Betegen a Borókában

Sajnos igaz a cím, bármennyire is készültem erre a remek versenyre, utolsó pillanatban, pénteken utolért egy nyavalya. Ennek első felvonásaként szombaton (péntek éjszakai alig-alvás után) eszméletlenül fájó torokkal, vasárnap pedig enyhén folydogáló orral futottam. Mindehhez szombaton eső is társult.

Az első nap nagy mázli volt hogy a rajt a parkolónál volt, így a meleg kocsiból, még egy utolsó torokgyógyító cukorkát bekapva indultam neki a futásnak. Az eső eléggé esett (a szél meg fújt), de szerencsére a pálya felénél abbahagyta. A rajtban még kaptam egy jobb minőségű fóliát Viczián Petitől, így nem azzal a vacak genothermmel kellett nyomulnom. Indulás után az első pontig futva a poklok pokla volt ahogy a hideg esős levegő a fájó torkomba mart. De elég hosszú átmenet volt ahhoz hogy megszokjam, és megpróbáljam kikapcsolni az érzékeimet. A pálya több szakaszán meg kellett állnom, mert bár a lábam bírta volna, de alig kaptam levegőt. Ettől eltekintve a hatos pontig jól ment minden, olyannyira hogy odáig egy átmenetet nyertem is, illetve a győztes (Zsebe Zsolti) idejéhez képest három átmenetben jobbat is mentem. Aztán a hetes pontra beütött a bizonytalanság, és egy jelleghatárral odébb képzeltem magam a pont előtt, de ebből szerencsére nagy keverés nem lett csak megtorpanás.

Azonban nem ez a hiba, hanem a 11-12 pontok megtalálása volt az igazi kudarc. A 11. pontra menet azt hittem hamarabb átverekszem magam a zöldön, és kicsit el is húztam felfelé, de még ez is csak két perc bukta volt. Az igazi gáz az onnan való elindulás lett. Ennél az átmenetnél 5 percet minimum buktam, és ez a végeredményben nagyon sokat jelentett, nyolcadik lettem 11 perc hátránnyal. Betegség ide vagy oda, azért ez nagyon csúnya volt, totális agyi letompulás és nem gondolkodás.

Vasárnapra sikerült kikúrálni a torokfájást, így már csak egy nyomott alaphangulat maradt, és az elszántság hogy szépítek, az ötödik helyig szerettem volna feljönni terv szerint. A rajtig tartó 2km-es kifutás nem esett jól a hidegben és szélben, de szerencsére az öltözéket eltaláltam és a rajtnál már se nem fáztam se nem volt melegem. Utánam 3 percre rajtolt Zsolti, várható volt hogy utolért, a kérdés csak az volt hogy mikor, és hogy utána mi történik. Én a pálya feléig szerettem volna kihúzni, utána meg lehetőség szerint nyomában maradni. Na ez a terv ugrott.

Az első pontra jó tervet eszeltem ki, a tisztásról támadtam volna, de odaérve meggondoltam magam és belevetődtem a zöldbe gondolván hogy párhuzamosan megfogom a pontot. Na ez nem jött be. A kettes felé pedig az erdőből kifutás sikeredett felemásra (bár ez utólagos elmondás, így a pont előtt pár méterrel már utol is ért Zsolt. Így a terv módosult: innen igyekeztem nem lemaradni. Érdekes volt ez az együtt futás, a terveink szinte mindig egyeztek, értelemszerűen én egy-két pontnál bizonytalan voltam (5,6), bár az odajutás egyértelmű volt., de volt amit én fedeztem fel először (3), és volt ahová más útvonalon mentünk (9,11). A futásnál  néha én mentem elöl, Zsolt szerint ez azért is volt jó mert így legalább ő sem lassított (elmondása szerint néha ezt tette volna).  Összességében jó volt, de legfőképp hasznos: 45 perc alatt sikerült teljesíteni a pályát. Így vasárnap a 2. helyen végeztem, összesítésben pedig feljöttem a negyedik helyre. Hurrá!

Visszagondolva, ha nincs ez az együtt-futás, kb. 4 perccel jövök rosszabbat (az ötös és a hatos miatt), bár ezt így utólag nehéz megítélni, örök titok marad. Mindenesetre remek verseny volt a Borókásban, már alig várom az őszt!

Nem sikerült javítani

És tulajdonképpen a címben össze is foglaltam a mai edzőfutás lényegét. Passz, vége, viszlát!

***

Na jó, csak vicceltem, írok is valamit. Azt mondták hogy akkor jó ha fáj - hát ma fájt rendesen, még sem lett jó. Halllóóóó, hát hol itt az igazság, ki vitte el? Adják vissza!

Előzmények itt, és akkor nézzük a tényeket számokban:

1.szakasz, Fenyőgyöngye --> 3H (2.23km):
Itt sikerült 17:18-ról 15:26-ra javítani, még másfél perccel mindig el vagyok maradva a kívánt eredménytől.

2/a. szakasz (ez múltkor nem mértem külön, de ezentúl fogom, a csúcsról át az Újlaki hegy csúcsára):
5:15, ez így ránézésre is sok.
2.szakasz, 3H --> Parkoló teteje (1.35km):
Itt sajnos rontottam, 7:32-ről, 8:15-re. Pech.


