ROB 2011 - a változatlanság (nem) gyönyörködtet

Ez volt a harmadik rövidtávú bajnokságom. Az első selejtezője hibával végződött (kimaradt egy pont), a tavalyiban ugyan "A" döntős lettem de a döntőben csúnya nagyot hibáztam. És az idei folytatás sem azt támasztotta alá hogy hú de nagyot fejlődtem volna...

Felkészülés: Hungária Kupa előtti két hónapos intenzív edzésidőszakomat követően két hét szinte teljes leállás következett, így a ROB-ra a tartalékokból kellett táplálkozni. A selejtezőre jutott is, klasszisokkal jobban ment mint tavaly. A döntőre azonban már kimerültem.

A selejtező: Parkos, ligetes részt kaptunk, kis tóval (ami várhatóan az útvonalválasztós részt okozta). A pálya vonalvezetése nagyon tetszett, abszolút alkalmas volt gyors futásra, de azért figyelni is kellett. A késői rajtidőmmel szerencsém volt, a fűben az ösvények néha segítettek. Hibák: a rajtnál nehezen tudtam helyrerakni magam, így kb 10 mp megtorpanással kezdtem. A következő hiba azonban valószínű nem az enyém volt. A karika és a szimbol alapján a 16. pont "két bozót között" lett volna, az úttól nézve az első és második között. Az úton futva elhagytam balról a jellegfát, vele szembe jobb kéz felé a két bokrot, majd elkezdtem befelé húzni a két bokor közé. Persze ott nyomok sem voltak, de azért bekukkantottam, bója sehol. Végül kint figyelt az első bokor út felőli oldalán. Ez a vélhetően rossz pontkirakás így legalább fél perc bukta volt. Hasonló történt a 19. pontnál, ahol  a szimbol alapján én abszolút lapos gödröt kerestem, és így először nem vettem tudomást egy fa tövében álló bójáról, ami mellett - emlékeim szerint - semmilyen gödör nem volt. Az első hibában teljesen biztos vagyok, ez utóbbiban hagyom magam meggyőzni ha valaki azt állítja hogy márpedig ott volt gödör. A végét még megtoltam picit (köszönhetően annak hogy Haresz előttem vágtázott), így 21:49-es idővel értem be, 3900 m-t futva a 3040 m-es pályán, a 33 induló közül 19.-nek. Ez így pont elég is volt az "A" döntőhöz.

A döntő: Az "egy nap két futás" modellek valahogy sosem mentek nekem. Képtelen vagyok regenerálódni, és legfőképp nem tudok jobb teljesítményt nyújtani másodikra mint elsőre. Aki tudja a titkot, árulja el :) a 2km-es rajt-távolságot a karantén-idő előtt sétálva tettem meg, majd indulás előtt igyekeztem az állapotomhoz képest jól bemelegíteni, bár a nagy meleg és nyomott állapotom ebben nem nagyon segített. A döntőben városi rész várt ránk, kevés kis parkkal a cél környékén. Hibák: Indulás után sajnos figyelmetlenül néztem az első pontomat, így fél perc hibát rögtön beírhattam. A nagy baki azonban a 6. pont volt, ami felé óriási kerülőt tettem, figyelmetlenségből, ez egyből egy perc hibát jelentett. És ez a másfél perc szépen meglátszott az időmön. 20 percen belül akartam érkezni, de beérve tisztán látszott hogy 18 körüli idő lett volna a reális. A másfél perc hiba nélkül talán a közelébe is kerülhettem volna, így viszont 20:03-as idővel a 23 indulóból a 20. helyen végeztem.

Selejtező befutó után sógorral

Összegzés: Fizikailag kicsit jobban ment mint tavaly, bár közel nem voltak a pályák annyira szintesek. Hibák tekintetében a mostani döntő hibája sokkal kisebb léptékű volt mint a salgótarjánié, de ennek ellenére ez a helyezésen nem látszott.
Akárhogy is nézem - és abszolút nem pesszimistán - még mindig nem tudok a bajnokságokon felnőni a mezőnyhöz. Szubjektíven úgy érzem, bár a futásom és a tájékozódásom is javult, a kettő még mindig nem működik együtt tökéletesen, és a figyelmetlenségem is gyakran visszahúzza e kettő egyébként jó kombinációját.

A verseny maga nagyon tetszett, a helyszínválasztást tökéletesnek éreztem, a szervezéssel sem volt semmi probléma. Az elmaradt tésztás ebéd persze sajnálatos volt, de hát ajándék lónak ne nézd... :) viszont magasan messze ez volt a legjobb minőségű térkép amivel eddig futhattam, ezért külön köszönet és elismerés a szervezőknek.

Még egy bajnokság van idén, ami nem is lesz olyan könnyű, meglássuk mire futja.

Eötvös 2011 - kockás szoknya

A Hungária Kupa utáni hetem elég kevés mozgással telt, ennek tényleg időhiány volt az oka és nem a lustaság. De persze az Eötvöst nem is tétversenynek szántam mint inkább csak egy edzésnek, élvezve a hidegfront okozta kisebb lehűlést.

A sprinten elég korán indultam, így elég korán ki is mentem a rajtba kicsit felkészülni, ahogy Isti sporttárs nagyon helyesen mondta a patakparton futogatva: ez kérem egy sprint! Még indulás előtt egy vaksi ámde annál nagyképűbb biciklis vágódott bele a rajtra várakozók közé, majd mikor még neki állt feljebb, Stanyó, háta mögött vagy ötvenünkkel megkérdezte tőle: "nem félsz hogy meglincselünk?" - szóval igazán jó hangulatban rajtolhattam. És plusz grátiszként egy perc térképnézegetést is kaptunk - fel nem foghatom miért, de maradjunk annyiban hogy nem ez volt a nap utolsó furcsasága. Szóval a hídig simán el is terveztem a menetet - nem mintha nagy feladat lett volna. Ennek ellenére az egyes pontnál ott hagytam 15-20 másodpercet, rossz bokorbeugrót választottam elsőre. A hídnál kicsit nehezen értelmeztem a szalagozást, itt is 15 másodperc hozzájött. Bár én még a szerencsésebbek közé tartoztam. Novai Évi például átugrált a patakon, mert ott is látott szalagot, de hallottam olyan beszámolót is hogy valaki sehogy sem tudta feloldani az úton és patakon egyszerre történő átkelés problémáját. Szó ami szó, egy igazi (és nem a földön a porba tiport) szalagozás sokat segített volna :) no mindegy, a túloldalt újra lendületet kaptam, majd elérkeztem a pálya legfurcsább részéhez: a szépen egymás után felfűzött 9-10-11 pontokhoz. 21B pályán. Nehogy véletlenül gondolkodni kelljen. Ejnye már!

