rét közepére, még bambultam jobbra, bambultam balra, kerestem az ismerős arcokat. Egyszer csak Isti kezembe nyomott egy gyanúsan kicsi papírdarabot, amiről először azt hittem hogy a játékszabályok kinyomtatva, de aztán kiderült hogy ez a térkép :) és közben már hallottam hogy "3 ... 2 ... 1" és nekilódult a tömeg. Nekem 27 pontot kellett szereznem, de nem készítettem előzetes terveket, gondoltam majd adja magát. Rápillantottam a térképre és az volt a döntésem hogy kimegyek a terep északnyugati szélére, onnan kezdem a begyűjtést. Mivel a 14-es után a 8-as felé vettem az irányt, már egyértelmű volt hogy az 1. pontot kihagyom, 1-es pontértékkel. Gyorsan kerestem mellé egy kétpontosat, rögtön meg is találtam a 16-os személyében. Innentől már csak a többi begyűjtése várt rám, de konkrét sorrendet még ekkor sem terveztem.

Az tisztán látszott hogy a 15-ös után átkerülök a nyiladék túloldalára (próbáltam középen átmenni, de inkább a kerülőt választottam), és az ott lévő pontokat kell felfűznöm. A terv jó volt, de a térkép szélén lévő 19-es pontot nem vettem észre, így azzal nem is terveztem. Így ehhez utólag kellett visszamennem, de szerencsére csak egy egyenes sprintet kellett levágnom, amit hamar letekertem. Az utolsó csoport a déli részen volt, keletről kezdtem a begyűjtést, de itt is kapkodva terveztem, a 11-es után a 17-es helyett a 12-esre mentem, így plusz szintre kényszerültem. Ráadásul a 17-es után ki tudja miért jobbra indultam el, de ezen már csak nevettem mikor észrevettem :)

Pontfogás sorrend: 14-18-3-2-15-4-5-6-8-9-7-19-20-10-11-12-17-13

Sok pici melléfutással, sok helyen hibás útvonaltervezéssel végül 5950 métert futva (110m szint) 50:47 alatt értem be a célba, teljesítve a feltételeket. Így aztán a 10. lettem a sorban a 15 indulóból.

Köszönet a szervezőknek a remek mókáért, igazán kitettek magukért hogy kitalálták ezt az átlagostól eltérő futást, jól sikeredett, és a napsütés a szép havas erdő mellé csak extra ráadás volt.

BUÉK!

Összegzés és tervek

Arra gondoltam, jól jönne egy summázása az elmúlt egy évnek, már csak amiatt is hogy ha később visszaolvasom majd az irományaim, lehessen hasonlítani. Nézzük mi is történt 2010-ben.

Év elején kitűztem hogy mind az öt bajnokságot kipróbálom, ez sikerült is. A nappali OB-val pont két év telt el hogy elkezdtem a tájfutást, méghozzá pechemre egy elég erős F35-ös kategóriába. Nem nagyon sikerült még felnőni a feladathoz, a mezőny végén kullogok, idén az összetett eredményem a 10. lett, a 11 értékelt versenyzőből. Bajnokságonkénti bontásban így néz ki a dolog:

A HOB nagyon betett, előtte életemben egyszer futottam csak 20km-t. Az éjszakain jól ment a tájékozódás, de erőnek híján voltam. A KOB-on a 36 fokos hőség betett, majdnem fel is adtam a kimerültség miatt. A sprintet csúnyán elrontottam - agyban nem voltam ott. Az ONEB-re betegen érkeztem, de szintén inkább a helyes döntések hiánya vitte el az "A" döntőt.

A teljes évben a bajnokságokon kívül 16 belföldi és egy külföldi versenyen fordultam meg, összesen 25 versenynappal. Ezen kívül még 13 darab 3sz versenyen is koptattam a futócipőmet. 

2011-ben is szeretnék ott lenni mind az öt bajnokságon, természetesen jobb eredményeket elérve mint eddig. Talán a tájfutásban eltöltött idő segít több tapasztalatot gyűjteni, ezzel pedig jobban boldogulok majd a versenyeken - már ami az agymunkát illeti. A fizikum pedig - nos, az első 35 évem túrázással és kerékpározással ment el, nehéz átállni a futómozgásra, de azért szép lassan belerázódom, igyekszem tenni is érte. Már készül a HOB-ra az edzéstervem, ami azt hiszem hogy a legfontosabb, úgy gondolom utána már szinten tartanak a többi versenyek.