3/a szakasz: Parkoló --> Árpád-kilátó (ez sem volt így múltkor): 11:13.

3.szakasz: Parkoló --> Árpád-kilátó utáni kanyar - na ez az ellenőrzőpont meg fog szűnni (2.14km):
12:11 lett most, ez múlt héten 11:59 lett, ha nem is sok, de ez is romlás.


4. szakasz: Árpád kilátótól vissza Fenyőgyöngyéhez (1.23km):
Ez 5:47 helyett 5:50 lett, itt is plusz 3 másodperc, tehát romlott.

Összességében a múlt heti 42:37-ből 41:45-öt sikerült csinálni, de úgy, hogy a mért négy szakaszból csak egyben volt javulás, a többiben nem. Szóval ez inkább kudarc mint siker. A körülmények annyiban voltak mások, hogy most +7 fok volt (tehát melegebb), viszont cserébe vizesebb-csúszósabb volt a hó, felfele sokszor elkapartam.

És tényleg az a legviccesebb az egészben, hogy igyekeztem mindent beleadni, úgy éreztem majd kiköpöm a tüdőm és a lábam is majd leesik, de például az átlagpulzus most csak 173 lett (175 volt múltkor). Érthetetlen.

Élmények az edzőtáborban

Napközben olvasgattam Isti legújabb blogbejegyzését, és megállapítottam hogy én nem tudnék ilyen frappánsakat írni. És nem csak azért mert nem fogalmazok olyan választékosan és humorosan (bár ha megfeszülnék talán menne), hanem mert nincs miről. Velem azért még annyira változatos dolgok nem történnek.

Az viszont tény, hogy az elhatározásomat tett követte, és elmentem a Gera Tibi féle edzőtábor pénteki és szombati napjára, hogy kipróbáljam mi is zajlik egy ilyen helyen. Így utólag: nem bántam meg, sőt! Persze ez várható volt. Bár eleinte kicsit feszengve éreztem magam (elképzelésem szerint ilyen helyre csak a menők járnak), de a végére abszolút megszűnt ez az érzés.

Péntek délután háromkor landoltam a kakas-hegyi terep bekötőútján, ami hát ... hogy is mondjam, ilyenkor örülök hogy az autó elég sok mindent kibír. Bár mivel Mátéék a Suzukival is (simán) bementek az egyébként inkább csak tankoknak jó úton, innentől nyilván - megfelelő bátorsággal - ezt bárki megtehette volna. De nem így lett. Átöltözés után riasztottak is, hogy a Pécsiek kisbusza nem nagyon jön be, és hozzam be a kisgyerkőcöket, ne kelljen a 2km-es úton végig jönniük. Így hét gyermekkel és 10 hátizsákkal fordultam még egy kört. Ezután megmarkoltam a térképet és nekiindultam.

A pályán nem törekedtem a sebességre, de ha akartam volna is eléggé nehezített a néha boka fölé érő hó, meg félúttól az eső. Ez utóbbi a térkép láthatóságára is rossz hatással volt. A hetes pontig minden jól ment, aztán a nyolcas betett. Pedig a terv jó volt: a zöld mellett kiérkezni az útra, majd követni a jobb kéz felé eső gerinc vonalát, és a beugró völgyben lesz a rókalyuk. A track-en látszik, hogy így is tettem. Nem volt ott, elmentem vissza az útra másik támadópontot keresni, aztán végül a szárazárok mentén baktattam végig, és onnan mentem vissza, persze akkor sem volt ott ahol vártam, de akkor már szerencsére felnéztem, és fent a gerincen megtaláltam a pontot. No mindegy, ez van.  A pálya többi részével nem volt gond, a végén a 13-as után elmentem őzikéket nézni, azért a kurfli. 50 percet terveztem, 62 lett. És a végére jól megáztam.

Aztán átöltözés után kivittem a gyerkőcöket, és második kanyarral még két német csajszit meg egy seniort, aztán zúztam vissza Halasra. Este a Penny Motel egyik szobájában pihentem ki a fáradalmaim, előtte pedig a Tölgyfa nevű étteremben fogyasztottam, mindkettőt csak ajánlani tudom bárkinek is, ár és színvonal egyaránt kielégítő volt.

Szombat reggel, ellentétben a péntek délutáni 10 fokkal, csak 4 fok, és erős szél várt ránk, valamint A-G különböző kis 4 átmenetes pályák, csak domborzatos térképen. Hát, ilyet sem csináltam még. Nagy levegő, nagy bátorság, és a C-vel kezdtem. Elindultam, majd két perc múlva visszatértem a rajt helyszínére :) no igen, a stressz totál elvitt Kínába, így nyomtam egy resetet és újrakezdtem. Ez már sikeres volt, 10 perc alatt abszolváltam a másfél km-es kis pályát. A D pályához már 12 perc kellett, de csak mert a 3-as pont rossz helyen volt, én a jó helyen álltam, kicsit forogtam, értetlenkedtem, aztán rá nem sokkal megjött a szalag :) épp akkor helyezték át. Az E első pontja kicsit kifogott rajtam, ott álltam a szalag mellett, és nem hittem el hogy ott vagyok. Meg kellett várnom megerősítésre egy futót. Terv szerint haladtam, de egy kinézett domb után a völgy túl hamar jött, és elbizonytalanodtam. Ez is 12 perc lett. Na de aztán az F. Ott a hármas pont volt a mumus, vagy 8 percen át kerestem, végül kiderült, hogy az elején ott álltam mellette és nem vettem észre. Minden tiszta fenyőgally volt, ez meg egy kis gödör egy kis szárazárok végén. Grrrrrr.