A vicces kombináció után én inkább kikerültem a kis zöldet, bár volt egy sporttárs aki átvágott de semmivel sem ért hamarabb oda mint én, plusz folyamatosan használta a levegőt a káromkodással. Innentől már csak a fűben futás lassított, aztán következett a cél előtt a külön ábrázolt terület. Megmondom őszintén eléggé vártam, remélve hogy némi izgalmat csempész ebbe a kis satnya pályába. De a pályatervezés gondosan ügyelt arra hogy ne így történjen: mindössze egy cikk-cakkot kellett leírni. Ismétlem: a 21B pályán. Egyébként később visszasétálva (és Eszti befutójára várva) a helyszínen nézegettem, és bizony idősebb sporttársaink - az F50 vagy F60 kategóriában - mintha nehezebb vonalvezetést kaptak volna. Pont egyébként volt bőven, igazán megérdemeltünk volna valami gondolkodtatóbb összekötést. A kijáratnál Eszti várt fotómasinával, úgy dugtam a célban. Az órám 20:57-et írt ki, és 4200 méter távot a 3500m-re kiírt pályán. Ez a 36 fős mezőny 25. helyét jelentette. Nem, nem vagyok ennyire béna, de az első kilenc, Kovács Ádámtól (14:50!!!) Tóth Ádámig (18:19) tartó mezőnnyel amúgy sem akartam versenyre kelni.

Kis pihenő után nem sokkal a váltó rajtjában találtam magam. Persze nem ez volt a terv, hanem hogy egyéniben indulunk, de végül felállítottunk egy családi csapatok (Eszti anyukája, Eszti és én) a nyílt kategóriában. Legyen már valami hangulata a dolognak. A rajt után a térképre nézve az első döbbenet a térképrajt helye volt. Láttam hogy a kerítésen kiérve oda kellett volna futni, de körbenéztem, és senki nem fordult arra, mindenki rögtön az erdőbe vette az irányt. Hm. Hát én is ezt tettem. Bár első futó voltam, igazából nem nagyon néztem ki merre van körülöttem, mentem ahogy tudtam. Szerencsére nem volt egy agyzsonglőr pálya, itt ez megint a gépembereknek szólt. De ennek ellenére egy hibám mégis volt: rosszul osztottam be az erőm, az átfutóra kicsit elzsibbadtam, így az azt követő pontfogásnál otthagytam vagy fél percet legalább. 

Azért még a cél felé belehajráztam, de amilyen fáradt voltam, a váltótárs kezére csapása után elfelejtettem ledugni a célt :) de szerencsére emlékeztettek rá, így csak plusz 20 másodpercet jelentett a dolog. Utánam Eszti anyukája is becsülettel kifutotta magát, majd a váltónkat végül Eszti remek futása hozta jó helyen, Ő fél perccel jobbat jött mint én, és így az ötödik helyről feltornázódtunk a  harmadikra. De ennek nem örülhettünk sokáig, ugyanis az előttünk lévők hibát vétettek, így előre léphettünk az ezüstérmes helyre. Jó csapat voltunk!

Az eredményhirdetés elég kaotikusra sikeredett, de ennek főképp mi vagyunk az okai, mármint tágabb értelemben mi. Miért olyan nehéz csendben maradni miközben zajlik az e.h.? Ott zsibolygott mindenki, és persze aki az eredményeket hozta sem volt az a harsonatorkú teremtés. No mindegy, azért csak meghallottuk mikor kell kimenni Esztinek átvenni a sprint 2. hely díjat, illetve váltónknak is a megérdemelt elismerést.

Egyébként a díjkiosztó tekintetében ez egy úgynevezett skót típusú verseny volt. Eszti N21B-ben a második helyért egy korsó sörre jogosító 4x2 cm-es cetlit, a váltóért pedig ugyanezt és egy matricát kaptunk. Persze az eredményhirdetés után hallottuk amint kiabálják: "a megmaradt pólókat 1200 forintért meg lehet vásárolni..." :) hát, köszönjük.

Hungária Kupa 2011, 5.nap - kettősség

Elérkezett tehát az utolsó nap, és akármennyire is hihetetlen a szombat esti pihenés megtette a hatását: dacára az előző napi kudarcnak, abszolút mosolyogva álltam rajthoz, hogy lefussam a 2011. évi Hungária Kupa utolsó pályáját.

A lábaimba is valamennyire visszatért az előző napon elvesztett erő, és úgy éreztem mentálisan is a helyén vagyok. Nekilódultam, és az elején meglepetten tapasztaltam hogy elég jól visz a lábam. A kettes felé menet az út előtti kiérésnél azonban történhetett valami, jól látszik hogy hirtelen irányt vétettem. Így egy kicsit túrnom kellett a pontért, ez egy plusz percember került. A hármas pont pediglen rejtély. Ott a térképre ránézve úgy láttam hogy balra egy tönksort kell átugranom, és a tisztásabb rész után beleesek a pontba. Az emlékeim szerint így is történt? tönksor megvolt, tisztás megvolt, de mint látszik, teljesen máshol kavarogtam, és úgy hogy szinte végig a pont mellett voltam. Ami ott kint 3-4 percnek tűnt, az a valóságban 7 perc volt. Kár érte. Aztán a hetesig jól haladtam, onnan a 8-as felé így utólag elnézve sajnos rossz volt az útvonalválasztás, ez is vagy 2 perc hátránynak tudható be. A 10-14 között tartó kis kör sajnos elég lassúra sikeredett pedig itt lehetett volna behozni sok időt, de a 14-es sűrű zöldjéből való kitalálás elég keservesen ment. Aztán már sok keresgélés nem volt, de így utólag visszanézve a térképet nagyon sok helyen feleslegesen kikockáztam az átmenetet. Persze az emlékeim arról szólnak hogy ahol lehetett futottam, méghozzá elég jó tempóban. Ez például a 17-18 között az ültetett fenyves utáni fehér erdőben, keresztül a négy tuskósoron jól is látszik. 