Eleinte úgy voltam vele, hogy mindenképp szeretnék elmenni a WMOC-ra. Már majdnem le is adtam az előnevezést most a kedvezményes időszakban, de aztán hirtelen meggondoltam magam. Egyrészt kicsit megijedtem, hogy vajon ott-e a helyem ilyen felkészültséggel egy világversenyen. Másrészt nézegettem a költségeket és a programot, és mindezen tényezők együttes értékelése alapján úgy döntöttem, inkább a Hungária Kupa az a verseny, amin szívesen ott lennék, és kipróbálnám, milyen 5 napon keresztül folyamatosan futni. Megszerettem az alföldi terepeket, és Matyiék rendezésében is biztos vagyok hogy jó lesz.

Most pedig jön a téli álom, tartós ébrenléttel.

Minden út a négyeshez vezet? - Őszi Boróka 2010

Még a bejegyzés megírása előtt felfrissítettem az emlékezetemet, és megnéztem tavaszi borókás szereplésem. Megdöbbenve tapasztaltam - mivel tényleg semmi prompt emlékem nem volt - egy sor hasonlóságot: a február végi versengésen is összetettben a negyedik helyen végeztem, akkor is első nap nyolcadik voltam, közel azonos perchátrányom volt összetettben ... ez már azért félelmetes! Az persze más kérdés, hogy a mostani eredményhez teljesen más út vezetett.

Míg tavasszal szörnyű időjárás és szörnyű torokfájás gyötört, most ez nem volt elmondható: csodaszép idő és jó közérzet jellemezte a szombatot, a vasárnapot pedig egy kis fáradtság, és enyhén borult, kicsit szemerkélős, de futásra abszolút megfelelő időjárás. A hosszú (első nap 1,2 második nap 2,3km-es) rajthoz vezető utak remek lehetőséget nyújtottak a bemelegítésre, ki is használtam. És persze - rendezéstechnikailag megszokott módon - első nap kaptuk az igazi dzsungelt, vasárnapra pedig a gépemberek pályája maradt.

Első napi dzsungel-pálya

A felrakott térképek az általam bekacskaringózott útvonallal igazából magukért beszélnek, néhány momentum szorul csak magyarázatra.

Az első nap nagyon nem éreztem az átjárókat, nem tudtam olyan precízen kiolvasni a térképet, több apró melléfogás is megesett. Egy igazán nagy (kb. négy perces) a 6-7 átmenet: a hatos után az útról letérve egy 90 fokos hiba, természetesen a vadetető felé akartam menni, de később vettem csak észre hogy rosszul áll a tájoló. A hetes előtt a völgy tetején pedig már a fene sem tudja hogy miért vágtam át jobbra a gerincen.

Második napi gépember-pálya

A második napon igyekeztem a sebességre helyezni a hangsúlyt, tudván hogy pörgős pálya lesz, ez persze belesodort több apró hibába, mint például a rossz kifutás a hármasról és a hatosról. Amin egyértelműen a dobogó múlt, az a 8. pontfogás elbukott másfél perce: nem találtam a bejáratot, szenvedtem, aztán végül kifutva az útra és megkerülve a kúpot értem oda.

Második nap, elgyötörten.
Köszi a képért tájfotós!

Az első napi 8. hely után, mivel a dobogó mindössze 2,5 percre volt (tudtam hogy Kocsik Árpi nem lesz vasárnap) abszolút reménykedtem a bronzéremben, igyekeztem ezért mindent meg is tenni vasárnap, de sajnos nem jött össze. Hazudnék ha azt állítanám hogy nem voltam csalódott, de az is igaz hogy már hazaérve abszolút jó érzés maradt bennem: úgy éreztem jól kifutottam magam a hétvégén, a negyedik hely pedig ebben a mezőnyben egészen elviselhető eredmény.

Jó volt látni a több mint háromszáz résztvevőt, élvezni a büfét (hát még az akciós tea vasárnap, hihihi), és persze a kihangosítást. A pályák kemények voltak, ahogy az illik. Remélem azért jövőre tudnak még mit fokozni a szervezők.

És a szokásos befejezés: mikor lesz már jövő tavasz, hogy újra visszatérhessek a Borókába? :)