Aztán már több pályát nem mentem, elfáradtam és már fáztam is, így visszaspuriztam a koleszba ebédelni, és pihenni, tehát feltöltődni a délutáni memóriapályás etapra, ami műfajt szintén soha de soha nem próbáltam még.

Mit mondjak: féltem. A tartalék térkép ott volt a zsebemben, de tényleg tartalékban. De azért paráztam, eleve nem jó a vizuális memóriám, és precedensem sem volt, mit és milyen sorrendben jegyezzek meg. Az elején próbáltam biztonságosabban, utakon és jelleghatárokon közlekedni. Aztán később már bevállaltam direkt iránymeneteket is. A végére egészen jól ment, bár az eső itt sem segített. Viszont: tök jó memóriapályán esőben, nincs térkép ami elázzon :) na szóval, a vége felé már bevállalósabb voltam, iránylevétel, támadópont kitűzés, és növényzet-domborzat figyelés. Ja, az elején volt egy rossz irányom, ami miatt elő kellett venni a térképet (pedig jó lett volna csont nélkül), de csak megerősítette hogy rossz irányba kanyarodtam, gyorsan elraktam, és a pontra fejből mentem. Szóval az a jó ebben a memóriásban, hogy tényleg megtanít szelektálni, és csak a fontosra figyelni. Volt pár olyan átmenet, ahol konstatáltam, hogy térképpel a kezemben biztos 10 méterenként egyeztetnék, annyira tagolt a terep. Így viszont, mentem mint a meszes a támadópontig, onnan pedig magabiztosan a terv szerint a pontra. Jó lenne ezt a technikát átvinni a versenyekre, de hát a térkép megbolondítja az embert, és ha már ott a kézben, nézi ha kell, ha nem.

Összességében szuper volt ez a másfél nap, jól elfáradtam, sokszor jól eláztam, de hasznos volt. Kicsit talán azért mert megmutatta azt, hogy bízhatnék jobban magamban. Reméljük be tudom váltani ezeket a tapasztalatokat az idei szezonban.

Köszönet a szervezőknek a sok-sok munkáért, Gera Tibinek és Bereczki Máténak, a többieket sajnos nem ismerem még név szerint, de sok munka kellett hogy ez így sikerülhessen. Ha összejön, jövőre is biztos benevezek egy ilyen murira.

Téli punnyadás (vége?)

Olyan voltam mint egy medve, téli álmot aludtam. Kifogásnak helye nincs, enyhítő körülmény hogy a december és a január sok munkát tartogatott, így kevesebb idő maradt minden másra. Verseny nuku, így a motivációs szintem is a nulla felé közelített.

Szerencsére beindultak a szerdai tornatermi edzések, így legalább heti egy alkalom mozgás (szégyen) megvolt. Belefért még három nap síelés, és három nap kirándulás,  a legutóbbi épp a szombati szélviharos időjárás közepette a Tihanyi-félszigeten.

Na de most már aztán elég legyen! - mondtam magamban - hiszen mindjárt itt a HOB, és ha nem akarok közröhej tárgya lenni (bár sanszos hogy mindenképp így lesz), akkor muszáj lenne nekiállni az izmaim feltuningolásának. Első lépésként - a tavalyi terveknek megfelelően - beneveztem a hétvégi halasi edzőtáborba. Reméljük el is jutok oda rendben, és megküzdhetek a pénteki és szombati kihívásokkal.

Még előtte azért, tegnap este kitűztem magamnak  egy "edzőkört", mintegy felkészülési terv részeként. A szigeti futásokat kiegészítendő egy kis hegyi edzés, csak hogy az izmok az emelkedőt és a lejtőt is jól bírják. Szerény tudásomnak megfelelő lett a kör: mindössze 7100 méter, 220 méter szintet beleépítve. Ennek vágtam ma negyed négy körül neki, derengő napsütésben, +3 C fokban, egészen jónak mondható, enyhén kásás havas utakon.

Még egyszer szeretném kihangsúlyozni: hosszú és keserves szunnyadozás után, első alkalommal futócipőt öltve követtem el ezt a teljesítményt. 40 perc volt a tervem, 42 és félre sikerült, szerintem 4 és fél perc maradt benne, de tudom, hogy le kell vinnem 35 percig. Március végére meglesz, tuti. Vagyis inkább remélem és mindent megteszek.

