2009. január 3., szombat

BUÉK (20) futás

Új év új remények - ebben a szellemben vállaltam be, hogy az amúgy már 7-szer teljesített BUÉK 20 teljesítménytúrát idén nem legyaloglom, hanem végigfutom.

Kíváncsi voltam, hogy egyáltalán végig tudok-e futni 20km-t terepen. Tavaly februárban Esztivel nekivágtunk egy húszasnak, de én 10-nél már kidőltem. Velencében ősszel ment a 10 km körüli táv, de az teljesen sík, városi futás. Szóval egy próbát megért.

Amitől tartottam az a sok szint, nem is a felfelé, hanem majd a lejtők, amik jobban terhelik a térdet. Illetve hát a hideg, 0, -2 fok volt, ilyen hidegben még nem próbáltam futni. Ez utóbbi miatt felülre végül is kicsit "túlöltöztem": hosszú ujjú aláöltözet, rövid ujjú futópóló, és egy 200-as polár volt hivatott védeni a hidegtől. Alul egy thermo gatya, meg egy sima futócipő. Ez utóbbi miatt gondoltam hogy a havas
utakon majd fázni fog a lábam, de ez nem történt meg. És a felső részt is eltaláltam, nem izzadtam vészesen, és egy picit sem fáztam.

Szerencsére végig tudtam futni (néha kocogni) a távot, két nagy emelkedőn (Újlaki-hegy és Hárs-hegy) váltottam vissza 2-300 méter távon gyaloglásba, illetve pár teljesen sík szakaszon lazítottam kicsit egy kis indiánszökdeléssel. Sajnos nincs "futótechnikám", így "légzéstechnikám" sem, ott és úgy vettem a levegőt ahol tudtam, de azért többször sikerült ezt az orromra koncentrálni a tátott szám helyett.

A 19,5km-es távot 850 méter szintemelkedéssel 2 óra és 25 perc alatt sikerült teljesíteni.

Nem értek hozzá, így nem tudom hogy ez egyébként milyen idő, az én mércémmel mérve jó (Eszti is azt mondta hogy egész jól sikerült), illetve én inkább annak örülök hogy egyáltalán, életemben először ekkora távot végig sikerült futni/kocogni.

Szerencsére a térdem nem fájdult meg, a végén a Hűvösvölgyben viszont azért éreztem hogy ugrál a görcs a vádlimban, de lassítottam, a végén pedig rendesen nyújtottam. Hazaérve pedig már nem volt nyoma semminek.


a futás hosszmetszete (forrás: BUÉK 20 TT weboldal)


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Figyelem! A név nélkül küldött hozzászólások törlésre kerülnek! Ha a "névtelen" típust választod, akkor a szövegmezőben van lehetőséged aláírni.