A cél előtt nem sokkal teljesen olyan érzésem volt, hogy az egy nagyobb hiba ellenére a folyamatos futásnak köszönhetően sikerül majd a középmezőnybe beérnem. Aztán ránézve az órámra kicsit megdöbbentem, hogy 95 perc. Jesszus, mire ment el ennyi idő? Persze most már tudom: a tempómmal tényleg nem volt baj, sőt, a rossz útvonalválasztás sem volt baj a folyamatos haladás miatt, ellenben a sok keresgélés és megtorpanás simán hozta a 10-12 perc plusz időt. Az pedig sok, ezen a napon konkrétan 3-4 helyet jelentett volna. Ettől függetlenül, ott és akkor befutva a célba, jól éreztem magam, és - így utólag persze nagyon furcsa - kellemes érzés töltött el. Persze lehet, hogy ez az öröm csak annak szólt hogy sikerült végigszenvedni az öt napot. A vasárnapi mezőnyből egyébként az utolsó helyen értem be, és így összesítésben az utolsó előtti, hetedik helyen végeztem.

Konklúzióként pedig megmarad bennem az első három nap, amire azért egészen jól emlékszem, mit hogyan és miért csináltam, igyekszem a későbbiekben abból táplálkozni. Aztán majd meglátjuk, mikor lesz lehetőségem legközelebb Hungária Kupázni, avagy hasonló alföldi terepen bizonyítani.

Hungária Kupa 2011, 4.nap - mélypont

Úgy fest, az első ötnapos megmérettetésemen az első 60%, azaz három nap ment zökkenőmentesen. Pedig micsoda elvárásokkal álltam neki ennek a futásnak. Mégis kudarc lett a vége.

Merthogy a sprint helyezésem után összetettben az ötödik helyre kerültem, és igencsak kevés választott el a negyediktől. Így arra taktikáztam hogy mindenképp jó lenne futnom valami épkézlábat. De aztán meg felötlött hogy a legjobb négy eredmény fog csak számítani az összetettben, tehát ezt a napot (ami egyébként a leghosszabb távot jelentette) pihenéssel is tölthetném, és majd az utolsó nap belehúzok. De szerintem túltaktikáztam magam. Vagy csak egyszerűen elfáradtam az első három napban.

Az indulásnál is már éreztem hogy valami nincs rendben, olyan furcsán zsibbadt voltam, az agyam is nehezen állt rá a feladatra. Igyekeztem mondogatni magamban, hogy akkor ez csak egy laza futás lesz, ügyesen a pontokat egymás után, tempó nem számít. Ennek ellenére már az egyes pontra túlfutottam, de úgy hogy ezer és millió dologról észrevehettem volna, mégis elment vagy egy percem mire helyreraktam magam. A kettesnél összetalálkoztam Esztivel, ami kapóra jött mert persze nem lett meg rögtön a pont, hiába támadtam jó irányból. Aztán két tisztább átmenet következett, az ötösnél féltem befutni átlóban, pedig simán lehetett volna. A 6. pont lett a nap mumusa. Szuper támadópont volt a kis ösvénykezdet, csak el kellett volna szambázni egyenesen a jellegfáig. Ha ránéztem volna a szimbolra hogy fenyves jellegfám van. Én pedig szépen túrtam a lombost, és nem értettem az egészet. A frissítőpont már csak megszokásból is elvett fél percet, aztán a 10.-ig elvoltam, de a futás alig ment, inkább csak kocogás, az is elég nyögvenyelősen. A 10.-től egy rossz kifutási irány volt, aztán pedig felsorolni sem tudom mennyi hiba: rossz kifutások, felesleges kockázások, kerülők. Egyszóval agyilag zoknivá váltam. A 15. pontot vadul kerestem, de nem lett meg, pedig az útra is kimentem új támadópontért. A track szerint nem jártam a közelében sem, pedig bizony ledugtam. Vagy térképhiba, vagy pontkirakási. A pont után kiérve az útra ránéztem az órámra, és meglátva a 100 perces időmet, rögtön eldöntöttem a feladást. Nem volt értelme tovább küzdeni, egyértelműen kiderült hogy végem van, így elkezdtem szépen lassan visszakocogni a célba.

Eddig nem sok esetben volt feladásom versenyen, de ezt most egyértelműen nem bántam meg. Persze nagy kérdés, hogy lehet az ilyet elkerülni. El lehet-e egyáltalán? Van-e módszer arra hogy ilyenkor megerőszakolja az ember magát, és mégis kihozzon az ilyen helyzetekből valamit? Vagy jobb inkább hagyni, végül is nem lehet mindig mindent? Sok a kérdés kevés a válasz :) de a lényeg, hogy a szombat délutánt igazi pihenéssel töltöttem, mert hát szépítési esélynek abszolút ott volt még az utolsó nap. De erről majd a következő bejegyzésben.

Hungária Kupa 2011, 3.nap - gyorsulási verseny

Az olyanoknak mint én, akik nem pihenős kategóriába neveztek a Hungária Kupára, abszolút jól jött ez a pénteki pihenőnap. Bár a térkép-méretarány és a pályahosszak változása körüli zűrzavaros információáramlás már sejtetett némi kellemetlenséget ...

Azért boldogan ébredtem fel reggel azzal a tudattal hogy ma csak keveset kell futni. Délelőtt kicsit belevetettem magam még a munkába (csak hogy nyugodtan zárhassam a hetet), majd napközben kimentem Eszti elé a vonathoz Szegedre. Visszaérve már csak egy kicsi felkészülésre maradt időnk, aztán kinyargaltunk a kettő órás null idő környékén a Mórahalom city-ben elhelyezkedő versenyközpont felé.