A részeredmények:
R/C -> A ... 2230m / 180m ... 7:46/km ... 172 átlagpulzus
  A -> B ... 1350m /  20m ... 5:36/km ... 176 átlagpulzus
  B -> C ... 2140m /  20m ... 5:35/km ... 177 átlagpulzus
  C -> D ... 1230m /   0m ... 4:43/km ... 176 átlagpulzus 

Laikusként a következőket hámoztam ki ebből az eredményből:

• A csúcsra futás nyáron 14 perc alatt is ment, szóval itt látszik hogy 3 és fél percet lassultam.
• A lejtősebb szakaszokon magasabb pulzussal mentem, ez ugyebár így nem jó, ezt is az edzetlenség számlájára írom.
• A harmadik szakaszon az Árpád-kilátó felé sajnos eléggé megfogott az emelkedő.
• Az utolsó szakaszon nyomtam lefelé ahogy csak tudtam, úgy éreztem szinte repülök, és tuti 4 perces vagy az alatt lesz, erre jól nem. Érthetetlen.

Nos hát ennyit a mai edzésről, szerdán tornaterem, pénteken szombaton Kiskunhalas. Hajrá!

Zuppa edzőfutás

Sokat kellett várni a következő alkalomra hogy Istivel elmehessek egy tanítós-edzőfutásra, de megérte. Reméltem hogy a Borókán nyújtott agyi teljesítményemhez hasonlót tudok produkálni, és nem sokat tévedtem.

Induláskor (előtte én nem láttam a pályát) Isti 5km-re saccolt, és 45 percet irányzott elő, a cél most nem a gyors tempó, hanem az egyenletes kocogás mellett a pontos tájékozódás volt. Fontos feladatom volt még hogy minden átmenetet pontosan tervezzek meg, legyen egy végrehajtási elképzelés. Illetve hogy ne legyenek nagy megtorpanások.

A pályát Haresz rakta ki nekünk, amiért ezúton is dupla köszönet, az esti futás hangulatát nagy mértékben emelte a pontok megjelölésére alkalmazott módszer, ami egyébként nagyon praktikus volt, főleg az üde zöld színe dobta fel a látványt :) lehet tippelni hogy mi volt az :)

Az első három pont kiegyensúlyozottan ment, a négyesre is megvolt a konkrét terv, át az úton, majd az első gerincen fel balra, és a peremen végig. De rosszul éreztem a távolságot, és a másodikon mentem fel, amit csak fent ismertem meg a külön kúpról, innen már hamar meglett a pont. Az ötösnél kis bizonytalanság volt, a terv része a nyiladék utáni völgy, majd a lejtőpihenő volt, de úgy éreztem hogy a lejtőpihenőnél megcsúsztam, így ki akartam futni az útra hogy onnan újra támadjak amikor hirtelen szemben belobogott a pont. Ez volt a mázlifaktor. Itt jobb lett volna ha inkább jobbra húzok és ívelek, a meredekebb rész, a gerinc a kövekkel megvezetett volna.

A 6. és 7. és 8. pontokkal nem volt probléma (bár a 8. felé menet egyszerűbb lett volna a domborzatot követni mint kimenni az útra), a kilences felé menet a terv az útkanyarból való támadás volt, az útkanyar meg is lett, de nem merőlegesen fordultam hanem lapos szögben, így eggyel odébb lévő gerincre futottam, sajnos nem is én vettem észre a hibát, a gerinc végén Isti hívta fel a figyelmem a jellegfára. A 10. felé menet is a biztonságosabb utat használtam, mivel az út völgyön való átkelését jó támadópontnak találtam. Itt viszont eggyel előbb fordultam rá a gerincre de ezt magamtól észrevettem és hamar visszakorrigáltam, utána már könnyen meglett a pont. Utólag kielemezve egy sima irányfutással át a két völgyön a ligetest követve is jó megoldás lett volna.

És sajnos itt következett a nagy és csúnya hiba, aminek oka az volt hogy egy "ja, már mindjárt vége a pályának" felkiáltással szépen leengedtem. :( Sajnos igazi tervem sem volt, és valahogy képtelen voltam normálisan kiolvasni a domborzatot, valamint irtózatosan jobbra húztam. Teljes agy-rövidzárlat. A keresztúttól fel a kúpra menetnél azt hittem hogy a balra lévő völgy oldalában húzok fel ... na erről ennyit. (Érdekes: mi lett volna ha egyedül vagyok?) Aztán a kúp tetején szembesültem a hülyeségemmel. Végigfutva hamar meglett az első völgy, de ott meg nem hittem el hogy tényleg az, feljebb vártam a pontot, így átkukkantottam a másikba is, de aztán megbeszéltük hogy ott lesz az ahol először vártuk, csak még lejjebb, és úgy is volt.

A végén lévő óriási bakitól eltekintve azt gondolom hogy jó és sikeres volt az edzés, én legalábbis úgy éreztem hogy sokkal jobban ment mint az előzőek. Pedig nem nevezném könnyű terepnek, nappal persze (feltehetően) mindez sokkal egyszerűbben ment volna. A tervezett 45 percet futás közben felkorrigáltuk 50-re, egyébként 54 lett, ha minden hibát beleszámolok kb. 47-48 percre lehetett volna levinni ilyen laza tempó mellett. A teljes futott táv 4,2km volt.

A futás után a pályaelemzésnél megbeszéltük, hogy az alapvető fő hibám (még mindig) az hogy nem mindig veszem észre azokat a markáns dolgokat amik igazán segítenének egy-egy átmenetnél, gyakran elveszem az apró, de kevésbé jelentős részletekben.

Köszönet Haresznak a felvezetésért, és Istinek az okításért, nagyon szuper edzőfutást tudhattam megint magaménak. És csak így utólag belegondolva: a pálya egyes pontjain, amikor elég magabiztosan mentem, el is felejtettem, hogy valójában kuka sötét van, és csak a lámpa fényében lévő dolgokat látom ... de az is elég volt a tájékozódáshoz. Ezen érdemes elméláznom ...

Elő-karácsony a borókásban

Hol is kezdjem? Kezdem a végén: 15 hónappal azután, hogy először rajtvonalhoz álltam, most végre sikerült az eredményhirdetésen nem csak azért ottmaradni, hogy másoknak gratuláljak :) igen,tudom, hihetetlennek tűnik, de valóban. Hogyan is történhetett eme skandalum? Nézzük!

Persze ahhoz, hogy ezt az összetett első helyezést elérjem 21Br kategóriában, több minden kellett, amit inkább a "szerencse" kategóriába sorolnék. Először is hogy nem volt F35-ös kategória. Ha lett volna, elcsábulok abba, ahol a hosszabb táv miatt esélyem sem lett volna. Ugyanígy mázli volt hogy most a 21Br-be is egy "lájtosabb" mezőny jött össze (bár Eriken kívül mást nem ismertem, de feltételezem hogy így volt). Szintén kapóra jött, hogy akik második nap az 1-2 helyeket elvitték, első nap nem indultak, illetve hogy aki első nap első lett előttem, az pedig a második nap nem volt jelen.

No ennyit a körülményekről, és nézzük hogy én mit tettem az ügy érdekében :)

Az első nap nem sikerült valami rózsásan, a kettes pontnál történő nagy kavarásom eléggé megviselt, össze is jöttünk vagy négyen a pont körül ami elég zavaró. De aztán az négyes után sikerült mindenkit leráznom. Utána sokáig elég jól ment minden, de aztán a 11-es felé menet megint behibáztam. A terv jó volt (kúp kerülése balra, át ez erdőn, majd a zöld megvezet), de az erdős részen balra húztam. A szárazároknál találtam magam, ez sem volt baj, gondoltam az északnyugati vége jó támadópont. Tényleg az volt, de mielőtt a valódi végét megtaláltam, két másik pontját is a végének hittem, és oda-vissza rohangáltam. Pedig egy közelben futó nagyon jó szándékú emberke még pijjogással jelzett is, de valahogy ignoráltam, annyira biztos voltam a tervemben.

A napnak két nagy hibája volt: nem figyeltem a folyosókra és a kifutási irányokra. Ez látszik például az egyes és nyolcas pontok után is. A tempót nagyon gyorsítani nem tudtam, a sok kóválygás miatt, de a hibáknak köszönhetően a 66 perces menetidőmben még így is 10 perc legalább benne maradt. Egyébként 55 percet tűztem ki magamnak induláskor az 5,5km-re. Így aztán a végén meglepődtem hogy második helyre értem be, de persze örültem is neki.

Ez egyben megalapozta a második napomat. Nem szerettem volna a fene nagy önbizalomban elszállni, de ott lebegett, egészen elérhetően a dobogó lehetősége. A második napi cél a fegyelmezettség volt, és egy kis gyorsítás. Aztán mikor megláttam a térképet, már a nagyon nagy gyorsítás :) hiszen látszott, hogy míg a szombat az agymunkáról szólt, a vasárnap a lábmunkáról.

A vasárnapi kezdésem az egyes pontnál már sántított, rossz kúpra mentem fel, én eggyel délnyugatabbra képzeltem magam. Így aztán egy kis túrás következett. De azt hiszem elég józan tudtam maradni, így utána már komolyabb hiba nélkül végigküzdöttem a pályát. Küzdöttem, mert igyekeztem magam minél gyorsabb futásra bíztatni, féltem hogy a tempóm miatt kerül veszélybe a dobogó. Egyébként, ez egy érdekes, új érzés volt :)

A szombat hibájából tanulva nagyon ügyeltem a kifutásokra, és igyekeztem használni a folyosókat, de erre csak a pálya elején a technikásabb pontoknál volt szükségem. Utólag átnézve az útvonalam: a 2-3 közöttit lehetett volna északkeletebbre a tisztáson megoldani (de az út nekem biztonságosabbnak tűnt, bár látványosan lassabb lett...), illetve a 7-8 között lehettem volna bátrabb és be átlósan az erdőbe, de végül is az úton futás itt is gyorsabbnak tűnt.

Szóval a négyes után nyomtam ahogy tudtam, aminek meg is lett az eredménye, az 5,9-es pályáról 49 perc alatt értem be. És 2 másodperccel megnyertem a befutót is, egyébként mindkét nap 2-2 átmenetet is nyertem (ilyen sem volt még). Beérkezés után látva az időmet (a pályán direkt nem néztem az órámra, hogy ne az befolyásoljon, hanem próbáljak maximumon menni) egy kis reménysugár felcsillant :) rohantam Erikhez (vetélytárs, mint fő hasonlítási alap) hogy megkérdezzem az idejét, de kiderült hogy sikerült jobbat jönnöm.