A pályahosszamat titok övezte, illetve a "szorozzátok fel 1,25-tel" információ volt talán a leghasználhatóbb. Mindent összevetve a 6 km már nem tűnt olyan mókásnak, de legfőképp nem rövidtávnak, és főleg nem sprintnek. Eszti elment az elején, még a befutóját lefényképeztem, aztán nekiindultam én is rajtba, laza kocogással. Hát az árnyékos helyeket bizony ki kellett érdemelni, de az egyik háztulajdonos volt olyan kedves hogy a kertjéből kifelé irányította a vízsugarat, így volt lehetőség egy kis felfrissülésre a 32 fokos szikrázó napsütésben. Sok nyújtogatás és néhány repülő után megközelítettem a rajt felépítményét, ahol csodálkozva láttam hogy - a sprint hagyományaitól élesen eltérve - kapunk egy perc térképnézegetést. Hát én kellően kihasználtam, megnéztem és elterveztem a négyes pontig az útvonalat, majd pedig megsasoltam hogy mikor következik az az ominózus labirintus. Aztán  elrajtoltam. Igyekeztem "szokásos margitszigeti" edzőtempóban nekikezdeni, egész lendületesen ment, az 5. pontig tudtam is tartani. Egészen pontosan az első négy átmenetet 4:30-as tempóval tudtam végigfutni. Ez jól festett. Az ötösnél kis bizonytalanság következett, sehogy sem akaródzott azt a csúnya átmenetet végrehajtani, de aztán nem volt más választás. Után viszont jött a kegyetlen holtpont. A hetesig még csak-csak elvonszoltam magam, de a parkban és a labirintusban, ahol igazán lett volna lehetőségem időt behozni, teljesen el voltam zsibbadva, le is romlott az átlagom jócskán. De aztán valahogy kitisztult a fejem, rájöttem hogy nyafogásnak helye nincs, és a végét még jól megtoltam, hasonló tempóval mint az elejét. Beérve ránéztem az órámra, és totál nem hittem el amit látok: 6,8 km-t futottam. Az időm 36:36 lett, másfél perccel kellett volna jobb hogy a 4. helyre kerüljek. A győztes idő 29:08 volt.

A pályáról sok jót nem tudok mondani, igazából a gépembernek szólt. Pedig a teljes térképet jobban megnézve lett volna lehetőség rövidebb, pörgősebb, izgalmasabb pályákra. A labirintus kicsit feldobta a dolgot, de azért annyira nem hozott lázba, sokan voltak bent, ment a lökdösődés, és bizony hiába az ellenőrzés, páran simán átnyúlkáltak és átbújtak a kordon alatt. Mindenesetre jól elfáradtam, pedig nem sokkal később várt ránk a mobilos futogatás, amit semmiképp sem hagytunk volna ki.

Persze azt be kellett látnom, hogy itt már nagy tempó nem lesz, a sprintben nagyon elfáradtam, és kellett tartogatni az erőt másnapra. Esztivel úgy döntöttük, kipróbáljuk a "király kategóriát", azaz a Mobile-O pluszt. Ennek a lényege hogy mindkét versenyzőnél van térkép, mindenkinél a másik pályája, és együtt egyszerre irányítják egymást, miközben ők maguk is futnak. Atya ég, mire vállalkoztunk :) a taktikánk az volt, hogy mivel Eszti esze pörög jobban, először én elmondom neki merre menjen, majd miközben ő fut, elmondja nekem. Így nekem - csökkentebb képességeimmel - nagyobbrészt csak a saját irányomat kell megjegyezni. Az első meglepetés az volt - és ez igencsak a szervezők fifikáját dicséri - hogy két különböző tereprészlet volt a két térképen. Tehát én a nálam lévő, Eszti pályáját mutató térképen nem láttam a saját terepemet, így totál bemondásra kellett futni. Ez izgalmasabbá tette a  feladatot. Szépen mentek a dolgok, felváltva mondtuk egymásnak az instrukciókat, igazából majdnem szinte folyamatosan tudtunk haladni. Nekem volt két megtorpanásom és egy iránytévesztésem, és Eszti ment egyszer félre, de ettől eltekintve szépen törtettünk előre. Nekem még volt két pontom mire Eszti már az utolsót fogta, így már csak ő kellett navigáljon, kicsit begyorsult a futásom, a végére még bele is tudtam hajrázni.

Az eredményekhez a hosszabb időt nézték, ez az enyém volt, 24:18, így "Dezsőke" nevű csapatunkkal a 3. helyre futottunk be. Érdemes volt megpörgetni a végét, mert Fanniék mindössze 13 másodperc hátránnyal kerültek mögénk. Elmondhatjuk hát, hogy kemény küzdelem volt :) Én még terveztem hogy kimegyek a szellemek éjszakájára, de végül nem tettem. A két futás együtt 10 km-t tett ki, majdnem annyit mintha egy szokásos nap lett volna. Így hát pihenésről szó sem volt, és várt rám a szombati, leghosszabb távú nap. De erről majd a folytatásban.

Hungária Kupa 2011, 2.nap

Sokáig gondolkodtam az alcímen, de végül semmi frappáns nem jutott eszembe. Igazából arra akartam utalni - röviden - hogy a második nap egy az egyben folytatása volt az elsőnek. Vagy inkább tükörképe? Valami ilyesmi. A lényeg hogy jól sikerült :)

A reggeli forgatókönyv hasonló volt a szerdaihoz: elsőnek érkeztem a parkolóba, sétáltam pár kört a célterületen, beszélgettem, lazultam, felkészültem, aztán indultam ki a rajtba. Nagy elhatározások nem voltak bennem, valahol mélyen persze nyilván az volt a cél, hogy legalább olyat produkáljak mint előző nap. Most nem volt olyan szerencsénk a rajtterülettel, kevesebb volt az árnyék, az emberek fürtökben lógtak a kis telepített fenyves szegélyén egy kis menedéket keresve a nap elöl. A frissítésre szánt 1-2 bödön víz hamar elfogyott, nekem is az utolsó löttyintések jutottak csak. De azért sikerült vizes fejjel és mosolygós arccal nekiindulnom az etapnak.