Na szumma szummarum végül is sikerült magam első helyre futnom összetettben (első nap második, második nap harmadik helyekkel) bő 5 perces előnnyel. Jó érzés volt, mint ahogy az is, hogy akik látták/tudták mind gratuláltak. Ez nagyon jól esett. És persze az is hogy az eredményhirdetésen kivételesen nekem is szólt egy kis taps. Nagy örömet okozó, kellemes évzáró verseny volt ez, és egy kicsit olyan, mintha egy elő-karácsonyi ajándék lenne.

Utólag belegondolva, azért nagyon fontos volt ezen a hétvégén az, hogy lelkileg tökéletesen kiegyensúlyzott állapotban voltam. Az előző időszakban volt némi gond, ami eléggé leterhelt szellemileg, és jól láthatóan rányomta a bélyegét például a Eger GP-re és a Spari kupára is. Ahhoz, hogy a fegyelmezettség és a koncentráció megvalósuljon, tiszta fejjel kell nekiindulni.

Velence másodszor is

A tavalyi nagy sikerre való tekintettel idén ismét hagytuk magunkat elcsábulni a velencei labirintus-játékokra, amely egyébként a jubileumi harmincadik rendezés volt talján barátaink részéről.

Mivel sok kedvem nem volt másfél-ezer km-t leautókázni, ezért a vonatos megoldást választottuk (a repzi sajnos időben nem volt jó). Hát mit is mondjak :) a kétszer 14 óra zötykölődés, bár hálófülkés kocsiban fekhettünk, nem annyira vált a fő kedvencemmé. Az oda-vissza összesen 8 alkalommal álomból felriasztó kopogás az üvegen, majd az élesen belém hasító "passzport kontrooool" szavak okozta sokk sokáig kínzó emlék marad. De sebaj, legalább erről is van már tapasztalat.

A szombati bemelegítő etap, a park-o előtt olyan voltam mint egy leharcolt veterán. De aztán egy darab 33g-os sport szelet, a fene tudja hogyan, de erőt töltött belém, így aztán lelkesen álltam rajthoz. Az első 5 pontig 4:13-as percátlagot futottam, aztán persze elfáradtam, de a végén így is a 4:40-et tartani tudtam. Ezt sokkal-sokkal jobbnak éreztem mint a tavalyi futásomat. Aztán másnap jött a hidegzuhany: az eredményeket látva kiderült, hogy helyezésileg (közepe mögött picivel) semmivel sem lettem jobb mint egy éve:( hát kicsit elszomorított, de ez van. Pedig múltkor tuti nem futottam ilyen tempóval.

A vasárnapi verseny egy kis hajókázással kezdődött, majd a rajtnál 30 perc várakozással. Az idő kedvezett, hideg nem volt, pláne aki bemelegítésre használta az időt, egy rövid ujjas felső elegendőnek bizonyult. Még a rajt előtt igyekeztem elővenni tavalyi emlékeimet, amelyek közül kettő volt a legmeghatározóbb: az egyik hogy mennyire odafigyelve kellett bogarászni a térképet, és gyorsan döntetni az útvonalról, a másik pedig hogy a 9.3km-es pályán saccra kb. 11-11,5km-t futottam, ami önmagában is soknak számít (nálam), nem hogy tájékozódva.

Így aztán, erőt is tartalékolva nem túl erős lendülettel indultam neki, így az első két pontnál némi bizonytalanság bejött, de aztán túllendültem ezen. A pálya egyébként sokkal gondolkodósabb volt mint egy évvel ezelőtt, főleg a 10-16 pontok környékén kellett eléggé figyelnem. De egyébként erősen meglepett a 2-3 átmenetben a kényszerkerülő, már akkor sejtettem hogy nem úszom meg annyival a futást mint tavaly. A Rialtón való átkelés után már sajnos 5:30-ra esett vissza az egyébként 5:10 környékéről induló átlag, de éreztem hogy térképolvasás okozta apró megtorpanások miatt ezt sem fogom tudni tartani. Így is lett.

Jelentős mellémenésem nem volt, viszont két vagy három alkalommal megtorpantam a tájékozódással, illetve volt egy rossz kifutási irányom is a 9-es pontról. Na de az igazi szívinfarktus akkor ért, amikor megláttam a 17-18 átmenetet :) egyébként, így utólag azt mondom zseniális volt a pályatervezés: az első kétharmadban az agyat zsibbasztották le, majd pedig ezzel az átmenettel a lábizmokra céloztak. Bejött. A végére 5:40-es tempó jött össze, ez már előrevetítette hogy a tavalyinál sokkal jobb hely nem fog összejönni.

Végül is 17 perc alatt teljesítettem a nagy átmenetet, megnézve a részidőket az látszik hogy a nálam jobb helyen végzettek közül is jó pár embernek ennél több idő kellett ehhez. Sajnos a 19-20-cél szakaszokat már nem nyomtam annyira amennyire kellett volna, ami azért szomorú, mert 6 másodperc 3 helyet jelentett volna. No sebaj, így most a 33. helyen értem célba az 57 beérkezett közül, ami mindenképp javulást jelent a tavalyi eredményemhez képest.

És csak érdekességképp: a 9,2km-es pályán, 14,5km-t írt ki az óra, amiből ha levonjuk a térképen is látható melléméréseket (a sikátorok közötti gyengébb műhold-jel vétel miatt), akkor is 14km körül futottam, ami az én mércémmel eszméletlen sok. De jó kis móka volt, ismét, és aki eddig nem próbálta ezt a versenyt annak (továbbra is) melegen ajánlom: Velencében jó móka a tájfutás :)

És persze a tavalyi lábjegyzetet idén is "érvényes":) Eszti ismét elhozta a WA kategória első helyét. Egyébként sok szép magyar eredmény született, az én kategóriámban pl. a második helyet Fehér Fecó, a harmadikat Baracsi Gábor kapta, az elitben a legjobb magyar 9. hely Lenkei Zsolté. Én személy szerint még szintén értékesnek tartom Vellner Gábor 4. helyét M20-ban, már csak azért is mert mindössze 16 másodperc választotta el a dobogótól. Persze a lányok sem unatkoztak, például WB-ben a dobogó mindhárom fokán a mi lányaink álltak. Így ezúton is gratulálok minden dobogósnak!

Őszi Spari - még mindig gyengén

Az Eger nagydíj után kicsit talán túl bátran azt hittem hogy onnan már csak jobb lehet, de nem :) a mostani Őszi Spari s teljesítményem pont fordítottja volt a tavalyinak, de egyáltalán nem jobb mint a Eger GP-n nyújtottak.

Úgy fest idén az ONEB után kikapcsolt az agyam, és most többszöri reset, meg újraindítás után sem hajlandó rendesen működni. Tavaly egyébként az Őszi Sparin az első napom volt extra béna, és másnap szépítettem. Most az első napban (ugyan volt hibám) de nem volt vészes, a második nap viszont totál káoszba ment át.

Mindkét nap becsúszott egy-egy figyelmetlenségi hiba: szombaton a 7-es pontom helyett az egyesre akartam visszamenni (egész egyszerűen a számot néztem el, az összekötő vonalat meg nem figyeltem). Vasárnap pedig a 4-5 átmenetnél az 5-6 irányát néztem, É/D felcseréléssel. Ez figyelmetlenség, nem voltam elég fegyelmezett, passz.

Viszont mindkét nap (és ez zavar...) ami általánosan probléma volt az a szintnek a nem érzése. Az első nap a tizes pontra menet látszik mennyire lecsúsztam, de ugyanez történt a második nap négyes pontjával amikor már a köveknél túrtam, ki tudja miért. A második napban csak az a bosszantó hogy a két hibámmal összesen 20 perc pluszt raktam a pályába (míg az első napi félremenések 3-3 percesek voltak), és ilyen durva (kezdő) hibám már régen volt. Ez kicsit elszomorított. Illetve nagyon. De hát ez van.

A második nap kettes pontja viszont örök rejtély marad, és sajnos a track sem mutatja jól mi is történt, de megpróbálom leírni.A terv az volt, hogy a zöld mentén végig, majd átvágás a kopasz kúpra, ez meg is volt, onnan pedig a kinyúló tisztás nyelven le az útig, és így pont szemben lesz a gerinc, aminek a bal oldalán (vagy ha úgy jobban tetszik akkor a gerinctől balra lévő völgy jobb oldalán) ott lesz a pont. Hát nem volt ott. Mentem egyet jobbra, egyet balra, majd fel és végül vissza le az útra, majd újra támadtam onnan, végül erősen balra húzva lett meg, még plusz egy völggyel odébb. Ezen eléggé elcsodálkoztam, még így utólag hosszasan elemezve a térképet is. Sebaj, örök rejtély marad.

Pedig szuper volt a verseny, jó pályát is kaptam, és persze továbbra is szeretni fogom Gánt környékét, majd télen a TTEV-ken felturbózom magam.

PS1: utólag visszanézve a tracket, rájöttem hogy valami nem kóser. A második nap a négyes pontnál abszolút nem csúsztam le az útig északkeletre, pedig a track azt jelöli. És ugyanígy a nyolcas pontnál sem derékszögben estem le. Na mindegy. Ez is rejtély marad.

PS2: Meglettek az eredmények, hát nem teszem ki a falra őket :) Az első nap még középmezőny hetedik lettem, a második nap miatt viszont összetettben a 12. helyen zártam (a 18 értékeltből).

Zöld rövidzárlat - Eger GP 2009

Veni, Vidi, és nagyon nem Vici :) azaz egy tökéletes mélypont volt a hétvége, és leginkább egy jó nagy adag szégyenérzet van bennem, persze egy kis szokásos optimizmussal: ismét tanultam valamit.