Az eleje rögtön lila dózerrel kezdődött, volt miről tájékozódni a vezetővonal mentén, így hamar meglett az első pontfogás - ez pedig adta a lendületet. Egyébként eldöntöttem, hogy a frissítőpontig (15-ös) nem állok meg - persze ha bírom. Talán pont miközben ezt kigondoltam, csúnyán elhúztam a kettes felé menet, így mikor kilyukadtam a szántott részre, jócskán a ponttól északra találtam magam. Bár a hiba nem volt több egy-másfél percesnél, bosszantott hogy így többet kellett futni a homokban. Sebaj. Ezután viszont sokáig nem volt gond, jöttek a dolgok szépen egymás után, haladtam is megtorpanás nélkül egészen a 9. pont utánig, ahol is beérve az erdőbe egy kicsit megkeveredtem. De szerencsére hamar jött a helyrerakás, így itt sem vesztettem fél-egy percnél többet. A 15. pont felé menet kaptam Béla sporttárstól egy "hajrásanyi"-t, ami úgy látszik rosszul sült el, mert rögtön ezután kénytelen voltam lassítani, majd megállni, sehogy sem értettem a jellegfa körüli zöldek viszonyait - legalábbis a terepen totál másképp nézett ki, és még a töltés sem igazolta az ábrázolást. No mindegy, itt is elment 1 perc, és nem sokkal rá még vagy felet kiutaltam magamnak a frissítőpontnál, ahol egy pohár víz a torkomba, egy pedig a fejemre ment. Ezután pedig a nap számomra legszebbre sikeredett átmenete következett, amit először ki akartam kockázni, de aztán végül mégis irányba mentem - nem bántam meg. Innentől pedig sima liba volt, bár a 17-18 között lehettem volna bátrabb átmenni a zöldön, de nem volt kedvem. A befutót még megküldtem, aztán csippantottam a célban egyet.

Amikor megnéztem az időmet, illetve a részidőket, eléggé meglepődtem. Kint a pályán úgy éreztem, hogy az 1-15 pontig kimondottan gyors voltam, gyorsabb mint előző nap, utána viszont - sajnos - belassultam. De összehasonlítva a győztes részidőkkel azt láttam, hogy a teljes hátrányom nagyjából egyenlő arányban oszlik el a pálya negyedein. No mindegy. A második napon a 9,5 km-es pályán 11,6 km-t futottam (ugyanúgy 2 km-rel többet mint első nap), mindezt 80:49 alatt, ezzel a 11 fős mezőny 7. helyére érkeztem. A győztes idő 59.28 volt, az előttem lévő 6. hely 5 percre volt, utánam pedig 4 perccel következett a 8. helyezett.

Az előző napi rossz tapasztalatok miatt a tájbringát kihagytam, helyette inkább a mikrosprint felé vettem az irányt. Az 500 m-es pályán 11 pont volt kijelölve, és persze a legszokatlanabb a 1:750-es méretarány volt. De azért egy próbát megért. Nagy reményeket nem támasztottam a döntőbe kerüléshez, hiszen összesen három selejtező volt a nagyon sok emberre, annyira jó meg azért nem vagyok. Ennek ellenére az eleje jól ment, a 7. pontig abszolút nem hibáztam, ott egy 15 mp benne maradt. A 9-es pontnál ugyanez történt, de az igazi bénázás a legvégén következett be, amikor is a 10-es pont után elfutottam Vietnámig :) egyébként nem értem magam, mert: a., indulás előtt láttam a befutópontokat; b., ha felnézek látom a célmolinót, onnan pedig könnyű lett volna visszakövetkeztetni a befutó helyét. Így viszont 1 perc ugrott. De hát ez van, nem kell ezt véresen komolyan venni. Eredmények még nincsenek, de ha az elért 4 perces időmből levonjuk a másfél perces keverést, máris megkapjuk a "B" selejtező 2 és fél perces győztes idejét :) sebaj, döntő helyett pihentem egy jót másnapra, rám fért.

És persze a pihenésen túl izgatottan vártam a pénteket több okból is: a sprint szám miatt, ami az összetettben a javítás lehetőségét hozta; feleségem, Eszti érkezését (mert azért uncsi volt nélküle a két nap egyedül), és persze a mobilos futást, amin ezúttal más kihívás várt ránk mint eddig. De erről majd a következő bejegyzésben írok.

Hungária Kupa 2011, 1.nap - A nem is oly nehéz kezdet

2008 nyarának végén vettem a kezembe először tájfutó térképet azon célból hogy versenyen induljak. Eltelt három év, és úgy fest ez a hobbi lassan szenvedéllyé növi ki magát. Vagy mégsem? Mindenesetre hopp, egy ötnapos nemzetközi verseny harmadik legkeményebb kategóriájában találtam magam. Az már döfi!

Tavasszal még erősen filóztam, hogy legyen-e WMOC vagy sem, de megtudva a szenior világtalálkozó részleteit hamar eldőlt az utóbbi opció. A figyelmem a Hungária Kupára terelődött, és minekutána feltétlen bíztam Matyiék tökéletes szervezésében, erre tettem le a voksom. Szinte elsőként neveztem - kvázi teszteltem is a nevezési rendszert. Arról azonban halvány elképzelésem sem volt, milyen lesz majd öt napon keresztül futni, sem arról miként kerülök én erre alkalmas állapotba. Az élet azonban - mint eddig is oly sokszor - hozta a megoldást. Nászutunkat követően, minden különösebb előzetes elhatározás vagy konkrét indíttatás nélkül elkezdtem edzeni. Az eddigi heti 1-2 edzésből napi szintű mozgás lett, többségében futás, néha kerékpár, hétvégeken egy-egy túra. A futásnál nőttek a távok, és gyorsultam is. Edzésterv nem készült, és nem is gondolkodtam előre pár napnál tovább, de egyszerűen jól esett a mindennapos edzés, és igényeltem is. Így utólag visszanézve az edzésnaplót, döbbenet hogy kicsit több mint két hónap alatt többet edzettem mint tavaly egész évben :) na de hát emberek vagyunk, változunk, ez van.

Egyszóval lelkesen, némiképp felkészülten, de különösebb várakozások nélkül indultam neki az öt napos Homokháti Hungária Kupának. Nem röstelltem F35A kategóriába nevezni, pedig kevesen voltak ilyen bátrak. Szinte a teljes mezőnyöm elment 35BR-be, vagy 21BR-be, amit némiképp furcsállottam: miért pont én, a legnyeszlettebb vállalom be a kihívásokat? De aztán felvilágosultam: a többség inkább bulizni akar, mintsem elfáradni :) na ja, kérem, élni tudni kell.

Szerdán reggel elsőként érkeztem a parkolóba, így tuti árnyékos helyre tettem szert. Háromnegyed nyolckor már hatalmas nyüzsgéssel ment a készülődés, ugyanakkor a célterület jelentős része már teljesen kész volt. Mint megtudtam mindennek külön felelőse volt, én például rögtön a parkoltató menedzserrel kerültem kontaktusba :) Mire körbejártam a területet, tettem-vettem, szépen megtelt a rét, jöttek az emberkék, és a nap is egyre magasabbra kúszott. A rajtidőm 10:58-ra volt, így 10 körül már erős készülődésben voltam, majd 15 perccel az időm előtt kint nyújtogattam és melegítgettem a rajtoltató óra előtt, az Alföldi Kéktúra egyik jelzése mellett. Aztán egyszer csak nekilódultam.

Szépen, lassan, nem kapkodva, hiszen már régen volt ilyesféle térkép a kezemben. Szépen jöttek a dolgok, vitt a lábam ... de túlságosan is, az egyesre rögtön lett egy kis túlfutás. De egyértelmű volt hová kerültem, így visszakunkorodva hamar meglett a pont. Így utólag látszik, hogy a zöld kerülése után nem húztam eléggé északkeletnek, ezért nem azt az erdőfoltot láttam, és mivel gyorsabb is voltam mint gondoltam, hamar az úton találtam magam. A kettesre inkább választottam a kerülőt, rémisztő volt az erdő. A zöldek kerülése után a tisztás jó támadópontnak bizonyult. Innentől már jobban magamra találtam, a négyes után még volt egy kis kifutási bizonytalanság, aztán meg sem álltam a frissítőpontig (ami előtt kicsit kikockáztam az átmenetet). Az egy perces frissítés után próbáltam magam lila-dózer közelben tartani, persze az ésszerűség határain belül. A tempóm nagyjából változatlan maradt, bár a 16-os pontnál egy fél percre meg kellett állnom kifújni és összeszedni magam. Aztán nem sokkal ezután már a célban találtam magam, kellemes elfáradva, de jó érzéssel. A 10 km-es pályán végül 12 km-t futottam, 84:21-es idővel. Ez az első napi 9 fős mezőnyben az 5. helyet jelentette, a győztes idő 62:41 volt, előttem 12 percre volt a negyedik hely, és utánam 2 percre a hatodik.

Abszolút örültem ennek a teljesítménynek. Eleve az a tény, hogy 10 km felett futottam, kevés hibával, és nem totál kifulladva, egy évvel ezelőtt teljesen elképzelhetetlen lett volna. Szóval biztatónak ítéltem a dolgot.

Aztán hogy ne pihenhessek rögtön, második felvonásként beváltottam tájbringás nevezésemet. [...] 

Elkezdtem írni most a részletes beszámolót, de végül kitöröltem. Álljon itt annyi, hogy borzalmasan rossz volt. Ótvarosan pocsék. Azért kis odafigyeléssel ez a terep (ami olyan amilyen, nem lehet rajta változtatni, a homok az úr) elbírt volna értelmesebb pályákat is. Összefoglalva: aki először tájbringázott, talán egy életre elment a kedve. Aki szeret tájbringázni az nagyot csalódhatott. Értelmetlen csiki-csuki pályavezetés, felesleges 16 km tekerés. Szörnyű volt. Így aztán biztos voltam benne hogy másnap tuti nem megyek még egyszer. Szegény bicikli, sok unalom várt rá a következő napokban a kocsi hátuljában :)

Az első nap végén fáradtan, de kellemes érzéssel dőltem ágyba, és kimondottan vártam a másnapot. De arról majd egy következő bejegyzés szól már.

Első rendezés - agymunka a szigeten

Az úgy volt, hogy még valamikor év elején kiderült hogy nyárra van még szabad 3sz időpont. Nem gondolkodtam sokat, lecsaptam rá. Aztán ahogy közeledett a dátum, elkezdett körvonalazódni mit is szeretnék.

Persze egyedül, kevés tapasztalattal nyilván rizikós lett volna a szervezés, így jól jött Eszti a háznál :) abban biztos  voltam hogy nem sima futást szeretnék (abból van elég), a margitszigeti helyszín pedig biztossá vált, így egyre inkább látszott hogy tekerni kell a feladaton, kihívást kell adni a népnek. Aztán addig dobálóztunk itthon az ötletekkel, míg végül megszületett a döntés: memória és átrajzolós pályák lesznek a terítéken.

A következő döntés a térképről szólt: nem volt kérdés, hogy mindenképp felújításra szorul, így 2x2 óra terepi munka következett, majd 1-2 óra rajzolgatás, így korrigálva lettek a lényeges és jelentős változások, felkerültek az új tereptárgyak, javítódott a megváltozott növényzet. A pályakitűzést rám bízta Eszti, a végén átnézte de nem talált kivetnivalót, így a véglegesítés után elkészülhettek a térképek.

A memóriapályákból kettő fokozatot terveztünk, egy 5 és egy 7 pontosat, végül nem lett jelentős különbség köztük (mármint technikailag), a 7 pontos nyilván annyiból nehezebben volt teljesíthető hogy több átmenetet kellett megjegyezni. Kialakult egy nyolc pontos átrajzolós, és hát kénytelen-kellett igyekeztünk egy normálisabb összekötést csinálni a már meglévő pontokból egy hagyományos pályára.

És aztán egyszer csak elérkezett a verseny napja, délelőtt még monszunnal, de erőteljes koncentrálásom eredményeképp délután egytől hopp, alábbhagyott az eső, sőt a null idő után nem sokkal még a napocska is kisütött. 3 órától gyakorlatilag kisebb-nagyobb hullámokban, de folyamatosan érkeztek a versenyzők, kicsik-nagyon, kezdők-profik, totálisan heterogén összetétel volt megtalálható a versenyközpontban és a terepen is. A nevezőket Piró fogadta, én végeztem az indítást a Zenélő Kútnál, Eszti pedig várta a beérkezőket.