Az Eger GP-t tavaly megszerettem, így nem volt kérdés hogy jövök, mindössze a választott kategóriát illetően volt bennem némi kérdés. Aztán végül 21Br lett, bár az első nap után egyértelműen jobban jártam volna a tavaly is választott 35Br-rel. Az időre sok panasz nem lehetett, novemberi hideg, de szikrázó napsütés. A második nap egy kis cuppogó sár, de nem volt vészes.

A terep a tavalyi felett kicsivel, ami viszont az első nap rögtön sokkolóan hatott, az a zöld részek aránya a térképen, de persze így jár akinek a fehér erdő és a sprint a kedvence :) nem kell kényeskedni kérem szépen. A 21Br pályájáról mindkét napra az volt elmondható, hogy sok gondolkodást nem igényelt, viszont az útvonalvezetés remek volt, csakúgy mint a térkép. A szervezésre sem lehetett panasz, eltekintve az első napi káosztól a rajtnál, amiből bőven kijutott, mivel 1-re indultam, és a nulla megállapításával és kiközlésével némi gondja támadt a szervezőknek.

És hogy miért a cím: rövidzárlat? Hát mert tényleg az volt. Talán mert tényleg fáradt voltam kicsit agyilag, talán mert nehéz volt az amúgy máshol járó gondolataimat a pályára terelni, vagy mert csak egyszerűen a hullámvasút alján voltam: nem tudom. Tény azonban, hogy az első nap 20, a második nap 15 perc csúfos keverésem volt, amiért nagyon szégyellem magam.

Szégyellem, mert eltelt már egy év, és bár érzem hogy tanulok, ki tudja tán fejlődök is, és mégis belefutok ilyen óvodás lehetetlen bakikba. Mindkét nap triviális hülyeségekbe. Az első nap rögtön az egyes pontnál. A terv a kúpon való átkelés után a tisztástól való támadás volt (persze eleve: miért nem mentem rögtön a rajt után jobbra a kúp alá és fogtam volna oldalazva szintben a pontot...), ehelyett egy 10 perces dzsuvatúrás lett a vége. Vasárnap pedig a 12-es felé menet a fene sem érti miért nem a bozótos jelleghatár és szintezés ugrott be, mit hittem hogy a nagy semmiben a zöld kellős közepéből majd fentről meglátom a pontot. Huhhh.

A szombati nap (a térképen jól látszik) amúgy is förtelmes volt, szinte egy normális pontfogásom sem volt. Vasárnap a 12-es előtt és után legalább aránylag tűrhetően fogtam a pontokat, még ha a tempó nem is volt dicséretes (ez utóbbira egyébként nem is törekedtem). Szóval: legszívesebben kitörölném az emlékeimből ezt a hétvégét. Bár tudom, ezt most csak első felindultságból gondolom. De akkor is.

És hogy mit tanultam? Inkább csak fogalmazzunk úgy, mit ismertem fel. Azt, amit már többen adtak nekem jó tanácsot, és bár meghallgattam, és elfogadtam, de eddig sosem éreztem igazán magaménak. Ám most nagyon is az lett: igazi átgondolt terv, és támadópont nélkül ez nem tájfutás, csak vakrepülés az erdőben.

A térképek magukért beszélnek, bár inkább ijesztgetni jók, úgyhogy mindenki csak titokban, egyedül nézegesse:

Városmajori 3sz

Bemelegítésként a hétvégi Eger GP-re jól jött egy kis sprint edzés a Városmajorban. Hosszú idő után ismét találkozhattam Szász Peti haverommal, ami nem csak azért volt jó mert dumáltunk kicsit, hanem mert így legalább futottunk egy normális bemelegítést. Persze, mivel ott volt, félig gyomorgöccsel vágtam neki a pályának, nehogy beégjek.

Minden eddiginél kevesebb iskolás és egyéb más futást akadályozó közeg/tárgy/élőlény volt a parkban, így panaszra nem lehetett ok. Az idő is kellemes volt, jól esett így október végén a rövidnadrágban és rövid ujjúban futás. És persze eléggé a mezőny elején indultam, így alig pár futó bóklászott még a parkban.

Igyekeztem jó erős tempóban futni és keveset vacakolni a pontkereséssel, ez a 18-as pontig jól is ment, 4:40-es átlagot írt ki az óra. Mivel tudtam hogy 22 pontos a pálya, és épp visszafordultam a park végén, úgy gondoltam hogy már csak vissza cikk-cakkozok 4 ponton át a célba, de áthajtva a térképet ekkor megláttam a pálya leghosszabb átmenetét a 19-es felé, plusz konstatáltam hogy még a végére bezavarnak az épületek közé. Huhh. El is hagyott minden erőm. De komolyan, egyszerűen pszichésen lelassultam, mintha kikapcsolt volna az egyik motor vagy ilyenek. És nem is akart újraindulni.

Így aztán a végére az átlag 4:55-re romlott, és bár nem mentem mellé szerencsére az utolsó 4 pont alatt sem, már nem volt az a lendületes futás mint az elején. Így aztán 18 és fél perces idővel értem be, ami a 73 beérkező közül a 16. helyet jelentette. Lényegesen jobb mint tavaly, de még mindig maradt benne magamhoz képest kb 1 perc. Hát ez van. Majd jövőre :)