Várakozásunkon felüli igény mutatkozott a különleges feladatokra, a berajzolóst például közel annyian választották mint a hagyományos pályát, de ez utóbbi a teljes rajthoz állások kicsit több mint negyede volt csak. Ennek örültem, mert tulajdonképp ezért is csináltunk ezt a versenyt így, hogy kilépve a hagyományos térképes futások sorából, legyen egy kis szellemi edzés is. A leginkább odafigyelést igénylő pályatípus az átrajzolós volt. Érdekes volt nézni hogy miféle megoldások születnek a rajtban indulás előtt. A rajzolás ugye már saját időből ment, tehát közel nem volt mindegy hogy ki mit, és legfőképp mennyi ideig firkálgat. Ennek ellenére volt aki 6-8 percet (kb. harmad futásidőt) szánt arra hogy szinte teljesen átmásolja a térképet. A leggyorsabbaknak elég volt másfél perc is a lényeg lefirkantásához. Persze sok függött attól, ki mennyire volt ismerős a szigeten, de ez nem egyenesen arányosan növelte a lerajzolandó részletek számát. Beszélgettem olyan indulóval aki alig 2-3 alkalommal fordult meg a helyszínen, és mégis pár vonallal elintézte a skiccelést, aztán indult is. Felraktam ide egy remekművet, Papp Lacó követte el és bocsájtotta rendelkezésemre, egy példa arra hogy lám, kevés infóval is neki lehetett lódulni, és nem eltévedni.

Murphy elveinek megfelelően nem sokkal kezdés után az SI rendszer nyomtatója bemondta az unalmast, de nem volt baj, a doboz gyűjtött, én pedig másnap öt és fél óra munkával egyesével szépen szétválogattam a letöltött adatokat, így egy nap csúszással de meglettek az eredmények is. Aki még nem látta volna, itt megnézheti.

Köszönet mindenkinek aki ott volt, remélem jól érezte magát és örült annak hogy különlegesebb feladatokkal kellett megküzdenie, nem csak agyhalottként körbefutni a szigeten. És egy jó hír a jövőre nézve: nagy vágyam egy saját térkép készítése olyan terepen, ami még szűz. Ha sikerül (remélem), akkor a jövő évi július közepi 3sz-re megoldom. Na akkor lesz nemulass!

Chio Pokol Kupa 2011

Nem hittem volna, hogy a tavaly tázlári eset megismétlődik, azaz 35 fok körüli/feletti hőmérsékletben én még egyszer valaha rajthoz állok. De megtörtént. És túléltem. Hurrá.

Esztivel eldöntöttük hogy csapunk egy görbe hétvégét, és beneveztünk a Chio Balaton kupára. Balaton környéki helyszín, sok versenyszám, új terep Tihanyban - ezek vonzóan hangzottak. Persze azért sejtettük, hogy nem mind arany ami fénylik. De nem ám! A hét második felére beütött a kánikula, péntek délutánra már 35 fok köré kúszott a hőmérő higanyszála, és további emelkedést jósoltak. Mire leértünk Csopakra, hamar meggondoltuk a nomád kempingben alvást, így gyorsan befutottunk az utolsó szabad szobába a füredi Kosztolányi apartmanházban. Már akkor látszott hogy ez jó döntés volt - ez később be is bizonyosodott.

Bár eléggé az estébe nyúlt a prológ rajtja, attól még a hőség megtette a magáét. És valahogy a rajthoz állás is furcsa volt - nem éreztem igazán ott magam. Sprinten egyébként is régen voltam, legfőképp az járt a fejemben hogy itt bizony adni kell a tempót. Az elején még ez ment is, aztán félútról elgyengültem. Pedig nem mondhatni hogy nem futottam ki magam, az átlag pulzusom 178 volt a 4,6 km futott távon. De agyban nem hoztam a várhatót. Már a négyes felé rossz volt az útvonalválasztás, a nyolcas felé vétett baki azonban legalább egy perc buktát jelentett. Ez utóbbi miatt roppant dühösen értem be a pályáról, és bár kicsit hajlottam abba az irányba hogy a terepet és a pályát szidjam, mégis inkább magamat okoltam a 23 perces ultra rossz időért. Tény, hogy izgalmasabb vonalvezetést is ki lehetett volna találni, de hát maga a terep 80%-a lakott terület volt, a maradék 20% parkból meg hát nehéz mást kihozni. Pedig a térképminta becsapós volt, ugyanis abból a szép parkból volt részlet, aminek a közelébe sem mentünk. No mindegy.

Az éjszakai pihenés kicsit felemásul ment, a túloldalon zajló Balaton Sound (hogy süllyedt volna el az egész baromság a fenébe) dübörgése betöltötte az egész északi partot is, így az alvás csakis füldugóval volt lehetséges. A másnapi ébredés ennek ellenére biztató volt, szombaton reggeli után várakozással céloztuk meg a Füred felett a Nagymezőn lévő versenyközpontot. A 10 órás null időre már pokoli hőség volt, az árnyékon kívül mindenhol halál volt tartózkodni. A rajtba történő 800 m-es kocogás ennek ellenére jól esett, kis nyújtás után beálltam a rajthoz, megszemléltem a térképet, és nekivágtam. 4,3 km várt rám 80 m szinttel, ez teljesen feküdt. Biztonsági kezdéssel indítottam, közepes tempó, odafigyelés. A kevés szint kedvezett, a sok zöld és aljnövényzet nem, ennek ellenére igyekeztem lila dózer közelében maradni. Az 5. ponton 1 perces bójakeresésbe fogtunk, biztos voltam benne hogy jó helyen túrok, aztán végül meglett a stekk. (Kiderült, hogy nem ért ki a bója, így ezt a pontot utólag kivették a pályából). A végén volt egy nagyobb bakim a 9. környékén, látszik hogy jó helyen fordultam a jelleghatárra, csak sajnos túl közel vártam a pontot. 2-3 percnél többet nem vittek el a hibák és a hiányzó pont, 5,3 km futás után 36:27-es idővel értem be a kilenc fős mezőny második helyére, és ami a lényeg: mosolygósan. Nem futottam ki magam teljesen, ez igaz, de nem is akartam. Valahogy most inkább élveztem a kintlétet és a pontfogásokat.

Délután 4-re volt kiírva a folyamatos váltó, így elmentünk ebédelni és egy kicsit ládászni a környékre, de mire visszaértünk 3/4 3-ra, kiderült, hogy a verseny már elindult mert előre hozták 2-re. Khm khm. Hát ez van. Találtunk helyette más elfoglaltságot magunknak, és nem is annyira bántuk, Eszti is eléggé kivolt a délelőtti etaptól, pihentettük magunkat.

Vasárnap jött a nagy meglepetés, vadi új terep Tihanyban, vadi új térképpel, kicsit hosszabb távval. Az indulás előtt elhangzott egy infó (amire egyébként gyanakodtunk is), hogy érdemesebb edzőcipőbe kimenni, mert lesz sok beton (lakott terület). Na erről majd később. A 10 órás null-időhöz képest elég későn indultunk, mondanom sem kell, a hőguta kerülgetett minket. De sebaj. Az újdonság ereje majd elnyomja - gondoltam. Érdeklődéssel forgattam a térképet, de az egy perc alatt csak a harmadáig jutottam el a pályának. Ismét lassan és megfontoltan kezdtem,  főleg a futással, de hát rögtön a kettes pont felé azért bele kellett adni egy kis tartalékot. Az első  hiba a 6. volt, amit majdnem kihagytam, de szerencsére időben észrevettem a tévedést. Aztán a 9-13 között minden pontra jutott egy baki, plusz totál ki is merültem. Innentől a 18-as pontig alig ment a futás. De aztán ott megráztam magam, és a 19-es emelkedőjét végig megfutottam, ami így utólag elég furcsa, de jól esett. Az életveszélyes 20. pont után pedig ezerrel száguldottam lefelé, hogy behozzak egy kis időt. Érdemes volt. Totál kifacsarva értem be, 6,5 km, 200m szint, és 55 perc futás után. Közel nem esett olyan jól mint előző nap, teljesen kikészültem. Terveztünk még egy Mobile-O-t az eredményhirdetés előtt, de lemondtunk róla (egyébként utólag kalkulálva az időbe sem fértünk volna bele.) 

És most egy kis összefoglalás. Először is tény, hogy egy ilyen hétvégét leszervezni nem akármi munka. Sok ember sok munka. Köszönet érte mindenkinek (például azoknak akik gondoskodtak ebben a hőségben megfelelő mennyiségű folyadékról) aki azért tett hogy ez létrejöhessen. Ez is, mint egy a sok, egész évben zajló tájfutó versenyek közül. A prológ: csalódás volt a terep, a kikötőhöz közeli szép parkot vártuk - főleg a kiírás térképmintái alapján. Ám ez a rész elég ingerszegény volt (most független attól hogy még ezen is tudtam bénázni). Nagymező: úgy ahogy van (még a hiányzó pont ellenére is) tetszett, szuper volt, nincs is mit csavarni rajta. Tihany: szép munka volt a térkép, gratula érte, a pálya vonalvezetése azonban roppantul bosszantott, sok helyen értelmetlennek tartottam a pontválasztásokat és az átmeneteket (pl. a 13-14 kimondottan gyalázatos volt). Az edzőcipős javaslat pedig enyhén félrevezető volt, ezt többen is sérelmezték.

Mindennel együtt azért azt kell mondjam, élveztük a hétvégét, jó volt futni, és jó volt megint a határokat feszegetni.

Az eredmények:

Prológ: Én 4 indulóból 3. lettem, de szégyellem is magam, rossz futás volt. Eszti remek vágtával 2. lett, ügyesen megelőzve azt akitől még a rajtban nagyon félt.

Chio Kupa összetett: Mindketten másodikok lettünk, Eszti félelmetesen kifutotta magát, nekem ez első napi biztos 2. hely után vasárnap oda kellett raknom magam hogy dobogón maradhassak.

Részletes eredménylista itt és itt.

Zárásként pedig, de közel nem utolsó sorban, eszméletlenül büszke vagyok Esztire, aki totál edzés nélkül (tényleg nulla rákészüléssel) kipréselte magából ezt a három futást, méghozzá elég jó eredményekkel. Le a kalappal. A szombati és vasárnapi futásokon egyforma pályánk volt, szombaton ugyan én voltam jobb másfél perccel, de vasárnap (a keményebb pályán) ő eggyel. Félelmetes, mire képes ha azt agyban eldönti. Majd egyszer talán én is eltanulom tőle ezt...

Kettő-egy a javamra! - Gellért-hegy 3sz

A címben szereplő eredmény nem valamiféle tájfutó társsal történő versengés eredménye, hanem a mai gellért-hegyi edzőversenyben fellelt hibák egyenlege, megfordítva.

A Gellért-hegy egyébként ideális futóterep, ám ugyanaz vonatkozik rá mint sok minden Budapesten vagy a környékén lévő, gyakran használt de mostohasorson lévő terepre: ráférne egy kis térképhelyesbítés. Bár most egyébként saccra 85% lehetett a térkép-terep egyezősége, ami egy ilyen délutáni kiruccanásra még éppen hogy elfogadható.

A szerevezés igen jóra sikeredett, a VK helyszínére egy szó van: tökéletes! Csakúgy mint a rajt/cél kialakítása, abszolút példaértékű. Én korán értem oda, így az elsők között indultam, a hosszú pályán konkrétan másodikként. Szépen komótosan kezdtem, próbáltam kiélvezni a helyszínt (amit egyébként nagyon szeretek) és a futás-tájékozódás örömét. Aztán a kettes pontnál megakadt a tű a lemezen - többszöri támadásra sem találtam a pontot. (Később a célba érve aztán már kaptam megerősítést a sejtésemre, hogy bizony a bója nem annál a gödörnél volt, a track-ből  jól látszik hogy a kör északi szélére szorult, feltehetőleg a kis lapos gödör mellé. Nem mellesleg csövitanya és bokorba vizelő emberek kerülgetése sem volt túl happy...). Hasonló volt a helyzet volt a 12-es ponttal, ahol ugyan a bója jó helyen volt, de persze mihez képest, mert a kézzel rajzolt térképemen biza' rossz helyre került a pont. Szóval idáig 2:0 ide, de hogy én is hibázzak, bebakiztam egy olyat amilyet már régen: a 11-es felé menet a 15-ösre ugrott a szemem, le is dugtam rendesen és kifutáskor vettem észre hogy valami nagyon nem stimmel ... grrrr.

A három vétek együtt 5 percet jelentett, a végén a 4700m-re taksált pályán 6500 métert futottam, 50:15 alatt (a 45-tel egyébként totál elégedett lettem volna). A végén Gyalog Zoli kérdezte milyen volt, őszinte voltam hozzá: a közepe nagyon-nagyon tetszett (5-8 és 11-17), a 9-11 kötelező elem volt, a végén viszont a 18-19 és 20-21 majdnem merőleges leesései nem estek jól. A mérleg így is bőven pozitív irányba billent el, köszönet a szervezésért, remek délutáni futó-móka volt!